Kelet Magyarország, 2013. december (70. évfolyam, 281-304. szám)

2013-12-07 / 286. szám

Elkeserít, hogy sok hajléktalan nem hajlandó melege­dőbe menni. KALENYÁK ESZTER 3. OLDAL Amy Adams új filmje az Oscar nagy esélyese 16. OLDAL SS NAPLÓ LXX. ÉVFOLYAM, 285. SZÁM, ÁRA: 110 FT, ELŐFIZETŐKNEK: 88 FT FÜGGETLEN NAPILAP SZOMBAT 2013. DECEMBER 7. Továbbra is viharos szélre keil számítani, hózáporral. REGGEL DÉLBEN ESTE » Futás és séta Mikulásfutás és -séta várta a bölcsiseket, ovisokat, iskolásokat és fogyatékkal élőket a Jósavárosban. Kábítószer volt az autóban nagykálló. A Nyíregyházi Ren­dőrkapitányság nyomozást indított D. Attila kállósemjéni és K. László Kornél, illetve K. Krisztián Dénes vásárosna- ményi lakosok, valamint N. Andrea kálmánházi lakos el­len. December 4-én Nagykál- lóban igazoltatták a személy- gépkocsival közlekedő három férfit, a rendőrök az autóban 25,7 gramm kábítószergyanús anyagot találtak. Kiderült, hogy az anyag egy részét N. Andreától vásárolták. A nyo­mozók a nő lakásán házku­tatást tartottak, ahol további kábítószergyanús anyagokat találtak. A három férfit és N. Andreát előállították és gya­núsítottként kihallgatták, km Szegénység az Európai Unióban A szegények aránya 2012-ben (%) 1. Bulgária 49,3 2. Románia 41,7 3. Görögország 32,5 32,4 24,8 6. Magyarország EU átlag 13. Nagy Britannia 24,1 17. Szlovákia |20,5 18. Németország 19,6 25. Csehország 15,4 26. Hollandia 15,0 ff GRAFIKA: ÉKN. FORRÁS: MTI Tartalomból Megyei tükör 5. Hazai tájakon 6. Fókuszban: Mandela halála 7. Izvilág 8. Megyénk sportja 9., 10., 11. Kelet-Magyarország 4401 Nyíregyháza, Postafiók 25. Telefon: (42) 501-510 9 Megmenthető életek dúl, hogy idős, egyedül élő emberek a saját lakásukban fagynak halálra. Megelőzhe­tők ezek a megrendítő esetek? Kinek, kiknek kellene jobban figyelniük ahhoz, hogy ne tör­ténjen baj? Fehérvári Marietta rendőrszázados, a megyei ren­dőr-főkapitányság sajtórefe­rense azt mondja, a tanyákon élők között magas az egyedül élő, fizikálisán és szociálisan is segítségre szoruló idős em­berek aránya, ezért a rendőri jelenlét mellett kiemelt sze­repe van a polgárőrök társa­dalmi és bűnmegelőzési te­vékenységének is. Lehetőség van arra, hogy idős személyek is bekapcsolódjanak az ún. SZEM mozgalomba, melynek lényege, hogy a szomszédok jó kapcsolatot alakítsanak ki egy­mással, és probléma esetén értesítsék az illetékes hatósá­gokat - tette hozzá. A rendőr­ség és a polgárőrség mellett a települési önkormányzatok is sokat tehetnek - és tesznek - a tragédiák megelőzéséért, de ez mindannyiunk felelőssége is: figyelni kell hozzátartozó­inkra, szomszédainkra. /3. km Szinte minden tél szed áldozatokat, a tragé­diák egy része viszont odafigyeléssel meg­előzhető' lenne. NYÍREGYHÁZA. Sajnos nem telik el tél anélkül, hogy ne kellene tragédiákról beszámolnunk: nem egyszer előfor­A sanzon hőskora elevenedett meg Diáknapot rendeztek pénteken a Művészeti Középiskolában, ahol a diákok sanzonokkal alapozták meg a jó hangulatot. FOTÓ: SIPEKI PÉTER Poór Csaba optimista FOTÓ: RACSKÓ TIBOR Topklubokra van szükség sport. A napokban Nyír­egyházán járt Poór Csaba, a Magyar Röplabda Szövetség elnöke. Az energikus szak­vezető április óta áll a sport­ág honi vezérkarának élén. Interjúnkban szólt az elmúlt időszak történéseiről, majd a sportág jövőjét vázolta fel. Elmondta: topklubok kialakí­tása a cél, amelyek rendsze­resen megmutatják magukat a nemzetközi kupákban. Eb­ben a szezonban négy magyar együttes vállalta a külföldi megmérettetést, őket ösz- szesen 10 millió forinttal tá­mogatják. - Egyértelműen ez a jövő útja, a játékosoknak olyan jövőképet kell vázolni, amiért megéri küzdeni, itthon maradni - mondta, /n. km Az egész világ Nelson Mandelát gyászolja Budapest. Csütörtökön késő este elhunyt Nelson Mandela, a Dél-afrikai Köztársaság első fekete elnöke, Nobel-békedíjas politikus. A szabadságjogok és az apartheid elleni küzdelem jelképévé vált Mandela soha nem adta fel az elnyomás el­leni harcot: sem akkor, amikor 27 évet kellett rácsok mögött töltenie, sem akkor, amikor azzal szembesült, hogy elnök­ként sem képes ledönteni a megkülönböztetés bástyáit, n. Nelson Mandela 95 éves korában hunyt el fotó: mti/epa/jon hrusa Beszterec: végéhez érhet a szorult helyzet beszterec. „Hetek óta szüne­tel a szennyvízszippantás, a szerződött szolgáltató már a telefont sem veszi fel” - írta egy besztereci olvasónk. Az áldatlan állapotot a település első embere, Poór József is el­ismerte, mint mondta, a régi szolgáltatót integrálta a Nyír­ségvíz Zrt., így ők már nem szippantottak, az új szerződés pedig csak nemrégiben szüle­tett meg. - Megértem a lakó­kat, de december másodikéval megszűnik a probléma - tette hozzá Poór József. Ezt a Nyír­ségvíz Zrt. is megerősítette: „a társaságunk 2013. december másodikéval vette át a szóban forgó területet és végzi a szeny- nyvízszippantást” - olvasható közleményükben. /5. km Ma délután gazdára talál a vadonatúj autó! Legszerencsesebb előfizetőnk karácsony­fája alá egy autó kerül. NYÍREGYHÁZA. Eljött végre a nagy nap: ma 18 órakor kide­rül, ki viheti haza lapunk és támogatóink közös játékának nyereményét, a vadonatúj Volkswagen Pólót! Játékunkban azok az előfi­zetőink vehettek részt, akik helyesen összerakták a mo­zaikszelvény darabjait és akik jól válaszoltak a lapunkkal kapcsolatos kérdésünkre. Összesen 7806 darab szel­vény érkezett be szerkesztő­ségünkbe, ebből 153 volt érvénytelen. Ez azt jelen­ti, hogy ma délután 7653 szel­vény kerül be a Póló csomag­tartójába, ezek közül húzza ki a nyertes szelvényt lapunk Mikulása. Érdemes már kora délután elmenni a NyírPlazába, ahol 14 órakor a Kelet-Télapó 100 csomagot oszt ki előfizetőink gyerekei között, majd szín­padra lép a T-dance, a Hang- Szín Tanoda és a Szivárvány Bábszínház. 18 óra után pár perccel pedig a több mint 7 ezer beküldő egyike nagyon boldog lesz, hiszen a család karácsonyfája alá egy új autó kerül! km A sofőr a helyszínen életét vesztet­te FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR Nem tudták megmenteni a sofőr életét újfehértó. Péntek délelőtt egy kisteherautó és egy sze­mélyautó ütközött Újfehér­tó és Nyíregyháza között. A kisteherautóban utazó két személy sértetlenül szállt ki a járműből, a személyautó egyetlen utasa viszont beszo­rult és eszméletlen állapot­ban volt, amikor a tűzoltók megkezdték a mentését. A sofőrhöz nem lehetett hoz­záférni, ezért a jármű ajtaját felfeszítették. A mentők a helyszínen megkezdték az ellátását, de már nem tudtak segíteni rajta. km ■ A kórházban járt a Mikulás A városházi dolgozók szakszervezete jóvoltából Joulupukkl, a finn Mikulás és dr. Kovács Fe­renc, Nyíregyháza polgármestere több mint 100 Mikulás-csomagot vitt a Jósa András Kórház Gyermekosztályán fekvő gyermekeknek. fotó: sipeki Péter

Next

/
Thumbnails
Contents