Kelet Magyarország, 2013. december (70. évfolyam, 281-304. szám)
2013-12-30 / 303. szám
2013. DECEMBER 30., HÉTFŐ KELET Az első vadetetőt az ibrányi vadásztársaság képviseletében Pál Tibor (balra) vette át Kántor Lászlótól, a Hova Tesz Egyesület elnökétől FOTÓ: M. MAGYAR LÁSZLÓ Az ibrányi vadak életét segíti majd az első etető NYÍRBOGDÁNY, KAPÁSTANYA. Ha egyszer tudnak segíteni, miért ne tennék meg? Roppant egyszerű és logikus ez a gondolkodás, csak sajnos kevesen követik. E kevesek közé tartozik a nyírbogdányi székhelyű Hova Tesz Egyesület, amely jótékony akcióival egyre ismertebb a megyében. A közelmúltban lapunkban is megjelent egy hír, hogy igény esetén óvodáknak, iskoláknak madáretetőket készítenek, a vadásztársaságoknak pedig vadetetőt.- Végül 35 madáretetőre és 5 vadetetőre érkezett igény - tájékoztatott Kántor László, a Horgász, Vadász, Természet- barát Szolidaritási Egyesület elnöke. - Éppen ma jönnek majd Györtelekről is a madáretetőkért a Napsugár óvodából. Sok igény érkezett egyébként tűzifára is, mivel azzal is segítjük a megye rászorult lakosait. Az elmúlt napokban szállítottunk fát többek között Nyírjákóba, Levelekre, Tiszabercelre, Ajakra. Felajánlások révén kapjuk a fát faipari vállalkozóktól, erdő- tulajdonosoktól, éppen ezért vegyes az összetétele. Úgy gondoljuk, előrébb jutunk, ha segítjük egymást. Mint az elnök elmondta, elkészült az első vadetető is, ami az ibrányi Nimród 96 Vadásztársaságé lesz. A többit is készítik az egyesület tagjai a szabadidejükben. A jászolok gerincét adó gerendákat Varga András baktalóránthá- zi faipari vállalkozó ajánlotta fel. Ottjártunkkor éppen megérkeztek a vadásztársaság képviselői az etetőért.- Nagyon jól jön ez az új etető, mivel a határban a területünkön az egyik ott lévő már nagyon elhasználódott - magyarázta Vígh Sándor ibrányi vadászmester. - Szálas és szemestakarmánnyal töltjük majd fel az etetőt, s az őzek mellett a nyulak és a fácánok is találnak majd eleséget a téli hónapokban. km-mml Az alagsorban fogadta igazi dráma a látogatót TISZALÖK. Két házat is meglátogatott az a 41 fő, akik a Polgárok Tiszalökért Egyesület szervezésében buszra szálltak és elutaztak székes fővárosunkba a közelmúltban.- Dr. Karakó László képviselő vendégeiként először az Országházat látogattuk meg. Lenyűgözött bennünket a sokak szerint a világ egyik legszebb parlamenti épülete - tájékoztatta lapunkat Zrinszki István, a POTE elnöke. - A koronázási jelvények, az őrségváltás, a csodálatos szobrok és oszlopsorok mindmind felejthetetlen élmények maradnak. - A nagyon rövid időnek tűnő látogatás után a csoportunk a Terror Háza Múzeumba érkezett.- Nehéz szavakkal leírni, hogy milyen volt, az biztos, hogy még napok múlva is a hatása alatt voltunk. Már a felső szintek tablóin, látnivalóin is szörnyülködött az ember, azonban az igazi dráma az alagsorban fogadott bennünket: embertelen, állati jellemek élhették ki elfajzott vágyaikat ott. Ezután felkerestük még a Hősök terét és meglátogattuk Vajdahunyad várát is. km Felejthetetlen élmény marad a parlamenti látogatás FOTÓ: MAGÁNARCHlVUM Kolping Adolf emlékét idézték fel a tanulók újfehértó. Az újfehértói KO- SZISZ Szent István Gimnázium és Szakközépiskola tanárai és diákjai a napokban Boldog Kolping Adolf születésének 200. évfordulója alkalmából ünnepséget tartottak. A Kolping mozgalom megalapítója a fiatalokat ki akarta vezetni elszigeteltségükből, életük sikeres megoldásához kívánt segítséget nyújtani az egyletek szervezésével. Célja olyan keresztények nevelése volt, akik képesek helytállni hivatásukban, családi életükben. Vespa-konvoj a Balkánon Tíz nap alatt 3400 kilométert motoroztak Horvátországon, Bosznián keresztül egészen Albániáig, majd haza. nyíregyháza. Maga az út, az utazás a fontos, s nem a megérkezés a végállomásra. Az igazi élményt nem a száguldás jelenti, hanem a természet szépsége, a települések hangulata és arculata. Ez a hitvallása a Nyíregyházán élő Major Jánosnak, s ezért indul évről évre újabb és újabb hazai és külföldi utakra Vespa robogójával. Messzire kerüli az autópályákat, a mellékuta- kat részesíti inkább előnyben, még akkor is, ha esetleg eltévedhet a vele együtt túrázó társaival. Mostarban a Neretva folyó partján is megpihentek a motorok és a motorosok fotó: major János Robogóval sincs lehetetlen A Vespájával elrobogott már többek között a Zempléni-hegységbe, a Dunakanyarba, a Balaton-felvidékre, San Marinoba, Szicíliába, Párizsba, Prágába, Korzikára, de járt az Alpokban és a Tátrában is. Ezek a szebbnél szebb utak azt bizonyítják, hogy kis robogóval is lehet nagyot álmodni és el lehet jutni Európa legszebb helyeire. A motorozás iránti szenvedélyét az sem lohasz- totta le, amikor pár éve Svájcban a szakadó esőben megcsúszott a vizes úton, s a bal lábára zuhanó jármű darabokra törte a csontját. A Balkánon még sohasem járt, s amikor oly sokat hallott Montenegro gyönyörű vidékeiről, tavaly ősszel eldöntötNapokon keresztül tudnék mesélni az élményekről. MAJOR JÁNOS te: a következő út déli irányba vezet majd. Egyszerre tankolnak A terv az idén szeptemberben vált valóra, s végül hat fős csapat indult el a balkáni kirándulásra: Major Jánoshoz csatlakozott ugyanis még két vespás Nyíregyházáról, velük tartott továbbá egy budapesti testvérpár, s egy szombathelyi jó barát is. Tíz nap alatt 3400 kilométert motoroztak Horvátországon, Bosznián, Montenegrón keresztül egészen le Albániáig, majd haza. A mostari Öreg-hídon a csapat: Tóth Bertalan (Nyíregyháza), Mester Ákos (Budapest), Bakos Zoltán (Nyíregyháza), Mester Márk (Budapest), Sisak Péter (Szombathely), Major János (Nyíregyháza) fotó: magánarchívum- Nagyon szép időt fogtunk ki szeptemberben, eső nem volt, csak bárányfelhő. Ráadásul olyankor már nincs az a nagy tömeg, ami a nyári turisztikai szezonra jellemző - elevenítette fel az emlékeket a túra főszervezője. - Azért praktikus hat egyforma motorral túrázni, mert mindegyik motor hasonló sebességgel halad, s tulajdonképpen egyszerre kell megállnunk tankolni is, vagyis a társaság is jobban összekovácsolódik. Természetesen nem mindennapi látvány volt, ahogy követte egymást a három piros és a három fekete Vespa GTS a hegyi utakon, illetve a falvakon, városokon keresztül. Külön-külön talán nem, de így együtt a hat egyforma géppel már sokak érdeklődését felkeltettük és sokan integettek - még az albán rendőr is olyan lelkesen, akár egy gyerek.- Természetesen rengeteg élményben volt részünk, napokon keresztül tudnék mesélni róluk. Melegünk volt a tengerparton, dideregtünk a hegyekben, nagyszerű szállásokat sikerült találnunk. Dubrovnikban például a szobaablakból éppen az óvárosra láttunk - folytatta Major János. Muszlimok, keresztények- Két alkalommal tanakodtunk, hogy módosítsunk-e az előre eltervezett programon és útvonalon, de aztán maradtunk az eredeti terv mellett. Nem bántuk meg, mert például kár lett volna kihagyni a Peljesac-félszigetet. Gyönyörű tájakon haladtunk keresztül. Általában kiváló utakon motoroztunk, kivéve egy 19 km-es szakaszt, ami alaposan meggyötört bennünket és a motorokat is, ám az ostrogi kolostorhoz vezető meredek kaptató viszont pá- lyaminőségű új utat kapott. Bosznia igen kellemes benyomást tett ránk.- Feledhetetlen marad Mostar különleges atmoszférája az újjáépített Öreg-híddal, Szarajevó a nyüzsgő sokszínűségével. Békében megfér egymással muszlim és keresztény kultúra, de a háború nyomai még most is ész- revehetőek, s a borzalmakra emlékeztetnek a fehér fejfák tízezrei, amik beborítják a hegyoldalt. km-mml Jövőre irány Mantova Természetesen nem lehetett kihagyni a kérdést: Hová lesz jövőre a Vespa-túra?- Mantovában rendezik meg 2014-ben a Vespa motorok világtalálkozóját, 'szeretnék azon részt venni a Vespa Klub Magyarország tagjaival együtt. Az egyelőre azonban még maradjon titok, hogyan is jutunk majd el ebbe az észak-olaszországi városba... Hűségét megháláljuk! A Kelettel csak nyerhet! 1-i—1 10 000 forint Legyen Ön a 30 szerencsés előfizetőnk egyike, aki megnyeri a 10 000 forint értékű Coop utalványt I* Akik már most minimum havonta, negyedévente, félévente vagy évente rendezik a Kelet előfizetési díjat, ők automatikus résztvevői a sorsolásnak. Ha Ön már előfizetőnk, nem kell mást tennie, mint figyelni a Keletet, ugyanis kisorsolunk 30 előfizetőt, akik egyenként 10 000 forint értékű Coop utalvánnyal gazdagodnak. A nyertesek neveit - lapszámonként egyet-egyet - a Kelet hasábjain közöljük január 15. és február 18. között. Ha még nem rendelte meg lapunkat, jelentkezzen az alábbiak egyikén:- www.kelet.hu oldalon- hívja a 06-40/424-424 normál díjas telefonszámot munkanapon 7—17-ig- érdeklődjön lakóhelyén a Kelet-Magyarország kézbesítőjénél- fizessen elő ügyfélszolgálatunkon (4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6.)! Az akció szervezője az Inform Média Kft. (4031 Debrecen, Balmazújvárosi út 11.) (továbbiakban: Szervező). Az akcióban valamennyi Kelet előfizető részt vesz, aki a sorsolás napján érvényes előfizetéssel rendelkezik, kivéve a Szervező munkavállalóit és azok közeli hozzátartozóit. Az akció időtartama: 2013.11.26-2014.02.18. Az akció alkalmával 30 db 10 000 Ft-os ajándékutalvány kerül kisorsolásra, közjegyző jelenlétében. A nyertes előfizetők neve a napilapban kerül közzétételre az akció időtartama alatt naponta, feltéve, hogy a nyertes előzőleg hozzájárul az adatai közzétételéhez. Amennyiben a nyertes adatai közzétételéhez nem járul hozzá, a nyeremény átvételére nem jogosult. *A vásárlási utalványok a Nyírzem áruházaiban válthatóak be. HIRDETÉS