Kelet Magyarország, 2013. december (70. évfolyam, 281-304. szám)
2013-12-03 / 282. szám
2013. DECEMBER 3., KEDD KELET Rendkívüli lelki erőről tett tanúbizonyságot NYÍREGYHÁZA. - A nyírbátori állomáson álltunk, vártuk, hogy megjöjjön a vonat, amikor egy ismerősöm szólt, hogy hívjunk mentőt, mert egy bácsi fekszik a földön. Kimentem telefonálni, de akkor már úton volt a segítség, viszont senki nem ment oda hozzá, pedig sokan voltak ott, felnőttek is - kezdte a 16 éves nyírbélteki Szabó Dia, aki hétfőn délelőtt rendkívüli lelki erőről és segíteni akarásról tett tanúbizonyságot.- Amikor odaléptem a bácsihoz, láttam, hogy habzik a szája. Nemrég végeztem el az elsősegélynyújtő-tanfolya- mot, ezért tudtam, hogy mit Szabó Dia volt az egyetlen, aki segíteni próbált a haldokló férfin FOTÓ: MAGÁNARCHlVUM kell tenni: megnéztem, hogy lélegzik-e és stabil oldalfekvésbe helyeztem. Egyszer csak elkezdett hörögni, nem kapott levegőt és elvesztette az eszméletét. Úgy négy-öt perc múlva érkeztek meg a mentők, megkezdték az újraélesztést, de végül meghalt a bácsi. A kérdésre, hogy mit érzett, miközben segíteni próbált a haldokló bácsin, Dia elmondta: bár nagyon félt, de amikor látta, hogy senki nem megy oda hozzá, nem gondolkodott sokáig.- Eszembe jutott, hogy mi lenne, ha az én valamelyik családtagom feküdne itt ilyen kiszolgáltatottan. Amikor megtudtam, hogy meghalt; az nagyon rossz érzés volt, kicsit olyan, mintha egy távoli rokonomat veszítettem volna el. Még két órával később is remegtem - mondta elcsön- desedve a 16 éves lány, aki miután kicsit késve, de megérkezett a nagykállói Budai Nagy Antal Szakközépiskolába, többek között társai és az intézmény igazgatójának elismerésében részesült.- Köszönjük szépen a kislány segítségét, hogy vigyázott a bácsira, míg a mentők megérkeztek, nagyon hősiesen viselkedett - nyilatkozta megkeresésünkre dr. Pápai György Észak-Alföldi regionális orvos igazgató, km-csa Fiatal költők, írók, figyelem! A Kelet-Magyarország most lehetőséget ad a fiatal költőknek, íróknak, hogy bemutatkozzanak a lap hasábjain! Nem kell mást tennetek, mint az alexandra.csaki@inform.hu e-mail címen felvenni velünk a kapcsolatot, ha igazán jók vagytok, műveitek bekerülhetnek az újságba! Ragadjatok hát klaviatúrát, most megmutathatjátok, milyen tehetségesek vagytok! Az Eufória is fellép fotó: n et Van zsákjában Rock’n’Roll... NYÍREGYHÁZA. A rock szerelmeseihez is ellátogat a Mikulás, aki az idén koncertet töm a bakancsokba: a Romkertben december 7-én 20 órától a Full Contact, az Eufória és a Benzin zenekarok kicsit sem karácsonyi koncertre várják a zúzdára vágyókat. KM Amerikában is nagykorú az SMS NYÍREGYHÁZA. Huszonegy évvel ezelőtt ezen a napon küldte el az első SMS-t „Boldog karácsonyt” szöveggal az angol Neil Papworth. A rövid- üzenet-szolgáltatást 1985- ben közösen fejlesztették ki német és francia mérnökök, ők döntöttek a 16O karakteres méretről is. Friedhelm Hillebrand kommunikációs szakember érdekes vizsgálatot végzett: véletlenszerűen gépelt le mondatokat, majd megszámolta az azokban lévő karaktereket. Megvizsgálta a levelezőlapokat is, melyek átlagos karakterszáma 150 volt. Ezen eredmények alapján sikerült meggyőznie a GSM munkatársait, hogy a fontos közlésekhez elég 160 karakter is. Csokoládé vagy szex? Minden negyedik felnőtt csokoládéfüggőnek tartja magát. NYÍREGYHÁZA. Ha azt látjuk valahol, hogy szarvasgom- bás-libamájas, töpörtyűs, tökmagkrémes vagy kecskesajtos, nem valószínű, hogy mindegyikünknek a csokoládé ugrik be elsőre. Pedig bármilyen hihetetlen, az igazi csoki-függők számára ezek a nem mindennapos, már-már bizarrnak hangzó ízek sem biztos, hogy túl merésznek számítanak. A Klassz, hu legutóbbi, több mint ezer magyar felnőtt által kitöltött online kérdőíves kutatásából kiderül, hogy hogyan, miért, milyen és mennyi csokoládét fogyasztunk tulajdonképpen. Meghökkentő adatok következnek! Egy egész táblával Meglepően sokan, a megkérdezettek 40 százaléka vallotta be, hogy naponta fogyaszt csokoládét. Ugyanennyien állították magukról, hogy hetente egyszer-egyszer esznek kedvenc édességükből, .->• és csupán a * kitöltők 1 százaléka mondta azt, hogy ő bizony soha nem eszik csokit. Ha mégis, akkor viszont nem nagyon ismerünk mértéket, a válaszadók fele elmondása szerint ugyanis alkalmanként egy egész tábla csokoládét minden probléma és lelkiismeret furdalás nélkül el szokott fogyasztani. A kérdőívet kitöltők fele vallotta magát többé-kevés- bé csokifüggőnek, negyedük pedig el sem tudja képzelni az életét nélküle. A férfiakról mondható el ____ kevésbé, ,ö»ÄI§^*ea®i' hogy füg- g ő n e k tartanák magukat, viszont az urak bevallásuk szerint többet költenek csokoládéra, mint a hölgyek. Valószínűleg itt az ajándékba vásárolt csokoládéra költött összeg billenti a kevesebb édességet fogyasztó férfiak felé a mérleget. Nagyobb élvezet Négy megkérdezettből hárman íz alapján választanak csokoládét, egynegyedük viszont kizárólag a márkanév alapján dönt. A válaszadók több mint fele kóstolt már általa „extrém” ízűnek tartott csokoládét, viszont alig 60 százalékuk mondta csak el azt, hogy ízlett is neki, a többieknek egyáltalán nem nyerte el az ízlését. Minden harmadik felnőtt áldozná fel a televízióját a csokievés oltárán, ők ugyanis inkább lemondanak a tévénézésről, csak hogy csokihoz jussanak. Drasztikusabb a hélyzet a szex esetében. A válaszadók több mint fele nem tudna választani, hogy adott esetben a csokoládé vagy a szex mellett tenné-e le a voksát, közel 10 százalékuk pedig egyenesen kijelentette, hogy náluk bizony a csokoládé nyújtja a nagyobb élvezetet. A férfiaknál ez utóbbi arány - nem meglepő módon - jelentősen alacsonyabb. KM Az adatok elküldésével a résztvevő hozzájárulását adja adatainak felhasználásához a Kelet-Magyarország adatbázisa részére! 9 Eissmann !§ Group Automotive www.rezpalinkafozo.hu A tornával kapcsolatban érdeklődni és nevezni lehet az alábbi elérhetőségeken. Dajka Lásztó Nyfrsuli Kft., 06-30/700-2158, vagy e-mail: nyirsuli2@nyirsuli.hu weboldat: www.nyirsuli.hu /kispálya, ill. a ritaxsutkai@inform.hu e-mail címen. Legyen előfizetőnk, olvasson minket naponta! Legendás tanárokat keresünk! SgSgip'pslJ Ha úgy érzi, hogy tanára megérdemelné, hogy bekerüljön a legendás tanárokat bemutató összeáttitásunkba, akkor nincs más teendője, mint elküldeni a pedagógus nevét, iskoláját egy rövid, pár mondatos indoklással a kelet@inform.hu címre december 6-áig! Ha még mindezt megtoldja egy - a jelölt tanárral kapcsolatos - frappáns kis történettel, akkor lapunk hasábjain azt is megosztjuk olvasóinkkal. Volt diákok és jelenleg is az iskolapadot koptató tanulók javaslatait egyaránt KELET-MAGYARORSZÁG- EISSMANN HUNGÁRIA KUPA MAGYARORSZÁG ORSZÁGOS PÉNZDÍJAS TEREMLABDARÚGÓ TORNA NYÍREGYHÁZA, Bujtosi Szabadidő Csarnok 2014. január 3-4-5. A torna helye: BUJTOSI SZABADIDŐ CSARNOK Nyíregyháza Géza u. 8-16. Nevezési díj: 25 000 Ft/csapat Nevezhető létszám: 15 fő /csapat Nevezési határidő: 2013. december 23. (nevezések elfogadása az első 32 csapatig beérkezési sorrendben) Díjazás: A torna teljes díjazása 400 000 Ft értékben 1. helyezett csapat: 200 000 Ft + vándorserleg + serleg + oklevél 2. helyezett csapat: 100 000 Ft + serleg + oklevél 3. helyezett csapat: 50 000 Ft + serleg + oklevél Különdíjak: Gólkirály, Legjobb kapus, Legjobb játékos pálinkafőz £j& keyetőyel IteS A csomag um—■ tartalma: ■ ingyenes házhoz szállítás • beépített hőmérő v 'p, ■ ajándék szeszfokoló ■ használati k , UA-zikfinwÄ Tekintse meg üzletünkben Nyíregyházán, a Debreceni utca 29. szám alatt. Tel.: 30/5454715 KELET W A torna lebonyolítása; A 32 benevezett csapatot nyolc négyes csoportra osztjuk, a csoportokban körmérkőzések után továbbjut a csoport két első helyén végzett 16 csapat a január 5-ei egyenes kieséses döntőbe, ahol eldől a végső sorrend. A mérkőzéseket 60x30 m-es pályán, 5x2 m-es kapukkal palánkra játszva. 2x12 perces rendszerben, 6 +1 fős csapatokkal bonyolítjuk. A torra résztvevői: A tornán bárki minden megkötés nélkül reszt vehet, de kizárólag egy csapatban. K5HRMII A tornán, mindenki saját felelősségére szerepel. HIPnFTÉ^FK