Kelet Magyarország, 2013. december (70. évfolyam, 281-304. szám)

2013-12-19 / 296. szám

2013. DECEMBER 19., CSÜTÖRTÖK KEQEj Jeruzsálemben nem könnyű összetéveszteni a helyieket a turistákkal, de az autentikus öltözet valóban csalóka lehetett Nyíregyházi arab teljes harci díszbe öltözve „Ki ez a jó csaj? Mutass már be neki! Szergej, te hülye vagy, két hónapja vele élsz!” nyíregyháza. Vannak mér­kőzések, amik kiütéssel vég­ződnek. Ezeknek az esemé­nyeknek vannak utózöngéi... Uliganyec Szergej, aki akkor már nyíregyházi versenyző volt, egy ázsiai túra során be­lenézett egy forgó rúgásba. Húsz perccel utána az öltöző­ben megkérdezte, hogy Nyír­egyen vagyunk, Ungváron, vagy hol? Amikor bejött ag­gódva a csapat egyik nőtagja, azt mondja az én lábadozom:- Ki ez a jó csaj? Mutass már be neki! - Szergej, te hülye vagy, két hónapja vele élsz! - mondom én. Soha nem felejtem el a po­fát, amit vágott a srác, aki a ringből kiesett, egyenesen a zsűri asztalára, és az iránt ér­deklődött, hogy került oda. De én is vághattam egy ar­cot, amikor egy rigai gálamű­sorban kamuverekedés köz­ben Szergej véletlenül úgy megrúgott, hogy lejött a füg­göny... Befogtam, egy nagyí­vű válldobással földre vittem, és mind a százhúsz kilómmal (akkor még sovány voltam) ráestem könyökkel. Tisztul­tam, felálltam, hajlongtam, kerestetem Szerdzsót, akkor láttam, hogy a földön agoni­zál. Egyszer arabnak is néztek! Jeruzsálemben, a jaffai ka­punál teljes harci díszben, arabnak öltözve vártam a lányokat, és egy éppen arra járó turistacsoport egyik nőtagja a férjéhez fordul­va megszólalt: - Apa, láttad azt a nagy kan arabot? Pont olyan, mint Miló mester! SIFU MILÓ ANDRÁS Ernán honvéd, a fűtőolaj és a negyven liter rum Ernán honvéd nagy hírnévre tett szert, de tíz nap fogdát is ka­pott. nyíregyháza. Az őrszázad egyik legelfuseráltabb kato­nája volt, sovány, hórihor- gas testalkata miatt hamar kiszúrták lompos járását a menetgyakorlatok alatt. Az Ernán csúfnév onnan ragadt rá, hogy mindenre két szóval igyekezett reagálni: Ernán a jó. Ernán a klassz...! Ernán honvéd egyik kilen­gését az alkohol okozta. A leszerelő állomány ka­tonái kibicet kerestek és megbízták, szerezze be bú­csúestjük italszükségletét. Hi­vatalosan fűtőolajért küldték ki a barakkba; két húszliteres kannát pakoltak a szolgálati kerékpár csomagtartójára, el­végre a tisztek nem feltételez­hették a dandár legbambább olajbogyójáról, hogy negyven liter rumot csempészne be a laktanyába. Az ellenőrzést már amúgy is megszigorították egy hónap­pal a leszerelés előtt. Hamza - ahogy az öreg harcsák beta­nították - a feltankolás után bekoszolta a kannákat és Ba­csó őrnagyot utánozva felhív­ta a bázis főkapujánál őrködő részleget.- Ho... hol van már Ha-ham- za...?! Piszok hi... hideg van az iro... dában...! Kül... küldjék azt az olajat azzal a félnótás- sal! Amikor Hamza unott képet vágva a 40 liter rumot betolta a kapun, a kapusok sürgetve ráripakodtak:- Igyekezz azzal a fuvarral, mert az öreg csóka fortyog a dühtől, annyira fázik! A rumtól azon az estén, csúnyán lerészegedett a le­szerelő állomány. A hazafelé vezető úton az egyik civillé átvedlett tizedes kotyogta ki Ernán honvéd hőstettét, hogyan statisztált az öregek orgiájához, így Ernán hon­véd nagy hírnévre tett szert, de tíz nap fogdát is kapott. R. KOVÁCS LÁSZLÓ A katonáskodás komoly hivatás és felelősség, de néha a bakáknak is lehet egy jó napja Mari mama „új” ismerőse Mari mama állandóan jelen volt, amolyan beszédszivacsként asz- szisztált. tíszadada. Tiszadada kis köz­ség a volt Tiszalöki járásban, itt volt postás Mari mama. Nap mint nap hordta a leveleket, újságokat, pénzküldeménye­ket, sőt, kisebb csomagokat is. Ugyan nem tartozott szorosan a munkájához, mégis szívesen tette, hozta-vitte a hírt. Nem volt olyan esemény, amiről nem értesült, nem volt olyan, akit nem ismert, vagy aki Mari mamát ne ismerte volna. Napi hírek, friss pletyók A szombat akkortájt még mun­kanap volt, vasárnap azonban ő sem dolgozott. Ilyenkor a délelőttöt istentisztelettel, jó idő esetén a délutánt temető­járással ütötte el. Ezt azért tet­te szívesen, mert ott találkoz­hatott Bállá Juliskával, Tóth Jóskánéval, Pecsenyénével meg a többiekkel. Itt ki tudták cserélni a napi híreket, a friss pletyót. Az ötvenes években teljes virágzásában élő asszonyka felett, mint mindenki más fe­lett, eljárt az idő. A minden­napos kulizás, a jövés-menés, a sok biciklizés, az időjárás viszontagságai az ő járókáit is megviselték. Szellemileg viszonylag friss volt a nyolc­van éve ellenére, s a szóbe­széd még mindig fölöttébb érdekelte. Lábai állapota miatt azonban már nagyon helyhez volt kötve, így inkább azoktól kapta az információkat, akik eljártak hozzá, no meg a csa­ládtagoktól. Lánya és két, már a hú­szas éveiben járó unokája vele lakott. Hely volt, nagy volt a ház, volt elég szoba. A családi tanácskozás mégis a konyhában zajlott, ahol Mari mama kevés kivételtől - mert a szükség olykor az illemhely­re szólította - és az éjszakától eltekintve állandó jelenlevő volt, mondhatjuk azt, hogy megfigyelő, amolyan beszéd­szivacsként asszisztált. Ha technikai dologról beszélt a két fiú, nemigen értette, nem tudott a beszéd fonalába be­legabalyodni, még beleakasz- kodni sem. Egy alkalommal a két srác a 124-es Polskiról meg a kis Pols­kiról beszélgetett. Mari mama számára kissé zavaros volt, de szívta magába a szót. Egyszer csak megszólalt: - Gyermeke­im! Én majdnem mindenkit ismerek a faluban, de Polszki fiát nem ismerem. Igaz, Polsz- kit sem. Most költöztek ide? A két fiú csak nézett egy­másra, majd Mari mamára, aztán felálltak, szó nélkül ki­mentek az udvarra, ahol az­tán kitört belőlük az elfojtott nevetés. Várta őket a hétvégi autópiacon vásárolt kis Pols­ki, mely a tegnapi eső csinálta sár miatt eléggé maszatos lett. MANKÓANDRÁS „Nesze neked, Széchenyi!” Még elküldhetik történetüket a Csattanóra! nyíregyháza. Lassan véget ért Csattanó című pályázatunk. Még december 20-án, pénte­ken 12 óráig várjuk Olvasóink vidám, csattanóval végződő történeteit (max. 1500 karak­terben) az alexandra.csaki@ inform.hu e-mail címre. írá­saik megjelennek a Kelet-Ma- gyarország hasábjain, a legjob­bak pedig az újság internetes oldalán, a www.szon.hu-n. Az első három helyezett ajándé­kot vihet haza, valamint a de­cember 30-ai lapszámunkban közzétesszük a fotójukat, km Csend legyen! Pszt! Csit! Cött! - egyik sem volt nyerő. nyíregyháza. Szeretem a ke­resztrejtvényeket,mert szóra­koztatók, naprakész „tanítók”. Sajnálatos tény: a „klasszikus” rejtvénylapok kínálatát fel­hígítják a bóvli-füzetek, me­lyek tartalmi és formai szem­pontból kifogásolhatók. Nemrég egy ilyen - más hí­ján - lap késztette pluszmun­kára szürkeállományomat. Az elrejtett gondolat csodálatos volt: „Nemzet nemzeti nyelv nélkül képtelen nem-lény” egy mindenkori aktuális Szé- chenyi-aranymondás. Meg­szokott ritmusban „etettem” a betűkre éhes kockákat, mikor is egy egyszerű meghatározás­nál letettem toliamat. Csend legyen! - felszólításnak négy betűs szinonimáját kellett (volna) beírnom. Próbálkoz­tam pszt-tel, nem illett oda, a csit-el (így, egy t-vel), az sem volt jó, a cött-tet is próbáltam az ásítozó kockákba tuszkolni, de eredménytelenül. Adrenalinban tocsogó agyamban ismert és alig tu­dott idegen nyelvek azonos szavai után kutattam, de rend­re árnyékra vetődtem. Ám dafke-buzgalmam meghozta gyümölcsét, azaz a szomszéd kockák betűi rám kényszerí­tették a várva várt megoldást. A megfejtés: KUSS volt. Sokáig merengtem a megfej­tett kockák felett, sajnáltam és szégyelltem magam Széchenyi helyett (is), miközben keze­imet, azaz ujjaimat nézeget­tem: nem vettem volna eddig észre, hogy a vágott körmű- ek alosztályába tartozom!? DR.SZŐLLŐSY TIBOR Sátorozni az egyik legjobb dolog a világon: játék és pihenés a szabadban, sütés-főzés, nagy alvások... A koma, a cica és a nyári sátorozás nyíregyháza. Friss házasok voltunk, a gyermekünk is kicsi volt, így csak otthon nyaral­tunk. Hétvégén szabad tűznél sütöttünk-főztünk, és az udva­ron felállított 4 személyes sá­torban töltöttük az éjszakát a fiam keresztszüleivel. Mi, nők a két szélén aludtunk, a férfi­ak középen, csak egy anyagfal választotta el őket. Éber alvó vagyok, így egyik este észre­vettem, hogy egy cica beo­sont a sátorba, és végigsétált a komámon, aki félálomban azt hitte, a férjem taperolja. El­kezdte bökdösni, hogy hagy­ja békén, aztán rájött, hogy a macska a bűnös. A komám egyébként megérte a pénzét, hol a kanálisból mászott elő, hol a meggyfa alól. Amikor el­kóborolt a 3 lábú kutyája, kol­básszal a kezében hajkurászta. A kutya azóta sem került elő... SZŐNYISÁNDORNÉ Röhögött az egész osztály „Amikor az orra he­gyéhez vagy az állához értünk, szikrázott...” NYÍREGYHÁZA. Kora diákéveim egyikén fizikaórán a tanár úr „csuda dolgokat” mutatott be. Ő nem volt más, mint szép emlékű édesapám, aki ugyan testnevelő tanár volt, de az 1950-es évek elején nagy volt a szaktanárhiány, mert sokan odavesztek a második világ­háborúban, ezért az igazgató úr megkérte, hogy tanítson fizikát és földrajzot is, s mivel az egyetemen természettudo­mányt is hallgatott, elvállalta. Már a testnevelésórái is hangulatosak voltak, mert mindig beállított valamilyen játékos foglalkozást, például bukfenc előre-hátra, aztán talicskázás, végül zsákban futás. Valamennyi mutatvány bőven adott lehetőséget a ne­vetésre, mert sokunk bizony hasra esett. A fizikaórák is jókedvvel teltek. Az elektromosság tanításakor behozott egy „influenza gépet”, s kihívta az egyik osztálytársunkat, aki gumicsizmába volt, amely tudvalevőleg jól szigetelt, és azt mondta: „Fogd meg, fiam ezt a gombot!”, majd meg­hajtotta a bakelitkorongot, így gyenge áram keletkezett. Amikor az orra hegyéhez vagy az áliához értünk, szik­rázott, s ez már kiváltotta a kacagást, de amikor észre­vettük, hogy a haja égnek áll, kitört a nagy röhögés, mint ahogyan azt Karinthy a Tanár úr, kérem! című regényében megírta. petraskó Zoltán Egy jó pedagógus úgy adja át a tudását, hogy közben a diák is jól szórakozik

Next

/
Thumbnails
Contents