Kelet Magyarország, 2013. december (70. évfolyam, 281-304. szám)

2013-12-18 / 295. szám

2013. DECEMBER 18., SZERDA KELET Szép szereplés: tetszetős Csoma-csomag Egy gól a huszonkilencből: az ősszel legeredményesebb mándoki játékos, Dascal (balról) és Zsidó Lóránt a Csenger ellen győzelmet ünnepelhetett fotó: pusztai Sándor A mándokiak a közép­mezőnyt ’’nézték ki”, ehhez képest stabil tagjai az élcsoportnak. LABDARÚGÁS. Lehet eső, lehet sár, a Mándok kirobbantha- tatlan a megyei első osztály elitjéből. A nyár óta ismét Csorna Dezső által kormányzott fut­ballcsapat saját katlanjában megbízhatóan szállított győ­zelmekkel ágyazott meg a sikeresnek titulált produkci­ónak - vendégként ugyanis sebezhetőnek bizonyult. Per­sze, a tabella tetejére rakétá- zott Nagykállóval szemben felhalmozott hat pontos hát­rány mindennek nevezhető csak drámainak nem, mi több, a harmadik Balkánytól is alig négy egység választja el, ami még inkább eltüntethető. Terv - túlteljesítve!- Amit kértek tőlem a vezetők nem csupán megvalósult, ki­jelenthetem, túlteljesítettük- vágott a közepébe Csorna Dezső, a Mándok trénere. - Tisztában voltunk vele, hogy Már a közép­mezőnyben végezni sem egyszerű mutatvány. CSOMA DEZSŐ az NB III-ból lejött csapatok­kal kiegészülve a korábbinál lényegesen erősebb lesz a baj­nokság, így már a középme­zőnyben végezni sem egysze­rű mutatvány. Ehhez képest stabilan tartottuk helyünket az élcsoportban, ráadásul közel vagyunk a dobogóhoz, mindemellett a Magyar Ku­pában is állunk még. Sikerült négy-öt mándoki játékost be­építeni a csapatba , ami min­dig fontos szempont.- A fiatal védő, Révész Zol­tán egyenesen bejátszotta magát a kezdőbe, a középpá­lyás Káté István szintén sok lehetőséghez jutott, amit két góllal hálált meg. Hazai pá­lyán nagyon jól szerepeltünk, csak Kemecsétől szenved­tünk vereséget, ami bármely csapattal előfordulhat. Még mindig bosszantja Csorna Dezső további részle­tekkel is szolgált.- Jellemző adalék az is, ha vezetést szereztünk, már nem volt semmi problémánk, ebben az esetben szinte kivé­tel nélkül győztünk. El kell ismerni, idegenben viszont gyengébben ment. Mondjuk ez is érdekes, mert igaz, hogy nagyon kevés gólt rúgtunk vendégként, ugyanakkor a tizenkét kapott gól egyálta­lán nem sok. A számok azt sugallják: kicsivel bátrabb játékkal ezen a téren is ered­ményesebbek lettünk volna, még mindig bosszant példá­ul, hogy Sényőn nem tudtunk nyerni.- Ettől függetlenül nem vagyok elkeseredett, bár az edzéslátogatottságról külön beszélnék: a heti két alkalom még ezen a szinten sem elég. Hogy Mándokon nem tétlen­kednek. fényesen jelzi: Cso­rna Dezső kész tervekkel ren­delkezik a folytatást illetően. Nagyobb figyelmet fordítani!- A kényszer miatt biztos, hogy változások lesznek a já­tékoskeretben, de erről még nem szeretnék részletesen beszélni. Kapusra és közép­pályásra feltétlenül szükség van, egy csatár pedig már egészen biztosan csatlakozik hozzánk. Az őszihez hasonló tavaszi produkciót elfogad­nék, talán annyi kikötéssel: idegenben valamivel meré­szebben futballozzunk. A ku­pában minél tovább akarunk jutni, no meg tény és való, az utánpótlásra különös fi­gyelmet kell fordítani, bár ez a rész nem lesz egyszerű. Kö­szönet illeti az önkormányza­tot, polgármester urat, illetve szponzorunkat, ifjabb Pekó Lászlót, akik nélkül nyilván nem tartanánk itt. km-KT Mándoki mozaik A Mándok megyei I. osztályú csapatának mutatói A bajnoki állás: 5. Mándok 16 9 3 4 29-19 30 Hazai pályán: 8 6 1 1 21-7 19 Idegenben: 8 3 2 3 8-12 11 A házi góllövőlista 7 gól: Lucian Dascal. 4 gól: Szabó Tamás. 3 gól: Danes Attila, Zsidó Lóránt. 2 gól: Kalu Bálint, Káté István, Gheorghe Stef. 1 gól: Galambos Levente, Orgován Krisztián, Osvath Szabolcs, Révész Zoltán, Vasile Robas. Az Aranyé lett a megyei arany a VI. korcsoportban Kettőről az egyre jutnának ­Nagy István (labdával) őszi teljesítménye elnyerte Mirgai László (háttér­ben) tetszését FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR Kerekes Tamás együt­tese mindkét ellenfelét legyőzve végzett az élen - az országos elő­döntőben folytathatja. KÉZILABDA. A nyíregyházi Arany János Gimnázium és Általános Iskola csapata nyer­te a VI. korcsoportos diáko­limpia megyei döntőjét. A Kerekes Tamás által irá­nyított együttes a nyíregy­házi Zrínyi Ilona Gimnázium legénysége ellen 21-16-ra, a kisvárdai Bessenyei György Gimnázium legénységével szemben pedig szintén bizto­san, 18-10-re nyert. A körmérkőzés viadalon a második helyről döntő Zrí- nyi-Bessenyei meccset az előbbi gárda 22-12-re nyerte. Az országos elődöntőbe jutott Arany gimnázium csa­patának tagjai: Balogh Ákos, Bor Márk, Darkó Balázs, Do­bos Balázs, Dudás Roland, Ferenczi Rajmund, Hajzer Szabolcs, Horváth Ernő, Il­lés Tamás, Jobbágy Roland, Krisztián Zsolt, Ruzsinszki Benjámin, Ruzsinszki Patrik, Varga Péter. Edző: Kerekes Tamás. KM ATiszavasvári meg­győző teljesítménnyel jelezte: visszavágyik a megyei első osztályba. labdarúgás. Kerülték a han- dabandázást, mindazonáltal nem beszéltek mellé. A Tiszavasvári - általános meghökkenésre - a legutób­bi évadban kipottyant a me­gyei első osztályból, a nyáron munkába állt Mirgai László­val a „kormányrúdnál” nem is lehetett más cél, mint a bajnoki cím megkaparintása. Vagyis, azonnal visszajutni. Szó se róla, a gárda egyelő­re tartja az ütemet: a máso­dik Kótajra hét pontot verve uralja a megyei kettő Nyírer- dő-csoportját. Ahogy mondta...- Amikor átvettem a csapatot, azt mondtam a fiúknak: ebbe a fél évbe egy vereség és egy döntetlen fér bele - állított fel szigorú mércét Mirgai László, a Tiszavasvári trénere. - Ezt teljesítettük, de maradékta­lanul nem vagyok elégedett, hiszen a kilenc pontos elő­nyünkből az utolsó őszi mér­kőzésen kettőt leadtunk. A vasvári fiatalokkal elégedett vagyok, szépen fejlődnek, nekik ez az osztály megfelelő tanulási lehetőség. Akadnak viszont játékosok, akiktől töb­bet vártam, nekik a következő tavaszi szezon az" utolsó bi­zonyítási esély megmutatni, hogy többre képesek. Minden tekintetben sok a gól! Mirgai László a hibákról sem feledkezett meg.- Ugyanakkor, bár ered­ményesen támadtunk, het­vennégyszer találtunk be, a kapott gólok számát so- kallom - elemzett a tréner. - Az osztályzatok alapján öt játékost tudnék kiemelni: Fazakas Viktor huszonnégy gólja önmagáért beszél, és mint csapatkapitány, egy­ben a jobb kezem is, igazi példalép a többiek számára. Polgári László a kapuban jó azonnal teljesítményt nyújtott, a he­lyi labdarúgók közül Gyur- ján Roland emelkedett ki, míg Nagy István és Daru Ist­ván hozta a maga szintjét. Noha a bajnoki cím „kinéz” a Vasvárinak, Mirgai László nem engedi lazábbra a gyep­lőt. Mindez annyit tesz, a folytatásig sem láblógatással múlatja az időt a társaság. Nem fognak kapkodni- Természetesen jó lenne iga­zolni a télen, vannak posztok, ahol elférne az erősítés, de tisztában vagyok azzal, ilyen­kor nem egyszerű jó játékost mozdítani, ezért nem fogunk kapkodni. Köszönöm László Zoltánnak és segítőinek azt a profi munkát, amit a csa­patért tesznek a háttérben, tényleg csak a futballra kell koncentrálni mindenkinek, és ez amatőr szinten manap­ság nagyon ritka. Január 13-án kezdjük a felkészülést, ami biztos: 18-án, Tiszavasvári- ban hat csapat részvételé­vel teremtornát szervezünk, amelyen két szlovák NB III-as klub is indul. Február elején viszonozzuk a látogatásukat, ott két meccset játszunk, míg a hazai edzőmérkőzéseket Tiszaújvárosban, a műfüvön rendezzük. km-kt u sport.szon.hu Sport. A régió és a nagyvilág sportja Az Arany DSE VI. korcsoportban megyei bajnok fiú kézilabdacsapata FOTÓ: TUDÓSÍTÓNKTÓL Pontszerzés - feszült hangulatban... A második helyet őrző Szabolcsi Sólymok négygólos előnyt adtak le a barcikai Ördögök otthonában. JÉGKORONG. A Szabolcsi Sóly­mok jégkorongegyüttese négygólos vezetést követően örülhetett a pontszerzésnek a meglehetősen feszült han­gulatú mérkőzésen - a Ka­zincbarcikai Ördögök ottho­nában. A betegségek és egyéb el­foglaltságok miatt tartalé­kos vendégcsapatot tovább sújtotta Kukucska Boldizsár sérülése az OB IV. harmadik fordulójában rendezett össze­csapáson, így a végére elfo­gyott a lendület, a büntetőket pedig jobban lőtték az Ördö­gök. Ugyanakkor a Sólymok őrzik második pozíciójukat a Keleti csoport tabelláján. A szabolcsiak következő meccse január 5-én, a Kana­dai Magyar Hokiklub ellen esedékes, mégpedig hazai pá­lyán. KM OB IV: Kazincbarcikai Ördögök-Szabolcsi Sólymok 5-4 (0-3,2-1,2-0,1-0), büntetőkkel Sólymok: Fóris - Lády, Kukucska S. - Kövér, Kovács Z., Könnyű M. - Vincze D„ Margitics Z. - Kukucska B„ Ling T., Szabó D. Edző: Kukucska György, Gól: Kövér B„ Ling T„ Lády R„ Vincze D. kiállítva: Vincze D., Margitics Z. (mind­kettő gáncsolásért). Jó: Fóris, Lády, Ling T., Vincze D. Visszavonulta skót pilóta autósport. Bejelentette visz- szavonulását a 44 éves skót Allan McNish, aki háromszor nyerte meg a Le Mans-i 24 órás autóversenyt, az idén pedig sportautó-világbajnok lett. McNish 2002-ben az Fl-es To- yota-istállónál is megfordult, ám pontot nem szerzett. A skót 1998-ban, 2008-ban és idén nyert Audival a híres fran­cia viadalon. nso. hu Teremtornák A csengeri Sportcsarnokban 2013-ban is megrendezik a hagyományos, pénzdíjas kispályás tornát a SZAL-TÓ Kupáért. A szervezők várják a csapa­tok jelentkezését, mégpedig a 06­30-680-1172-es telefonszámon, vagy a csengercsarnok@gmail.com e-mail címen - december 26-án, 18 óráig. A torna időpontja: december 27-29. December 21-22-én teremlabdarúgó torna házigazdája lesz Gyulaháza. A Karácsony Kupa néven szervezett eseményre a 06-70/397-2733-as telefonszámon tehet jelentkezni.

Next

/
Thumbnails
Contents