Kelet Magyarország, 2013. december (70. évfolyam, 281-304. szám)

2013-12-03 / 282. szám

2013. DECEMBER 3., KEDD KELET A kiadvány tükör a helyi gazdaság állapotáról A nyugati elkerülő megépítése fellendít­heti a megyeszékhely gazdasági életét - véli dr. Kovács Ferenc. nyíregyháza. - Számunkra a TOP 100 tükör a helyi gazda­ság állapotáról - vezette be a megörökölt 4,7 milliárd forint kifizetetlen számla tartozást mostanra kiegyenlítő me­gyeszékhely fejlesztésének helyzetét dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere, majd hozzátette: a nyíregy­házi cégek gazdasági sikerei a város sikerének is kovácsai, ezért minden rendelkezésre álló eszközzel támogatják a vállalkozásaikat. @ Eszmecsere Nyéki Zsolt, lapunk főszerkesztő-helyettese Czomba Csa­bával, a VOSZ megyei elnökével és Juhász Jánossal, a Josef Seibel Kft. ügyvezetőjével beszélget. fotó: racskó tibor Hamarabb kezdődhet a munka- Sikerült elérni, hogy a ter­vezettnél hamarabb megkez­dődjenek, s így egy év múlva befejeződhessenek Nyíregy­háza nyugati elkerülő útjá­nak építési munkálatai, ami rendkívül fontos a helyi gaz­daság fejlődési feltételeinek szempontjából - utalt a hét kilométeres, az autópályát egy kilométerre megközelítő új útszakasz alapkőletételre dr. Kovács Ferenc. Az EU jövőre kezdődő új, hét éves költségvetési ciklu­sának hozadékáról szólva a Dr. Kovács Ferenc szerint a város támogatja a Nyíregyházán műkö­dő cégeket polgármester arról is beszá­molt, hogy Nyíregyháza 14,l milliárd forint „dedikált” forrást kap, amit a maga által kijelölt legfontosabb célokra fordíthat. A prioritások meg­határozása érdekében azt tervezi a város vezetése, hogy kikéri a helyi gazdasági élet szereplőinek a véleményét is - ígérte Nyíregyháza első em­bere. KM-GB AUSTRI^ «JUICE Készletkiseprö akció az Agrana-nál! Név Kiszerelés Törzsbe­szállítói nettó ár ACTARASC 250 ml 10 930 Ft/db CALYPSO 480 SC 11 32 650 Ft/l DITHANE OG NE0TEC 10 kg 16 300 Ft/db DITHANE M-45 25 kg 30 740 Ft/db C0RAGEN 20 SC 200 ml 12 080 Ft/db CORAGEN 20 SC II 58 730 Ft/l NONIT 51 6760 Ft/db FUNGURAN OH, JOKER 77 WP (77% Rézhidroxid) 5kg 11276 Ft/db CLARINET 11 5815 Ft/l DELAN700WDG 1 kg 10 300 Ft/kg RUNNER II 13 585 Ft/l SCORE 250 EC II 24 645 Ft/l SCALA 51 39 875 Ft/db 0RTH0CID, MERPAN, POKER 80WDG (80% kaptán) 5kg 14251Ft/db NIMRÓD 25 EC II 4780 Ft/l MAVRICK 24 EW II 9715 Ft/l CHORUS50 WG (50% ciprodinil) 1 kg 17950 Ft/kg TOPAS 100 EC II 11310 Ft/l FOLICURWG 1 kg 8170 Ft/kg TERCEL 1 kg 3110 Ft/kg RELDAN22EC 51 13 580 Ft/db M0NTAFL0W 64% Rézoxiklorid 2-2,5 L/ha 101 14 000 Ft/db SYSTANE DUPL0 11 12495 Ft/l QUALY (30% ciprodinil) II 8730 Ft/l NEORAM 37,5 WG (63% rézoxiklorid) 5 7500 Ft/db THIOVIT, KUMULUS, KÉN EXTRA (80% kén) 25 kg 10 000 Ft/db CSÖPP MIX BORON 101 13290 Ft/db VEGESOLERES 201 29 365 Ft/db MOSPILAN20SG 1 kg 32 200 Ft/kg INSEGAR25WG 600 gr 15 790 Ft/db PYRINEX 25 CS 51 13185 Ft/db DAMIS0LBB Gabona 201 20 400 Ft/db 0AMIS0LBB Gabona 51 5100 Ft/db Megafol 251 62 000 Ft/db Megafol 51 132 00 Ft/db Boroplus 51 11480 Ft/db Más gyümölcs (Meggy, Bodza stb.), valamint szántóföldi kultúrákban (Kukorica, Napraforgó Kalászos, stb.) is hasonlóan kedvező árakat kínálunk törzspartnereinknek: AMMÓNIUMNITRÁT 34% Magyar 50 kg 7953 Ft/q 3X15 KEVERT, KOMPLEX műtrágya Magyar 50 kg 10 500 Ft/q ADENGO 11 27760 Ft/l ADENG0 51 132 425 Ft/db BISCAYA 31 38 000 Ft/db NURELLE-D500EC 51 26 600 Ft/db pétisó 27%n+7%ca+s%mg magyar 50 kg 7087 Ft/q LUMAX+FIXPR0 201 55 620 Ft/db TOPREX II 14 780 Ft/l LAUDIS 51 32180 Ft/db PULSAR 40 SL 51 53100 Ft/db 0RDAX 3 Ha cs 41160 Ft/db 0-10-24 KEVERT, KOMPLEX műtrágya Magyar 50 kg 9173 Ft/q KUKORICA PR37N01 80 eszem 43130 Ft/zs KUKORICA P9915 80 eszem 47150 Ft/zs KUKORICA P9528 BOeszem 47150Ft/zs Tnvahü Tnrmfittiü hasnnifiar Kfliftarí arm 'faiamlriainai, valamin: minmßvai szálé* »ffiiasztáw alcin? araitól? i. ifimi Kerti* riálcii mimrtnni * Knsnwraej '«aj!« SancuartvE* »«srarii:* esete? á'uewestn. izei, üiüküi ú Keblet erejeig tudjuk ó lemmömunek bBUhtian,. lű. aíWütüia* TennzaiZjuk. Azok a termelők, akik még nem törzsbeszállítóink, de ezeken az akciós árakon szeretnének vásárolni, a részletekről érdeklődjenek üzletünkben. Telefon: 45/570-630 Milliárdok fejlesztésre Czinege Attila, a NAV Észak-alföldi Regionális Adó Főigazgatósága főigazgatója fotók: racskó tibor Vállalkozói fórumokat is szervez a megyei önkor­mányzat. nyíregyháza. - Mindany- nyiunk előtt ismert, hogy Magyarország 7300 milliárd forint támogatást hívhat le az elkövetkező hét esztendő­ben az Európai Uniótól, egy lakosra levetítve ennél több pénzből csak a litvánok gaz­dálkodhatnak. A tizennyolc megyei önkormányzat ösz- szesen 450 milliárd forintot kaphat, ebből 46 milliárd jut­hat Szabolcs-Szatmár-Bereg megyének - mondta a Hotel Koronában megtartott TOP 100-as rendezvényen Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés elnöke, aki szerint ennél csak Borsod megye kapott többet.- A stratégia elkészítésekor igyekeztünk minden gazda­sági területet számba venni, ezért regionális vállalkozói fó­rumokat szerveztünk és szer­vezünk majd a közeljövőben. A 46 milliárd forint mellett van egy másik „borítékunk” is, hi­szen kistérségi fejlesztésre 24 milliárd forintot fordítha­tunk. Seszták Oszkár szólt a határ­menti együttműködésre szánt uniós forrásokról is. - Ezekre a projektekre 10 milliárd forin­tunk lesz, ennyit lehet a ma­gyar-román, magyar-szlovák és magyar-ukrán határmenti programokra elköltenünk. Még nagyobb a rálátásunk a gazdasági élet szerep- * Ibire. ~ DUNAI PÉTER ■ A jövő év elsejétől a megyei önkormányzatok tulajdonba kapják a Regionális Fejlesztési Ügynökségeket, ami elősegít­heti a hatékonyabb munkát - mondta az elnök. Pozitív változások- A kötelező kamarai regiszt­ráció is egyike azoknak az újí­tásoknak, melyek a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara égisze alatt a közelmúltban végbementek - mondta Dunai Péter, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára, aki szerint ennek a változásnak az volt a célja, hogy a kamarának ezáltal is nagyobb rálátása le­gyen a gazdasági élet szerep­lőire, kölcsönhatásaira.- A kamarai hozzájárulás fejében a vállalkozások több különféle térítésmentes szol­gáltatást vehetnek igénybe, úgy mint pályázatfigyelés és partnerközvetítés. A főtit­kár a szakképzési rendszer átalakulásáról is szólt, meg­említve a duális képzés elő­térbe helyezését, az Országos Képzési Jegyzék (OKJ) kor­szerűsítését, a mestervizsga programot és a felnőttképzési törvény átalakulását.- A kereskedelmi és iparka­mara segít a külpiaci kapcso­latok kiépítésében és ápolá­sában is, szem előtt tartva a kormány „nyugati tartás, ke­let nyitás” politikáját - mond­ta Dunai Péter, majd rámu­-12 020 darab gazdálkodó szer­vezet 59 százaléka volt nye­reséges 2012-ben, 9 százalék nullásra hozta az évet, míg a vállalkozások 32 százaléka zárt veszteséggel - közölte Czine­ge Attila, a NAV Észak-alföldi Regionális Adó Főigazgatósá­gának főigazgatója. A szakem­ber által tartott prezentációból tatott arra, hogy a Széchenyi Kártya-konstrukció keretében 1000 milliárd forint hitelt he­lyeztek már ki a mikro-, kis- és középvállalatoknak. A főtitkár hozzátette: mun­kakapcsolatban állnak a nem­rég felállt Teljesítésigazolási Szakértő Szervvel, mely főleg az építőiparban jelentkező problémákat (ki nem adott teljesítési igazolás, körbetar­tozás) igyekszik fölszámolni. KM-TG kiderült: tavaly hivatalosan 72 829 főt foglalkoztattak me­gyei cégek, a kistérségi meg­oszlás tekintetében a nyíregy­házi régió vállalkozásai adtak a legtöbb, szám szerint 37 928 embernek munkát, míg ebből a szempoptból a sereghajtó a csengeri kistérség lett 1330 foglalkoztatottal. Több mint hetvenezren Cél a tartós foglalkoztatás A tisztességesen műkö­dő vállalkozásokat kell segíteni. nyíregyháza. - A megyei vál­lalkozások a saját bőrükön ér­zik, hogy van még a tennivaló - kezdte Pekó László, a Sza­bolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.- Szeretnénk talpon marad­ni, fejlődni, s reménykedünk, hogy jövőre már szebb idők jönnek, s eredményesebben tudunk gazdálkodni - sum­mázott Pekó László, aki sze­rint az elmúlt időszakban az uniós forrásokat nem minden esetben használtuk föl jól. - A kormány szándéka egybe­cseng a vállalkozásokéval, az­zal, hogy az elkövetkezőkben a brüsszeli források 60 száza­Pekó László léka kerüljön a gazdaságba - mondta. Produktív munkahelyek- A közel 4 millió foglalkoz­tatott szép szám, de egyrészt messze van az unió fejlettebb államainak átlagától, más­részt a valóban szükséges közmunka gazdasági érte­lemben nem mondható tartós megoldásnak. Az lesz az iga­zi, ha a vállalkozások terem­tenek majd produktív mun­kahelyeket - hangsúlyozta a kamara megyei elnöke, majd kitért a feketegazdaság elleni harcra is.- A TOP 100 szereplőivel együtt minden tisztességes vállalkozó abban érdekelt, hogy a feketegazdaság kiszo­ruljon Magyarországról, mert a számlát nem adó vállalkozá­sokkal lehetetlen versenyez­niük a becsületeseknek.- Minden eszközzel segíte­ni kell azokat a vállalkozáso­kat, amelyek tisztességesek, fejlesztenek, munkahelyeket hoznak létre, embereket fog­lalkoztatnak - fejezte be. km <§> Kapós volt a magazinunk Balogh Zoltán, a START Nonprofit Kft. vezérigaz­gatója is érdeklődéssel ol­vasta a TOP 100 kiadványt. FOTÓ: RACSKÓ TIBOR Megkérdeztük: Milyen gazdasági évet zár az idén? SOMLAI SÁNDOR: Egy CSŐSZ LÁSZLÓ: Az SZÉLES TAMÁS: Meg- tíz százalékos piacbő- idén már érezhető volt tört az eddigi negatív vülést is elkönyveltünk, némi elmozdulás. tendencia. HÁRSFALVI GERGELY: MALECZKI TAMÁS: BÁRÁNY LÁSZLÓ: A ta­Növeltük a forgalmún- Sikerült átlendülni a valyi évhez hasonlóan kát. holtponton. jó évet zártunk. Somlai Sándor, a Marso ügy­vezetője jó hírekkel szolgált.- Az idei évünk jelentős ja­vulást mutat a 2012-eshez képest. Nőtt az árbevételünk, egy tíz százalékos piacbő­vülést is elkönyvelhettünk. A Csősz-Platán cégcsoport- egyik tulajdonosa, Csősz Lász­ló szerint az idén már érezhe­tő volt némi elmozdulás az általa képviselt ágazatban.- Ebben közrejátszott az a Nö­vekedési Hitelprogram, me­lyet -a Vállalkozók gépjármű- vásárlásra használhattak fel. Széles Tamás szerint megtört az eddigi negatív tendencia.- Inkább a vállalkozásoknak van tőkéjük a járműparkjuk fejlesztésére, ez azonban la­kossági részéről nem mond­ható el - mondta az Autó Széles Volkswagen Centrum marketing vezetője. Hársfalvi Gergely, az Aktuál-Bau ügyve­zetője jónak ítélte meg az idei évet. - Növeltük a forgalmun­kat, ez volt a 2008-as csúcs óta a legjobb teljesítményünk - összegzett a generálkivitele­zéssel foglalkozó vállalkozás vezetője. Maleczki Tamás az Agroforg Kft. képviseletében elmondta, az elnyúló tél miatt nehezen indult be a szezon, de aztán fordult a kocka, így egy kisebb növekedésről is be tud számolni. Bárány László, a Master Good tulajdonosa sem panaszkodott: a tavalyi évhez hasonlóan jó évet zártak, km HIRDETÉS

Next

/
Thumbnails
Contents