Kelet-Magyarország, 2013. november (73. évfolyam, 255-279. szám)
2013-11-02 / 255. szám
KELET 2013. NOVEMBER 2., SZOMBAT Sajtóközlemény A Lakásépítő T.2-lnvest Ingatlanforgalmazó Kft. komplex vállalati technológia fejlesztést kezdett meg 2013. agusztus 26- án, melyhez Uniós támogatás is kapcsolódik. 2013.10.25. A' Lakásépítő T.2-lnvest Ingatlanforgalmazó Kft. 80.200.000 forint uniós támogatást nyert a „Komplex vállalati technológia fejlesztés mikro-, kis- és középvállalkozások számára” című pályázati kiíráson az Új Széchenyi Terv keretében. A 200.500 e Ft összköltségvetésű projekt során a társaság egy olyan hulladékhasznosításban alkalmazott berendezést vásárol, melyet speciális desztillációs eljárásokhoz lehet használni. A Lakásépítő T.2-lnvest Kft. 2001-ben kezdte meg működését, fő tevékenysége kezdetben ingatlanberuházásokra, ingatlanfejlesztésre és a hozzá kapcsolódó szolgáltatásokra irányult. A cég több sikeres projektet tudhat maga mögött, melyek között volt városközpont-kialakítás és fejlesztés, lakóparképítés, valamint ipari csarnok felújítási projekt is. Profilkörét az eredményes gazdálkodás érdekében termelő tevékenységekkel igyekszik fejleszteni, és folymatosan dolgozik a szükséges technológiai háttér megteremtésén. 2010. évtől jelentős piaci igény jelentkezett a nagy villamos gépek állórészeinek ún. formatekercseinek gyártására. Ezen igények kiszolgálására a Lakásépítő T.2-lnvest Kft. új üzleti területen megvalósított fejlesztésként egy tekercsszéthúzó gépet vásárolt és állított termelésbe az Ózdi telephelyén. A gyártási tevékenység során szerzett tapasztalatok, kapcsolatok és piaci visz- szajelzések alapján döntött úgy a társaság, hogy termelő tevékenységeit tovább bővíti, ami a növekedés fenntartásához is elengedhetetlen. A hulladék- feldolgozás és -kezelés részeként alkalmazott desztillációs eljárással nem csak a környezetmentesítés és a környezettudatos termelés szempontjából valósul meg pozitív hatású fejlesztés, de ez az új tevékenység jó lehetőséget kínál a társaság számára, hogy árbevétel termelő képességét növelni tudja, a foglalkoztatás fenntartása, későbbi növelése mellett. A jelenleg megvalósítási szakaszban lévő projekt során egy komplex géprendszer beszerzése történik, mellyel a társaság újrahasznosított olajtermékeket tud desztillálni a különböző finomsági kategóriák elérése érdekében. Megrendelésekkel, együttműködési lehetőségekkel kapcsolatban a társaság alábbi elérhetőségein kérhetnek információt: Lakásépítő T.2-lnvest Kft. Cím: 1118 Budapest, Kelenhegyi út 39. Telefon, Fax: +36 (1) 279-2380, +36 (1) 279-2381 E-mail: lakasertekesites@bankonzult.hu Lakásépítő T.2-lnvest Kft. Cím: 1118 Budapest, Kelenhegyi út 39. Telefon, Fax: +36 (1) 279-2380, +36 (1) 279-2381 E-mail: lakasertekesites@bankonzult.hu w www.ujszechenyiterv.gov.hu Indul a kötelező kampány Szombattól 2,5 millió autós dönt a maradás és a váltás között. NYÍREGYHÁZA. Maradni vagy menni? Ez itt a kérdés. Szombaton indul a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási kampány, mely során az idén közel 2,5 millió autós dönt majd a maradás és a váltás között. A direktbiztosítási szolgáltatásokat kínáló Ae- gondirekt.hu több mint 11 ezer gépkocsi-tulajdonost faggatott az online kérdőíves kutatása során. Eszerint, amíg a hazai autótulajdonosok 92 százaléka elégedett a jelenlegi kötelező biztosítójával, a balesetet szenvedő vétlen autósok 30 százaléka egyáltalán nem tartotta megfelelőnek a vétkes fél biztosítójának kárrendezését. Minden forint számít Az autósok árérzékenysége a kötelező biztosítások tekintetében jól érzékelhető, hiszen 80 százalékuk havi 500 forinttal alacsonyabb díjakért biztosítót váltana. Nem meglepő, hogy - bár egyes piaci várakozások szerint az idei kampányban a tavalyinál kevesebben bontják fel kötelezőjüket a kutatás szerint a hazai gépjármű-tulajdonosok túlnyomó része, Üzemanyagárak Az Aegondirekt.hu arról is megkérdezte a magyar autósokat, milyen üzemanyagárak mellett döntenének úgy, hogy nem használják tovább autójukat. A 11085 megkérdezett több mint negyede (27,6 százaléka) válaszolta azt, hogy függetlenül az áraktól, mindenképpen marad az autójánál. közel 85 százaléka fog tájékozódni a január i-jével forduló új kgfb-tarifákról a szombati díjhirdetést követően. A kutatás során megkérdezettek közel háromnegyede (72,58 százaléka) valamelyik online oldal segítségével fogja összehasonlitani a jövő évi tarifákat, és a biztosítót váltók 67 százaléka interneten köti majd újra kötelezőjét. A kutatást végző Aegondi- rekt.hu rákérdezett arra is, mennyire fontos az autósoknak az, hogy egy stabil hátterű biztosítónál kössenek kötelezőt. A kérdőívet kitöltő 11 085 válaszadó túlnyomó része, 91,85 százaléka fontosnak tartja ezt, ugyanakkor az összes megkérdezett csupán 14 százaléka tud magasabb kötelező-díjat is fizetni ezért. A megkérdezettek valamivel több mint 8 százaléka (903 autótulajdonos) azonban nem érzi fontosnak, hogy egy megbízható szolgáltatóval szerződjön, részben azért, mert nem tartják valószínűnek, hogy balesetet okoznak, részben pedig azért, mert ha ez mégis megtörténik, akkor a biztosító úgyis a vétlen félnek fizet. Óvatosan az olcsóval!- Ez utóbbi adat különösen annak fényében érdekes, hogy a kutatás szerint a balesetet szenvedő vétlen autósok közül 10-ből csupán 7 volt elégedett az okozó fél biztosítójának kárrendezésével. így könnyen belátható, hogy az ügyfelek érdekeit sem feltétlenül szolgálja az, hogy a legolcsóbb kötelezőt keresik, bárki kerülhet ugyanis a vétlen autós szerepébe - hívja fel a figyelmet Marosvölgyi Péter, az Aegon- direkt.hu vezérigazgatója. Az idei kgfb-kampány a biztosítók árversenye mellett a kötelező mellé kínált tucatnyi kiegészítő biztosítás további térnyeréséről is szól majd, amelyek a cascóval nem rendelkezők számára kínálnak fedezetet egyes részkockázatokra. A kutatás ezekre is kitér, s megállapítja, hogy az autósok 30,9 százaléka (3423 válaszoló) rendelkezik egy vagy több kiegészítő biztosítással. Emellett kiderül, hogy az összes megkérdezett legnagyobb része kátyúkárra biztosítaná autóját. KM-LTL HIRDETÉS 0 SZÉCHENYI TERV A balesetet szenvedő vétlen autósok közül 10-ből csupán 7 elégedett az okozó fél biztosítójának kárrendezésével ILLUSZTRÁCIÓ: KM-ARCHlV \mm ■ A projektek ez Európai Unió i támogatásával valósulnak meg. j 11- /+ _ I*i/A ■i Nyíregyházát. ■ NyírBlazai Jelentkezzen kiállítónak! Várjuk többek között menyasszonyi ruha kölcsönzők, esküvőszervezők, vőfélyek, ceremóniamesterek, zenekarok, szápségszalonok, éttermek, lakodalmas házak, fotósok, videósok, virágosok és dekorációsok jelentkezését november 30-áig. Jelentkezni és érdeklődni az alábbi e-mail címen lehet: csaba.cseklan@inform.hu ! Minden egy helyen, csodaszép, 1 m jlirii""T| nívós környezetben! Láttál Álompár esküvői kiállítás és vásár! cvonline.hu jobnetwork Töltsd fel vagy frissítsd önéletrajzodat a Cvonline.hu álláskereső oldalon, és NYERJ egy Samsung Galaxy Note 3-at! A játék részleteit taiafdmeg.cvonline.hu/nyeremenyjatek »idaion találod! 1