Kelet-Magyarország, 2013. november (73. évfolyam, 255-279. szám)

2013-11-30 / 279. szám

2013. NOVEMBER 30., SZOMBAT KÉST Volt nehezebb is... A tizenöt éves Vén Eszter cseppnyi megilletődöttség nélkül bontotta meg a „veszprémi falat” fotó: racskó tibor Csütörtököt mondanának A Fatum-Nyírsuli-NRK folytatta nagyszerű ha­zai sorozatát a Veszp­rém ellen. röplabda. Mindenhol jó, de legjobb otthon. Szó se róla, a Fatum-Nyírsuli-NRK élvo­nalbeli női röplabdacsapata a Bem-iskolában is precízen tette dolgát, olyannyira, hogy egy kivétellel (csak a TF ellen kapitulált...) nem sok sót ettek meg a látogatók. Síkos kétszáz felett A szabolcsiak visszaköl­töztek a bujtosi csarnok­ba, a trend azonban nem változott - a Veszprém is vert seregként távozott. Noha, a bakonyiak több játé­kosa nem fárasztotta magát a nyíregyházi túrával, edzőjük pedig széttárt karral jelezte: ez van, még, ha szeretni nem is lehet, eme problémát nekik kell orvosolniuk... A házigazda tette a dol­gát, kevesebb, mint egy óra alatt „legyalulta” a szimpa­tikus, mindazonáltal rop­pant szerény képességű dunántúli együttest. Balázs István könnyű szívvel vet­hette be a keret valamennyi tagját, eközben az NRK leg­eredményesebb frontembere, Síkos Petra átlépett egy bűvös határt - a szezon során im­már 210 szerzett pontnál tart. A nyírségiek vasárnap, a Palo­ta elleni idegenbeli összecsa­pást tudják le. KM-KT Ha úgy menne a játék, mint a hétközi edzé­sen, akkor bármi meg­történhet a remeklő Kaposvár otthonában. kosárlabda. Adott egy csa­pat, amelyik a kezdeti há­rom vereség után zsinórban hat győzelmet aratott és egy másik, amelyik eddigi kilenc meccséből csak egyet tudott megnyerni. Igaz, a nyíregyhá­ziak (merthogy ők lennének az utóbbiak) eddig idegen­ben az eredményesebbek, és szombaton a férfi élvonal újabb bajnokiját a mostaná­ban remeklő Kaposvár ottho­nában vívják meg. Elsősorban rajtuk múlik- A Falco elleni vereség ellené­re azt mondom, a Kecskemét elleni mérkőzés után sikerült rendbe rakni bizonyos dolgo­kat, játékban előreléptünk, de a könnyű kosárszerzési le­hetőségeket ki kell használni, ez a fő tanulság - mondta az újabb mérkőzés előtt Horváth Imre, a Marso-NYKK szakmai igazgatója. - Reméljük, ezen is javítani tudunk. Továbbra is azt érzem, hogy az elemzé­seket követően, amikor tud­tunk edzeni, akkor úgy tűnik, értik a játékosok, min kell vál­toztatni. Ha ez a mérkőzésen is megvalósul, akkor bármi lehet. Reméljük, hogy az im­már rendszeres csütörtöki remek edzésmunka egyszer végre a szombati mérkőzésen is meglátszik majd. Mit lehet kitalálni a tava­lyi elődöntős, a jelek szerint ebben az évben is a legjobbak közé vágyó somogyiakkal szemben?- El kell ismerni a Kapos­vár remek sorozatban van, játékosai duzzadnak az ön­bizalomtól, jól sikerült a lé­gióscseréjük is, egyben van a csapatuk - így a korábban Kaposváron is megfordult szakember. - Ezzel együtt úgy gondolom, elsősorban rajtunk múlik majd, hogy mit tudunk kihozni ebből a mér­kőzésből. KM-BT Röplabda: NBL, női Fatum-Nyfrsuli-NRK-Veszprém __ __*______ 3:0(10,4,12) Bujtosi csarnok, 300 néző, v.: Subái I., Jámbor T. _____________________________ Fatum-Nyirsuli-NRK: Savic 1, Síkos P. 22, Vén E. 7, Andrejkovics 5, Berényi E. 8, Erdősné 9. Csere: Petróczy, Szabó I. (liberók), Sitku T. 2, Thold 1, Janetka, Hengsperger. Edző: Balázs István. Veszprém: Hunyadvári 1, Pós 2, Lakatos L, Kontli 5, Fülöp D. 5, Dodzsceren 7 Csere: Csótár (liberó). Oláh S., Guikai. Edző: Holdinger Szilárd._________________________________ Mesterszemmel Balázs István: - Örülök a papírforma győzelemnek és annak, hogy mindenkinek játéklehető­séget adhattam. _________________________________________________________ Holdinger Szilárd: - Teljes csapattal jobb meccset játszhattunk volna, ebben az összetétel­ben sajnos, ennyit tudunk. Mohácsi Mátétól is kiugró teljesítményre lenne szükség a bravúr elérésé­hez FOTÓ: RACSKÓ TIBOR Nyírbátor: megőriznék a higgadtságukat Az augusztusi nyitányon Varga Zoltán (jobbra) gólja tréfálta meg Tóth Bencét (14) és bátori társait fotó: pusztai Sándor Újonc csapatok ajkai randevúja teke, A jelenleg kieső helyen álló két újonc csapat talál­kozik egymással szombaton délután Ajkán. A férfi szuper­ligában a n. forduló után két ponttal rendelkező hazaiakat az eddig két győzelmet arató, legutóbb éppen a mostani el­lenfelét 8-0-ra kiütő Nyíregy­házi TK előzi meg. Az NYTK-nak az a‘ célja, hogy meglépjen riválisától, ehhez az első szuperligás ide­genbeli győzelem megszerzé­sére lenne szükség. Az ajkai vadonatúj pálya nagyban ha­sonlít a nyíregyháziak által hazai meccsen használt ózdi­hoz. Az ajkaiak otthonukban eddig még nem voltak képe­sek 3200 csapatfás teljesít­ményre, így az NYTK számá­ra ennek a mennyiségnek az elérése vezethet eredményre. A vendégek erős csapattal, bi­zakodva indulnak Dunántúl­ra. KM-BT Az elmúlt hetek jó formája bizakodásra ad okót a borsodi presztízs­meccsre utazó szabol­csiaknál. labdarúgás. Kicsit olyan, mintha megyei rangadót ját­szanának. Cigánd közelsége, az elmúlt évek nagy csatára, a korábbi bátori edző, Fogarasi Zoltán borsodi szerepvállalása mind-mind megadja a rangját a nyírbátoriak szombati NB III-as bajnokijának, amelyen ráadásul jó formában lévő csa­patok találkoznak: a bátoriak ( 9. hely) három, a házigazda Cigánd (6.) az utóbbi hét mécs­esén nem talált legyőzőre.- Jó passzban van a csapat, az utolsó hat forduló tervezett pontjait már be is gyűjtöttük, úgyhogy teljesen nyugodtan mehetünk Cigándra, nincs szá­munkra veszítenivaló - mond­ta Márton István, a Nyírbátori FC edzője. - Dehát azt szokták mondani, hogy evés közben jön meg az étvágy, ha már így jöttünk ki az utóbbi fordulók­ból, akkor már az utolsó mécs­esén is pontot, pontokat sze­retnénk szerezni. Tüzes ellenfélre készülve Márton István megpróbálja megőrizni hidegvérét, akár­csak csapata.- Tisztában vagyunk vele, hogy az ellenfél edzőjének, Fogarasi Zoltánnak mekkora presztízsmeccs lesz a szom­bati, ezzel szemben én azt próbálom tudatosítani a játé­kosaimban, hogy számunkra ez csak egy mérkőzés lesz a sok közül. Ezt is ugyanúgy meg szeretnénk nyerni, mint bármelyik másikat, ugyanúgy készítettem- fel a csapatot, mint a korábbi fellépések­re. Felkészültünk arra, hogy a Cigánd fel lesz tüzelve és úgymond nekünk fog esni, mi ezt szeretnénk higgadtan kezelni, de akaratban így sem múlhatnak bennünket felül. Akaratbeli problémákról az utóbbi hetekben amúgy sem lehetett beszélni a csapatunk­nál, ezek ismeretében Ci­gándra is úgy megyünk, reális esélyünk van a pontszerzés­re. A bátoriaknál újra számí­tásba vehető a sérülésből fel­épül Opre Rajmund és Tóth Bence valamint az eltiltását letöltő Szilágyi Krisztián, Ri- csei Ferenc ellenben továbbra is beteg. km-bt Folytathatják a győzelmi szériát KOSÁRLABDA. Hibátlanul zár­ta a múlt hetet a Nyíregyházi FSE-NYKS. Nyert a kenguru, a serdülő és a junior csapat (két- szer-kétszer), nem hibázott az egyetemi és főiskolai baj­nokságban szereplő együttes, zárásként pedig az amatőr NB- esek is legyőzték a Baját.- Örömteli, hogy ilyen re­mek hetet zártunk - mondta Farkasinszki Gyuláné, aki valamennyi korosztályos csapaton rajta tartja a sze­mét. - Azért voltak értékes győzelmeink: a kenguruk fiú csapat győzött, a juniorok is szép győzelmeket arattak és ide sorolom az NB-s csa­pat Baja elleni diadalát is. Tőlük szombaton, a DVTK II otthonában is győzelmet vá­rok, úgy érzem, tapasztalat és játéktudás terén is jobban állunk, mint ellenfelünk, és idegenben is ki kell tudnunk harcolni a győzelmet, km-bt Szülővárosa csapatával babrálhat ki a demecseri szakvezető A Kölcsey együttesére harcos mér­kőzés vár a Balmazújváros ellen FOTÓ: RACSKÓ TIBOR Hibátlan hazai merleget óvhatja a Bátor és Várda - bajnokesélyest fogad a Kölcsey. KÉZILABDA. Kosa István sosem tagadná meg gyökereit. A De- mecser edzője Fehérgyarma­ton született, és a férfi kézilab­da NB II. Észak-keleti csoport 10 . fordulójában éppen a szat­mári város együttese ellen ve­zeti csatába „fiait”. Mindazon­által a tréner nyilvánvalóan szeretne kibabrálni - a tábláza­ton előkelőbb helyen jegyzett - látogatókkal a szombati (18 óra) összecsapáson, miként az is biztos: szülessen bármilyen eredmény, a barátság marad. A nap másik megyei érintett- ségű találkozóján (18 óra) a nyolcadik pozícióban székelő Tiszavasvári hazai pályán vil­lanthat, ebben az esetben akár meg is előzheti az éppen előtte táborozó Berettyóújfalut. Nem hibázhatnak A vasárnapi menü nyitánya­ként a változatlanul első pont­jára ácsingózó Nyíregyházi Főiskola-Nyirsuli az ugyan­csak újonc Kazinbarcikát fo­gadja a Wesselényi iskolában (16 óra). A tabellát veretlenül uraló Nyírbátor otthonában aligha lehetnek vérmes remé­nyei a Mátészalkai MTK-nak, amely idegenben eddig va­lamennyi fellépését elbukta. A bátoriak legfőbb üldözőjé­nek számító Kisvárdának (2. hely) saját katlanjában kell legyűrni a Miskolcot, ami tel­jesíthető küldetés. Elvégre a Papp-legénység még nem hi­bázott házigazdaként, így a 18 órakor kezdődő meccsen is esélyes az élcsoporthoz tartó borsodiakkal szemben. A dobogó harmadik fokához ragaszkodó Kisvárda női csa­pata - szombaton - Ózdon igyekszik villantani. A sza­bolcsiak ez idáig jóval acé­losabban teljesítettek soros ellenfelüknél, vagyis idegen­ben is lehet keresnivalójuk. A Kölcsey DSE-Nyíregyháza va­sárnap (16 óra), a bujtosi csar­nokban „füthet be” a bajnoki címre is esélyes Balmazújvá­rosnak. KM-KT Labdarúgás: A hétvégi program NB III. Keleti csoport, 16. forduló (kezdés: 13) _____j___ Szombat ________________________________________ Cigánd SE-Nyfrbátori FC V.: Szilágyi S. (Berecz A., Kövér T.) Hajdúböszörmény-Hatvan, Eger-Putnok, Kazincbarcika-Felsőtárkány, REAC-Létavértes (17) _________ Vasárnap DVSC-DEAC-Tiszaújváros. Veresegyház-Jászapáti, Ferencváros II—Ebes ____ Szi-Zo Sport-dr. Zilahi megyei I.osztály, 16. forduló (kezdés: 13, ifi: 11) Szombat ____________________________ Ny írgyulaj-Nyírmada V.: Kocsis Zs. (Magyar P., Tóth I.) Kemecse-Tiszalök V.: Ésik I. (Veres J., Esik L.) Szatmár Unió FC-Dombrád ____ V.: Bendik T. (Tömöri, Szabó Z.) Vasárnap Tiszakanyár-Csenger _ V.: Tóth M. (Papp F„ Kozma M.) Nagyecsed-Mándok__________________V.: Kósa Gy. (Kozics, Vasas J.) Ibrány-Volán-Sényő ___________V.: Nagy T. (Erdélyi T, Gréz) A Cellspan-Balkány-Baktalórántháza (5-2) mérkőzést már lejátszották, a Három búcsúzó játékvezető LABDARÚGÁS. Három 60 esz­tendős labdarúgó-játékvezető fejezi be pályafutását a hét­végén. Szombaton Galambos Tibor a Mátészalka-Tunyog- matolcs meccset vezeti, Veres György a Tiszavasvári-Apagy találkozón fújja a sípot, míg a születésnapján pénteken ünnepelt Márton László a Ti- szakóród-Vitka mérkőzésen búcsúzik dirigensként a zöld gyeptől. km Tuzsér—Nagykálló összecsapást december 7-ére halasztották. Megyei II. osztály, 16. forduló (kezdés: 13, ifi: 11) Nyíre rdő-csoport Szombat _______________________________________________ Újfehértó-Szakoly Nagykálló, _________V.: Darányi (Ancsán. Hornyik) Tiszavasvári-Apagy _______________V.: Veres Gy. (Nemesik, Nagy Gy.) Vasárnap_______________________________________________ Kótaj-Nylrtelek__________________V.: Sándor Cs. (Homonai, Katonka) Nyírvasvárl-Nylrtugos V.: Nagy F. (Fácska, Módis) Rakamaz-Nylribrony _____ ________V.: Vitkai (Soós A„ Molnár S.) leveiek-Ófehérté V.: Kiss L. (Zanemcz, Bendik J.) Napkor-Encsencs Nagykálló, v.: Losonczki (Domoszlai, Kovács IZ.) Nyírpazony-Terem _____________________V.: Oláh G. (Tassy, Lucsik) Rakamaz Takarék-csoport Vasárnap Újdombrád-Pátroha V.: Csáki L. (Henzsely, Fürjes) Nyírkarász-Kék V.: Csikós (Piskóczi Zs., Szűcs T.) Rohod-Vasmegyer ___________________V.: Papp I. (Lizák R-. Szikora) Nyfrtura-Nagyhalász _____________Sényő, v.: Hadházi (Szűcs N„ Lippa) Demecser-A)ak ___________________V.: Pethő P. (Bíró Cs., Simon T.) Pap-Vaja V.: Bendik G (NagyCs., Bernáth R.j Záhony-Gyuiaháza _________ V.: Major Ó. (Tordai, Tömöri L) A Gávavencsellő-Fényeslitke mérkőzést december 8-ára halasztották. KeLet-Magyarország-csopoft ________________________________ Szombat ___________________________________________■ Beregdaróc-Mérk-VáUaj _____________V.: Pokaraczki (Kis Á„ Takács Z.) Mátészalka-Tunyogmatolcs______V.: Galambos (Gergely l„ Schmidt A.) Milota-Túrricse V.: Híres T. (Kaibás, Frindik Gy.) Vásárosnamény-Szatmárcseke V.: Rajzinger I. (Czene, Frindik J.) Tisztaberek-Kölese ___________V.: Hegedűs Cs. (Gergely S.. Mészáros J.) Vasárnap Tarpa-Nylrcsaholy____________________V.: Király A. (Szabó l„ Máté I.) Vámosoroszl-Nyímieggyes Fehérgyarmat, v.: Sipos L (Oláh Z„ Balogh L) Tiszakóród-Vitka V.: Márton L. (Varga Z„ Dobos I.)

Next

/
Thumbnails
Contents