Kelet-Magyarország, 2013. november (73. évfolyam, 255-279. szám)

2013-11-28 / 277. szám

2013. NOVEMBER 28., CSÜTÖRTÖK REUET NYÍRE6YHÁZA. A Móricz Zsig- mond Színház januárban mu­tatja be Lőrinczy Attila Balta a fejbe című tragikomédiáját, a darabot Koltai M. Gábor rende­zi. A próbafolyamat hétfőn dél­előtt kezdődött, az olvasópró­bán pedig jelen volt a szerző is.- Az olvasópróbákon mindig részt veszek, az izgatottság, az illendőség és a kíváncsiság hozott Nyíregyházára - mond­ta lapunknak Lőrinczy Attila. - Megható és ijesztő is, hogy itt most hat hétig legalább két tucat ember azzal fog foglal­kozni, hogy hús-vér valósággá tegyen valamit, amit én egy asztal mellett elképzeltem.- Az 1997-ben íródott Bal­ta a fejbe díjnyertes volt a főváros drámapályázatán, a Katona József Színház Kam­rája egy évvel később Máté Gábor rendezésében mutatta be, a kaposvári Csiky Gergely Színház Balta a fülbe címmel. Réthly Attila rendezésében tűzte műsorára - az utóbbi be­mutató megnyerte a legjobb stúdiószínházi előadás díját. 2008-ban a szegedi közönség is megismerhette a darabot, mégpedig a Móricz Zsigmond Nagyidai Gergő, Munkácsi Anita és Vicéi Zsolt a hétfői olvasópróbán Színház jelenlegi igazgató-fő­rendezője, Tasnádi Csaba ren­dezésében. - Szerettem azt az előadást és valószínűleg Csaba is megkedvelte, vélhetőleg en­nek köszönhető, hogy ebben az évadban a nyíregyházi teát­rum bemutatja. Krimiszerű elemek- A Balta a fejbe egy jó házból való, elkényeztetett fiú tör­ténete, aki Shakespeare III. Richárdjának gonoszságával akar pénzt, hatalmat és sze­relmet szerezni. Ez egy mai magyar sztori, ahol Richárdból Ricsi, Buckinghamből pedig Buci lett, és ahol az elidegene­dő városi srác mellett főszere­pet kap a külvárosi suttyó, a modern nő, a leépülőfélben lévő nagyszülők és az önjelölt maffiózó. Lőrinczy Attila azt mondja, az író nem feltétlenül értelmezi, s főképp nem minő­síti, inkább csak ábrázolja a vi­lágot. - A történet fordulatos, krimiszerű elemeket tartal­maz, már-már az abszurd hu­mor eszközeit is használva, a darab nyelvezetének pedig az a sajátossága, hogy a köznapi beszéd, sokszor a külvárosi szleng, klasszikus shakes- peare-i blank versben, ötödfe- les jambusokban szólal meg. A tragikus történet és a ko­média látszólagos ellentmon­dásáról a szerző azt mondja, a mindennapokban ritka a tiszta tragédia, mint ahogy a tiszta nevetés is.- Az élet magában hordoz­za az ellentmondásokat, és én szeretem, ha a darabjaim sírva-nevetősek. A humor valójában egy gesztus, ami Bacsó Péter filmjét, A tanút is láthatják az érdeklődők fotó: internet Magyar klasszikusok a Krúdy mozi vásznán nyíregyháza. November 28- 29-én, csütörtökön és pénte­ken folytatódik a Nyíregyházi Főiskola és a Krúdy Art Mozi „53 magyar film” című ren­dezvénysorozata. Csütörtö­kön l 6.30-tól három előadást hallhatnak az érdeklődők A program November 28. 16.30 óra: Előadások (Drabancz M. Róbert, Vitái Attila, Onder Csaba) 17.30 óra: Mephisto (Szabó István) 20 óra: Hannibál tanár úr (Fábri Zoltán) November 29. 17.30 óra: Redl ezredes (Szabó István) 20 óra: A tanú (Bacsó Péter) Drabancz M. Róberttól, Vitái Attilától és Onder Csabától. 17-30-tól forog az Oscar-díjas Mephisto Szabó István ren­dezésében, majd rövid szü­net után, 20 órakor kezdődik Fábri Zoltán alkotása, a Han­nibál tanár úr. Pénteken is két filmet vetí­tenek majd: 17.30-tól a Redl ezredest (Szabó István), 20 órától pedig Bacsó Péter klasszikusát, A tanút nézhe­tik meg a filmkedvelők. A belépő ára vetítésenként 250 forint, amelyet elővétel­ben vagy az előadás előtt fél órával lehet megvásárolni. A rendezvény helyszíne a Krú­dy Art Mozi lesz. KM FOTÓ: M0RICZSZINHAZ.hu azért fontos, hogy könnyeb­ben elviseljük a borzalmakat - mondja Lőrinczy Attila, aki a Balta a fejbe megjelenése óta hét darabot írt és aki most egy zenés komédián dolgozik Bársony Bálint zeneszerző­vel. - Márciusban a Fővárosi Operettszínházban mutatják be az Amerikai komédia című szving-játékot. Ehhez most először a librettó mellett a dal­szövegeket is én írom, és ez az újszerű feladat igazán pompás mulatság. KM-SZA Az író nem minősíti, inkább csak ábrázolja a világot. LŐRINCZY ATTILA Szleng és vers, ha találkozik A humor egy gesztus, ami azért fontos, hogy könnyebben elviseljük a borzalmakat - mond­ja Lőrinczy Attila. 0 " , * Napi ___■■ Jalta napi menü ajánlata: Rendezvények, J Tejfölös-tárkonyos zöldségleves, . . . is párizsi csirkemell, kukoricás rizs. ^bonyolítását, ^ savanyúság hidegtálak ­------------------------ ——--------------- készítését s Napi leves ajánlatunk mellé és külön Is 777 ^ r»nd*th»tő Mssansutt éXtitk katívező Áron! ValiaijUK. ^ I A menü ára egyszeri rendelés esetén: 650 Ft, | kiszállítással: 750 Ft. Hetiejőfize^ n Festmények és mandalák Többek között Boros Betty mandalafestő alkotásai is láthatók még ezen a héten a megyei könyvtárban. FOTÓ: SIPEKI PÉTER Alkothatnak nyíregyháza. November 30-án 10 órától kreatív foglalkozás­ra várják kicsiket és nagyokat a Móricz Zsigmond könyvtár Csiriptanyájára, ahol adventi ajtó- és ablakdíszeket, illetve karácsonyi üdvözlőlapokat ké­szíthetnek az érdeklődők, km (J)mi 05.55 Ma reggel 09.00 A királyi ház titkai© Dél-koreai történelmi film­sorozat 10.10 Család-barát 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó délben 12.15 Sporthírek 1220 Időjárás-jelentés 12.25 Rondó 13.25 Átjáró 13.55 Júlia 14.45 Család csak egy van @ 15.30 A múlt fogságában © Brazil tévéfilmsorozat Újabb botrány van kialakuló­ban Jorgito bejelentése után. miszerint Max akarta kirabolni a széfet. Nina hatására Max el akar költűzni a házból. Jorgito sérelmezi, hogy látszólag sen­ki nem hisz neki. Carmina a ttól tart. hogy fia kirohanása mö­gött Rita álL de a fiú azt állítja, soha többé nem akarja látnia lányt. Alexia és Carlitos boldo­gan állnak az oltár elé... Munkaügyek® A hivatal dolgozói egy általános iskolában segítik a pályaválasz­tást. Az elképzelés szerint moti­válják és személyes példájukkal segítik az orientációt 21.30 1620 Híradó-» 16.35 Az élet sava-borsa @ Lengyel romantikus tévéfilm­sorozat 1720 SZERENCSE HÍRADÓ® 17.30 Híradó 17.40 Ridikül® 18.30 A következő!® 19.30 Híradó este 20.05 Sporthírek 20.15 Időjárás-jelentés 2020 Szálka, avagy Bagi és Nacsa megakad a tor­kán® 21.30 Munkaügyek® Magyar vígjáték-sorozat 22.00 Az ESTE 22.35 Híradó 22.50 Nemzeti Nagyvizit 2320 Rejtélyes XX. század® 23.50 Szembesítés® 00.45 Család csak egy van © Ausztrál tévéfilmsorozat (ism.) 01.30 Rocca parancsnok © Olasz bűnügyi tévéfilmsorozat 0227 Műsorzárás (J)M2 06.30 Lolka és Bolka , 06.40 Magyar népmesék 06.50 A kockásfülű nyúl 06.55 Mumin-völgy 07.05 LOIü, a teknőc 0720 Miss BG Hl. sorozat 07.35 Maja, a méhecske 07.50 Angelina, a balerina 08.00 Kalandozások Andyvel 0820 ÁUatkert a hátizsákban 08.45 Csűrcsavarosdi 09.10 Blinky Bili kalandjai Ml. 09.40 Vizipók csodapók 09.45 Süni és barátai 10.00 Hetedhét gyerekhíradó 10.05 Zorró legújabb kalandjai ® 10.30 Shaun, a bárány® 10.40 Willy Fog 2® 11.05 Sandokan® 11.30 Hunyormajor® 11.55 Garfield és barátai® 1225 Balekok® 1225 A Black Rose vár titka© 12.50 Amika© 13.15 Született kémek® 14.05 Rocky és Bakacsin© 14.30 Garfield és barátai © A következő® Gundel Takács Gábor izgalmas ve­télkedővel várja hétköznap a néző­ket. A játékos jelöltek kígyózó sor­ban várnak arra. hogy az előttük állók távozzanak... 22.00 EDlXS KLUB 05.30 Top Shop 06.00 Jó reggelt, skacokl © 07.35 Híradó Reggel A RTL II23 órakor jelentkező Híradó­jának az ismétlése 08.08 8.08-Minden Reggel© Élő magazinműsor 10.00 Top Shop 11.40 Asztro-Show 12.40 Reflektor© Sztármagazin 13.00 EgészségKalauz® Egészség-ás életmódma­gazin 13.35 Éjjel-Nappal Budapest (ism.)© Magyar filmsorozat 14.50 Fókusz® Közszolgálati magazin 1520 Dél királynője© 1620 Csók és csata® Amerikai filmsorozat 1725 A gyanú árnyékában ® Magyar dokureality-sorozat 18.30 RTL híradó-Esti kiadás 19.30 Fókusz© Közszolgálati magazin Dél Királynője® Abdelkader ezredes közti Teresával, hogy mivel Santiago társa köpött, a továbbiakban hallani sem akar róluk. Teresa elhatározza, hogy fel­mond a Yamilában... 15.20 06.55 MOKKA© magazinműsor 0920 Stahl konyhája® 09.30 Babapercek© 09.40 TeleShop 10.50 Astro-Világ 12.00 Eva Luna® Amerikai-mexikói romantikus filmsorozat 13.00 Knight Rider© Amerikai akciófilm-sorozat 14.00 Tények Délután hírműsor 1425 Aktiv® magazinműsor 14.50 Shopping Királynők ® szórakoztató fashion reality 15.50 Családi Titkok® Magyar reality sorozat 16.50 Fogyj Rékával és Norbi­val!® életmód-percek 16.55 Hal a tortán© vendégváró valóság-show 18.00 Tények 19.15 Édes élet© reality sorozat xXx2® Gibbons ügynöknek fel kelt ku­tatni egy lehetséges harcostársat és meg kelt győznie arról, hogy vállalja az új xXx ügynök szere­pét... 21.30 14.55 Balekok® 14.55 Hunyormajor® 1525 Willy Fog 2® 15.50 2orró legújabb kalandjai ® 16.10 Shaun, a bárány © 1620 Balekok© 1625 Lóti és Fűti© 16.30 Állatkert a hátizsákban 17.00 Lolka és Balka 17.10 Csűrcsavarosdi 17.35 Blinky Bili kalandjai 18.05 Magyar népmesék 18.10 A kockásfülű nyúl 1820 Mumin-völgy 18.30 Lülü, a teknőc 18.45 Miss BG l-ll. sorozat 19.00 Maja, a méhecske 19.15 Angelina, a balerina 19.30 Kalandozások Andyvel 19.45 Hetedhét gyerekhíradó 20.00 Híradó este 20.45 Hétköznapi kifutó ® 21.15 Bosszú - 2. évad ® 22.00 A kővetkező! © 22.50 Ridikül© 23.40 KorTárs® 00.05 Európai szemmel® 20.00 Éjjel-Nappal Budapest © Magyar filmsorozat 21.10 Barátok közt® Magyar filmsorozat 21.45 Ölve vagy halva ® Amerikai akciófilm Mason Storm (Steven Seagal) túl sokat tudott. A Los Ange­les-/ rendőrség büszkesége ez­úttal meglehetősen messzi­re ment: aki ugyanis beleavat­kozik a magas szintű politikai korrupció kétes üzelmeíbe, az könnyen megégetheti magát. Stormot most több sebből vé- rezve, tekintélyes mennyisé­gű ólommal a testében szállít­ják kórházba. 23.40 Brandmánia© Márkákról, hirdetési ipartól, nézői szokásokról, trendekről 0020 Reflektor® Sztármagazin 00.35 a’la CAR® Autós kalandok ínyenceknek 01.10 Tengerparti fenegyerek @ Amerikai vígjátéksorozat 2025 Jóban Rosszban © 21.30 XXX 2.-A következő fo­kozat® Amerikai akciófilm 23.00 Közben: Kenósorsolás 23.35 Fogyj Rékával és Norbival! (ism.)® 23.40 Propaganda® kulturális magazin 00.40 Tények Este hírműsor 01.15 Aktív(ism.)® magazinműsor 01.40 Astro-Világ Éjjel 02.45 XXX 2. - A kővetkező foko­zat (ism.)® 0420 Magyarország, jövünk! © országjáró magazin A Magyarország, jövünk! egy rendhagyó országjáró mini­magazin. amelynek házigaz­dái a Megasztár 6 fenegyere­kei, Nagy Kristóf Bozont és Ta­lán Attila. 0425 Segíts magadoni (ism.) egészségmagazin 04.50 Műsorzárás ©DUNATV 05.25 Gazdakör © 05.40 Híradó 06.00 Kárpát expressz 0630 Híradó 0635 Horvát krónika 07.00 Ecranul Nostru0730 Híradó 0735 A Bala- ton-felvidék egyedi tájértékei08.10 Kulükon©0830Híradó8300835 Nyelvőrző 09.05 Közbeszéd 09.30 Zöld Jelzés 10.00 A nap vendége 10.15 Da Martin © 11.00 Glóbusz © 12.00 Déli harangszó 12.00 Hír­adó 1220 Időjárásl220 Vidékessé- gekl2.50 TÁNCVARÁZS 1345 A 78- as körzet 14.30 Kivánságkosárl630 Térkép 17.05 Everwood ® 18.00 Híradó 1820 Dunasport 1825 idő­járás 18.30 Közbeszéd 19.00 Kisvá­ros ® 19.35 Doc Martin ® 20.30 Angyalbőrben © 2125 Hírek 21.30 Dunasport 2135 SÁRA 80 - Beszélge­tés Sára Sándorral 2235 Tüske a kö­röm alatt ©00.05Kultikon ©0025 MüpArt classic 0230 Koncertek az A38 Hajón© ©ATV 5.15 700-as klub ® 5.55 ATV START Benne: Híradók 5.55.6.55 és 7.55 8.05 Start + B.40 Egyenes beszéd 9.50 Friderikusz 1030 A tét 1130 Laci bácsi konyhája 11.55 Híradó 1230 Fó­rum 15.30 700-as klub @16.10 Start +16.30 Mancsvár Állatvédelmi maga­zin 16.55 Világhíradó 17.05 Sportper­cek 17.10 Fórum 17.55 Híradó 1825 Fó­rum 18.55 Híradó 19.15 Időjárás 1925 Egyenes beszéd 19.55 Híradó 20.40 Csatt 20.55 Híradó 21.00 Csatt 21.35 No comment 2140 Világhlradó 21.55 Híradó 2220 Friderikusz 23.05 Haza­húzó 23.55 Híradó 0.15 No comment 020 Világhíradó 030 Egyenes beszéd 135 Csatt EXUüüBBi 6.00 Paletta 630 Lapzárta 7.00 Hír­adó 8.05 Magyarország élőben 9.05 Hírvilág 930 Retrográd 10.00 Híradó 1030 Hardtalk 11.05 Befutó 1130 Garázs 1200 Híradó 13.05 Lapzár­ta 13.30 Paletta 14.05 Ikon 1430 Sportré 15.00 Híradó 15.30 Ázsia 16.05 Click 16.30 Paletta 17.00 Hír­adó 1730 Soroló 118.00 Híradó 19.00 Híradó 1930 Magyarország élőben 21.00 Híradó 212135 Versus 2200 Híradó 22.30 Global 23.05 Magyar- ország élőben © FILM+ 09.00 Bohókás nyomozásl050 Ha- láli hálaadás1240 Columbo 1430 Superhero 16.10 A sötét lovag 19.00 Ovizsaru 21.10 Csajozósfilm®2245 S. Darko©0050100 millió éwelie. 0230 Csajozós film® © ST0RY4 0645 Anne © 07.10 Balu kapitány kalandjai @08.00 Dallas©09.30 Laptopkonyha © 10.30 NCIS © 1130 Váratlan utazás @ 1230 Szü­letett feleségek © 1430 Columbo: Rekviem egy hullócsillagért ©16.00 Jim szerint a világ @ 1635 Gordon Ramsay © 17.50 H(r2418.00 NCIS ® 19.00 Hír241925 Napi sztori © 1935Columbo: Halálos lelkiállapot<2> 2035 Európa Liga 23.15 Jim szerint a világ <S>23v45 Európa Liga - összefog­laló 01.15 Dallas © HBO 04.20 Az igazság nyomában am. akciófilm ® 06.00 Férfiszivek 2. né­met vígjáték ® 0730 Jégkorszak IV: Vándorló kontinens amerikai animá­ciós film 0920 Küzdelemarákkal© 1045 Pi élete amerikai kalandfilm® 1250 Társas Játék ©1320Kis nagy- menők@1430Borotvaélen amerikai krimi ©1630A Vogue divatszerkesz- tö ©1730 Tom Sawyer ©1920 A titánok haragja®21.00 Overdose® 22.15 Egy éjszaka Rómában®00.00 Kertvárosi kommandó ® 0140 Hib­bant himekésahormonok® © UNIVERSAL C. 0920 Luxusdoki @1020 Kisvárosi gyilkosságok ©1Z20 Psych® 1320 Monk ©1420 A férjem védelmében ©1520 Luxusdoki @1620Kisvárosi gyilkosságok ©1820Psych - Dilis de- tektfvek®1920 Monk-Aflúgosnyo- mozó®2020 Botrány@2120 Fe- nevadak ©2320 Szupertápa © 11.10 Aranykor-archívum @ 12.15 Emma © 1320 Hollywood Café © 133010.5 - Végveszélyben a Föld © 1525105 - Végveszélyben a Föld © 17.05 Az álomcsapat @19.05 Ments meg! © 21.00 Szerelem utolsó vérig ® 22.50 A fülenincs nyúl ® 01.00 Fehér galamb® ©FILM CAFI 06.00Teieshop08.00 Második esély © 09.00 Második esély © 10.00 Trópusi paradtesom@11.00 Pilótáié- leségek©1140 Amerikai szeretem® 1320 Hit és remény © 15.00 Annie Csúcsa ©1635 Amerikai szerelem © 1820 Pilótafeleségek © 18.55 A szeretem örök ©2025 Annie Csú­csa © 22.00 Bomba/nők © 23.00 Repülj a csúcsra! ® 00.00 A szeren­cse fogandó ® 01.50 Kísért a múlt ® 0330 Hollywood Café©04.00 Lázadók földje 2: Az új világ © 05.00 7bűn@ © NYTV 0630 Híradó 0635 Rá-Adás Plusz - egészségügyi magazin © 0730 Hír­adó 0755 Dolina kérdez.. © 08.00 Szalagavató 2013. ©09.00 Híregyhá- za - közéleti magazin ©0930Alko­tás utca - kulturális magazin ©10.00 Képújság1730Alkotás utca - kulturá­lis magazin®iaOO Híradól825 Hír- egyháza - közéleti magazin @19.00 Hlradól925Dorina kérdez.. @1930 Teres és Kálmány © 1945 Blue Box ©20.00 Híradó 20.30 Rá-Adás Plusz ® 21.00 Híradó 2125 Dolina kérdez.. ©2130 Sétapálca - maga- zin @22.00 Híradó2220 Híregyhá­za <2>2230 Képújság 6.30 Party-Zóna - videoktipek 7.00 Ring - ism. 8.10 Híradó840Honvéd 79.00 Lólépésben- ism. 925 Képúj­ság 17.00 Ne tégy áldozat ism. 1730 Életvitel magazin új 18.00 Megyejá­ró 1830 Ne légy áldozat! 19.00 Hír­adó - Szabolcs-Szatmár-Bereg me­gye történéseivel, eseményeivel 1930 Asszcendens 20.00 Színházi közve­títés: Furcsa pár l-ll. @22.00 Híradó 2230 Film:Városbújócska @2350 Himnusz23.55 Képújság 6.00180 perc 9.00 Napközben 9.00 Hírek930 Hírek 10.00 Krónika benne: Sport. Időjárás. 10.30 Hírek kb.10.52 Hangtárll.OO Hírek 11.07 A Hely 1130 Hírek 1133 Vendég a háznál 12.00 Déli harangszó 12.01 Krónika1223 Sport- világ 1230 Ütköző délben 13.00 Hí­rek 13.06 Rádiószínház 1330Tanúim lesztek! 14.00 Hírek 14.05 Arcvonások 14.30 Hírek1434Tér-Idő 15.00 Kró­nika benne: sport 15.10 Prémium Rá­diókabaré 15.31 Hírek 16.00 Króni­ka 1630 Hírek 1640 Hangtár 17.00 Hírek 17.07 Trend-idők T730 Króni­ka 17.54 Sportvilág 18.00 Ütköző es­te 18.30 Határok nélkül 19.00 Hí­rek 19.07 Sportvilág 1925 Tetten ért szavak 1930 Családi sáv 21.00 Hí­rek 21.05 Belépő 21.32 Rádiószín­ház 22.00 Krónika 2220 Sportvi­lág 22.30 A nap történetei 23.00 Hírek 23.05 Sport 23.09 Artvonás- ok 23.34Tér-Idő ECnBQHEQ* 6.00 Hírek. Időjárás 6.03 Talpra ma­gyar - reggel a Petőfi Rádióval Műsorve­zető: Buda Márton. közben:630 Hír­percek 7.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 730 Hírek. Időjárás. Közlekedés 8.00 830Hírek. Időjárás. Közlekedés 9.00 Hírek. Időjárás Közlekedés 10.00 Hírek. Időjárás Közlekedés 10.02 Sporthírek 1003 Petőfi összes Műsorvezető 11.00 Hírek. Időjárás. Közlekedésll.02 Sport­hírek 12.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 13.00 Hírek. Időjárás Közlekedés 1302 Sporthírekl400Hírek. Időjárás Közle­kedés 15.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 15.02 Sporthírek 16.00 Hírek. Időjárás Közlekedés 16.03 Egész úton - hazafe­lé a Petőfi Rádióval 17.00 Hírek. Időjá­rás Közlekedés1702 Sporthírek 18.00 Hírek. Időjárás. KcJzlekedés1900Hfrek. Időjárás. Közlekedésl9.02 Sporthírek 19.03 Kultúrfftnesz Műsorvezető: Hor­váth Gergely 20.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 21.00 Hírek. Időjárás Köz­lekedés 22.00 Hírek. Időjárás Közleke­dés 22.03Techno Zóna 23.00 Eleven Magyarország egyetlen naponta jelent­kező koncertműsora tammm 0.00 NOTTURNO A mikrofonnál: Némethy Attila Felelős Szerkesztő: Terelik László 6.00 Muzsikáló reggel Mv.: Becze Szilvia 6.00,6.30,7.00, 730.8.00.830,9.00 Hírek. Időjárás 649 Kulturális hírek740 Játék 8.15 Ellenpont 845 Elöhang 930 Sebő 10.00 Hang-fogó 12.00 Hírek. Időjárás 12.05 Hangversenykülönlegességek 12.05 Jevgenyij Kiszin és James Levine négykezes Schubert zongoraestje 1335 Az Interclarinet hangversenye 1430 Népzene - újragombolva 15.00 Hírek. Időjárásl5.04 Muzsikáló délután 1530 Előhang 16.00 Kulturális hírek 1630Játék 17.00 Hírek. Időjárás iai5 Egér-fogól845 Invenció 19.00 Ope­ramesék Wrdi: Az álarcosbál 19.30 Hí­rek. Időjárás1935A Budapesti Feszti­válzenekar művészeinek hangversenye 20.56Az English Concert hangverse­nye 22.00 Jazz a Márványteremben 23.00Ars nova - a XX-XXI. század ze­néje Lendvay Kanttá műveiből2355 Hírek. Időjárás. Százat 05.50 Monk © 07.55 Monk ® 0855 Harmadik műszak © 0955 Gyilkos számok @1050 Káoszháza © 1120 Férjek gyöngye © 11.50 Jól nézek ki!@1255Szivek szállodája© 1350 CSI ® 15.35 lomtalanul © 1725Gyilkos számok ©1825Káosz- háza©1855Férjek gyöngye@1925 Jóbarátok1955Jóbarátok2025Két pasi - meg egy kicsi ©20.55Két pa­si - meg egy kicsi © 2125 Cl: New York-i helyszínelők ® 2220 Gyilkos körzet ©2330 Még egy kis pánik ® 0135 Harmadik műszak @0220 Gyilkos körzet © 0320 Őrangyal © 04.10 Jól nézek ki!© A műsorváltozás jogát a televízió- és rádiótársaságok fenntartják. Az esetleges eltérésekért felelősséget nem tudunk vállalni.

Next

/
Thumbnails
Contents