Kelet-Magyarország, 2013. november (73. évfolyam, 255-279. szám)

2013-11-25 / 274. szám

2013. NOVEMBER 25., HÉTFŐ KELET ®Jóízű program Tiszavasváriban A Vasvári Pál Múzeum és Baráti Köre harmadik alkalommal rendezte meg szombaton a Szentmihályi lekvárbörzét. FOTÓ: BALOGH TAMÁS Egy utcában négy zugszállást is találtak NYÍREGYHÁZA. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal az önkormány­zat adóirodájával razziázott Nyíregyházán. Egy piac mel­letti utca elejétől a végéig négy olyan szálláshely is működött, ahol feketén adtak ki szobát külföldieknek. A vendégfoga­dásra nem volt engedélyük, adót nem fizettek, számlát, nyugtát nem állítottak ki. A tisztességesen működő pan­ziók, szálláshelyek érdekeit is sértik azok a zugszálláshelyek, amelyek illegálisan fogadják a fizető vendégeket. A tisztességtelen előnyhöz jutók lefülelése, valamint az adóbevételek biztosításáért közös akciót szervezett a NAV és az önkormányzat adóiro­dája. Hajnalban jelentek meg a pénzügyőrök és az adóel­lenőrök az engedély nélküli szállásadóknál. Az ingatlanok tulajdonosai úgy „megfeled­keztek” a fizető szálláshely bejelentéséről, hogy adót sem fizettek a tekintélyes bevé­tel után. A vendégéjszakát az adószám és engedély nél­kül működő szolgáltatótól igénybe vevő külföldiek nem laknak luxuskörülmények között, a szolgáltatás színvo­nala alulmúlja a szabályokat betartó szállást nyújtó vállal­kozásokét. Nem csak személyi jövedelem adót, de az önkor­mányzatnak fizetendő idegen- forgalmi adót sem fizetik a trükköző tulajdonosok. km Ajándékozza meg szeretteit minden nap, karácso Van egy tippünk mivel lepje meg karácsonyra rokonait, barátait. nyíregyháza. Ahogy közeledik az év legszentebb napja, úgy sürget az idő, hogy ajándé­kokat szerezzünk be, melyek majd örömmel töltik meg a karácsonyi ünnepet. Ilyenkor aztán lázasan kattog az agy, ki milyen meglepetést látna szí­vesen a fa alatt. A legnehezebb talán a szülőket, a nagyszülő­ket megajándékozni, hiszen ők a praktikus dolgoknak örülnek. O Az ajándékutalvány érvényessége alatt kézbesítőnknél nem kell előfizetési díjat fizetni. De nem könnyű eltalálni egy- egy távolabbi rokon vagy barát ízlését sem. Ebben szeretnénk most olvasóink segítségére si­etni. A Kelet-Magyarország új akcióját ajánljuk figyelmükbe. A képen szereplő (minta) aján­dékutalványok segítségével - melyeket ügyfélszolgálatunkon vásárolhatnak meg november 22. és december 20. között - 3, 6, sőt 12 hónapra előfizethetik a család megyei napilapját. Ráadásul az ajándékuk ka­rácsony elmúltával is minden nap megérkezik a postaládá­ba, emlékeztetve szeretteit gondoskodására. A választása pedig Önnek is ajándékkal jár. Az utalvány megvétele mellé ugyanis meglep­jük egy szakács- könyvvel, melyet vá­sárláskor ve­het át a Kelet Dózsa György u. 4-6. szám alatti szerkesztő­ségében. Ha bár­milyen további kérdése volna az ajándékutalvány­nyal kapcsolatban hívjon minket bi­zalommal a 06- 40/424-424-es tele­fonszámon. így néz ki az ajándékutalvány ILLUSZTRÁCIÓ: KELET Márkus Bála a Ratkó-díjas Márkus Bélának (balra) Jánosi Zoltán gratulált fotó: racskó tibor A Hangsúly művelődési és művészeti alapítvány kuratóriuma titkos sza­vazással döntött. nyíregyháza. A Ratkó József Emlékévet Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés elnöke nyi­totta meg szombaton délután a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban. A Hang­súly művelődési és művésze­ti alapítvány kuratóriuma tit­kos szavazással úgy döntött, hogy az idei Ratkó József-dí- jat Márkus Béla irodalomtör­ténész, kritikus kapja. A húsz esztendeje alapított díj az or­szág keleti feléhez kötődő, de alkotásaikkal a provincializ­mus fölé emelkedő, európai értékeket teremtő alkotókat jutalmazza. A civil kezdeményezésre létrejött dijat eddig Balázs József író (1993), Nagy Gáspár költő (1994), Aczél Géza költő (1995) , Szőllősi Zoltán költő (1996) , Vári Fábián László költő, etnográfus (2007), Elek Tibor irodalomtörténész, kri­tikus (2008), Tóth Erzsébet költő (2010), Jánosi Zoltán irodalomtörténész (2010), Babosi László könyvtáros, bibliográfus (2011) vehette át.- A Ratkó József-díj annak a rendhagyó szellemi kezdemé­nyezésnek a folytatása, amely 1983 novemberében, har­minc évvel ezelőtt született, s amely három és fél éven át havonta igyekezett fórumot teremteni a helyi és országos, valamint határon túli irodal­mi, közéleti folyamatoknak. Megyénknek nem volt, illetve ma sincsen országos jelentő­ségű havi, irodalmi és művé­szeti folyóirata, ezt igyekezett pótolni ez az egykori vállalás- mondta Antall István, a Ma­gyar Rádió irodalmi szerkesz­tője, a kuratórium titkára.- Márkus Béla eredeti hangja, ironikus közelítése, elemző képessége, keresetlensége, széleskörű érdeklődése egye­dülálló a magyar kritika-, és irodalomtörténet-írás kortárs történetében. Olyan talpasa ő a magyar szellemi életnek, aki szellemi és politikai határo­kat nem ismerve jelen tudott lenni minden olyan irodal­mi, színházi, közéleti esemé­nyen, ahol azok verődtek ösz- sze, akik felelősséget éreztek a közösségért, a társadalom perifériáján élőkért, a kisebb­ségekért, a nemzet egészéért. KM-LTL Korszerű bölcsőde Kisvárdán Kisvárda testvértelepü­lése, Hildburghausen is képviseltette magát. kisvárda. Átadták rendelte­tésének a teljesen felújított Tompos lakótelepi bölcső­dét. Uniós pályázaton 150 millió forintot nyertek, ami­hez a hiányzó összeget az önkormányzat biztosította. A munkálatok során elkészült a bölcsőde átfogó épületre­konstrukciója és bővítették is létesítményt. Az átadási ceremónián Leleszi Tibor polgármester méltatta az ösz- szefogásban rejlő erőket, míg dr. Seszták Miklós ország- gyűlési képviselő, a KDNP alelnöke is hangsúlyozta a rekonstrukció jelentőségét. Az esemény rangját emelte, hogy a német testvérváros, Hildburghausen küldöttsége is jelen volt polgármesterük vezetésével. km HIRDETÉS Kívül-belüI karácsony Korzó ünnepi vásár

Next

/
Thumbnails
Contents