Kelet-Magyarország, 2013. november (73. évfolyam, 255-279. szám)

2013-11-25 / 274. szám

2013. NOVEMBER 25.,HÉTFŐ KELET Jegyzet Ladányi Tóth Lajos Józsefvárosi csatabárd „Ez egy veszélyes terület/ Gengszter kerület...Aki beté­ved ide, futva elmenekül/.A környéket rosszfiúk uralják egyedül...” - az Animál Cannibals örökzöld dalba foglalta a sötét .Józsefváros­ról” alkotott képét. A Nyócker az animációs filmszakmát is megihlette. A Tasnádi-Pin- tér-affér úgyszintén legendás. A főváros VIII. kerületének darázsfészke a 20 éve műkö­dő piac, amelyet már többször be akartak zárni, de falakba ütköztek. A kerület vezetése és a Nemzeti Vagyonkezelő minden követ megmozgat, viszont a Négy Tigris néven futó elárusító komplexum el­lenáll. Alvilági elemek hem­zsegnek a környéken, akik túlnyomórészt ázsiai motívu­mokat idéznek. A feketepiac csimborasszója, ahol számlát zárásnál is csak azért lehet lát­ni, hogy nyugtával dicsérjék a napot. A napot, nem a NAV-ot, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ugyanis kis erőfeszítéssel ta­rolhatna, ha úgy akarná. A hírhedt, mégis népszerű piac nem csak az árusok ér­dekszféráját sérti. A vásárlók is élvezik az olcsóságát. Van rá igény. A csatabárdot kiás­ták, közben a bérlők megtá­madták a bíróságon a bérleti szerződés felmondását. Itt a piros, hol a piros... Lesz itt fordulat, hullanak még fejek. lada@inform.hu A főösszegekről szavaznak BUDAPEST. Egymást követő harmadik háromnapos ülé­sét tartja az Országgyűlés a jövő héten. A képviselők hétfőn végle­gesíthetik a jövő évi költség- vetés bevételeit, kiadásait és hiányát, míg kedden a 2030- ig szóló országos fejlesztési koncepcióról, szerdán pedig az új büntetés-végrehajtási törvényjavaslatról tárgyal­nak. A szokásokhoz igazodva ezúttal is a hét első napján, 13 órakor kezdődik az ülés, majd az interpellációk után az azonnali kérdések, illetve a kérdések következnek. Ez­után, várhatóan délután fél ötkor kezdődhet a szavazás a jövő évi költségvetéshez be­nyújtott módosító javaslatok­ról. MTI Titkos iráni-amerikai tárgyalások WASHINGTON. Titkos iráni-ame­rikai kétoldalú tárgyalások zajlottak az elmúlt hónapok­ban az iráni atomprogramról. Amerikai hivatalos források szerint, párhuzamosan Irán és j a hatok vasárnap hajnalban, j egy átmeneti megállapodás­sal véget ért tárgyalásaival. A közlések szerint Washington az elmúlt mintegy nyolc hó­napban, és a hatok csoportja kétoldalú tárgyalásokat foly­tatott Teheránnal. MTI Budapest. Üzembiztosán és olcsón működik az e-útdíj rendszer - mondta Vályi-Nagy Vilmos, a Nemzeti Fejlesz­tési Minisztérium (NFM) in- fokommunikációért felelős államtitkára az M3 mentén tartott sajtótájékoztatón. Az államtitkár kiemelte, hogy a rendszer indulásakor napi négyszáz hibabejelentés ér­kezett, mára a szám száz alá csökkent. mti Deutsch: komolyan kell venni a fiatalokat BUDAPEST. A Fidelitas orszá­gos választmánya szombaton újraválasztotta elnökének Mihalovics Péter fideszes or­szággyűlési képviselőt. De­utsch Tamás kormánypárti EP-képviselő a testület ülé­sén azt hangsúlyozta, hogy komolyan kell venni a fiatal­ságot. A Fidelitas posztján megerősített vezetője a Fi­desz legfelkészültebb straté­giai partnereként jellemezte a szervezetét. MTI Mihalovics Péter, a Fidelitas országos választmányának újraválasztott elnöke (j3) és az elnökségi tagok (b-j): Fehér Petra, Lombeczki Gábor, Béres Levente, Beke Zoltán és Szepesfalvy Anna a testület budapesti tisztújító ülésén fotó: mti/ mohai balázs Idén még többet gyűjtöttek Budapest. Sikeresen zárult a Magyar Élelmiszerbank Egyesület hétvégi élelmi­szergyűjtő akciója: a lakosság a tavalyinál jóval több, ösz- szesen 140 tonna élelmiszert ajánlott fel a rászoruló csalá­doknak - közölte vasárnap az egyesület. A tavalyi 230 helyszínt ki­bővítve, az idei kétnapos ak­ció során már 256 helyszínen gyűjtötték a tartós élelmisze­reket, amelyekből a tavalyi mennyiséghez képest 47 ton­nával több érkezett a lakos­ságtól. A pénteki és szombati gyűjtésben 3500 önkéntes működött közre, köztük az akció fő támogatójának, a CIB Banknak mintegy 300 mun­katársa. Az Auchan, a Metro, a Penny Market és a Tesco áruházakban leadott élelmi­szerekből az Élelmiszerbank több mint húszezer család­hoz juttat el ajándékcso­magokat még a karácsonyi ünnepek előtt - ismertette a közlemény. Az adományok nagy ré­sze tészta, rizs, liszt, cukor és konzervféle, továbbá az ünnepekre való tekintettel szaloncukor és édesség volt. Számos híresség is hozzájá­rult adományával az akció sikeréhez. MTI Kampányüzemmódban „Nagyobb kommuniká­ciós fegyelmet” kértek a megszólaló szocialis­ta politikusoktól. Budapest. Az MSZP kampá­nyüzemmódra kapcsolt - je­lentette ki Mesterházy Attila a szocialisták szombati választ­mányi ülése után, amelyen kiegészítették a pártot kam­pányidőszakban irányító or­szágos választási bizottságot. A pártelnök elmondta: a választmány kinyilvánította, hogy csak az ellenzéki szava­zótábor növelését célzó stra­tégiát tartja elfogadhatónak, a már meglévő bázis újraosz­tását, a „torta újraszeletelé­sét” nem. Ezért - folytatta - a bizonytalan szavazók prob­lémáira összpontosítanak a kampányban, azokra adnak válaszokat, mert ez a célra­vezető, nem az, ha a baloldali ellenzék önmagával foglal­kozik. Emellett „nagyobb kommunikációs fegyelmet” kértek a megszólaló szocia­lista politikusoktól. Bajnai Gordon, az Együtt-PM szö­vetség vezetője, aki a szoci­alisták meghívására ugyan­csak felszólalt a választmányi ülésen, a sajtótájékoztatón Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője és Mesterházy Attila, a Magyar Szocialista Párt elnöke sajtótá­jékoztatót tart az MSZP választmányi ülése után fotó: mti/ bruzák noémi azt mondta: elkötelezettek az MSZP-vel kötött egyezség fenntartása és megerősítése mellett, és a tanácskozáson senki sem fogalmazott meg ezzel ellentétes véleményt. Cáfolta, hogy az Együtt-PM az elmúlt napokban a szövet­ség újranyitását vetette volna föl az MSZP-nek. Azt mondta, ennek nem lett volna értel­me, mert ez a szövetség kínál alternatívát az Orbán-kor­mánnyal szemben, és éri el a lehető legtöbb - jelenleg 30 százaléknyi - szavazót. Úgy fogalmazott: a szövetség tag­jait az köti össze, hogy 2014- ben akarnak győzni. Mester­házy Attila elmondta: mint a Népszabadságnak adott in­terjúban, a választmányi ülé­sen is beszélt arról, hogy illú­ziónak tartja a teljes ellenzéki összefogást, és biztos abban, hogy egyetlen körzetben sem lesz mindössze három jelölt. Ezért - folytatta - a fel­adat világossá tenni, hogy az MSZP-Együtt-PM szövetség jelöltjeire adott voks biztosan nem veszik el, és leginkább ők képesek szavazatokat ma­ximalizálni az ellenzéki olda­lon. A pártelnök hozzátette: az lenne a legjobb, ha a vá­lasztás előtt sikerülne meg­állapodásra jutni az egyéni körzetekről. mti Módosulnak a „rezsitörvények” Az országos cégeknek fogyasztóvédelmi re­ferenseket is kell majd alkalmazniuk. BUDAPEST. Több törvény mó­dosítását kezdeményezi a rezsicsökkentés végrehajtása érdekében a Fidesz rezsicsök­kentési munkacsoportjának vezetője. Németh Szilárd szombaton budapesti sajtó- tájékoztatóján elmondta, a törvényjavaslatot pénteken nyújtotta be. A javaslat célja a rezsicsökkentés teljessé és pontosabbá tétele, valamint a fogyasztóvédelmi rend­szer megerősítése. Közölte, a rezsicsökkentéssel kapcso­latban kezdeményezi a lakó­szövetkezeti és a társasházi törvény módosítását annak érdekében, hogy a villamos energia ellátásról szóló tör­vény is adjon lehetőséget „a közös helyiségek egyetemes szolgáltatására”. „A közös költségeket ismét faragni fogjuk” - fogalmazott Németh Szilárd, hozzátéve: kezdeményezésének húsz százalékos csökkenést kell eredményeznie a lakószövet­kezeti és a társasházi lakások­ban. Elmondta, a javaslat tá­jékoztatási kötelezettséget is előír. A közös költségeknél is ki kell mutatni a rezsicsökken­tés adatait. A javaslat szerint a hirdetményt minden év febru­ár 15-éig közzé kell tenni. Az indítvány az önkor­mányzati tulajdonú bérla­kásokra is vonatkozik - je­gyezte meg Németh Szilárd, majd úgy fogalmazott: „a rezsicsökkentés nem az ön- kormányzatot (...) érinti, hanem a családokat”. Né­meth Szilárd elmondta, a tör­vényjavaslatban definiálják a rezsicsökkentést, eszerint „rezsicsökkentés alatt a köz­szolgáltatások végfogyasztói árának jogszabály alapján megvalósult csökkentését kell érteni”. Közölte ázt is, hogy az indítvány szerint az országos hálózattal rendelke­ző cégeknek fogyasztóvédel­mi referenseket is kell majd alkalmazniuk. mti A nők elleni erőszak felszámolásáért A Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen (NANE) Egyesület demonstrációjának résztvevői Budapesten, a Rákóczi úton. FOTÓ: MTI / LAKATOS PÉTER Füvesítés Felcsúton Munkások gyepszőnyeget terítenek az épülő felcsúti lab­darúgó-stadionban. A Puskás Akadémia FC stadionja 3500 néző befogadásra lesz alkalmas. fotó: mti / koszticsák szilárd Együtt-PM: el tudunk számolni BUDAPEST. Az Együtt-PM szö­vetség minden támogatással és adománnyal fillérre elszá­molt a múltban és elszámol a jövőben is - közölte a szövet­ség sajtóosztálya. Az Együtt- PM ezt azzal kapcsolatban közölte, hogy Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igaz­gatója szombaton felszólítot­ta az MSZP-t, hogy szombati választmányi ülésén, amelyre meghívták Bajnai Gordont, az Együtt-PM vezetőjét is, tisz­tázzák a volt kormányfővel a szövetség külföldi pénzügyi támogatására vonatkozó kér­déseket. MTI Emmi: nem történt újabb zárolás az ágazatban Budapest. Nem történt újabb zárolás a felsőoktatási intéz­ményeknél, hanem a túlzott- deficit-eljárás miatt az összes ágazatot érintő májusi kor­mánydöntést most hajtották végre - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) Felsőoktatásért Fe­lelős Államtitkársága. Az államtitkárság ezt azzal kap­csolatban közölte, hogy a Nép- szabadság értesülései szerint a kormány zárolást rendelt el több felsőoktatási intézmény­nél. A felsőoktatási államtit­kárság felidézte, a kormány az uniós túlzottdeficit-eljárás mi­att a zárolásokról még május­ban döntött, a zárolást a többi ágazatban végre is hajtották. A közlemény szerint a döntés végrehajtását elhalasztották a felsőoktatásban az intézmé­nyek akkori gazdálkodási ne­hézségeire tekintettel, arra az időszakra, amikorra az intéz­ményekkel már biztosan tud­hatóan megtörténik a 2012-es évre vonatkozó végleges elszá­molás, illetve beérkeznek más bevételek is. mti Devizaárfolyam (2013.11.23) Pénznem árfolyam változás Euró _______298,20 +0,59 USA dollár ___220,68______-0,92 Svájci frank 242,19 +0,66 Angol font 357,55 ______+0,91 Román lej _____66.97_____+0,06 Ukrán hrivnya 26,85 ______-0,11 Horvát kuna 39,00______+0,10 Lengyel zloty 71,00______+0,01 t£> http://www.boon.hu Valutapiac. További információk. GrafikarÉKN. Forrás: MNB

Next

/
Thumbnails
Contents