Kelet-Magyarország, 2013. november (73. évfolyam, 255-279. szám)

2013-11-20 / 270. szám

Tanári vetélkedővel emlékeztek a jubileumra Záhony. Kettős évfordulót ünnepelnek idén a záhonyi Kandó Kálmán Közlekedési SZKI, Gimnázium és Dr. Bé­res József Kollégium tanárai és diákjai. A jubileumi prog­ramsorozat jegyében játékos tanári vetélkedőt rendeztek a tanodában. A pedagógusok 5-5 fős csapatokban mérték össze tájékozottságukat, le­leményességüket. Az iskola­történeti teszt mellett, képes memóriajáték, a témához kötődő activity, képkirakó feladat, az ABC betűihez kap­csolódó tárgygyűjtés és rím­faragás tette próbára a csapa­tokat, melynek végén Bodnár Attila Sándor igazgató adta át a jutalmat a dobogós Aranka, Borostyán és Csipet csapat fantázianevű kvintettek kép­viselőinek. Az 1973-ban alapított intéz­ményt a záhonyi MÁV átrakó­körzet munkaerő utánpótlása céljából hozták létre. Kezdet­ben a helyi általános iskolá­ban, albérletben működött, majd fél évtizeddel később átadták az építészeti nívódíj­jal elismert új iskolaépületet. Az idők során módosult és bővült a képzési profil, de alapszempont maradt a város határtelepülés jellege és vas­úti csomóponti funkciója. A kezdeti nyolc osztály és a tanulók száma is megduplá­zódott: 1999-től megindult a felnőtt szakképzés, 2002-ben pedig a kollégium felvette a városban született jeles tu­dományos kutató és feltaláló, dr. Béres József nevét. ÁGIJ ADRIENN ÉS TANCSIK RÓBERT, ZÁHONY Lázas munkában a győztes csapat FOTÓ: ISKOLA KÉSZ-en állunk az értékmentő munkára! NYÍREGYHÁZA. Szent Imre-na- pi ünnepségünk részeként egy igen tartalmas progra­mot rendeztek az iskolánk­ban nemrégiben „Civilek a nemzetért” címmel, amely a keresztény civil szervezetek összefogásának jelentőségére világított rá. A nap ünnepi szentmisével kezdődött, amelyet Bosák Nándor megyéspüspök ce­lebrált, majd a város és a megye első emberei mond­tak köszöntőt. Megemlékez­tünk a Szent Imre Katolikus Alapítvány és a Szent Imre Katolikus Szülők Egyesülete megalakulásának 20. évfor­dulójáról, majd megtekintet­tük a jubileumi fotókiállítást. Bemutatkoztak vendégeink, a hazai és a határon túli ifjúsági szervezetek is: a szatmárné­meti testvériskolánk ifjúsági szervezete, a Rákóczi Szövet­ség Szent Imre Középiskolai Ifjúsági Szervezete és a 285. számú Szent László Cserkész- csapat. Előadást hallottunk a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) és a Civil Együttműködési Tanácsko­zás értékmentő munkájáról, majd szemtanúi lehettünk a KÉSZ Nyíregyházi Csoportja Ifjúsági Tagozatának ünne­pélyes megalakulásának. Kö­szönjük a színvonalas Szent Imre-napi programot! A SZENT IMRE KATOLIKUS GIMNÁ­ZIUM DIÁKJAI, NYÍREGYHÁZA ° Házad bárhol lehet, hazád csak itthon! Szép emlékeket és fotókat őriznek a kállósemjéni Kállay Miklós Általános Iskola diákjai és pedagógusai a Határtala­nul program keretében lezaj­lott erdélyi kirándulásukról. A fiatalok örömmel ajánlották fel az egyik csoportképüket lapunk Séta (Sajtó és Tanu­lás) oldalára, fotó: egri józsefn 8 Séta HILFT 2013. NOVEMBER 20., SZERDA HIRDETÉSEK Kedves hetedikes, nyolcadikos diákok! A Ketet-Magyarország ebben a tanévben is meghirdeti számotokra a Lapot a Diákoknak (Ladik) elnevezésű médiavetélkedőt. Jelentkezzetek ti is, és amennyiben sikeresen oldjátok meg a rátok váró írásbeli feladatokat, ott lehettek az egész napos megyei döntőn. A megyei döntő legjobbjai összesen több százezer forint értékű jutalom­ban részesülnek. Fontos! A verseny idejére a csapattagok a megadott e-mail címükkel hozzáférést nyernek a digitális Kelethez. Nevezési határidő: 2013. december 20. További információ: Csáki Alexandra (06-30/4745-884) KELET Egyelőnre nem kell mást tennetek, mint ötfős csapatokat alakítanotok, kitalálni egy szellemes csapatnevet, és elküldeni nevezéseteket az alexandra.csakiiainform.hu e-mail címre. A levélnek tartalmaznia kell a csapat nevét, a csapattagok nevét, e-mail címüket, melyik iskolából neveztetek és a felkészítő tanárotok nevét, e-mai címét. Ha úgy érzi, hogy tanara megérdemelne, hogy bekerüljön a legendás tanárokat bemutató összeállításunkba, akkor nincs más teendője, mint elküldeni a pedagógus nevét, iskoláját egy rövid, pár mondatos indoklással a ketet@inform.hu címre december 6-éig! Ha még mindezt megtoldja egy - a jelölt tanárral kapcsolatos - frappáns kis történettel, akkor lapunk hasábjain azt is megosztjuk olvasóinkkal. Volt diákok és jelenleg is az iskolapadot koptató tanulók javaslatait egyaránt várjuk! A legendák közé jelölt tanárok megyei kötődéssel kell, hogy rendelkezzenek! —— Az adatok elküldésével a résztvevő hozzájárulását adja adatainak felhasználásához a Keiet-Magyarország I I j | 3 I adatbázisa részére! ■Ábmhmm Az ünnepség egyik pillanata FOTÓ: SIPEKI PÉTER R Legendás tanárokat keresünk! m II s o o A havi díj akció 2013. november 1-jétól visszavonásig, a készülékajánlat 2013. november 1-iétól visszavonásig vagy a készlet erejéig érvényes, és egy előfizetéshez egyszer vehető igénybe. A részletfizetési konstrukció kizárólag azon ügyfelek részére érvényes, akik az ASZF szerinti fizetőképességre vonatkozó pénzügyi előminősítésnek megfelelnek, csak Telekom mobil előfizetéssel rendelkező ügyfelek a részletfizetést arany, illetve platina szint megléte esetén vehetik igénybe. További feltételek: www.telekom.hu , üzleteink, 1412. SZÍNEZD KI OTTHON IS A TELET!... Ismét beszállunk a ibbiimbiI

Next

/
Thumbnails
Contents