Kelet-Magyarország, 2013. november (73. évfolyam, 255-279. szám)

2013-11-16 / 267. szám

694411 2013. NOVEMBER 16., SZOMBAT Rendes gyűlését tartja a Juventus Soliditas nyíregyháza. November 14- 17. között újra Nyíregyházán tartja éves gyűlését a Kár­pát-medence ifjúságszakmai szervezetei által létrehozott Juventus Soliditas hálózat a Mustárház szervezésében. A hálózatot 7 ország 25 ifjú­sági szervezete hívta életre 2012-ben azzal a céllal, hogy közös együttműködéseket hozzanak létre az ifjúság érdekében Felsőőrtől Sep- siszentgyörgyig, Eszéktől Beregszászig, Újvidéktől Kas­sáig. A program keretében a tagok ezúttal Jászai Meny­hérttel, Nyíregyháza alpol­gármesterével találkoztak a városházán pénteken déle­lőtt. A négynapos rendezvé­nyen előadást tart Téglásy Kristóf, az Emberi Erőforrá­sok Minisztériuma Ifjúság­ügyi Főosztályának főosz­tályvezetője, Gulyás Tibor, a Magyar Ifjúsági Konferencia Állandó Bizottságának elnöke és Ament Balázs, a Nemzeti Ifjúsági Tanács alelnöke is. Mivel a hálózat tagja az Ifjúsági Szakmai Egyeztető Fórum nemzetpolitikai és a Magyar Ifjúsági Konferencia stratégiai munkacsoportjá­nak, kötetlen beszélgetések keretében oszthatják meg egymással a szervezetek ta­pasztalataikat. A gyűlésre a határon túlról is érkeztek fiatalok, hogy képviseljék hazájuk ifjúsági szervezeteit fotó: pusztai Sándor Jogi segítségnyújtás az áldozatok részére A „Ne légy áldozat!” a TÁMOP- 5.6.1.C-11/2-2011-0018 azonosító számú projekt egyik célja a megyei Igazságügyi Szolgálat Aldozatsegítő Osztály szolgáltatásainak ismertebbé tétele az állampolgárok részére. Az érdekérvényesítés egyik formája a jogi segítségnyújtás. Az általánostól kedvezőbb feltételek érvényesülnek a bűncselekmény áldozatára, ameny- nyiben a bűncselekménnyel összefüggésben keletkezett kár, illetve a bűn- cselekménnyel összefüggésben keletkezett jog- vagy érdeksérelem elhárí­tásához szükséges a jogi szolgáltatás. A jogi segítségnyújtó osztály szolgáltatása: a szociális helyzetük miatt rászorult állampolgárok ingyenesen vagy kedvezményes feltételek mel­lett kaphatnak segítséget jogvitáik, jogi problémáik megoldásához, illetve peres ügyekben a jogi képviselő, pártfogó ügyvéd részükre biztosítható. A jogi szolgáltatást a névjegyzékbe felvett jogi segítők/ügyvédek nyújtják (ta­nácsadás, okiratkészítés, perképviselet formájában). A további részletekről a www.aldozatszabolcs.hu honlapon tájékozódhatnak. Elérhetőségek: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal, Igazságügyi Szolgálat 4400 Nyíregyháza, Kereszt u. 9. Tel.: 42/597-678 www.topaukcio.hu Harc az árvízzel, belvízzel Az idén például a Dunánál védekeztek a Fetivízig szakemberei fotó: ambrusz LÁSZLÓ Az elmúlt évtizedek a rendkívüli helyzetekről és a fejlesztésekről szóltak. nyíregyháza. A megyeháza dísztermében tartották pén­teken a Fetivízig 60. születés- j napját, melyen ünnepi beszé­det mondott Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés elnöke, dr. Vinnai Győző kormány- megbízott, a megyei védelmi bizottság elnöke, Láng István, az OVF főigazgató-helyettese. Tározóépítés, közműfejlesztés Bodnár Gáspár, a Fetivízig igazgatója foglalta össze a hat­van év legfontosabb történé­seit. Mint mondta, 1953 mér­földkő volt, ez év októberében hozták létre a vízügyi szolgá­latot, az Országos Vízügyi Fő- j igazgatóságot és az országban 12 vízügyi igazgatóságot, me­lyek nem közigazgatási terület alapján, hanem a vízgyűjtők­re szerveztek. Nyíregyházán megalakult a Folyammérnöki és Kultúrmérnöki Hivatal, mely a Nyírvíz palotában kezdte meg működését. Fela­data volt az ár- és belvízvéde­kezés, az öntözés megszerve­zése; a vízrajz, az ivóvízellátás [ és a szennyvízkezelés.- Az elmúlt évtizedek a rendkívüli helyzetekről és a fejlesztésekről szóltak - foly­tatta Bodnár Gáspár. 1960-ban a vízügyi igazgatóságon első­ként rendeztek be vízminősé­gi laboratóriumot, egyre na­gyobb igény volt a hatékony belvízi védekezésre, valamint az öntözés biztosítására a mezőgazdaságban. A hatva­nas években 5 tározó épült a Nyírségben, a vízi közmű­vek fejlesztése is erre az idő­szakra esik: 1960-ban az első Vencsellőn létesült, az utolsó 1992-ben Komlódtótfaluban.- Napjainkban egyre szélső­ségesebb időjárási viszonyok közepette lényeges, hogy szükség esetén minél gyor­sabban szabaduljunk a fölös­leges víztől, s tartsuk meg, hogy aszály idején hasznosít­hassuk. Fontos, hogy a köz­műolló bezáródni látszik: a szennyvízfejlesztések jól ha­ladnak a vízügyi igazgatóság által készített tervek alapján.- 1996-ban indult a közfoglal­koztatás a vízügynél, ma már képtelenség lenne nélkülük megoldani a műtárgyak kar­bantartását. Fontosnak tart­juk a múlt megőrzését is: ezért óvjuk a régi gépeket, szivattyútelepeket, vizügyi történeti gyűjteményünkben pedig 150 évre visszanyúló anyagokat gondozunk.- Fontos számunka a me­gyei partnerszervezetekkel és a külföldi - kassai, ungvári, kolozsvári - vízügyesekkel a szoros kapcsolat és gyümöl­csöző együttműködés. Az ünnepségen az elmúlt évtizedeket idézték fel a ko­rábbi igazgatók: dr. Szeifert Gyula, dr. Szlávik Lajos és Fa­zekas László. km-gyl Fontosnak tartjuk a múltat, a műtárgyak megőrzését. BODNÁR GÁSPÁR Szép és nehéz szakma- A rendkívüli helyzetek kö­zül ki kell emelni az 1967-es, 1980-as és 1999-es belvizet, valamint az 1970-es, 1993- as, 1995-ös, 1998-as, 1999-es, 2000-es, 2001-es, 2006-os, 2010-es árvizet. Sokszor vezé­nyeltek bennünket az ország más szegletébe védekezni, mint például 1965-ben, 2002- ben, 2013-ban a Dunához, 1980-ban a Körös-völgyben, 2006-ban a Közép-Tiszánál, 2010-ben pedig Észak-Ma­gyarországon két ízben is segítettünk - mondta Bod­nár Gáspár, s hozzátette: ez a szakma szép és nehéz. Szép, mert ha egy műszaki, mér­nöki elképzelés megvalósul és működik, elmondhatjuk, nem dolgoztunk hiába. Ilyen emlékezetes beruházás volt a Rétközi-tó, a Lónyay-árvíz- kapu, a töltésfejlesztések, s nem utolsó sorban a távjelző és riasztó rendszer folyama­tos fejlesztése-bővítése. A Muzsikás együttes zenél Bökönyben bőköny. Rendhagyó énekóra keretében Bökönybe érkezik a népszerű, harmincöt éve működő, nemzetközi hírű, Kossuth-, Liszt Ferenc-, Ma­gyar Örökség és Prima Primis- sima díjas magyar népzenei együttes, a Muzsikás. Novem­ber 25-én 13 órakor kezdődik a program, melyen közel két­százan vesznek részt. Tárogatószó és a kuruc kor KISLÉTA. Nemrég Nagy Csaba tárogatóművész látogatott el a Dr. Jósa István Általános Is­kolába, és rendhagyó történe­lem-, irodalom- és énekórán emlékeztünk meg a kuruc kor­ról, Rákóczi-szabadságharcról. Nagy Csaba megismertetett bennünket a tárogató régi és mai formájával és a kuruc kor zenei világával. Korhű kosz­tüm és tárogatószó fokozta az előadás érdekességét. <§> Szent György szobra Érpatakon Az NKA Képzőművészeti Szakmai Kollégium támogatásával Szent György szobrát avatták fel tegnap Érpatak főterén. FOTÓ:PUSZTAI SÁNDOR Topaukció: a legjobb őszi ajánlatok Licitáljon online árve­résünkön, és vigye el a legjobb áron kedvenc ajánlatát! TOPAUKCIÓ, November 14-én indult újra nagy sikerű ár­verésünk, melyen több száz termék várja Önt! A licitálás­hoz könnyen és egyszerűen regisztrálhat a honlapon ke­resztül. Egészen november 25-én az esti órákig tehet ajánlatot a termékekre. Az árverés so­rán bárki licitálhat. A lebo­nyolítást egy aukciós szoftver támogatja. Szerezze meg Ön is álmai ajánlatát, egyes ter­mékek esetén már akár 80% kedvezménnyel! Azoknak az olvasóinknak, akik még nem éltek portálun­kon az online aukciós vásár­lás előnyeivel, most egy rövid példával bemutatjuk az aján­lattételi eljárás menetét: Egy termék bolti ára legyen például 20.000 Ft, kikiáltá­Jó szórakozást, sikeres vásárlást kívánunk! si árán pedig minimum 50% kedvezmény van, jelen eset­ben ez legyen tehát 10.000 Ft. Az „A” ajánlattevő hajlan­dó lenne akár 13.000 Ft-ot is fizetni a termékért, így licitál rá és 13.OOO Ft-ban rögzíti a titkos legmagasabb árajánla­tát, ezzel az ajánlatával veze­tő helyen áll. „B” ajánlattevő legfeljebb 12.000 Ft-ot hajlan­dó fizetni ugyanezért a termé­kért, tehát a titkos legmaga­sabb árajánlatát 12.000 Ft-ban rögzíti. Mivel az „A” ajánlat­tevő a 13.000 Ft-os beállított licitmaximummal már maga­sabb titkos licitet rögzített, az aukciós szoftver ismét az „A” ajánlattevő nevében licitál, és automatikusan 12.000 Ft + li­citlépcső (300 Ft), azaz 12.300 Ft-on rögzíti az aukció állását. Ez az „A” ajánlattevő által te­hető legalacsonyabb áraján­lat ahhoz, hogy ezen árucikk esetében a vezető árajánlatot továbbra is ő tartsa. „C” aján­lattevő nagyon jónak találja a terméket, és úgy dönt, hogy 14.000 Ft-ig licitál érte. Ezt az értéket adja meg titkos legma­gasabb árajánlatának. Mivel „C” ajánlattevő tartja a legma­gasabb titkos árajánlatot, az aukciós szoftver „C” ajánlat­tevő nevében 13.000 Ft + licit­lépcső (300 Ft), azaz 13-300 Ft ajánlatot tesz. Ez a licitlépcsővel több, és ezzel felüllicitálja „A” aján­lattevő 13.000 Ft-os legmaga­sabb árajánlatát. Immár a „C” ajánlattevő tartja a legma­gasabb árajánlatot. Az árve­rést lezárják. „C” ajánlattevő 13.300 Ft-ot fizet a termékért. Titkos licitmaximumnál minimum két licitlépcsővel magasabbat kell választani az aktuális árnál. Az Ön által licitált, és meg­figyelt termékek esetén Ön minden egyes licitnél e-ma- ilben kap tájékoztatást a vál­tozásokról, így mindig nap­rakész információk állnak rendelkezésére az áhított ter­mékekkel kapcsolatban. Ne maradjon le kedvenc ajánlatáról! Jó szórakozást, sikeres licitálást kíván a Top­aukció csapata! I PÁRTHÍREK: © MEGYÉNKBŐL Jobbik. - Veszélybe kerülhet a megye legdinamikusabban fejlődő mezőgazdasági ágazata, a méhészet! - mondta pénteki sajtótájékoztatóján Adorján Béla jobbikos képviselő, aki maga is gyakorló méhész. - Komoly gondok vannak a szakképzések és a méhlegelők háza táján is! Felfoghatatlan, hogy miközben a közmunka program keretében az önkormányzatok tarra vágatják, kiirtatják a méhészet szempontjából kulcsfontosságú mezővédő cserjesávokat, hogy fűtési aprítékként hasznosítsák azt, addig tekintélyes pályázati forrásokat biztosítanak a gazdáknak a kincset érő növények (újra)telepítésére. Üdvözlendő, hogy egyre több fiatat gazda fontolgatja, hogy méhészkedéssel keresse a kenyerét, a gyorstalpaló képzések színvonala, a hozzá nem értés, valamint a méhlegelők száma és állapota milliárdos károkat okozhat, csalá­dok sokaságát teheti tönkre. Komoly szakmai munka és minőségi javulás kell, különben halálra ítéljük ezt a húzóágazatot! - hangsúlyozta a politikus. Kvízmegfejtés 1664-ben itt tartották a vármegyegyűlést. 1696-ban a település az egész uradalommal együtt a szatmári várhoz tartozott. b) Fülesd HIRDETÉS KELET SZÉCHENYI TERV o> m 8 9 A Nagyhalász! Albók tónál, jó fogási lehetőséggel várjuk a horgászokat?! Pihentető, nyugodt környezetbenr minden feltétel adott a jó horgászáshoz.!

Next

/
Thumbnails
Contents