Kelet-Magyarország, 2013. november (73. évfolyam, 255-279. szám)

2013-11-14 / 265. szám

2013. NOVEMBER 14., CSÜTÖRTÖK 9 Már biztosnak tekinthető, hogy nem a mexikói Sergio Pérez lesz Jenson Button csapattársa 2014-ben a McLarennél. A McLaren nagyszerű csapat, de az idén hiányzott belőle a szervezettség és az alázat. Hosszú Katinka két elsőséget gyűjtött be szerdán az úszók rövid pályás világkupa-soro­zatának nyolcadik, befejező állomásán a kínai fővárosban, s már túl van a félszázon az idén eddig szerzett érmek tekintetében. A Vasas világ- és Európa-bajnok úszónője a 25 méteres medencébe kiírt pénzdíjas viadalon a 200 mé­ter vegyes döntőjében megint nyert, ez volt a 32. idei világ­kupa-elsősége. Di Matteo és a heti 47 millió labdarúgás. Továbbra is 130 ooo fontot, azaz nagyjából 47 millió forintot keres hetente Roberto Di Matteo a Chel- sea-nél, noha néhány nap hí­ján egy esztendeje kirúgták a londoni futballklubtól - írja a Daily Mail. A csapattal 2012- ben történelmi sikert elérő, vagyis Bajnokok Ligáját nyerő menedzser mostani fejedelmi gázsijának magyarázata: nem tudott megegyezni Roman Abramovics klubtulajdonos­sal a három évre szóló szerző­dése felbontásáról. A Szpari döntetlenje Balmazújvárosban A Kisvárda csoportja élén várja a Ligakupa zárókörét. labdarúgás. Teljes kerettel utazott el szerda reggel Bal­mazújvárosba a Nyíregyháza Spartacus. A szombati szi- getszentmiklósi bajnokira készülő játékosok délelőtt a műfüves pályán edzettek, míg a többiek ebéd után a Ligakupában léptek pályára. A nyíregyháziaknál Kovács Imre Zoltán személyében egy próbajátékos is lehetőséget kapott. A fiatal védő nyíregy­házi nevelésű, jelenleg az Ib- rány játékosa. Az első félidőben a vendé­gek játszottak mezőnyfölény­ben, a hazaik viszont gólve- szélyesebben. Urbin Tamás a meccs elején alig lőtt mellé, az első félidő hajrájában pedig telibe durrantotta a felső lé­cét. A második félidőben már a nyíregyháziak is sok hely­zetet dolgoztak ki, ám nem sikerült bevenni az ellenfél kapuját. Pedig Szilágyi Tamás többször is nagy helyzetbe került, miként Szathmári Sán­dor. A hazai oldalon is volt lehetőség, ám Volodimyr Ov- sziyenko ismét remekül vé­dett. A mérkőzés hajrájában nagyon nyomott a Szpari, Po- povics Bertoldnak volt meccs­labdája, ám a szintén remek teljesítményt nyújtó Szalma László kapus elcsípte a lasz­tit. A ráadásban Reznek Donát közeli lövése egy hazai védő­ről vágódott ki, így maradt a gól nélküli döntetlen. A csoport másik meccsén a Mezőkövesd idegenben győ­zött a DVSC ellen, így való­színűleg ez a két csapat léphet majd tovább. Az A jelű kvartettben a Kis­várda kedden legyőzte a Va­sast, a szerdai találkozón az' MTK nyert a vendég Diósgyőr ellen, így a zárókört az élről várhatja a kisvárdai együttes. KM-ML Voldimir Ovsziyenko kapus ismét jól védte a nyíregyháziak kapuját fotó. KM-sport Labdarúgás Ligakupa, 5. forduló Besöpört Balmazújváros-Spartacus 0-0 Balmazújváros, 200 néző, v.: Nagy R. (dr. Varga, Márkus) ____________________________ Balmazújváros: Szalma - Oláh, Kónya, Kiss, Sárközi - Demjén (58. Tóth), Müller, Murák, Karacs (Virágh, 65.)- Szőllősi, Urbin (Betényesii, 58.). Vezetőedző: Híres Gábor. Spartacus: Ovsziyenko - Patály, Dajka, Kovács, Polényi - Kákonyi (Szilágyi, a szü­netben), Popovics (Sándor D., 90.), Reznek, Minczér, Katona - Szathmári. Vezetőedző: Lucsánszky Tamás. A másik meccsen:_MTK-DVTK 2-0 (1-0) A csoport állása 1. Kisvárda ________5 2 2 16-4 8 2. DVTK 5 2 1 2 8-7 7 3. MTK 5 2 1 2 7-7 7 4. VASAS_____________5 2 - 3 6-9 6 Besöpört DVSC-Mezőkövesd_______________2-4 (0-2) A csoport állása 1. DVSC-TEVA 5 4-1 14-5 12 2. Mezőkövesd 5 2 1 29-10 7 3. Spartacus 5 1 2 2 5-9 5 4. Balmazújváros 5 1 13 5-9 4 A tervek szerint csütörtökön estére helyükre kerülnek a parkettalapok FOTÓ: RACSKÓ TIBOR Célegyenesben a parkettázás Vasárnap már a bujtosi csarnokban meccselhet a Marso-NYKK együt­tese. sport. Úgy néz ki, megnyu­godhatnak a kosárlabda ked­velői, vasárnap végre hazai környezetben is pályára lép­het a Marso-NYKK élvonalbe­li férfi kosárlabda együttese. A bujtosi csarnokban, amely­ben hajrájához ért a felújítás. Szeptember utolsó napja­iban kezdődött a régóta várt munka, amelynek egyik fon­tos pillére volt a tetőbeázás megszüntetése, ami kétmil­liós pluszköltséget jelentett a 85 millió plusz áfás beruhá­zásban.- Az időjárás jóvoltából már többször is tesztelhet­tük a tetőjavítást és örömmel mondhatom, hogy minden rendben van - tudatta érdek­lődésünkre Kosa Árpád, a bujtosi csarnok üzemelteté­sét átvevő Nyírsuli ügyvezető igazgatója. Jöhet a pályafelfestés Aztán lebontották a régi pa­dozatot, majd jött a speciális szigetelés, az aljzat lerakása, kedden este már elkezdték az új padozat lefektetését. A speciális, olasz parkettát nagy lapokban illesztik egymás mellé, „Samuval”, azaz nagy méretű, hosszú nyelű kalapá­csokkal.- A tervek szerint haladunk, az alapján csütörtökön estére helyére kerül valamennyi par­kettaelem. Ezt követően jön a pályák felfestése, elsőként a kosárlabda, majd a kézilabda vonalainak az elhelyezése. A két érintett szövetség képvi­selői pénteken délután érkez­nek, hogy hitelesíteni tudják az új pályákat. Amint az látható, az új pa­dozat a régitől mintegy négy centivel magasabban van, ami azt is jelenti, hogy a ko­rábban belőtt kosárlabdagyű­rűk ennyivel alacsonyabbra kerültek a csarnokszinttől.- Ez nem jelent gondot, hi­szen a kosárpalánkok magas­ságának beállításánál nyolc centis korrekcióra van lehe­tőség, ez pedig bőven bele­fér - adott választ a felvetésre Kosa Árpád. KM-ML A kosárpa­lánk beállí­tása nem jelenthet gondot. KÓSA ÁRPÁD Továbbra is nyerő a huszonegy! Szombaton akade- misták rangadója lesz Szombathelyen. . labdarúgás. Továbbra is reme­kelnek a Bozsik Akadémia U 21-es focistái. A Nagy Sándor dirigálta együttes a hétvégén a kaposváriak ellen nyert 2-l-re a Városi Stadionban és a kiemelt bajnokságban a 24 pontos Vi­deoton mögött a második he­lyen állnak 22 ponttal. Ugyan­ennyivel bír a szombathelyi Illés Akadémia, így szombaton a forduló rangadóját jelenti a két csapat szombathelyi baj­nokija. A fiatalabbak, az U 17-esek sajnos legutóbb hazai környe­zetben sem bírtak a kaposvá­riakkal (l-l) így Balogh Zoltán legénysége jelenleg a tizenötö­dik a tabellán. km ti sport.szon.hu Sport. A régió és nagyvilág sportja Egyedül a hú^s átlag felett A hazai premierre váró NYKK irányítója, Dyricus Simms-Edwards lett az előző forduló játékosa. kosárlabda. Korábban is volt már rá példa, hogy nyíregy­házi játékos lett az élvonalbe­li férfibajnokság gólkirálya, 2008/2009-ben Roy Booker, rá egy évre a Marso-NYKK-hoz éppen most visszatért Jara Ru­bin Doyne végzett az élen. Sé­rüléséig a csapat tavalyi irányí­tója, Anthony Nelson is sokáig vezette a pontszerzők-listáját. Úgy tűnik, ezúttal is van olyan amerikai játékosa a nyír­egyházi csapatnak, aki jó esély- lyel pályázik a gólkirályi cím­re, hiszen hét forduló eltelte után Dyricus Simms-Edward hatalmas előnnyel áll az élen. Dyricus Simms-Edwards torony­magasan vezeti a „góllövőlistát” FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR Az őszi első zalaegerszegi győ­zelem alkalmával 30/9 pontig jutott (ez nem idényrekord, hiszen a nyitó fordulóban Pakson 37 egységig jutott), a légióscsere után immár főként irányítóként szereplő kosaras 24.29 pontot átlagolt, és a tel­jes mezőnyben ő az egyedüli, aki húsz pont feletti mutatóval rendelkezik. A jól rajtoló Kecskemét jön A második helyen a pécsi Veljko Budimir áll 19.71-es értékkel. Simms-Edwards harmadszor került be a for­duló válogatottjába és 34-es értékindex-pontjával először harcolta ki a forduló játékosa címet. A nyíregyháziak va­sárnap hazai környezetben is bemutatkoznak. A csapat el­lenfele a kiválóan rajtoló Kecs­keméti TE lesz a bujtosi csar­nokban. KM-BT Ismét beszállunk a Bllilüll Kedves hetedikes, nyolcadikos diákok! A Kelet-Magyarország ebben a tanévben is meghirdeti számotokra a Lapot a Diákoknak (Ladik) elnevezésű médiavetélkedőt. Jelentkezzetek ti is, és amennyiben sikeresen oldjátok meg a rátok váró írásbeli feladatokat, ott lehettek az egész napos megyei döntőn. A megyei döntő legjobbjai összesen több százezer forint értékű jutalom­ban részesülnek. Egyelőnre nem kell mást tennetek, mint ötfős csapatokat alakítanotok, kitalálni egy szellemes csapatnevet, és elküldeni nevezéseteket az alexandra.csakllSiinform.hu e-mail címre. A levélnek tartalmaznia kell a csapat nevét, a csapattagok nevét, e-mail címüket, melyik iskolából neveztetek és a felkészítő tanárotok nevét, e-mail címét. Fontos! A verseny idejére a csapattagok a megadott e-mail címükkel hozzáférést nyernek a digitális Kelethez. Nevezési határidő: 2013. december 20. További információ: Csáki Alexandra (06-30/4745-884) KELET HIRDETÉS

Next

/
Thumbnails
Contents