Kelet Magyarország, 2013. október (70. évfolyam, 229-254. szám)

2013-10-31 / 254. szám

2013. OKTÓBER 31., CSÜTÖRTÖK Hazai pályán alakíthat a Várda és a Kölcsey kézilabda. Egyetlen megyei érdeltségű mérkőzést ren­deznek a férfi kézilabda NB II. Észak-keleti csoportban, mégpedig csütörtök este. A 11. körből előrehozott Berety- tyóújfalu-Nyíregyházi Főis- kola-Nyírsuli összecsapás ek­kor veszi kezdetét. A többiek ezúttal a szabad hétvége örö­mének hódolhattak. Ezzel szemben teljes fordu­lót iktattak programba a har­madik vonalban szereplő női együttesek számára. A tabel­la negyedik helyén táborozó Kisvárda - szintén csütörtö­kön (kezdés: 18 óra) - fogadja a táblázat alsóházában vesz­teglő Alsózsolcát. A nyolcadik pozícióban állomásozó Köl­csey DSE-Nyíregyháza mér­kőzése vasárnapra (15 óra) marad, amikor is a diákcsapat a Wesselényi Miklós Középis­kola Szakiskola és Kollégium tornacsarnokában látja ven­dégül az élcsoporthoz tartozó egyik legmaszívabb csapatot, a Hajdúböszörményt, km-kt Labdarúgás: Arany Fácán megyei III, osztály 11. forduló Nyírség-csoport: Kisléta—Kállósemjén 2-7, Geszteréd-Fekete Gyémántok 3-2, Kálmán- háza-Nyírgelse 5-1, Biri-Ramocsaháza 6-2, Bököny-Grund Focisuli 4-2. Szabadnapos: Nyírtét. A bajnokság állása: 1.Bököny 10 8 1 1 52-20 25 2. Kállósemjén 11 7 1 3 32-19 22 3. Grund Focisuli 10 7­3 44-18 21 4. Biri 10 6 1 3 26-18 19 5. Fiatal Gyémántok 10 5 1 4 27-25 16 6.Ramocsaháza 10 5 1 4 22-20 16 7.Geszteréd 10 5 1 4 24-25 16 8. Kálmánháza* 11 5­6 31-28 14 9. Székely 9 2 3 4 23-22 9 lO.Nyírgyulaill 9 2 2 5 13-23 8 11. Kisléta 10 2 2 6 20-35 8 12. Nyírselse 10 2 1 7 16-50 7 13. Nyírtét 10 1 3 6 19-43 6 * egy büntetőpont levonva Rétköz-csoport: Barabás-Anarcs 1- sány 3-2, Jánd-Nvírtass 6-1, Zsurk­-4, Jéke-Tiszaszentmárton 1-0, Nagydobos-Kisvar- -Petnerháza 3-9,Lövőpetri-Tiszabezdéd 1-1. A bajnokság állása: 1.Nagydobos 11 10 1 51-17 30 2. Tisza menti SE 10 9­1 56-8 27 3.Kisvarsány 11 8­3 42-21 24 4.Lövőpetri 11 7 2 2 32-14 23 S.Anarcs 11 7­4 31-19 21 6.Tiszabezdéd 11 6 1 4 48-30 19 7. Nyírtass 11 6­5 26-24 18 8.Petneháza 11 5 1 5 39-28 17 9. Jéke * 11 5­6 17-43 14 10. Barabás 11 4 2 5 39-51 14 ll.BerencsFC 10 3­7 23-46 9 12. Jánd 11 2­9 20-45 3 13.Tiszaszentmárton 11 1­10 13-45 3 14. Zsurk 11­­11 21-67­* egy büntetőpont levonva Szabolcs-csoport: Tiszavasvári SE II- cel 0-1, Tiszalök VSE ll-Tiszaeszlár 9­Ibrány SE ll-Kristály-Patika 2-0, Bashalom-Tiszaber- ■0, Buj-Tiszadob 2-3, Gégény-Gávavencseilői SE II 2-l,Tiszatelek-Frimex FC 8-0. A bajnokság állása: 1. Tiszavasvári SE II 11 11 58-10 33 2.Gégény 11 8­3 26-17 24 3.Tiszabercel 11 7 2 2 35-8 20 4. Bashalom 10 5 2 3 28-20 17 5.GávavencsellőiSEII 10 5 2 4 20-27 17 6. Ibrány SE II 10 5 1 4 19-15 16 7.Tiszadob 11 5­6 35-37 15 8. Tiszalök VSE II 11 4 2 5 39-21 14 9.Tiszaeszlár 11 4 2 5 21-28 14 10. Búi 11 2 1 8 20-24 7 11. Tiszatelek *11 1 4 6 19-25 7 12.FrimexFC* 11­­11 4-93-3 * három büntetőpont levonva Számos-csoport: Nábrád-Szamosbecs 4-2, Jánkmajtis-Túristvándi 4-4, Nagyar-Cégény- dányád 0-6, Hermánszeg-Pátyod 11-1, Kisar-Csengerújfalu 1-0, Csegöld-Szamossályi 1-2, Ura-Penyige 4-3. A bajnokság állása: 1. Hermánszeg 11 9 2 52-10 29 2.Szamossálvi 10 7 1 2 33-22 22 3. Ura 11 6 2 3 25-20 20 4.Nábrád 11 6 1 4 35-29 19 5.Túristvándi 10 5 3 2 26-19 18 6. Penyige 11 5 2 4 28-19 17 7,Jánkmajtis •11 4 4 3 36-31 16 B.Csegöld 11 4 3 4 24-31 15 9. Szamosbecs 11 3 4 4 27-28 13 10. Kisar 11 3 3 5 19-20 12 ll.Pátyod 11 3 2 5 24-45 11 12.Csengerújfalu* 11 4 1 6 21-16 10 13.Cégénydányád 11 2­9 16-33 6 14.Nagyar* 9­­9 5-47-4 * A Csengerujfalutol három, a Nagyartól négy büntetőpont levonva Szatmár-csoport: Őr-Fábiánháza 5-1. Hodász-Tyukod 1-0, Bogát 2000-Géberjén 1-0, Nyírkércs-Nyircsászári 3-2, Nyírbátori FC II—Nyírjákó 1-2, Kocsord-Piricse 6-3, Nyírbéltek- Nyírmihálydi 0-2. _____________________________________________________________ A bajnokság állása: 1. Nyírjákó 11 9 2 40-17 27 2. Ör 11 8 1 2 28-20 25 3. Nyírbátori FC II 11 7 1 3 42-22 22 4. Hodász 11 7­4 36-26 21 5.Tyúkod 11 6­5 43-17 18 6. Nyírkércs 11 5 1 5 35-34 16 7.Fábiánháza 11 5 1 5 24-27 16 8. Bogát 2000 11 4 3 4 19-30 15 9. Nyírmihálydi 11 4 1 6 17-24 13 lO.Géberjén 11 4­7 20-23 12 11. Piricse 11 3 2 6 26-44 11 12. Nyírbéltek 11 2 4 5 24-36 10 13. Nyírftászári 11 2 3 6 20-38 9 14.Kocsord 11 2 1 8 26-42 4 Gyümölcsöző párosítások Majoros Bence (a dobogón állók közül a bal szélen) és Tóth Gábor (a dobogó harmadik fokán, elöl balra) is az élő legendától, Klampár Tibortól (balra) vehette át az érmeket fotó: tudósítónktól Két nyírbátori asztali­teniszező is dobogóra állhatott az ifjúsági magyar bajnokságon. ASZTALITENISZ. Éljen a KSI és a Nyírbátori ASE elválaszt­hatatlan barátsága! A két egyesület együttműködése szabolcsi szempontból sport­történelmi sikert eredmé­nyezett: két bátori legény is egyazon versenyszámban szerzett érmet ifjúsági orszá­gos bajnokságon - és ilyen még nem volt. A kecskeméti seregszem­lén az ifjúsági korosztály színe-java megjelent, azok a versenyzők is, akik utolsó éve ifiként már inkább a felnőtt megmérettetéseket tekin­tik elsődlegesnek. Az egyik ilyen versenyző a felnőtt Eu- rópa-bajnokságot is megjárt Lakatos Tamás volt, aki pá­rosban a nyírbátori Majoros Bencével állt össze, és duójuk egészen a döntőig menetelt. Itt, az ifi kontinensviadalon velük egy csapatot alkotó Ecseki Nándorral és Szita Már­tonnal találkoztak. A finálé az utóbbiak 3:2-es sikerét hozta. Ezt megelőzően, az elő­döntőben két olyan páros ví­vott késhegyremenő csatát, amelyet ugyancsak a KSI és a Nyírbátori ASE verseny­zői alkottak. A Freisinberger Kristóf oldalán szereplő Tóth Gábor szintén bravúros me­netelésnek volt részese, vé­gül bronzérmesként zártak, és csak a döntő játszmában szenvedtek vereséget klub­társaiktól. Tóth Gábornak ez volt az ifi mezőnyben szerzett első országos érme. Egyéniben három nyírbá­tori legény is a főtáblán pró­bálkozhatott, miután az ala­nyi jogon ott helyet követelő Majoros és Tóth mellett Sze­les Balázs is felkapaszkodott a harminckettes mezőnybe. Utóbbi újabb kört már nem élt túl, viszont Tóth Gábor egy, Majoros Bence pedig két fordulót is sikerrel abszolvált, majd Majoros az éremért ví­vott csatában a már felnőtt válogatott Szudi Ádámtól szenvedett 4:2-es vereséget, holott 2:2-nél kevés híján ő jutott előnyhöz. km-bt Ifjúsági országos bajnokság, Kecskemét Fiú egyes____________________________________________ Selejtezó.9. csoport: Szeles B. (Nyírbátori ASE)-Nagy N. (Budaörsi SC) 3:1, -Nagy K. (Kecskeméti Spartacus) 3:0, -Makk B. (Dunaújvárosi Főiskola) 3:1. A csoport végeredménye: 1. Szeles Balázs 6 pont - a főtáblára jutott. Főtábta.1. forduló: Tóth G. (Nyírbátori ASE)-Molnár I. (Jászkun Volán SC) 4:3, Majoros B. (Nyírbátori ASE)-Nguyen (KSI) 4:0, Kovács S. (Ceglédi VSE)-Szeles B. (Nyírbátori ASE) 4:0. Nyolcad- döntő: Lakatos T. (KSI)-Tóth G. 4:0, Majoros B.-Timafalvi (Egri ÁSC) 4:0. Negyeddöntő: Szudi (Jászkun Volán SC)-Majoros B. 4:2. _______ Fiú páros _______________________________________________ Főtábla.l. forduló: Lakatos T, Majoros B. (KSI, Nyírbátori ASE)— Tőrök I., Bánfi (Kakucs KSE, ATSK Szeged) 3:0, Freisinberger, Tóth G. (KSI, Nyírbátori ASE)—Felkér, Osváth (BVSC) 3:0, Fenyves, Magai (Balatonfüredi FC, Tatai AC)-Szeles B., Szepesi B. (Nyírbátori ASE, Jászkun Volán SC) 3:2. Nyolcaddöntő: Lakatos T, Majoros B.-Varga R., Balogh E. (Kecskeméti Spartacus) 3:0, Freisinberger, Tóth G- Makk B„ Szabó L. (Dunaújvárosi Főiskola, Kecskeméti Spartacus) 3:2. Negyeddöntő: Lakatos T, Majoros B.-Timafalvi, Bánok (Egri ÁSC) 3:1, Freisinberger, Tóth G.-Szarka Zs., Kovács R. (Szombathelyi AK, Pénzügyőr SE) 3:2. Elődöntő: Lakatos T„ Majoros B.-Freisin- berger, Tóth G. 3:2. Döntő: Ecseki, Szita (Budaörsi SC, Celldömölki VSE)-LakatosT„ Majoros B. 3:2. _____________________________ Végeredmény: 2. Lakatos Tamás, Majoros Bence (KSI, Nyírbátori ASE), 3. Freisinberger Kristóf, Tóth Gábor (KSI, Nyírbátori ASE). Labdarúgás: Szi-Zo Sport-dr. Zilahi megyei I. osztály Münchausen báró ás a mocsár esete A hazai pályán külö­nösen acélos Mán- dok megállíthatja a Kemecsét - rangadó lesz Baktán is. labdarúgás. A megyei első­osztályú bajnokság őszi idé­nye produkált már olyan eredményeket, amitől so­kaknak tátva maradt a szája. Mind közül talán a legna­gyobb durranás éppen a leg­utóbbi körben, a Dombrád győzelme volt a tabella tete­jén nyomuló Baktalórántháza ellen. Ugyanakkor több, mint érdekes, hogy a Borza László irányította legénység elhasalt a közvetlen riválisaival szem­ben, míg legyűrte az acélos­nak számító Ibrányt, majd a listavezetőt. Ebből az aspek­tusból megközelítve, akár bizakodhatnak is a dombrádi fiúk, elvégre az aktuális for­dulóban Nyirmadán lesz jele­nésük, amely egylet a legjob­bak közé tartozik... Topformában a Balkány A teljes mezőny legprímább formáját felmutató, az el­múlt kilenc bajnoki meccsen huszonkét pontot betakarí­tó, a négy hete csak nyerő Cellspan-Balkány a Nagye­csed ellen tovább építheti lát­ványos sorozatát. A program legütősebb ta­lálkozóját a Mándok-Keme- cse parti ígéri, a zsinórban háromszor nyerő vendégek ráadásul a szerdai, Budapest Honvéddal vívott kupapár­harc fáradalmát is nyöghetik. Baktán a Tuzsér lesz a ven­dég, Tiszalökön pedig hat­pontos randevú lesz. Nem véletlenül találta azt mon­dani Siska Attila, a Szatmár Unió edzője, hogy: „Mint Münchausen bárónak: saját hajunknál fogva kell küiúz- ni magunkat a mocsárból!” KM-KT 12. forduló (kezdés: 14, ifi: 12): Szakvezetői várakozások Szombat Baktalórántháza (l.)-Tuzsér (8.) Illés László, baktalórántházi játé­kos-edző: - Ellenfelünkkel az elmúlt idő­szakban, mindegy milyen osztályban, mindig változatos, élvezetes meccset játszottunk, amelyen sokszor potyogtak a gólok. A Tuzsér gólkülönbségét nézve erre most kevesebb az esély, de mindent megteszünk annak érdekében, hogy minél többször betaláljunk és nyerjünk. ___________________________ Danes Béla, tuzséri játékos-edző: - Mindkét csapat próbálja játszani a futballt, mi nem vagyunk igazán jó formában, két hete nem tudunk gólt szerezni, pedig a lehetőségek adottak voltak. A héten meg kell találni azt az embert, aki helyzetbe kerül és nem ijed meg a lehetőségtől. Baktán adott lesz a feltétel a jó játékra, bízom benne, hogy mindenki összekapja magát. ____________ Tiszalök (16.)-Szatmár Unió FC (13.) Kovács János, tiszalöki edző: - Ezen a héten a szokásos edzésmunka mellett, „csak” annyi a dolgunk, hogy tápláljuk azt a tűzet, ami a múlt héten bennünk volt. Fia ez meglesz, nem kell aggódnánk, nyugodtan futballozhatunk. Ellenfelünk nem igazán azt az arcát mutatja mostanság, amely benne rejlik, de ez nem téveszt meg minket, maximális el­szántsággal készülünk. Reméljük, most már a szerencse is mellénk áll. és az apró, eddig bennünket jobbára hátrányosan érintő összetevők, végre nekünk kedveznek maid. * __________________________ Siska Attila, a Szatmár Unió edzője: ­Számunkra egyetlen mérkőzés sem könnyű. Egy megoldás van, mint Münchausen bárónak: saját hajunknál fogva kell kihúzni magunkat a mocsárból! _________________ Vasárnap Nyfrmada (5,)-Dombrád (12.) Szőke István, nyírmadai játékos-edző: - A múlt heti botlásunk után hazai pályán min­denképpen győzelemre törekszünk, éhhez viszont a nagykállói meccs második félidejé­ben mutatott hozzáállásra lesz szükség. Borza László, dombrádi edző: - Ugyanúgy készülünk, mint bármely meccsre. Nincs veszteni valónk, próbálunk pontot, vagy pontokat szerezni. ___________ Mándok (6-Htemecse (2.) _______ Csorna Dezső, mándoki edző: - Nagyon fegyelmezetten játszott a csapat Tuzséron, csak egy valami hiányzott: a gól. Most egy masszív csapat jön, amely évek óta jól szere­pel, de azt gondolom, otthon ránk sem lehet panasz. Természetesen szeretnénk folytatni sikeres hazai sorozatunkat._______________ idámszki Róbert, kemecsei játé­kos-edző: - A hazai pályán kiemelkedően jól szereplő Mándok ellen szeretnénk folytatni jó sorozatunkat. Csenger (14.)-lbrány(9.) ____________ Barcsay István, csengeri edző: - Eddig is sejteni lehetett, hogy az Ibrány nagy csapat, ennek legutóbb is fényes bizonyítékát adta, hiszen öt gólt nem lehet véletlenül szerezni. Szeretnénk hazai környezetben egyszer már mi is örülni. Elszántság, határozottság, és főleg győzelembe vetett hit szükségeltetik ahhoz, hogy képesek legyünk az esetleges bravúrra._____________________________ Varga Attila, ibrányi edző: - Befordulunk a célegyenesbe, remélem, sikeres lesz a befutó! Tiszakanyár (1O.j-Nyltgyulaj (7.) Koskovits György, tiszakanyári edző: -Az Ibrány elleni mérkőzés második félidejében kicsit többet kockáztattunk a kelleténél, aminek sajnos, komoly vereség lett a kö­vetkezménye. A mondás szerint, a hibákból tanulni kell, az utóbbi időben nekünk elég sok a tananyag... _______________ Lukács Tibor, nyfrgyulaji edző: - Új hónap, új esélyesek, új remények és bízom abban, hogy újra győzelmek! ___________________ Nagyecsed (15.)-Cetlspan-Balkány (4.) Dudás Zoltán, nagyecsedi edző: - A nyfrgyulaji mérkőzésen nem csak két pontot, három játékosunkat is elvesztettük, így „nem lesz gond" az összeállítással. A Batkányt láttam játszani, az utolsó négy meccsét makulátlan mérleggel zárta: nem Bállá János (jobbra) és a Dombrád most Nyírmadára látogat FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR biztos, hogy elég a jó teljesítmény, bíznunk kell abban, is, hogy ellenfelünk gyengébb napot fog ki! __________________________ Dán Ferenc, balkányi játékos-edző: ­Valamit megtanultam a hosszú évek során: soha, egyetlen egy ellenfeledet sem vehetsz félvállról, amennyiben így teszel, rögtön meg is büntetnek érte. Ahhoz, hogy Ecseden pontot, pontokat szerezzünk az kell, hogy a hozzáállásunk olyan legyen mint, az utóbbi négy mérkőzésen. Nehéz meccsre számítok, mert a hazai csapat élén egy nagyon felkészült edző áll, aki játékosaiból ki tudja hozni a maximumot: ezt nem az udvariasság mondatja velem, néhány alkalommal ellenfélként átéltem és láttam. Votán-Sényő(ll.)-Nagykálló(3.) Rubóczki Tibor, sényői edző: - A leg­utóbbi, tiszalöki meccset nagyon elszúrtuk, ami megviseli a társaságot. Az erős Kálióval szemben nem mi vagyunk a favoritok, nem ígérgetni kell, hanem cselekedni!____________________________ Gerticzki Máté, nagykállói edző: - Az utób­bi időben a Volán-Sényőt szinte majdnem annyiszor láttam, mint a saját csapato­mat. Ezért azt mondom, hogy különösen otthonában akaratos és egységes gárda benyomását keltette. Mi viszont, érzésem szerint, megfelelő szintre jutottunk ahhoz, hogy idegenben is egyértelműen győzelmi igényekkel lépjünk pályára. Labdarúgás: megyei II. osztály, 12. forduló (kezdés: 14, ifi: 12) Nyirerdő-csoport ____________ Tippel: Szegfű Mihály, az Apagy edzője. Szombat. Tiszavasvári (l.)-Rakamaz (12.): - A Tiszavasvári nem csak ennek a mérkőzésnek az esélyese - a bajnokságnak is. ______ Vasárnap. Szakoly (3.)-Nyírpazony (8.): - Jól játszik a pazonyi csapat, de ez most kevés lesz ________________________________ Ófehértó (7.)-Encsencs (9.): - Nem lesz helycsere a tabeiián. Nyjribrony (13.)-Terem (4.): - A hazai csapat felőrti a vendégeket. Nyírtugos (16.)-Napkor (5.): - Számunkra a döntetlen megfelelő eredmény lenne, de ez az eredmény a legvalószínűtlenebb. ________ Nyírtelek (6.)-Újfehértó (15.): - Most nem olyan szerencsés a vendégcsapat, mint az elmúlt héten. __________________________ Kótaj (2.)-Nyírvasvári (10.): - A kótaji csapat tudja csak a lépést tartani a másik Vásvárivai-most sem hibázik. . _________ Apagy (14.)-Levelek (11.): - Hétről hétre kevesebben vagyunk. Tiszteljük a szomszédokat, de csak a győzelem létezik számunkra. ____________________________ Rakamaz Takarék-csoport ■__________________________ Tippel: Fecsku István, a Nyírkárász játékos-edzője. Vasárnap. Vaja (S.)-Gávavencsellő (10.): - A masszív vajai csapat otthon nem botlik. _____________________ _________ Ajak (4. )-Gyu!aháza (2. j: - Jó az Ajak, de Gazdagék három ponttal gazdagodnak. ______________________________________ Vasmegyei (13.)-Záhony (6.): - Vasmegyeren nehéz győzni, ezért iksz lesz. ______ Kék (15.)-Pap (11.): - Ha a papi csapat kompletten tud kiállni, győzhet.__________________________________________________ Pátroha (7.)-Demecser (9.): - Szomszédvári rangadó. Ez az a meccs, amelyen minden megtörténhet, a helyzeteit jobban kihasz­náló csapat győzhet. Újdombrád (8.)-Nytrtura (16.): - Országos egyes. Nagyhalász (l.)-Fényeslitke (12.): - A listavezető begyűjti újabb győzelmét. ______________________________________________ Nyírkárász (3.)-Rohod (14.):-Örülök a Rohod két győzelmének és annak, hogy magára talált. Ugyanakkor, ha a dobogón akarunk telelni, ennek érdekében nyerni kell. __________________________ Ketet-Magyarország-csoport_______________________________ tippel: Garda János.atúrricsei egyesület elnöke. Szombat.Szatmárcseke (12.)-Tisztaberek (1.): - Bár a csekeiek otthon több figyelemre méltó eredményt értek el, a tisztabereki szomszédok behúzzák a három pontot. ______________________ Nyírmeggyes (14.)-Nyírcsaholy (5.): - A meggyesiek gyengébben, acsaholyiak jobban szerepelnek a várttól, iksz lehet a nyíri rangadó. Beregdaróc (9.)-Milota (13.): - Valami azt súgja, hogy a tipp- mixen ez hatalmas „D” lenne. Mátészalkai MTK (3.)-Tiszakóród (6.): - A szálkái fiatalok sok mérkőzést nyertek szerencsés körülmények között. Egy góllal most a rutinos kóródi csapat hazaviszi a három pontot. _______________ Túrricse (lO.)-Kölcse (7.): - A Milota elleni meccset leszámítva jól megy hazai pályán a játék, ha megtanulunk újra egymásért focizni, akkor Bagolyvárban marad a három pont ___________________ Vasárnap. Vitka (15.)-Tarpa (2.): - Országos kettes. Ä tarpaiak bajnokesélyeshez méltóan behúzzák a meccset. Tunyogmatolcs (U.)-Vásárosnamény (4.): - A matolcsiak hátrébb kullognak a tabellán, mint ahogy az a játékosállomány alapján várható lenne, úgy érzem egy egy góllal megnyert meccsel megkezdik a feltámadást. Mérk-Vállaj (16.)-Vámosoroszi (8.): - Természetesen hajrá, Oroszi! Egyébként is felszálló ágban vannak, remélem, kis „Kozsó" egy-két góllal növelni fogja találatainak számát.

Next

/
Thumbnails
Contents