Kelet Magyarország, 2013. október (70. évfolyam, 229-254. szám)
2013-10-03 / 231. szám
2013. OKTÓBER 3., CSÜTÖRTÖK KELET Véget nem érő tapssal köszönte meg a kicsik műsorát a több száz nagymama és nagypapa fotók: pusztai Sándor Élőzenés szüreti bál lesz Butykán NYÍREGYHÁZA. Senki ne felejtse otthon az elemózsiás kosarát és a jókedvét, ha szombat délután egy jóízű mulatságra szomjazik Butykán. A helyi közösségi házban ugyanis 16 órától bátyus szüreti bált rendez a Butykatelepi Kulturális és Szociális Egyesület. A zenés-táncos délutánon a Hol- lik Band frontembere, Hollik István szolgáltatja a talpalá- valót. KM AJAK. Az idősek világnapja alkalmából a közelmúltban városi rangot kapott Ajak ön- kormányzata sem feledkezett meg a településen élő idősekről, 350 vendég jelent meg a fogadással egybekötött ünnepségen. A város három legidősebb emberét - Kovács Jánosnét, Eszenyi Gábornét és Csuka Ferencnét - Kerekes Miklós polgármester köszöntötte. Műsort adtak az ajaki Tamási Derűs napot ígér a Borbányai Ősz NYÍREGYHÁZA. Vidám családi hétvégét ígér a Borbányai Ősz szombaton a Borbányai Művelődési Házban. Az egész napos program 10 órától főzőversennyel indul, így dél után már jó ebédhez szólhat a nóta a Margaréta és az Őszi Alkony Klub előadásában. A vidám kulturális kavalkád után Bálint Pál élőzenész hívja táncba a gyermekeket és aggastyánokat. KM Áron Általános Iskola tanulói, az ajaki Pántlikás Népdalkor tagjai és az Alapszolgáltatási Központ dolgozói.- A versek, dalok, köszöntők a szeretetről szóltak. A vendégek ajaki lakodalmas tyúkhúslevest, zöldséges burgonyát főtt hússal és csö- rögét fogyasztottak jóízűen - mondta el lapunknak Var- gáné Markos Ágnes, az Alapszolgáltatási Központ intézményvezetője. KM-LTL A tisztelet és a megbecsülés fontosságára hívták fel a figyelmet az idősek világnapi ünnepségén. nyíregyháza. Vidám gyermek- zsivaly köszöntötte az idősek világnapi rendezvényére ellátogató szépkorúakat szerda délután a nyíregyházi Bem József Általános Iskolában, akikre a kulturális program mellett egészségmegőrző előadás és ingyenes szűrővizsgálat is várt. A Tündérkert Keleti Óvoda nagycsoportosainak zenés-táncos népi rigmusai, körjátékai és dalocskái, őszi mon- dókái nyitották a rendezvényt. A gyerekek műsorát percekig tartó tapssal köszönte meg a több száz nagymama és nagypapa. A tisztelet és megbecsülés napja- Az idősek világnapja helyett a tisztelet és a megbecsülés napja lenne a legtalálóbb elnevezés, hiszen szüléink, nagyszüleink azok, akikhez hazamehetünk, ha baj van, hogy bölcs tanácsukat kérjük, és velük osztjuk meg az örömünket is - mondta Rendes Sándor sajtószóvivő. Dr. Kovács Ferenc polgármester hozzátette: a megyeszékhelyen a városvezetés mindent elkövet, hogy erkölcsileg és anyagilag is megbecsüljék a nyugdíjasokat. Hulák Zsuzsanna, az Emberi Erőforrások Minisztériuma főosztályvezetőjének előadása után Petneházy Attila és Straub Dezső színművész szórakoztatta az időseket. Ledolgozták az életüket „Az ENSZ közgyűlés 1991. évi határozata értelmében minden év október első napja az idősek világnapja. Ezen a napon, sőt szinte egész hónapban az ország különböző részein számos ünnepséget rendeznek színvonalas programokkal. Egyre több önkormányzat mutat példát az idősekkel való törődésről, tiszteletadásról.- Bízunk abban, hogy a tisztelgés nem pusztán a tisztes, őszes időskorúaknak szól, hanem elsősorban annak a dolgos alkotó életútnak, amit a fiatal nemzedék előtt megjártak. Ők vetették meg az alapját a mai aktív nemzedék teremtő erejének, a jelenkor joggal megcsodált alkotásainak - írta lapunknak Orosz Tiborné, a megyei Nyugdíjas Képviselet vezetője, hozzátéve: sajnos a több évtizedes munkaviszony és a sok „társadalmi” munka ellenére sok nyugdíjas nehéz körülmények között él, vagy kénytelen a munkanélküli gyermekét, unokáját támogatni abból a kevésből, amije van. Ezért is megérdemlik, hogy kellő figyelmet, tiszteletet és megbecsülést kapjanak! A nemzetet minősíti, hogyan bánik az idős, megfáradt állampolgáraival - mutatott rá Orosz Tiborné. KM-CSA Zenés-táncos népi rigmusokkal kedveskedtek a gyerekek Kerekes Miklós polgármester köszöntötte az időseket fotó: tudósítónktól Tisztelik az időseket a legifjabb városunkban ÉPÍTÉSI TELEK Nyíregyházán belvárosi két utcára nyíló telek a bíróság mellett 1528 m2-es 70%-os beépíthetőséggel eladó. Ár: 70.000Ft/m2. Tel: 06/30 98-35-111 _______ 686382 RAKTÁR KIADÓ. Nyíregyházán, a Bogyó utcán 2db raktár 640m2 és egy 1000m2 kiadó. Szigetelt, 6m belmagassággal, éjjel-nappali őrzéssel, parkolási lehetőséggel kiadó. Ár: 550Ft/m2+ÁFA (27%). Tel: 06/30 98-35-111 _____686386 FÖLD, KERT Eladó 2 ha, 40 AK értékű szántóföld Csenger és Szamosangyalos között. Érd 30-563-3470 ÜZLET, MŰHELY, IRODA Nyíregyháza külterületén az autópálya feljáró és a 4.sz. főút mellett 4,6 ha ipari - kereskedelmi terület eladó. Érd.: 0620/2499-941. 689243 GÉP, SZERSZÁM Aggregátort vásárolnék 2 db 24 kW teljesítményűt, egyenáramút. Ugyanitt 2 db brikett prés 150 kg/ óra ill. 180 kg/óra teljesítményűek eladók. Ár: 1.000.000 Ft. Tel.: 06- 30/290-0098. 689401 HL 72-80 IFA pótkocsi 8 m-es platóval, magosítóval, ponyvával eladó. Érd.: 0630/2538-206. _____________________________________689237 2 fejes IH eke eladó, Nagyhalász. Irár: 120 E Ft. Érd.: 0620/523- 0024. 689349 AUTÓ Autóbontóba vásárolok keleti-nyugati autót 20-40 Ft/kg áron, elszál- lítással. 0630/219-2182. 686596 ÉLELMISZER, TAKARMÁNY Étkezési almát vásárolunk nagy mennyisében. Érd.: 70/517-1859, 30/383-2816. 689140 Kombájnolt száraz szemes csemege kukorica eladó. Érd.: 0670/3862-534. _________689406 Kukorica morzsolt, vegyszer, műtrágya mentes eladó. 5000 Ft/q. Tel.: 0670/398-4209. _________689561 Őszi árpa eladó Nyíregyházán, lár: 5000 Ft: Érd.: 0630/6382-012. 689249 ÁLLAT Fehér vágnivaló hús csirke kapható. Nyháza Tiszavasvári u. Benkő bokor 7-17-ig, 20/9436-466 _____________________________________685701 Kisvárdán fiatal hízott házi kacsa eladó. Pongó. Érd.: 0620/5842- 842. _________________689307 Közel fialós koca eladó! Érdeklődni: 20/5227575 ___________689279 4 db malac és 2 db süldő eladó. Érd.: 0670/387-7963. 689263 5 hónapos freeze üsző borjú, 60 E Ft eladó Tiszavasváriba. Érd. 0620/356-1291. ________689374 NÖVÉNY I.osztályú étkezési almát 70+ mm- től kedvező áron nagy mennyiségben (min. 10t) Granny Smith, Pinova, Topaz fajtákból vásárolok. Tel: 06-70/453-4198 essooi .:06688253 Lakossági apróhirdetés föladás telefonon! S 06 90 603-604 A hívás díja: 5(X) Ft/pcrc i áfa A hívás ax apróhirdetés árát tanaimat. A hibák elkerülést? ételekében, .< hit «Jet és abba 37 enet jelenik meg, ha a szöveg visszaolvasásra került. V+iróFíOse' óráig hetkov'^v Káposzta és vöröskáposzta eladó. Érd.: 0630/567-7402 689570 Tokaji borvidéken furmint-hárslevelű szőlőtermés eladó, lár.: 120 Ft/kg. 47/374-049, 70/7775-281. 689284 EGYÉB ELADÁS Kalodás tűzifa akció lleFt-tól, lxl kalodában! Ugyanitt szén 3000Ft- tól. Tel.: 30/255-7225 688404 SZOLGÁLTATÁSKÍNÁLAT A cserépmintás lemeztető készítés. Palatetök bontás nélküli felújítása Willas bitumenes zsindellyel. Lapostetök szigetelése. Csatornázás, kéményrakás. Homlokzat szigetelés, nemesvakolás. Ingyenes helyszíni felmérés. Akció 15% kedvezmény, www.lacko- teto.5mp.eu T.:06-70/591-9739 689422 A palatetők bontás nélküli átfedése színes mintás bitumenes alpinlemezzel, ami esztétikus, hőszigetelő, vízszigetelő. Lapostetők szigetelése, bádogos munkák. 15-20 év garancia, 30% kedvezmény. A legkedvezőbb áron. Ajándék kémény felújítás sablondeszka festés. Ingyenes helyszíni felmérés az ország egész területén. Hívjon bátran, megegyezünk! www.eurokerszig.hu Érd.: 06-30/908-7869. Ács-, tetőfedő munkák, tetők építése, felújítása, tetőterek gipszkartonozása, lambériázás, lamináltparkettázás, Velux ablakok beépítése, cseréje íves fedések, torony, napóleon ablakok, cserépvápák, tetők átszellöztetése, filagóriák, előtetők, famunkák. Tel: 0620/460-6775 _________689427 Ácsmunkákat, tetőjavítást, hőszigetelést, gipszkartonszerelést, kőművesmunkákat, burkolást, festést, laminált padló lerakást, viz- villany szerelését, akár anyag- beszerzéssel, szemétszállítással olcsón válalok.kész házakat alaptól a tetőig Szabolcs megyében.Tel:06/20 568-1885 689419 Folytatás a 15. oldalon Apróhirdetések felvétele: Kelet-Magyarország szerkesztősége Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6.42/501-510 Kelet-Magyarország szerkesztősége Kisvárda, Szent László u. 25. 45/500-850 Kelet-Magyarország szerkesztősége Mátészalka, Kálvin tér l. 44/500-880 Lippai és Lippai Kft. Tiszavasvári, Köztemető 30/93-57-830 Szatmár-Beregi Takarékszövetkezet- Fehérgyarmat, Móricz Zs. u. 19. 44/511-011- Vásárosnamény, Rákóczi u. 1. 45/470-251- Tarpa, Kossuth u. 25. 45/488-005- Vaja, Damjanich u. 70. 44/585-040- Tiszakerecseny, Lenin u. 7. 45/705-304- Jánkmajtis, Kossuth u. 12. 44/566-070- Mátészalka, Kossuth u. 41. 44/502-535 Tiszavasvári Takarékszövetkezet- Ibrány, Lehel u. 3. 42/200-227- Kótaj, Kossuth u. 17. 42/208-314- Tiszabercel, Vásártér u. 5. 42/204-679 R-Port Informatika Kft. Újfehértó, Bartók Béla u. 8. 42/291-591 Virágbolt, Záhony, Ady E. u. 26/a. 45/425-214 PHOTO HALL Kisvárda, Szent L. u. 28. 45/411-594 Gombos Team Bt. Dombrád, Vay Ádám u. 55. 30/635-4267 Nyírbéltek Takarékszövetkezet,- Nyírbéltek, Kossuth u. 16. 42/388-400- Nyírbátor, Szabadság tér 20. 42/284-096 Gyémántház Biztosítási Bróker Kft.- Nyíregyháza, Korányi F. u. 27. 42/595-304- Nagykálló, Árpád u. 12/b 70/456-5186- Rakamaz, Szent I. u. 100. 70/333-1952- Nagyhalász, Kossuth u. 16/b 70/333-1939- Nyírbátor, Váci u. 21. 70/933-1976- Fehérgyarmat, Petőfi u. 11. 70/321-2211- Baktalórántháza, Vasút u. 7. 70/933-1974 Hifinet Műszaki üzlet- Gávavencsellő, Dózsa Gy. u. 25. 20/548-8544- Ibrány, Szabolcs u. 17. 20/548-8989 Fortuna Kuckó Csenger, Hősök tere 1. 44/444-024 „LILA” Mg-i és Iparcikk Üzlet Kállósemjén, Kossuth u. 132. 42/255-121 „Color” Gazdabolt Máriapócs, Bátori út 11. 42/715-IOO