Kelet Magyarország, 2013. október (70. évfolyam, 229-254. szám)
2013-10-14 / 240. szám
2013. OKTÓBER 14., HÉTFŐ KELET Lapos István, Hornyák Dóra, Szabó Csaba és Csató Kornélia az ünnepélyes ceremónián fotó: tudósítónktól Félmillió forintból zöldítettek Tiszaszalkán tiszaszalka. A Cetelem Bank Zöldsuli pályázatán első helyezést elérő tiszaszalkaiak 500 ezer forintot költhettek el a KISZI Közös Igazgatású Baptista Óvoda és Általános Iskola Tiszaszalkai Általános Iskolája és Óvodája „zöldítésére”. A facsemeték ültetésében és a füvesítésben nagy lelkesedéssel vettek részt az iskola pedagógusai és tanulói.- Kialakítottunk egy „aradi fasort”, amit a vértanúkról neveztünk el, ezáltal is tisztelegve emlékük előtt. Minden fáért, annak gondozásáért egy-egy osztály vállalt gondnokságot - újságolta Csató Kornélia igazgató. Az ünnepélyes átadáson a Cetelem Bank képviseletében Hornyák Dóra marketingigazgató, a Baptista Szeretetszolgálat - mint fenntartó - részéről Szabó Csaba oktatási igazgató és Lapos István, Tiszaszalka polgár- mestere együttesen adták át Csató Kornéliával a megszépült udvart a nebulóknak. A diákok kedves kis műsorral köszöntötték a vendégeket. Kristán Zoltán pedagógus írta azt a pályázatot, amit érdemesnek tartott támogatásra a szakmai zsűri. km-ltl Futaky Istvánra emlékeznek NYÍREGYHÁZA. A Móricz Zsig- mond Megyei és Városi Könyvtár és a Bessenyei Társaság szeretettel várja az érdeklődőket a dr. Futaky István nyelvészprofesszor (a göt- tingeni Georg-August Egyetem nyelvészprofesszora, a Pro Kultúra Hungarica és a Magyar Köztársaság Tisztikeresztje kitüntetés birtokosa, a Mátészalkai Művészetbarát Egyesület tiszteletbeli tagja) munkásságát megidéző előadásra és kiállításra október 17- én 17 órától a könyvtár kamaratermében. Dr. Futaky István tudományos kutatásaiban a magyarral rokon nyelvek ösz- szehasonlító elemzésével foglalkozik. KM Kinevezték a Nyíregyházi Főiskola tanárát NYÍREGYHÁZA. Egyetemi tanári kinevezést kapott dr. Jan- káné dr. Puskás Bernadett, a Nyíregyházi Főiskola Vizuális Kultúra Intézetének oktatója. Október 8-án Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Áder János köztársasági elnök megbízásából egyetemi tanári kinevezésről szóló okiratokat adott át Budapesten, az ünnepségen az ország egyetemeit képviselő oktatók mellett dr. Jankáné dr. Puskás Bernadett volt az egyedüli, aki főiskolai oktatóként vehette át a kinevezést. KM Évek óta hagyomány a menhely támogatása NYÍREGYHÁZA. A nyíregyházi Bem József Általános Iskola Kazinczy Ferenc Tagintézményben már évek óta hagyománynak számít, hogy a hatodikos tanulók október első hetében, az Állatok Világnapja táján látogatás tesznek a helyi állatotthonba. A 6.b osztály és néhány hetedikes ebben az évben sem érkezett üres kézzel, az intézmény diákjai által összegyűjtött ajándékokat, az állatok számára hasznos használati tárgyakat, ápolási cikkeket, meleg takarókat és természetesen nagy mennyiségű állateledelt vittek magukkal. Megismerkedtek a befogadott állatokkal és a menhely működésével. A diákok számára a délután csúcspontja az volt, amikor az őszi napsütésben megsétáltathattak néhány, egyelőre még gazdátlan kiskutyát. km A diákok nagyon élvezték a látogatást FOTÓ: ISKOLA Mesés délelőtt a Csodavárban A játék és a mese elengedhetetlenül fontos a gyerekek érzelmi fejlődéséhez illusztráció: sipeki Péter Mesevilágban a pizsamanapokról, a képzelt barátokról, mesés élményekről. NYÍREGYHÁZA. Több tucat szülő, nagyszülő és pedagógus volt kíváncsi dr. Kádár Annamáriára a nyíregyházi Korai Fejlesztő Centrumban, ahol a népszerű mesepszichológus a gyermékkori érzelmi intelligencia fejlesztéséről tartott derűs hangulatú előadást, családias hangulatban beszélgetett édesanyákkal és gyerekekkel a mesék világáról, a pizsamanapokról, a képzelt barátokról, mesés élményekről. Hatékony együttműködés A 2013/14-es tanévben a szakmaközi kapcsolatok mélyítése és a társszakmákkal való hatékony együttműködés kap kiemelt szerepet a nyíregyházi Csodavár Korai Fejlesztő Centrum tevékenységében. A rendezvénysorozat a Védőnői Szakszolgálat számára szeptember végén megszervezett- A gyermek nem kicsinyített, tökéletlen, félig kész felnőtt, hanem életkorának megfelelően egy teljes és egész lény, akinek világlátása, gondolkodása, ítéletalkotása sajátos, és nem mérhető felnőtt mércével - magyarázta dr. Kádár Annamária pszichológus, aki szakmai napokkal indult, ahol Szabolcs-Szatmár-Bereg megye védőnői betekintést nyertek az intézmény működésébe és információkat kaptak a komplex kora gyermekkori intervenciós ellátásról. hiszi, hogy a fejlődés igazi mozgatórugója a komfortzóna elhagyása, hogy a legfontosabb személyes érték a hitelesség, a legmélyebb erőforrás a játékosság és a mese, valamint, hogy igazi teljesítmény a csapatmunka által érhető el.- A következő nagy volumenű szakmai program dr. Kádár Annamária mesepszichológus meghívása volt. A tanév során az intézmény tervei között szerepel további szakmai napok és fórumok szervezése pedagógusok, illetve az egészségügyben és a szociális szférában dolgozók számára - fűzte hozzá Kisari Károly, a Down Egyesület elnöke. Alapvető szükséglet- Különösen nagy örömmel fogadtuk Annamáriát, hiszen olyan hiteles és nagy tudású szakembert köszönthettünk személyében, aki egy manapság kevésbé hangsúlyos, ugyanakkor annál fontosabb témát kutat. Előadásában rámutatott a gyermekek érzelmi fejlesztésének fontosságára, azokra az alapvető szükségletekre, amelyeknek kielégítése a kicsik egészséges lelki és komplex személyiségfejlődéséhez elengedhetetlenek - tette hozzá Pázmány Viktória, a Csodavár intézményvezetője. KM Terveink között szerepel szakmai napok szer- jbcíf vezése. KISARI KÁROLY Sajátos a világlátásuk <§> Ingyenes szűrések a Hospice Világnapján A Nyírségi Hospice Alapítvány lakossági szűrővizsgálatot szervezett pénteken a Vöröskereszt és a Korzó Bevásárló- központ együttműködésével. fotó: sipeki Péter orokbetogado nap állatszépségversennyel NYÍREGYHÁZA. Az Állatbarát Alapítvány és a Korzó Bevásárlóközpont örökbefogadó napot tart a bevásárló központ II. emeleti összekötő hídján. Október 19-én, szombaton 10 és 16 óra között várják mindazokat, akik szeretnének többet megtudni az örökbefogadásról vagy már egy új családtaggal akarnak hazatérni, hiszen a rendezvényen az állatotthon lakói is ott lesznek (az örökbefogadás feltételei: személyi igazolvány és lakcímkártya, valamint egy jelképes összeg, 5000 forint befizetése). Dr. Hegedűs Béla ismerteti a leggyakoribb betegségeket, tüneteiket és megelőzésük módját, hogy minden kis kedvenc egészségesen élhessen, de lesz bábszínház, kutyás engedelmességi bemutató és állatkozmetikai szaktanácsadás is. Az örökbefogadó napon 10 és 13 óra között nevezhetnek a keverék és fajtatiszta kutyák szépség- versenyére, 15.30-tól pedig az „Én és a kedvencem” rajzpályázat nyerteseit díjazzák. Az általános iskolások beadott pályamunkáit a II. emeleti folyosón állítják ki. km Biztonságban van a Szerdán nyílt nap lesz a Waldorfban NYÍREGYHÁZA. Nyílt napot tart minden érdeklődőnek a Nyíregyházi Waldorf Általános Iskola és Gimnázium (Kölcsey Ferenc utca 8.) október 16-án, szerdán 8 órától. A Waldorf-pedagógia célja a szabadon gondolkodó, morális felelősséget vállaló és harmonikus, magas fokú szociális érzékenységgel is megáldott személyiség fejlesztése. A Waldorf-iskolában családias, elfogadó, szeretetteljes és őszinte légkör veszi körül a gyerekeket, a tananyag feldolgozása sokféle intelligenciát fejleszt - mindezek előfeltételei egy majdani sikeres életnek. km Kvízmegfejtés Melyik Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településről indult a Parno Graszt roma népzenei együttes? b) Paszab Az olasz cég adományának köszönhetően a pécsi kegyhely megmenekülhet egy esetleges tűztől. MÁRIAPŐCS. - Hazánk egyik leglátogatottabb kegyhelye 1696-ban vált híressé, amikor a kis fatemplomban először könnyezett a Szűz Máriát és a kis Jézust ábrázoló ikon. Ennek a fatemplomnak a másolata ma is áll, a felújítására egy éve került sor - mondta Kornherr Tibor, Máriapócs turisztikai menedzsere. A napokban egy olasz cég felajánlásának köszönhetően az épületet a tűzvédelmi előírásokat szem előtt tartva is rendbe tették. Amikor Kornherr Tibor Dévényiné Palotai Judit tűzvédelmi szaktanácsadónak megmutatta nemzeti kegyhelyünket, arról beszélgettek, hogy most hoznak be Magyar- országra egy új olasz faimpregnáló és égésgátló anyagot. Innen jött az ötlet, hogy a pó- csi fatemplomot érdemes lenne a készítménnyel bevonni. Dévényiné Palotai Judit egyeztetett az olasz tulajdonossal, így dr. Massimo Fal- zone, a milánói cég vezetője a teljes épület védelméhez szükséges terméket ingyen adta az egyháznak, sőt, még a szállítási költségért sem keltemplom lett fizetni. A püspöki áldására október 13-án került sor az eseményre, melyre dr. Massimo Falzone is ellátogatott. A település további tervei között szerepel, hogy Milánó egyik kerületével vagy a vonzáskörzetében lévő kisebb településsel testvérvárosi kapcsolatot alakítsanak ki. NÁDASI ZOLTÁN Az anyag égéskésleltető bevonatot képez, mely 20-30 percig is ellenáll a lángoknak fotó: a szerző