Kelet Magyarország, 2013. október (70. évfolyam, 229-254. szám)

2013-10-12 / 239. szám

2013. OKTÓBER 12., SZOMBAT KELET PARTHIREK: © MEGYÉNKBŐL MSZP. Dr. Veres János, az MSZP megyei elnöke pénteki sajtótájékoztatóján örömmel üdvözölte, hogy végre letették a 14,5 milliárd forintos tömbkórház alapkövét a Jósa András Oktatókórház területén, ugyanakkor megjegyezte: nem lett volna szabad ennyit késlekedni az uniós és hazai forrásból megvalósuló, szocialista kormány által útjára indított beruházás megvalósításával. Hozzátette: bízik benne, hogy a megye betegellátását szolgáló nagyberuházás valóban befejezó'dik jövő év végére, és kimagasló színvonalú gyógyítási feltételek fogadják majd a betegeket. Dr. Veres János szerint jó hír, hogy a tete­mes adóssága miatt a a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház a konszolidációs lista élén áll, ám ez egyben azt is mutatja, hogy a kórház jelenlegi vezetése nem képes eredményesen, jól gazdálkodni, korábban ugyanis a nyíregyházi kórháznál nem volt jellemző az adósságfelhalmozás. Népszerű volt lapunk és a rádió közös játéka nyíregyháza. Nagy eséllyel és aki szintén ezt tette, az nyerhetett szeptember 16. könnyedén tudott válaszolni és október n. között lapunk a rádióban feltett kérdésre, nyereményjátékán az, aki ol- A helyes megfejtők közt vasta a Kelet-Magyarországot sorsoltuk ki az 5000 forintos és hallgatta a Retro Rádiót. __ Agip üzemanyag utalványo- A rádió munkatársai ugyan- kát, valamint az 5000 forint is ezen időszak alatt többször értékű Coop élelmiszer utal- fellapozták az aznapi Keletet, ványokat sorsoltunk ki. km Lippai Lászlóné Juhászné Benyó Szilvia Bicskei Vilma fotók: km „Ha érkezik bejelentés, akkor intézkedünk” AZ ELŐFIZETŐ TI KÉRDEZ L“*'A KELET VÁLASZOL nagycserkesz. - Gyakran ta­lálkozom kóbor kutyákkal Nagycserkesz belterületén. A veszélyes állatok miatt már többször szóltam az önkor­mányzatnak, ám nem tör­tént semmiféle előrelépés, a négylábúak még mindig sza­badon kószálnak - írta egy olvasónk. A település jegyzője, dr. Varga Attila reagált a problé­mára. - Ebben az évben már háromszor kaptunk bejelen­tést kóbor állatokról, minden egyes esetben intézkedtünk is. A kutyákat mindhárom alkalommal egy nagykállói magáncég sintértelepére szál­lította el az önkormányzat. Ezeken kívül további bejelen­tés nem érkezett a hivatalhoz, ha jött volna, természetesen megtettük volna a szükséges lépéseket - tájékoztatta la­punkat dr. Varga Attila. KM-TG Adótraffipax A NAV Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Adóigazgatóságának operatív ellenőrei a 42. héten a következő településeken végeznek helyszíni ellen­őrzéseket: hétfő: Fehérgyarmat, Mérk; kedd: Mátészalka, Ököritófülpös; szerda: Tiszaszal- ka, Tiszavid, Tiszaadony; csütörtök: Nyírbátor; péntek: Kótaj, Nagyhalász. Mediáció: perbeszédek helyett párbeszéd NYÍREGYHÁZA. Mediációs szak­emberek konzultáltak a bírák- kal a Nyíregyházi Törvényszé­ken pénteken. Dr. Gyulai Gábor köszöntő­jében elmondta: enyhítené a bírói munkaterheket, ha keve­sebb lenne a per. - Hazánkban még nincs nagy gyakorlata a közvetítői (mediációs) te­vékenységnek, pedig a peres feleknek is könnyebb lenne, időben is gyorsabb lenne meg­találni a kompromisszumot, és költségben is jobban járná­nak a felek, ha megállapodás­ra törekednének - mondta a szakember. Ezek után a medi­ációs folyamat már meglévő tapasztalatait, illetve a tech­nikáit ismertették a meghívott előadók. szón FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR Szép számú érdeklődő gyűlt össze Elámultak attól, amit láttak A Nyírségvíz Zrt. szak­emberei két napon át látták vendégül kárpát­aljai kollégáikat. NYÍREGYHÁZA. A tapasztalatcse­re és a jó gyakorlatok átülteté­se volt a központi célja annak a szakmai és tanulmányi kon­ferenciának, melyet csütörtö­kön és pénteken rendezett a Nyírségvíz Zrt. Az eseményre meghívást kapott több kárpát­aljai vízműtársaság igazgatója is, közülük végül 15 tett eleget a nyíregyházi székhelyű társa­ság invitálásának. Lenyűgözte őket A két nap tapasztalatait Galaj- da József, az ukrán Kárpátvíz Kft. ügyvezetője foglalta ösz- sze lapunknak. - Túlzás nélkül állíthatom, hogy lenyűgözött engem és kollégáimat az, amit Nyíregyházán láttunk. Jó volt szakmai szemüvegen át meg­tapasztalni azt, hogy milyen eszközökkel és infrastruktúrá­val érhető el a zökkenőmentes és gördülékeny szolgáltatás. Mondom ezt annak tükré­ben, hogy nálunk a legtöbb kárpátaljai településen, köz­tük Ungváron és Munkácson, csak szakaszos a vízellátás, azaz a szolgáltatás a nap egyes szakaszaiban nem is üzemel, nincs csapvíz - mondta az uk­rán szakember, aki kiemelte: a beregszászi központú Kárpát­víz Kft.-nek 49 százalékban a Nyírségvíz Zrt. a tulajdonosa, A Nyírségvíz révén Be­regszászon folyamatos vízellátás. 6ALAJ0Ä JÓZSEF A Nyírségvíz Zrt. telephelyein mind a szakembereknek, mind a hétköznapi látogatóknak van mit szemügyre venniük archív fotó: sipeki Péter valamint azt is, hogy a magyar cégnek köszönhetően 2008 óta folyamatos a vízellátás Be­regszászon. Alaposan átvizsgálták Galajda József szót ejtett arról az uniós pályázatról is, mely­nek keretében egy átfogó, minden apró részletre kiterje­dő felülvizsgálaton esett át az ungvári és a munkácsi vízmű.- Ez rávilágított a két köz­műhálózat kisebb-nagyobb hibáira, megállapította a rend­szerek kapacitását és megha­tározta a szükséges fejlesztés irányvonalát. A Budapesti Víz Világtalál­kozóhoz is kapcsolódó két napos konferencia során a Nyírségvíz rendszerének gya­korlatát ismerhették meg a kárpátaljai szakemberek, ám ezen túl szakmai előadásokon is részt vettek. Ezeken szó esett a szenny­vízelvezetést és tisztítást érin­tő hazai környezetvédelmi szabályozásról, a megyeszék­hely és annak agglomerációjá­Szabó Istvánné, a Nyírségvíz Zrt. vezérigazgatója röviden összefoglalta a két napos ta­nulmányi és gyakorlati kon­ferencia eseményeit. - Csü­törtökön a kótaji vízműnél jártunk. Az ukrán kollégák szinte el sem akarták hin­ni azt, hogy a létesítmény már ötven éves. Ezután a 1. számú nyíregyházi szenny­víztisztító telepet látogattuk meg, ahol végigkísértük azt a nak szennyvízelvezetéséről, tisztításáról, az iszapkeze­lésről és a komposztálásról. A pénteki programokon tisz­teletét tette Sergiy Boroden- kov, Ukrajna magyarországi főkonzulja is. KM-TG folyamatot, ahogy a telepen gázmotoroknak köszönhető­en a biogázból villamosener­giát állítunk elő. Érdekesség, hogy a szennyvíztisztító telep a termelt villamosenergiát a saját működésére hasznosít­ja - mondta a vezérigazgató, aki hozzátette: a pénteki nap szakmai előadásai után az üzemirányító központ és a központi laboratórium meg­tekintése következett. Tisztességes munkáért a fizetés is tisztességes NYÍREGYHÁZA. - A közigazgatás­ban három követelménynek kell megfelelniük a tisztvi­selőknek: ezek a szakmai hoz­záértés, az elkötelezettség és az empátia - mondta el pénteki sajtótájékoztatóján dr. Vinnai Győző kormánymegbízott, s hozzátette: a cél a munka ala­pú társadalom megteremtése, melyben az ember tisztességes munkáért tisztességes fizetést kap. Kisfaludy László, a Nem­zeti Közszolgálati Egyetem Ve­zető- és Továbbképző Intézet Módszertani és Minőségirányí­tási Központ vezetője a 20X4. január l-jén induló közszolgá­lati továbbképző rendszerről elmondta: a köztisztviselők­nek jogszabályban rögzített, meghatározott számú tanul­mányi pontot kell összegyűjte- niük 4 év alatt. Dr. Rezsőfi István, a megyei munkaügyi központ igazgató­ja friss számadatokkal szolgált: a megyében 51 ezer regisztrált álláskeresőt tartanak nyilván, ez az arány 2008 óta nem volt ilyen alacsony. Az aktívan fog- lalkoztathatóak aránya megyei szinten 56 százalék, míg a fog­lalkoztatási arány 47 százalé­kos, ami tavaly óta 1,3 százalé­kos emelkedést mutat. KM <§> Méltóság kertje A Hospice Világnap alkalmából a Nyíregyházi Szociális Gon­dozási Központ pénteken útjára indította a Méltóság Kertje elnevezésű projektet. fotó: sipeki Péter Várják a projektötleteket! Állatorvosi ügyelet Október 12-én és 13-án a követke­ző állatorvosok adnak ügyeletet megyénkben: a kisvárdai-záhonyi térségben dr. Sás István (telefonszám: 06-30/968-1107), a baktalórántházi térségben dr. Horváth Zoltán (telefonszám: 06- 20/953-9687), az ibrányi kerületben dr. Kulin Ferenc (telefonszám: 06-30/475- 2306), a nyíregyházi kerületben dr. Poncsák Miklós (telefonszám: 06-30/985- 7031), atiszalöki vonzáskörzetben dr. Bodnár József (telefonszám: 06- 30/324-3023), a mátészalkai kerületben dr. Molnár Gábor (telefonszám: 06-30/477-5118), a csengeri térségben dr. Sohajda And­rás (telefonszám: 06-30/9851-567), a nyírbátori kerületben dr. Szabó Sándor (telefonszám: 06-30/2894-131), a nagykállói körzetben dr. Vonza And­rás (telefonszám: 06-30/555-4479), a fehérgyarmati kerületben dr. Almási Sándor (telefonszám: 06-30/299- 7294), a vásárosnaményi vonzáskörzetben dr. Koncz B. Sándor (telefonszám: 06- 70/216-6465). A rendelkezésre álló keretösszeg projektöt- leti felhívásonként 125 millió forint. NYÍREGYHÁZA. Ebben a hónap­ban megemelt keretösszeggel és meghosszabbított meg­valósítási időszakkal három témakörben (ismeretátadás, rendezvények szervezése, valamint kiadványok készí­tése és sokszorosítása) várja partnereitől a terveket a Ma­gyar Nemzeti Vidéki Hálózat. Az ötleteket október 1. és október 20. között lehet be­nyújtani. A felhívásokban a leglényegesebb változás az, hogy a megvalósítás időszaka a jövő év január l-jétől egé­szen 2014. május 3l-éig tart. A rendelkezésre álló keretösz­szeg is jóval több: felhíváson­ként 125-125 millió forint. A leendő partnerek legfeljebb öt alternatívát nyújthatnak be, egy témában (rendezvény, ismeretátadás vagy kiadvány) pedig legfeljebb három pro­jektötlet adható be. Egy partner egy naptári év­ben legfeljebb 9 millió forint összegű finanszírozásban ré­szesülhet. Egy program meg­valósításával kapcsolatban a kiíró legfeljebb nettó 2 millió forint összeget térít meg a közbeszerzési partneren ke­resztül. Benyújtási határidő A felhívások és a kitölten­dő dokumentumok a Ma­gyar Nemzeti Vidéki Hálózat (www.mnvh.eu) honlapján a vízszintes menüsorban talál­ható projektötleti felhívások menüpontban érhetők el. A végső benyújtási határidő ok­tóber 20., pályázatot továbbra is csak előzetesen nyilván­tartásba vett szervezet vagy személy nyújthat be a hálózat felé. Az előzetes nyilvántartásba vételi kérelmet október 7-étől október 13-a éjfélig nyújt­hatják be a lehetséges jövő­beni partnerek. Részletek az MNVH honlapján az Előzetes Nyilvántartásba Vétel menü­pontban találhatók. Az előzetes nyilvántartásba vétel előfeltétele a regisztrá­ció. Aki regisztrálni szeretne, kattintson az MNVH honlap­ján legfölül található Regisz­tráció linkre. km

Next

/
Thumbnails
Contents