Kelet Magyarország, 2013. október (70. évfolyam, 229-254. szám)

2013-10-10 / 237. szám

2013. OKTÓBER 10., CSÜTÖRTÖK KELET Gitárszó a rácsokon túl Színház az egész világ - nyert a Mesteremberek A szabadidő és a bezárt­ság olyan dolgok felé tereli az elítélteket, ami hasznos lehet számuk­ra. tiszalök. Egy börtönre nem mondhatjuk azt, hogy szép, de aligha szállnának vitába azzal, hogy az ország egyik legmo­dernebb börtönébe léphetünk be Tiszalökön. Az épület 1285 méter hosszú bástyafalával és 8 őrtornyával úgy néz ki, mint egy bevehetetlen erődítmény. A fegyintézet 770 elítélt befo­gadására alkalmas, mindegyi­kük mögött egy történet, egy lélek van, amit meg tudnak nyitni, de végérvényesen be is tudnak zárni.- Fontos, hogy az emberek más értékekkel kerüljenek ki innen, mint amivel bekerül­tek. Pozitív hatással próbálunk lenni rájuk, a legtöbb elítélten a nevelő munkája és személyi­sége tükröződik vissza, ezért meghatározó a mi munkánk. Aranyszabály, hogy „senki­nek sem engedjük el a kezét”, mindenki bátran fordulhat hozzánk, bármilyen nehéz­sége is akad - mondta Szabó Ágnes Veronika bv. főhadnagy, a Tiszalöki Országos Bünte­tés-végrehajtási Intézet egyik nevelője. Csoportjába 64-en tartoznak, akik rajta keresztül tartanak kapcsolatot a kül­világgal és családtagjaikkal. Ágnes szociálpedagógusként diplomázott, így feladata az is, hogy minden elítéltet igyekez­zen a helyes irányba terelni. Egy másik út- Erre a nevelési csoportra, de az egész börtönre jellemző, hogy a szabadidő és a bezárt­ság olyan dolgok felé tereli az elitélteket, ami hasznos lehet számukra. Idebent szakmát tanulhatnak, de felszínre jö­het náluk olyan rejtett tehet­Amikor gitá­rozunk, nem létezik számunkra más, mint a zene. KIS ISTVÁN TISZALÖK. Az első Országos Börtönszínházi Találkozó dunaújvárosi döntőjébe a szakmai zsűri hat csoportot választott. A Bartók Kama­raszínház nagyszínpadán a tiszalöki börtön lakói Shakes­peare Szentivánéji álom Mesteremberek-jelenetét mutatták be. Az öt kigyúrt keményfiú nemcsak profi módon játszott és hibátla­nul mondta el Arany veretes fordítását, de sikerült elvará­zsolniuk a közönséget is.- A felkészülés során kü­lönleges hangulatot teremtett a szereplők megformálása, hiszen nem egyszerű női sze­repbe bújni, vagy Shakes­peare nyelvezetét megtanulni és előadni. Az elítéltek min­den kelléket, jelmezt saját kezűleg készítettek. Egy fog- vatartott rendezőként, míg Damu Roland szerkesztőként vett részt a darabban. Min­den alkalommal helyzet- gyakorlatokat és beszéd- technikát tanított az amatőr színjátszóknak. Nagyon jó közösségformáló ereje volt a próbaidőszaknak, és az egész szabad légkört teremtett szá­mukra. Büszke voltam rájuk, hogy meg tudtak birkózni ezzel a nehéz feladattal, hi­szen csak szabadidejükben, a munkaidejük után tudtak próbálni - mesélte Szabó Ág­nes Veronika főhadnagy. A színjátszó körből, akik a díjat nyerték, már ketten sza­badultak. Jönnek, mennek az emberek, így nem tudnak ugyanazokkal kiállni a szín­padra, de igyekeznek hozni a jó színvonalat, s szerencsére mindig vannak, akik szeret­nének „játszani”. A tiszalöki csapat Dunaújvárosban elnyerte a legjobb előadás díját FOTÓ:BVOP Aranyszabály, hogy„sen- , kinek sem engedjük el a kezét". SZABÓ ÁGNES ség, amire soha nem gondol­tak volna. Fontos a szabadidő hasznos eltöltése, ez lehet festés vagy csak gyufaszál épí­tészet, az a lényeg, hogy ne hasztalanul teljen az idő. A csapatnak van egy fő mottója, ami visszatérő elem, és minden előadásukba bele szokták csempészni: „Játékkal űzd el a bút, a szomorúságot, ha táncolsz, ha játszol, a gond mind messze száll.” Farkas Sándort rablásért, míg Kis Istvánt emberölésért ítélték el. Úgy érzik, a börtön­ben nem kötelező elkallódni a raboknak. A munkavégzé­sen túl igyekeznek szerepet vállalni, akár versmondásról, zenélésről, vagy egy nehéz Shakespeare darabról van szó. Egymást tanítják- Rengeteg munka van az előa­dás mögött, 8 hónapig készül­tünk rá. Voít, amikor már a le­velet is a WC lámpájánál írtuk, annyira lekötött a gyakorlás, és akaratlanul is mindent hát­térbe helyeztünk. Adott egy pluszt, hogy mi ennek a győz­tes csapatnak a tagjai lehet­tünk. Felemelő érzés nyerni, mindenki nagyon büszke volt ránk! Damu Roland egy igen célratörő ember, és belőlünk Csak munka után hódolhatnak művészi szenvedélyüknek Felemelő érzés nyerni, mindenki nagyon büszke volt ránk. FARKASSÁNDOR A két barát odabent megtanult festeni és gitározni fotók: sipeki Péter is kihozta a legjobbat, sokat köszönhetünk neki - mesélte Sándor. A két barát odabent megta­nult festeni és gitározni. Sán­dor „festőművészt” faragott magából, a foglalkoztató ter­met is ő tette varázslatosab­bá gyönyörű képeivel. - Az egésznek a magánya ragadott magával, hogy el tudok köz­ben gondolkozni, sok képet nem is tudom, hogyan festet­tem meg. Nem tudnám még egyszer megcsinálni - osztot­ta meg velünk Sándor. István mesterségként sajátította el a festést, így ha a házunkat kell bármilyen színűre mázolni, ő kínálhatja majd fel a segítsé­gét. Ahogyan ecset, így gitár sem volt még egyikük kezében sem, lépésenként lettek gitár- virtuózok. - A programszer­vezéstől kaptunk egy akkord­füzetet, és abból kezdtünk el építkezni. Egymást is tanítgat- tuk, így összeszokott csapat lett belőlünk. Akad olyan idő­szakunk, hogy nem is szólunk egymáshoz, amikor a gitár a kezünkben van, csak játszunk. Akkor éppen nem létezik szá­munkra semmi, csak a zene - mondta István. Legközelebb október 16-án lesz egy fellépésük: a Vakok és gyengénlátók világnapjára zenés műsorral és egy rövid színpadi játékkal készülnek, már nagyon várják. km-tp PÁRTHÍREK: . © MEGYÉNKBŐL MSZP. - Igaztalan állítások jelentek meg a sajtóban a sóstói szállodaépítés kudarcba fulladásával és a szennyvízprogrammal kapcsolatban - kezdte sajtó- tájékoztatóját Csabai Lászlóné, az MSZP megyei alelnöke. Nyíregyháza korábbi polgármestere elmondta: a Szeréna-laknál sem csontváz, sem alapkó'letétel nem volt, mind a szállodaépítésért küzdő vállalkozók, mind a beruházást támo­gató önkormányzat számára előnyös szerződés született, csakhogy a gazdasági válság közbeszólt. 2008-2010 között több szállodaberuházási hitelkérelmet is „visszadobtak” a bankok az Észak-Alföldi régióban. - A szocialista városvezetés miatt legfeljebb egy évet, a Fidesz tétlenkedése miatt töbtj, mint másfél évet csúszott a szennyvízberuházási program, s mivel 1 milliárd forinttal drágultak a beruházás költségei, útépítésekre, illetve -felújításra nem maradt forrás. Aszfalt utat csak olyan szakaszokon ígértünk, ahol a műszaki paraméterek lehetővé teszik a kivitelezést, szakmailag hibás döntések tehát nem születtek! - hangsú­lyozta Csabai Lászlóné. Fidesz-reagálás. A Szeréna-lak telkére többször megígérte az előző, szocialista városvezetés a négycsillagos szálloda építését, amiből nem lett semmi. A mosta­ni városvezetésnek kellett az előnytelenül megkötött szerződés ügyét rendezve visszaszerezni a város számára az értékes területet - reagált a Fidesz nevében dr. Adorján Gusztáv frakcióvezető. A szennyvízprogramot érintően emlékeztetett: az előző ciklusban beígért útépítések fedezete soha nem került be sem a program­ba, sem a város költségvetésébe. Születésnapi emléklap Hammel József az emléklappal FOTÓ: SIPEKI PÉTER NYÍREGYHÁZA. Az ’50-es évek elejétől negyed évszázadon át volt lapunk fotóriportere Ham­mel József, aki ma ünnepli 95. születésnapját. E jeles alka­lomból vehette át a miniszter- elnök által aláírt szépkorúak emléklapját. Válogatás kiállí­tása legutóbb a Pál Gyula Te­remben, majd a Villamos Galé­riában volt látható. Közfoglalkoztatottak építették a járdát a Bujtosi tónál is fotó: km-archív matosan meghaladja a havi ezret, így minden idők leg­magasabb közfoglalkoztatotti létszámát érhetjük el ebben az évben. Szeptemberben újabb 286 állástalan ember­nek adtunk munkát, akiknek a foglalkoztatási szerződése jövő év február utolsó napján jár le - ezt már Takács Mik- lósné, a kft. közfoglalkozta­tási csoportvezetője mondta és hozzátette: szeptemberig 2435-en kaptak hat és nyolc órás közfeladatot. A novem­ber elsején induló és a 2014. április végéig tartó képzéssel egybekötött téli közfoglalkoz­tatási programban is vesznek még fel munkanélkülieket.- A keretszámok még nem ismertek, számításaink sze­rint a foglalkoztatottak száma eléri a háromezret. A tavaly­ról áthúzódó projektekkel együtt eddig 12 közfoglalkoz­tatási program indult Nyír­egyházán (programonként váítozó) három-nyolc hónap közötti időtartammal - sorol­ta Takács Miklósné.- A foglalkoztatottak több­sége városüzemeltetési - köz- tisztasági, környezetvédelmi, parkfenntartási, parlagfű irtá­si, valamint csatornatisztítá­si - munkát végez. A többiek önkormányzati intézmények­nél, gazdasági társaságoknál, illetve civil és egyházi szerve­NYÍREGYHÁZA. - A korábban tervezettel szemben az idén minden bizonnyal eléri a há­romezret a közfoglalkozta­tottak száma Nyíregyházán, az éves költség pedig a 800 millió forintot - jelentette be Bocskai Péter, a program szervezését és lebonyolítását végző Nyíregyházi Városüze­meltető és Vagyonkezelő (NyírVV) Kft. ügyvezetője. Képzés és foglalkoztatás Míg 2010-ben 1256, tavaly már 1931-en jutottak így munkához és munkabérhez, amelynek költsége 2012-ben 574 millió forint volt.- Június óta a programok­ban résztvevők száma folya­AzÁSZ el­lenőrzése kiválóra értékelte a munkánkat. BOCSKAI PÉTER Pozitív megállapítások Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az idén az ország 61 te­lepülésén vizsgálta és értékel­te a közfoglalkoztatást.- Az elkészült jelentés sze­rint - a fővárosi és hajdúbö­szörményi mellett - a nyír­egyházi önkormányzat és gazdasági társasága kiemel­kedően végzi a közmunka tervezését, szervezését és ellenőrzését. Az ÁSZ a támo­gatási, és a belső monitoring rendszerről is pozitív meg­állapításokat tett - mondta Bocskai Péter. A jelentés teljes szövege a www.asz.hu oldalon olvasha­tó. KM Minden idők legmagasabb közfoglalkoztatotti létszámát érhetjük el az idén. TAKÁCS MIKLÓSNÉ Rekordot dönthet a közfoglalkoztatás A tavalyi áthúzódó pro­jektekkel együtt eddig 12 közfoglalkoztatási program indult az idén a megyeszékhelyen. zeteknél dolgoznak - mondta a csoportvezető. Egyes, ma­gasabb iskolai végzettséghez kötött munkakörökben lehe­tőség van a nyolc órás foglal­koztatásra is.

Next

/
Thumbnails
Contents