Kelet-Magyarország, 2013. szeptember (73. évfolyam, 204-228. szám)

2013-09-05 / 207. szám

2013. SZEPTEMBER 5., CSÜTÖRTÖK KELET ■ 1 miii 11 up—m ii mi ■ Látogatás a megyeházán A „Nyílt lapokkal 2.0" című Ifjúsági projekt nyíregyházi, Csík­szeredái, nagybányai és pécsváradi résztvevői a megyehá­zán vendégeskedtek szerdán. fotó: pusztai Sándor Bemutatták telepü­lésüket Európának a nyertes pályázatban. KISSZEKERES, NAGYSZEKERES. „Mutasd be településed Euró­pának” címmel írt pályázatot két kisszekeresi (Józsa Edina és Jakab Tímea) és két nagy- szekeresi (Szabó Johanna és Orbán Edina) tanuló, akik Fe­hérgyarmaton gimnazisták. Nemcsak kósza próbálkozás volt, siker koronázta igyeke­zetüket. - A lányok egy brüsz- szeli utat nyertek, és láthatták az Európai Parlamentet - újsá­golta Demeter Csabáné. - Mi­vel a két Szekeres közel van egymáshoz, és sok érdekes látnivaló, valamint műemlék található mindkét faluban, egyértelmű volt, hogy az egy­kori és mostani osztálytársak (felkészítő tanárukkal, Sipos Máriával és osztályfőnökük­kel, Bakosné Balogh Andreá­val) bemutatják falujukat. Kö­zös élmény marad az utazás és a találkozás a gimnázium egykori tanulójával, Dajka Bé­lával. KM-LTL. Bakosné Balogh Andrea, Józsa Edina, Jakab Tímea, Barancslk Szabina és Orbán Edina fotó: tudósítónktól Brüsszeli utazást nyertek A nap babái A kisvárdal Balázs Máté 2013. május 6-án született. Édes­anyja: Árvái Krisztina, édesapja: Balázs József. Atlszamogyorósi Éslk Eszter 2013. áp­rilis 18-án született. Édesanyja: Malmos Emese, édesapja: Éslk Gábor. Szavazz a nap babájára és nyerj értékes nyereményeket: csaladivilág.hu A máriapócsi Nagy András Mihály 2013. június 8-án született. Édesanyja: Nagy Viktória. Asényől Molnár Csa­ba 2013. január 15-én született. Édesanyja: Molnárné Gincsai Adrienn, édesapja: Molnár Csaba. á A petneházi Varga Jázmin 2012. október 25-én született. Édesanyja: Vargáné Titkos Mónika, édes­apja: Varga Zsolt. A szamossályi Badar Miklós József 2013. április 23-án született. Édesanyja: Kiss Csilla, édesapja: Badar Miklós. Küldjön nekünk babafotót Egy gyermek érkezése a legnagyobb boldogság a család életében. Arra bíztatjuk a büszke szülőket, nagyszülő­ket, küldjenek nekünk egy hagyományos vagy digitális képet az új családtagról (legfeljebb egyéves korig), mellékelve hozzá a legfontosabb információkat: a gyermek és mindkét szülő nevét, a baba születési helyét és idejét, a pontos lakcímét és telefonszámát. A beküldött fotók felkerülnek a családivilág.hu portálra is, ahol érté­kes nyereményeket hozhatnak a sza vázátok. Mindössze ennyit kérünk, és a gyermek képe ingyenesen megjelenik a Kelet-Magyarországban! A fotókat a kelet@inform.hu e-mail címre vagy a szerkesztőség címére (4400 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6.) várjuk. Nyerjen egy pihentető hétvégét a Kelettel! Nyerjen egy pihentető hétvégét a Kelettel! Új nyereményjátékot indítunk, melynek díja: Egy 2 fő részére szóló, 61400 Ft értékű hétvége a miskolci City Hotelben teljes ellátással (2 éjszaka, reggeli, ebéd vacsora) Mozaikjátékunk során 1.: gyűjtse össze mind a 6 moza­ikdarabot; 2.: levelezőlapra vagy bármilyen hasonló méretű papírra felragasztva rakja ki belőle a szelvé­nyen látható képet; 3.: válaszoljon helyesen a feltett kérdésre; 4.: egy részvételi szelvénnyel együtt küldje be a kirakott képet szerkesztőségünk címére (Nyíregy­háza, Dózsa Gy. u. 4-6.) szeptember 16-ig! A mozaik­darabokat szeptember 2. - szeptember 7. között keresse lapunkban! Új nyereményjátékot indítunk, melynek díja: Egy 2 fő részére szóló, 61400 Ft értékű hétvége a miskolci City Hotelben teljes ellátással (2 éjszaka, reggel), ebéd vacsora) Mozaikjátékunk során 1.: gyűjtse Össze mind a 6 moza­ikdarabot; 2.: levelezőlapra vagy bármilyen hasonló méretű papírra felragasztva rakja ki belőle a szelvé­nyen látható képet: 3.: válaszoljon helyesen a feltett kérdésre; 4.: egy részvételi szelvénnyel együtt küldje be a kirakott képet szerkesztőségünk címére (Nyíregy­háza, Dózsa Gy. u. 4-6.) szeptember 16-lgl A mozaik­darabokat szeptember 2. - szeptember 7. között keresse lapunkban! SUSZTA LARÁNAK Nyíregyházára! A nap az égen neked ragyog, hisz ma van a 4. születésnapod. Nagyon sok boldog gyermekévet, sok jót és szépet kíván neked: Martin, anya, apa, nagyszülők és a rokonság. SZOLGÁLTATÁSKÍNÁLAT Ősi, jóslás-javaslás szül. tisz- tánlátó gyógyító aranyasszonnyal. Tarotból ingával, tenyérből. Átok - rontás - kötés - szellem levétele. Testi-lelki problémák kezelése spirituálisán és természet- gyógyászati módszerekkel. Tel.: 0630/686-0420. 681446 Pala-, lapostető bontás nélküli felújítása színes, mintás, bitumenes zsindellyel. Kémény bontás-építés. Ingyenes árajánlatkészítés. Nyári akció -10%. 06-30/229-2206, www .palatetofelujitasjavitas.hu 681432 Szobafestés, tapétázás, fürdőszoba teljeskörű felújítását burkolással, vízszereléssel, kőművesmunkával, stb. fürdőkád felújítását vállalom rövid határidővel, ingenes felméréssel és teljes körű anyagbeszerzéssel. 0630/709-2039. _________681442 Vizes, nedves salétromos lakások, pincék utólagos vegyi falszigetelése, injektálása, kő, vályog, vegyes falazat esetén is. Pinceszigetelésnél nem kell megvárni a víz elszívódását. Profi anyagokkal, nagy szakmai gyakorlattal. Érd.: Németh Károly: 06-70-333-4804, 06-70- 333-4814, nemethkarolyl970@citromail.hu 681444 PÉNZ Adósságrendező: személyi, jelzálog, autóhitelek, lízingek. Fel­mondott hitelek újrafinanszírozása, hitelkiváltás. Banki költségek nél­kül. Akár BAR-osoknak! Vállalkozók, cégek hitelezése. Adó, TB, VH, inkasszók kiváltása. Valamint osz­trák hitelek. Tel: 30/9850-079 681436 BANKHITEL ingatlanfedezetre magánszemélyeknek és vállalko­zásoknak. Tehermentes ingatlan esetén jövedelemigazolás nélkül is. Személyi kölcsön ÍOOeFt-tól, 74 éves korig. A már meglévő problémás devizahitelek érdekképviselete. 70- 5100-395, 30-2488-022 681435 Személyi kölcsön 3-4 nap alatt akár nyugdíjasoknak is, szabadfel­használás, lakásvásárlás, felújítás, korszerűsítés, összevont hitelek kiváltása, akár kevesebb törlesz­tővel. Kis és nagyvállalkozói hitelek finanszírozása. Tel.: 0670/396- 7734,0630/3817-478. 681445 MUNKAHELYET KÍNÁL Az MAN Kamion és Busz Kereskedelmi Kft. tiszaújvárosi kirendeltségébe felvételre keres Autószerelőket és Autó­villamossági szerelőket. Szakirányú középfokú végzettségű, a szakma iránt elhivatott jelentkezőket várunk. Nem feltétel, de előnyt jelent a j tehergépjárműves szakmai gyakorlat, a C,D,E kategóriás jogosítvány és idegen nyelvtudás. Amit kínálunk: dinamikus, fiatalos munkakörnyezet, versenyképes fizetés, stabil multinacionális háttér, folyamatos továbbképzési lehetőség Jelentkezés: önéletrajz megküldésével vagy telefonos időpont egyeztetéssel. gvorgv.Dek@maii.eii vagy: MAN Kft. 3580 Tiszaújváros Bay Z. út 15. Pók György kirendeltség jj vezető részére. Telefonszám: 06 49/644-400 Az apróhirdetés a 15. oldalon folytatódik. HIRDETÉSEK CITY HOT El. MIsISSBc1**** I (fi F—' - -- -- -- -- -- -- -- - - - - ­2» Előfizető neve*: I ií /cS.fefeíst Itt! nI I I í. ft. f 'v-?/' -il-’V -V' • P :í ' & yé ■??’.: -f ■■■ df #£i ’' z- -v t *3* Címe*: fr: t is«!*# í?. jf./s.#; UJ Telefonszáma*: ■ IM E-mail címe: | ' _i mm mm mm mm ■■ mm mm mm ÜLI Hüségkártya száma (ügyfélszám): WM Hi M WM WM BB Hl M ^ Mit jelent a „city” szó? város K megye | * A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelezői ■«■■■■■*■■■■■■■ 1/1 | U J 1 mi J I 'ÜLI A játékban csak Kelet előfizetők vehetnek részt, I , i «j I mm QC de ók akár több kirakott toppéi, illetve játékszelvénnyel & i -jjjjjir Előfizető neve*: I ■»> Címe*: |"' .: '■ '--.yi i —i LU Telefonszáma*: . v: i ívj 1 E-mail címe: 1 ___i ■■■■■■■■ I ÜLI Hüségkártya szama (iigyfélszam): I frm mim i 'UJ Mit jelent a „city” szó? város megye | * A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező! in u i j | i J I 'Ltl A játékban csak Kelet előfizetők vehetnek részt. .1 J 1 *fi ■ fV de ők akár több kirakott képpel. Illetve játékszetvénnye! is. R 1

Next

/
Thumbnails
Contents