Kelet-Magyarország, 2013. szeptember (73. évfolyam, 204-228. szám)
2013-09-04 / 206. szám
......... .............................................................................................. 2013. SZEPTEMBER 4., SZERDA KELET Nem ildomos másban keresni a hibát Kozma Attila baktai elnök a burkolt edzői célozgatásokkal szemben emelt kifogást. LABDARÚGÁS, A Baktalóránthá- za előbb a Balkányt, legutóbb pedig a Tiszakanyárt gyűrte le hazai pályán - mindkét ösz- szecsapáson 2-l-es győzelmet felmutatva. Ugyanakkor a megyei első osztályú futballcsapat - amely Nagyecseden is behúzta a három pontot, vagyis a lehető legprímábban rajtolt - berkem belül témát szolgáltatott, hogy a vendégek nehezen emésztették meg a vereséget: olyannyira, hogy kritikus hangot ütöttek meg... Az elnök nem engedi... A látogatók főként - a véleményük szerint - kétes játékvezetői ítéleteket sérelmezték...- Most már második alkalommal találnak meg minket az ellenfelek edzői, burkoltan nyilatkozva a játékvezetői elfogultságról, ezzel is magyarázva vereségük okait- kért szót, s vágott azonnal a közepébe Kozma Attila, a Baktalórántházi VSE elnöke.- Megdöbbenve olvastam a szombati meccs utáni értékelést, ami volt labdarúgónk, id. Koskovits György véleményét tükrözi, akivel mindmáig baráti kapcsolatot ápolunk. Természetesen visszautasítom és nem engedem, hogy az elért sikereket, amit a játékosaink a pályán kiharcoltak, mások aláássák, illetve csorbítsák annak értékét. Abban egyetértek Gyurival, a játékvezető gyengén vezette a mérkőzést, hisz a 20. percig nem adott meg három, azaz három büntetőt a javunkra, továbbá végig tűrte Deák Tibor viselkedését, aki egyébként szép gólt szerzett, és minimum két esetben rászolgált a kiállításra. Azt gondolom, az olvasó számára minden világossá válik abból a száraz tényből, hogy a Kany- ár bő harminc percet emberelőnyben játszott, mivel Szabó Gábort a játékvezető a 6l. percben leküldte. Ilyen időtartamú emberelőnynél nem ildomos másban keresni a hibát! Minderről, amit elmondtam, a meccsekről készült felvételek alapján beszéltem. Egyébként a hétvégén Haj- dú-Bihar megyei játékvezetők működtek, akik nem vettek rész továbbképzésen Baktán... Nem jó dolog az, ha mindig játékvezetőznek, mert előbb-utóbb a mérkőzés bírái elkezdenek szakmázni, és abból lesz majd az adok-kapok. Az eddig bennünket kritikával érintő személyeknek sajnos tudomásul kell venni, hogy az a bizonyos divatlap, amiből évekkel ezelőtt igazolhattak, az most a fiók aljára került és be kell érni szerényebb képességű játékosokkal. Megértem azt is, ha néhány embernek furcsák a baktai körülmények, hisz itt van egy stadion, fedett lelátóval, ülőkékkel, szaunával, sokaknak ez meglepő... Mindkét véleményt formáló edzővel szemben maradok tisztelettel. Sok sikert mindkét csapatnak! A barátság marad Koskovits György, a Tisza- kanyár szakvezetője rövidre fogta mondanivalóját.- Egyetértek Kozma Attila szavaival, valóban mindig is baráti viszonyt ápoltunk, nyilvánvaló, ezután sem lesz másként. Természetesen a ránk eső felelősséget a szombati eredménnyel kapcsolatban elismerjük, emellett a hazai labdarúgócsapat érdemeit sem vitatjuk. Továbbra is szorítok a baktai egyesületnek, hiszen évtizedek óta magas szinten meghatározó szereplője a megye futballjának. Köszönöm az elnök úr reagálást, maradok baráti üdvözlettel. KM-KT Megdöbbenve olvastam a szombati meccs utáni értékelést. KOZMA ATTILA Hajt a csapat, a csónak pedig halad Orgován Krisztián (szemben) sem tétlenkedett: gólt szerzett a Csenger elleni meccsen fotó: pusztai Sándor Nincs civakodás, egymásért tudnak küzdeni- a Mándok pedig még hibátlan. LABDARÚGÁS. Szépen muzsikál a Mándok. Olyannyira, hogy a megyei első osztályú futballcsapat őszi turnéja ez idáig zajos sikert aratott - kétszer saját közönsége előtt, egyszer pedig Tiszakanyáron húzta el soros ellenfele nótáját. Csorna karmester vezényletével egyelőre nem csúszott be hamis hang az előadásba, kottából játszott a második helyre felnyomuló gárda. Az egy dolog, ők mit akarnak...- Úgy érzem, összerázódott a csapat: tudnak egymásért küzdeni a fiúk, a jelek szerint ennek megvan az eredménye- fogalmazott Csorna Dezső, a Mándok edzője. - Jó úton haladunk, persze nem akarom elkiabálni. Minden meccs nagyon nehéz, és valljuk be, szűkén nyertük a meccseket, szóval még akadnak hibák. Próbálunk látványos játékra törekedni, elvégre a közönségét illik kiszolgálni, ami még nem mindig sikerült. Azért ez nem olyan egyszerű... Az egy dolog, hogy mi ezt szeretnénk, ugyanakkor az ellenfelek is győzni akarnak, a siker pedig nem párosulhat mindig kimagasló teljesítménnyel. Egy biztos: a mándokiaktól már nem lehet elvenni a megszerzett kilenc pontot. Noha az is világos, húzós összecsapások egész sora vár még a Csoma-legénységre.- Az Ecsed ellen kiküzdöt- tük otthon a győzelmet, Tiszakanyáron, és a Csengerrel szemben már mutattunk valamit - taglalta az eddig történteket a tréner. - Ettől több kell a folytatásban, annál is inkább, mivel nincs könnyű ellenfél, éppen ezért nagy gólparádékra nem lehet számítani. A harci szellem megőrzése Csorna Dezső nem ma kezdte a szakmát, így persze világosan látja: szép, szép a jó kezdés, hátradőlni azonban nem ildomos. Arra akár rá is fázhat a Mándok.- Az a legfontosabb, a csapat megőrizze a jelenlegi harci szellemet - fogalmazta meg igényét a tréner. - Ugyanabban a csónakban eveznek a játékosok, elfogadják egymást, nincs civakodás, ez feltétlenül pozitív tényező. Hozzáteszem, nagyon régen tapasztaltam ilyet egy csapatnál, de nem vagyunk elszánva, komolyan dolgozni kell tovább. KM-KT Hozzáteszem, nagyon régen tapasztaltam ilyet egy csapatnál. CSOMA DEZSŐ A nyíregyházi Erdős Zoltán a bátori tornán tesz érdekeit FOTÓ: RACSKÓ TIBOR Bátor, Gyarmat: tornáznak A bajnoki felkészülés hajrájához érkezett férfi kézilabda csapatok lépnek pályára. kézilabda. A közelgő bajnoki rajt árulkodó jele, hogy megszaporodott a felkészülési férfi kézilabda tornák száma. Szombaton mindjárt két eseményen mutatják meg magukat a szeptemberi nyitányra hangoló csapatok. Mint arról keddi számunkban már röviden beszámoltunk, hat együttes lép pályára a Nyírbátor várossá válásának jubileumi, 40. évfordulójának tiszteletére meghirdetett rendezvényen. Válogatott fiatalok A 9 órakor kezdődő meccs- dömping Nyír-Flop Holding Nyíregyháza (NB IB.), Kisvár- da (NB II.) és a román második vonalat képviselő Szatmárnémeti alkotja az egyik csoportot, míg a másik ágon a Füzesabony (NB II.), Ózd (NB I. B.) és a házigazda Bátor (NB II.) mérkőzik egymással. A csoportgyőztesek vívják a döntőt, a másodikként záró együttesek a bronzmérkőzésen érdekeltek, illetve az 5. helyért is játszanak az érintett gárdák. Mindeközben Fehérgyarmaton is hasonló célzattal rendeznek nemzetközi tornát (kezdés: 10 óra). Az NB II-ben szereplő hazaiak azokkal a nagybányai juniorokkal viaskodnak, akik közül öten is tagjai voltak annak a román válogatottnak, amely a közelmúltban, Magyarországon lebonyolított Uig-es világ- bajnokságon bizonyították tehetségüket. A harmadik résztvevő az ugyancsak a határon túlról érkező Nagybánya II. KM-KT Gyász nincs, nagy gond viszont a kishitűség Noha az újonc Vo- lán-Sényő pont nélkül áll, még egyáltalán nem adta fel a reményt. labdarúgás. Nem döngölték a földbe, sőt, a bajnokságból sem lóg ki a Volán-Sényő, a bökkenő csak az - a megyei első osztályú futballcsapat eddig hoppon, magyarán pont nélkül maradt. Az Ibrány és legutóbb a Balkány ellen hazai pályán csúszott meg az újonc egylet, amelynek Nyír- gyulajban sem teremt babér.- Nem tartom gyászosnak az eddig történteket, annál is inkább, mivel olyan csapatokkal mérkőztünk, amelyek tőlünk jóval rutinosabbak, és ne szégyelljük kijelenteni: jobbak is - fejtegette Rubócz- ki Tibor, a tizenötödik helyen posztoló Volán-Sényő edzője. - Nagyon fiatal társaság a miénk, hiányzik egy-két tapasztaltabb labdarúgó, főként, aki a helyzeteket értékesítené. Egy-egy gólnak ugyanis esetünkben fokozott jelentősége van: nem mindegy, hogy vezetést szerzünk, vagy éppen futni kell az eredmény után. Nem magyarázkodásként említem, de több sérüléssel bajlódó játékost nélkülözünk, a Balkány ellen például négy meghatározó ember hiányzott is, ezt tőlünk erősebb csapat sem bírná el, nekünk pedig Bencs Ádám (balról) és a Volán-Sényő eddig hiába iparkodott FOTÓ: RACSKÓ TIBOR még érzékenyebb veszteség. Igaz, ami igaz, a Volán-Sényő még nem csúszott le semmiről. Elvégre a közvetlen riválisokkal később találkozik, mindazonáltal azon összecsapásokon már nem bakizhat.- A támadójátékot tekintve feltétlenül javulnunk kell, no meg szükség lenne a sikerélményre, ami a kishitűvé vált játékosokra pozitív hatást gyakorolna - vázolta a legfontosabb teendőt Rubóczki Tibor. - Dolgozunk tovább, mert az is biztos: még csak most következnek azok a meccsek, amelyek a pontszerzés esélyével kecsegtetnek. KM-KT Jóval rutinosabbak és ne szégyelljük kimondani: jobbak is. RUBÓCZKI TIBOR Simon Petra, Nyíregyháza Vigyázzunk a gyerekekre! Kozma Attila nem engedi, hogy a baktai játékosok altat a pályán elért sikereket mások aláássák, illetve csorbítsák nyilatkozataikkal FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR