Kelet-Magyarország, 2013. szeptember (73. évfolyam, 204-228. szám)

2013-09-30 / 228. szám

2013. SZEPTEMBER 30., HÉTFŐ KELF Balázs István megérezte a veszélyt... A Fatum-Nyírsuli-NRK két játszmát nagy kü­lönbséggel nyert, mégis az ifjúsági válogatott kerekedett felül. röplabda. A magyar ifjúsági válogatott péntek este mu­tatkozott be a női röplabda élvonalban - a Veszprém le­gyűrésével. Ez már sejtetni engedte, hogy a Békéscsaba, TF-Buda- pest, valamint a Vasas tehet­ségeit bevető együttest nem kezelheti lazán - a már ne­gyedik bajnoki fellépését tel­jesítő - Fatum-Nyírsuli-NRK. Nem véletlenül intett óvatos­ságra a szombati túra előtt Ba­lázs István, a nyíregyháziak edzője, aki mintha megérezte volna a veszélyt. A mindvé­gig kiélezett küzdelemben ugyanis az ifjú titánok kere­kedtek felül. Felcsillant a remény Noha két játszmát meglehe­tősen nagy különbséggel hú­zott be a látogató, a vesztett szettekben az elejétől futni kényszerült az eredmény után az NRK - sikertelenül. Mindazonáltal a döntő etap­ban felcsillant az esély a győzelemre: l0:9-re még a nyírségiek vezettek, az előny azonban nem tartott ki - a végjátékban ellenfe­le fölé nőtt a hazai gárda. Az eddig jól szereplő , a leg­utóbb a címvédő Vasassal szemben is derekasan helyt­álló Fatum-NRK-Nyírsuli - a két nyert szakasznak köszön­hetően - egy pontot szerzett. A baj csak az, hogy háromra számított... KM-KT Röplabda •< ^ Ifjúsági válogatott-Fatum-Nyfrsull-NRK 3:2 (-17,21,-11,21,13) Dömsöd, 100 néző, v.: Jámbor, Nagy L. Fatum-Nyírsuli-NRK: Savic B. 3, Síkos P. 15, Erdősné 17, Berényi E. 10, Botos F. 9, Roma F. 18. Csere: Janetka V. Edző: Balázs István. Mesterszemmel Balázs István: - Nagyon jól játszó ellenféllel szemben ezúttal alapjátékban és szélre feladott labdákból nem voltunk elég hatékonyak, ez a vereségünk magyarázta. Berényi Eszter és az NRK hiába küzdött fogcsikorgatva, az ifjúsági válogatott kerekedett felül fotó: racskó tibor A második félidőre maradtak a hazai gólok LABDARÚGÁS. Az NB Ill-ban a sereghajtó Veresegyházt fogadta a Nyírbátor, amely számára kötelezőnek tűnt a győzelem. Végül csak nehezen, a második félidőben szerzett gólokkal kerekedett felül a lelkes, fiatal vendégcsapaton a Nyírbátor, de a töretlen küz­dőszellem meghozta az elvárt győzelmet. KM NB III. Keleti csoport: 7. forduló Nyírbátori FC-Veresegyház **-) ______■ ■ 2-0 (O-O) Nyírbátor, 300 néző, v.: Kátai. Nyírbátor Tóth Sz. - Boros D., Mészáros M., Ricsei, Lukács B. (Haburcsák K., 53.), Szilágyi K. (Lipcsei M„ 72.), Erdei Z. (Török l„ 81.), Ambrusz, Jeddi, Vasas T, Kovács Á. Edző: Márton István. Veresegyház: Csurgai - Csendom, Kozma D., Foro, Kiss R., Máté Z., Nagy D., Sztriskó (Oroszi, 66.), Bogdán M. (Olay, a szünetben), Nagy R., Borsi M. (Szántó Á„ 81.) Edző: Balogh Csaba. ___________________________________________________ Gól: Erdei Z. (11-esbőt, 58.), Jeddi (74,). Jó: Ricsei, Erdei Z., Szilágyi K., Vasas T„ illetve Csurgai, Foro, Kozma D. (Tudósító: Bállá István)__________________________________________ ____ Márton István: - Játékunk nem volt elég folyamatos, ennek ellenére számos helyzetet alakítottunk ki, melyekből a második félidőben sikerült kettőt gólra váltani. A szerdai kupamérkőzés után akaratunknak köszönhetően olyan energiákat mozgósítottunk, ami elengedhetetlen volt a győzelmünkhöz. ________________________________________________ Balogh Csaba: - Megérdemelten tartotta otthon a három pontot a hazai csapat, összessé­gében ennyivel jobbak is voltak. Gratulálok győzelmükhöz!_______________________________ További eredmények: Putnok-Tiszaújváros 3-Ö, Felsőtárkány-Ebes 1-0, Létavértes-Já- szapáti 4-1, Flatvan-DVSC-DEAC 1-4, Cigánd-Ferencváros II0-2, Hajdúböszörmény-Eger 2-2, REAC-Kazincbarcika 1-2.________________________________________________________ A bajnokság állása: 1. Létavértes ______________7 5-2_______2V9_________15 2. DVSC-DEAC ___________7 5-2 18-9 15 3. Felsőtáikány __________ 7 4 2 1 11-7_________14 4. Kazincbarcika ____________7 4 2 1 10-7_________]4 5. Ebes 7 4 1 2 _______?=6_________13 6. Hatvan ________________7 4 12 12-10 13 7. Putnok _______________7 4 - 3______12-8_________]2 8. Tiszaújváros ________________7______4 _______3_________10-12__________12 9. Hajdúböszörmény 7 3 3 1 16-10 12 10. Nyírbátor ~7 3 1 3 10-11 TO 11. Ferencváros II_____________7 3 1 _____3_______W0_________10 12. Clgánd__________________7 2 1 4 7-13 _________7 13. Jászapáti _______________7 115 11-15___________4 14. Eger ____________________7_ 1 1 , 5_________5H3 4^ 15. REAC ___________ 7 115_______W8_________4 16. Veresegyház 7-16 4-18 1 Jeddi Béla (fehérben) nem csupán védőfeladatát látta el: góllal segítette győzelemhez a Nyírbátort fotó: pusztai Sándor Nem csak a pályán volt küzdelem a rangadón... Két szurkolót előál­lították a Kemecse- Nyírgyulaj mérkőzés közben. LABDARÚGÁS. A megyei első osztály 9. fordulójában ren­dezett Kemecse-Nyírgyulaj (4-3) mérkőzés közben tör­téntek miatt a Nyíregyházi Rendőrkapitányság Kemecsei Rendőrőrse garázdaság vét­ség elkövetésének megala­pozott gyanúja miatt indított nyomozást B. István 51 éves kemecsei és F. Krisztián 32 éves nyírgyulaji lakosok el­len. A rendőrségi közlemény­ből kiderül: a rendelkezésre álló adatok szerint a két férfi 2013 . szeptember 28-án dél­után a kemecsei futballpá- lyán megrendezett labdarú­gó mérkőzésen szóváltásba I keveredett és bántalmazták egymást. A rendőrök a két férfit el­fogták, a rendőrőrsre előállí­tották és gyanúsítottként ki­hallgatták. KM Labdarúgás: Szl-Zo Sport megyei I. osztály, 7. forduló Kemecse-Nyírgyulaj 4-3 (2-2) Kemecse, 300 néző, v.: Kiss L. Keme- cse: Hegyes Z. - Balogh Gy„ Tóth Sz„ Koskovits Gy„ Bárány T„ Ruska I, Fi­umei V., Bodnár J., Asztalos K„ Fekete Á., Fekete G. Játékos-edző: Ádámszki Róbert. Nyírgyulaj: Dolhai A. - Papp A., Czerula, Kanál, Pénzes Á., Lakatos J„ Erdei L, Gózner K„ Mezei B., Kónya M„ Oxi R. Edző: Lukács Tibor. Ragyogó mérkőzés volt, amely a labdarúgás minden szépségét felvonultatta. A Nyírgyulaj háromszor egyenlített, miközben a hazai csapaton kiütközött a szerdai kupameccs okozta fáradság. Ennek ellenére a Kemecse küzdeni tudásból is jelesre vizsgázott. Gól: Fekete G. 2, Fekete Á., Tóth I, illetve Oxi R. 2. Mezei B. Kiállítva: Bárány T. (92. perc), illetve Erdei L. (72. perc). Ifi: 3-3. (Tudósító: Kondor Lajos) Ádámszki Róbert: - Nagyon fáradt volt a társaság, éppen ezért akara­tunknak köszönhetjük a három pon­tot. Ha egy kicsit jobban odafigyelünk, lehetett volna simább is a mérkőzés. Gratulálok a csapatomnak! Lukács Tibor: - Nehéz bármit is mondani, hisz ezer sebből vérezve is háromszor álltunk a padlóról, de a ha­zaiak és főleg a játékvezető nyomását nem bírtuk ki. Volt ezen a mérkőzésen minden, utolsó emberként elkövetett derékba rúgás, kispadról kiállítás, a nézőtéren előkerült a kés, szóval jobb, hogy vége van. Egyébként gratulálok a Kemecsének a kupaszerepléshez! Szatmár Unió FC-lbrány 1-3 (1-1) Fehérgyarmat, 200 néző, v.: Csáki L. Szatmár Unió: Pindzsula P. (Pásztpr Sz.) - Szűcs F„ Chioreanu, Orgován Gy. (Balogh Zs.), Márton J., Szabó T. (Oprea), Costea, Bakos B., Batfalschi, Homorozan (Homoki G.), Balás G. Edző: Siska Attila. Ibrány: Tóth N.- Csizmánk (Csatári Á.),‘Kovács N., Kántor Zs., Kató Á. (Kovács I.), Orosz D„ Szaffián (Kiss P.), Kóka R., Reinaldo, Balázsi P. (Bíró Cs.), Flavio (Veress L). Edző: Varga Attila. Bágyadt szeptem­ber végi napsütésben egy roppant bágyadt hazai csapat sajnos nem tudta bizonyítani szurkolóinak, hogy érdemesebb volt eljönni megnézni őket, mint a szomszédos vásártéren fellépő cirkusz akrobatáit. Szimpa­tikus, szervezett ellenfél a veszélyes kontráival felőrölte a hazaiakat. Hiába birtokolta az utóbbi két meccsén nyolcvan százalékban a labdát az Unió, ha a maradék húszban hét gólt kapott. Az elmúlt héten a Fenyves Csárda szomszédságában szerzett mély sebeket úgy tűnik, több időbe telik kigyógyítani. Fecóka szomorúan ment cirkuszba... Gól: Costea, illetve Orosz D„ Balázsi P„ Reinaldo. Ifi: 6-0. (Tudósító: Papp Attila) __________ Siska Attila: - Gratulálok az Ibránynak. Elől és hátul is túl sokat hibáztunk, bőven lesz mit kijavítanunk a következő hetekben. Varga Attila: - A mérkőzés fordu­lópontjaiból ezúttal mi jöttünk ki szerencsésen, a második félidőben pedig nekem is tetszett, ahogy futballoztunk. Tisza lök-Csenger _____1-2 (1-1) Tiszalök, 50 néző, v.: Puskás Z. Tiszalök: Palencsár - Bognár A., Vass I., Aszalós T„ Cseh K„ Lakatos K. (Kiss R.), Dobos Z„ Hock F. (Balogh A,), Újvári Zs., Czifák R„ Csáki V. Edző: Kovács János. Csenger: Gergely I. - Makszim V. Doros M„ Pankotai I., Jóbi M., Bégány G. (Juhász F.), Torna M., Bornemisza I., Mona Á., Osváth D. (Irbán M.), Bozso Sz. Edző: Barcsay István. A hazai csapat nagyot küzdve, kilenc emberrel is tetszetősebben játszott ellenfelénél, amely mégis el­vitte a három pontot. Gól: Lakatos K. (11-esbóT), illetve Bornemisza I., Doros M. Kiállítva: Palencsár (30. perc), Czifrák R. (82. perc). Ifi: 4-0. Kovács János: - A mezőnyben egyértelműen jobban játszottunk, gratulálok annak a kilenc embernek, aki erején felül küzdve megpróbálta a lehetetlent. Sajnos, most sem sikerült. Barcsay István: - Küzdelmes mérkő­zésen megérdemelten szereztük meg a három pontot. Reméljük a folytatás is hasonlóképpen alakul. Gratulálok a csapatnak! Tuzsér-Cellspan-Balkány 3-0 (1-0) Tuzsér, 200 néző, v.: Molnár I. Tuzsér: Szőr I. - Setét R., Pakhomov (Nagy A.), Semegi T., Bagoly Z. (Zán P.), Gergely I. (Dallos L), Lakatos T„ Danes B., Dolhai M. (Rusznák S.), Tott N„ Iván A. Játé­kos-edző: Danes Béla. Balkány: Var­ga I. - Marozsán Zs., Szabó J. (Dán F.), Szabó P„ Vass Z., Ferenczi M., Ferenczi F„ Szilágyi Z. (Barna A.), Marozsán M. (Nagy M.), Bencsik A., Nagy D. Játé­kos-edző: Dán Ferenc. Nehezen adta meg magát a vendégcsapat, viszont a második gól után egyértelművé vált a hazaiak győzelme. Gól: Iván A. (11-esből), Ferenczi M. (öngól), Tott R. Kiállítva: Szabó P. (10. perc). Ifi: 2-3. (Tudósító: Lakatos Tibor) __ Danes Béla: - Idegesen, kapkodva játszottunk. A csapat nem futballo­zott jól, de azt kell mondjam, ered­ményes és gólra törő volt, ami három pontot ért és ez a legfontosabb, Dán Ferenc: - Tíz perc alatt eldőlt a meccs, úgy érzem, a kiállítás túl szigo­rú volt, ettől függetlenül gratulálok a Tuzsémak. Nagykálíó-Ti szakanyár 2-0 (0-0) Nagykálló, 130 néző, v.: Veres J. Nagy- kálló: Kanócz B. - Eördögh L, Turbucz I, Mándi L, Torma T„ Deme A., Gergely B„ Marcsek Z. (Palaga P.), Somogyi I, Kiss T. (Kerecsen J.), Kovács I. (Takács L). Edző: Gerliczkl Máté. Tiszakanyár: Csáki T. - Babják Cs., Göncz B„ Gruska Á., Szőlősi L., Phrakonkham (Csombók Z.), Csáki P. (Kosztik D.), Deák T. (Illés A.), Morauszki, Gönczi Z. (Haburcsák D.), Oláh L. (Térjék Z,). Edző: Koskovits György. Az első félidőben sok hazai helyzetet és egy vendég ziccert lehetett feljegyezni. A szünetben cipőt cseréltek a hazaiak, és egy bomba hamar hálót és középkezdést ért. Továbbra is a Kalló támadott, uralta a mérkőzést, a folyta­táshoz az is erőt adhat neki: úgy nyert magabiztosan, hogy néhányan finoman szólva sem nyújtottak csúcsteljesít­ményt. A találkozó egy sakkmérkőzés minden kellékét, figuráját és jellemzőjét felvonultatta. Gól: Eördögh L, Somogyi T. Ifi: 5-0. (Tudósító: Győrfi Gergő) Gerliczki Máté: - Nagyon szervezet­ten, és jól védekezett a Kanyar, ezért annak ellenére, hogy időnként szemre is tetszetős támadásokat vezettünk, nehezen tudtuk feltörni őket. Gratu­lálok csapatomnak, mert magabiztos győzelmet aratott. ________ Koskovits György: - teljesen megér­demelten nyert a hazai csapat, példát mutatva nekünk győzni akarásból. Továbbra is azt mondom, egy félidőt vagyunk képesek koncentráltan játszani, ez pedig kevés. Volán-Sényő-Mándok _____0-0 Sényő, 200 néző, v.: Resán. Vo- lán-Sényő: Mikó K. - Moldovan, Mándi A., Sándor L, Istrate, Szabó D„ Kovács B. (Szanics R), Kléninger (Kondor M.), File Z. (Brandies P.), Szarka Z„ BencsÁ. (Brandies A.). Edző: Rubóczki Tibor. Mándok: Pécsi V. - Sallai M„ Révész Z„ Robas, Stef, Szabó T„ Vlad NI, Zsidó L, Orgován K. (Káté I.), Osvath Sz., Dascal (Kalu B., Reszler Zs.). Edző: Csorna Dezső. Küzdelmes mérkőzésen megérdemelt hazai pontszerzés. Ifi: 3-2, _______ Rubóczki Tibor: - Jó csapat ellen fontos pontot tudtunk szerezni. ____ Csorna Dezső: - Az első félidőben nem játszott jól a csapat, a máso­dikban pedig felbillent a pálya, egy- kapuztunk, sajnos, nem sikerült gólt ' szerezni. Megjegyzem, a játékvezető volt a főszereplő, két kezezés történt a hazai tizenhatoson belül, amiért úgy tudom, tizenegyes jár... Dombrád-Nagyecsed 2-3 (1-1) Dombrád, 150 néző, v.: Benkő R. Domb- rád: Szabolcsi M. - Huszti P. (Borbély L), Kovács M„ Nagy K., Kató I., Öncső M. (Kernács J.), Révész J„ Tamás B„ Papp M. (Harsányi M. J, Balia J., Majchrovics Z. (Ágoston G.). Edző: Borza László. Nagyecsed: Angyal L. - Szántó Z., Ascsillán, Gádzsa, Nyíri Gy. (Lukács L), Sarkadi G. (Bulyáki A.), Baráth G„ Bati- zi-Pócsi N. (Tóth N.), Balogh J., Petrohai M„ Nyíregyházi G. (Petrohai G.). Edző: Dudás Zoltán. Ezt a meccset kétszer is megnyerhette volna a Dombrád, amely 1-0-ás állásnál tizenegyest hibázott, majd 2-1-nél kapufát lőtt. Alacsony színvonalú mérkőzésen a döntetlen reálisabb eredmény lett volna. Gól: Öncső M„ Nagy K„ illetve Nyíregyházi G. 2, Batizi-Pócsi N. Kiállítva: Szántó Z. (93.). Ifi: 2-1. ________________ Borza László: - Agyon nyerhettük volna a meccset, de amíg ilyen egyéni hibákat követünk el, addig csak ez lehet a vége. A szezon leggyengébb játékát nyújtottuk ma. __________ Dudás Zoltán: - Igazi hatpontos mérkőzésen „csak” három pontot szereztünk, aminek természetesen örülünk. Ha rágnám a körmömet, akkor most két karom hiányozna... Gratulálok a fiúknak. Nyírmada-Baktalórántháza mérkő­zést október 2-án játsszák. A bajnokság állása 1. Baktalórántháza 6 _____6 - _____19-8 : . 18 2. Nyírgyulaj ___7 6 -____1_____13-6 18 3. Kemecse _______7_____4_____2____1_____14-10 14 4. Mándok ________7 4 2 1 11-7______14 5. Nagykálló 7 4 _____1_____2____7-6_____13 6. Tuzsér _________7 3 2 2 9-3_______T[ 7. Ibrány ________ 7 3 1 3 13-8 10 8. Celjspan Balkány 7 ____3 1 3_____14-10 10 9. Jiszakanyár 7 _____3_____ 4_____8-9 9 10. Nyírmada 6 ____3-3 11-13 9 11. Szatmár Unió_____7 2 _____2 3 14-15 8 12. Nagyecsed ______7_____2__ 1 4 15—15 7 13. Dombrád 7 2 - 5 8-17 _______6 14. Volán-Sényő 7 1 _____2 4 4-14 5 15. Csenger 7 1 í 5 _ 8-14 4 16. Tiszalök 7-1 6 4-17 1 Somogyi Tiborra nem ügyelt eléggé a tiszakanyári védelem, ő pedig bebiz­tosította a Nagykálló győzelmét fotó: sipeki Péter

Next

/
Thumbnails
Contents