Kelet-Magyarország, 2013. szeptember (73. évfolyam, 204-228. szám)
2013-09-20 / 220. szám
2013. SZEPTEMBER 20., PÉNTEK Sport 11 Ha már ott voltak, rekordot ugrottak A nyíregyházi Bárány László is tagja volt az új csúcsot felállító alakzatnak. EJTŐERNYŐZÉS. Az elmúlt héten Kaposújlakon randevúztak a legügyesebb magyar ejtőernyősök, hogy megdöntsék az úgynevezett bigway-rekordot, amit tavaly állítottak fel. Akkor zuhanás közben negyvenhatan álltak össze egy meghatározott alakzatban, ezt szerették volna ötvenre emelni, A kísérlet elmaradt, viszont született egy másik magyar rekord. Csak két gép volt- Sajnos a bigway nem jöhetett össze, mégpedig prózai ok miatt - kezdte beszámolóját Bárány László, a rekord egyetlen nyíregyházi résztvevője. - Ugyanis ahhoz három repülőre lett volna szükség, de csak két L-410-es volt, azokból pedig nem tudtunk volna elegendő létszámban kiugrani. A szervezők aztán úgy döntöttek, hogy ha már ott vagyunk, állítsunk fel egy Minél nagyobb az alakzat, annál lassabban sülyed. BÁRÁNYLÁSZLÓ másik rekordot, mégpedig meghatározott időn belül két alakzatot formálva. A tizedikre sikerült- Kilenc felszállással gyakoroltunk, majd a tizedekre, múlt csütörtökön sikerült összehozni - folytatta a Nyírségi Ejtőernyős Klub tagja.- Harmincegyen léptünk ki a két gépből 4500 méteren két kamerás kíséretében. Odafenn már mínusz 10 fok volt, zuhanás közben az apró jégkristályok úgy csapódtak a testünkhöz, mintha sörétes puskából lőtték volna ki.- Bő negyven másodpercünk volt a két alakzatra, az első simán összejött, ami persze nem volt egyszerű. A bázis és a belső kört száz kiló felettiek alkották, zuhanáskor 200 kilométer per órás sebességgel száguldva, száz- kilencen lassulva álltak össze. A többieknek ekkorra kellett beállni az előre begyakorolt formába és megfogni a társakat. Amikor ez sikerült, a bázis és a belső kör kivételével az alakzat negyven százalékának két másodpercre önállóan, a társak fogása nélkül kellett zuhanni és után összehozni a másik formációt.- Ez sem volt egyszerű, mert minél nagyobb egy alakzat, annál lassabban esik, ezért nagyon oda kellett figyelni a zuhanási szint tartására, mert ha valaki az alakzat magja alá sülyedt volna, akkor oda az egész, felfelé nem lehet zuhanni.- Szerencsére ez is összejött és 1800 métertől már három szakaszban bontottunk, szétváltunk. Mindenki gond nélkül landolt és örültünk az új csúcs beállításának. A hétvégén is lesz egy nagyszabású összejövetel, mégpedig a szolnoki Első Ejtőernyős Nap. Erre a találkozóra mindenkit meghívtak, aki valaha is ejtőernyőzött, ez pedig több tízezer embert jelent. A programban számos verseny szerepel (többek között célbaugrás, célra ugrás, swoop), no, meg a többségnek örömugrások. A nyíregyházi színeket néhányan a versenyszámokban, többen pedig az örömugrásokban fogják képviselni majd Szolnokon. KM-ML A rekordalakzat, kék nyíllal megjelölve Bárány László FOTÓ: BALU 13 JBWC KAPOS D.Z. Előtérben az utánpótlás Együttműködés a csengeri és a környékbeli fiatal kézilabdázók felkarolásáért. KÉZILABDA. A kézilabdasport utánpótlásának megoldása érdekében a napokban Csen- gerben írt alá együttműködési megállapodást Fórján Zsolt, Csenger polgármestere, Kosa Árpád, a Nyírsuli ügyvezetője és Székely Zoltán, a Csengeri Városi Kézilabda Club képviseletében. Az együttműködéssel a megyei kézilabda minőségi utánpótlás bázisát szeretnék szélesíteni, folyamatos szakmai konzultációval, bemutató edzésekkel, felmérő mérkőzésekkel. Az együttműködés aláírói (balról): Székely Zoltán, Kósa Árpád és Fórján Zsolt FOTÓ: TUDÓSÍTÓNKTÓL A megállapodás alapján meghatározott koncepció által a Csenger és környékén lévő sportegyesületek kiemelt képességű kézilabdázóit a Nyírsuli a rendelkezésére álló, technikai és szakmai eszközökkel, egy magas szakmai színvonalú rendszerben sportoltatják tovább. KM Budapest Bajnokság megyebeli medálokkal SZON-gokart: szombaton jön a záróforduló! gokart. Szombaton rendezik a máriapócsi RabócsiRingen az egy hete elmaradt, a Szabolcs Online által kiírt amatőr gokartbajnokság harmadik, egyben zárófutamát. A délelőtti szabadedzést az időmérő futamok követik, majd jönnek a döntők. A résztvevők három kategóriában (60 kg-alattiak, 60- 80 kilósok és 80 kiló felettiek) versengenek majd, a szombati zárófutam, illetve az összesített eredmény helyezéseiért. KM A program 9-12: szabadedzás __ 12-10 idoméra futamok 16:döntők Mindenféle éremből sikerült hazahozni egyet- egyet. cselgáncs. Kitettek magukért a vásárosnaményi és nyír- gyulaji cselgáncsozók a nemrégiben az utánpótláskorúak számára rendezett Budapest Bajnokságon. Insticei Réka (diák-C, 45 kg) kategóriájában az első helyen végzett, Matyi Éva (diák-A 54 kg) a dobogó második, míg Vaska Fanni (di- ák-C, 30 kg) harmadik fokára állhatott. Rácz Róbert (diák-B, 41 kg) hatodikként zárt, míg Simon Anikó és Kulcsár Boglárka (gyermek korosztályúak) első versenyükön dicséretesen helyt álltak. km Matyi Éva (balra) ezüstérmet szerzett fotó: tudósítónktól Válassza Ön is a Keletet! Használja ki előfizetői kedvezményeinket. Kedves Előfizetőink! Szeretettel meghívjuk Önöket Richter Flórián és 50 fős társulatának új lovas show-jára a Horse Evolution Show 2-re! Speciális akrobaták, gyönyörű lovak, Magyarországon először szárnyas pegazus lovak és a hollywoodi filmekből ismert trójai faló az arénában, a mesevilág összes híres szereplője a lovak hátán, mini albínó póni és még rengeteg meglepetés! Az új Show még több izgalommal, látvánnyal, és még sosem látott új produkciókkal várja a közönséget Nyíregyházán, a Bujtosi Parkban, szeptember 26-tól 29-ig látható. A Kelet előfizetői a szeptember 26-aí előadásra 50% kedvezménnyel 1950 Ft-ért vásárolhatják meg a belépőjegyet hűségkártyávai a Kelet szerkesztőségében (Nyíregyháza, Dózsa György a 4-6.) 8-15 óráig. A kedvezményes jegyek korlátozott számban kaphatókiElőadások: csütörtökön | J i J ■ J és pénteken 18.00 órától, szombaton 15.00 és 18.00 órától, vasárnap 15.00 órától. Jegyek szeptember 24-től I 1 J I 3 L a helyszínen, a Show pénztárában kaphatók! Információ: www.horseevolution.hu UbLriMnaJI s i HIRDETÉSÉT FELADHATJA a www.kelet.hu rm—i OLDALUNKON KERESZTÜL ______LüfcJJ HIRDETÉS < KELET Az Unilever Magyarország Kft. nyírbátori háztartás vegyipari gyára (Cif, Domestos, Coccolino) typ tabaijj&ítási1 vezető: munkatársat keres. Főbb feladatok: • A gyári karbantartási stratégia és terv kidolgozása, a tevékenység koordinálása, fejlesztése; • A gyártósorral kapcsolatos hibák feltárása, megoldási- és fejlesztési javaslatok kidolgozása a költséghatékonyság mentén; • A munkabiztonsági, minőségbiztosítási- és higiéniai szabályok betartása és betartatása; • Folyamatoptimalizálás, géphiba elemzések a veszteségek csökkentése érdekében, 5s szabványosítás; • Napi kapcsolattartás és együttműködés alvállalkozókkal, valamint a társterületekkel; • Karbantartó csapat irányítása. Szakmai/személyiségbeli elvárások: • Felsőfokú műszaki végzettség (preferáltan gépészmérnök) • Gép- és épület karbantartásban szerzett tapasztalat • Vezetői tapasztalat előnyt jelent • Kommunikációs szintű angol nyelvtudás • Felhasználói szintű MS Office ismeretek • Jó kommunikációs- és szervezőkészség Jelentkezés: katalin.horvatb@unilever.com email címen, ^ _________________2013. szeptember 25-ig.______•____________t A Kelet bemutatja: Horse Evolution Show 2!