Kelet-Magyarország, 2013. szeptember (73. évfolyam, 204-228. szám)
2013-09-18 / 218. szám
2013. SZEPTEMBER 18.. SZERDA KELET GYÁSZHÍR A www.kelet.hu internetes oldalon is kinyilváníthatja részvétét Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesapánk, legdrágább szerető testvérünk, nagybácsink és nagypapánk. IFJ. BERCSÉNYI GYULA JÓZSEF 2013. augusztus 31 -én 66 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasz- tás utáni búcsúztatása 2013. szeptember 20-án 13.00 órakor lesz a nyíregyházi Északi temető Korányi úti ravatalozójából az evangélikus egyház szertartása szerint. ^25, Gyászoló család. Kegyeleti hirdetéseket minden munkanapon 16 óráig fogadunk! Szerettem volna még élni közietek, de a sors másképp rendelkezett. Küzdöttem, de már nem lehetett, Szeretteim, Isten veletek! Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy REMÉNYI SÁNDOR volt nyírpazonyi lakos 42 éves korában méltósággal viselt betegsége után elhunyt. Temetése 2013. szeptember 21-én 10 órakor lesz a Nyíregyháza-orosi temető ravatalozójából. Gyászoló család Megállt egy szív, mely élni vágyott, pihen az áldott kéz, mely dolgozni imádott. Nélküled üres és szomorú a házunk, nem hisszük el, hogy Téged hiába várunk. Fájdalommal tudatjuk, mindazokkal, akik szerették és ismerték, hogy TURKÓ LÁSZLÓ KÁROLY nyugállományú rendőr volt rakamazi lakos, 52 éves korában elhunyt. Temetése: 2013 szeptember 19-én 15 órakor lesz a rakamazi temető ravatalozójából. Minden külön értesítés helyett. . . ,, ... A gyászoló csalad. 684947 Kinézek az ablakon s látom a Holdat ragyogni, Érzem a könnycseppet az arcomon lefolyni, Ha itt lennél, megkérdeznéd mi bajom, Annyit mondanék, hogy hiányzol nagyon. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BARANYI IMRÉNÉ sz. Oláh Magdolna Aranydiplomás tanítónő tiszaberceli születésű, Miskolc Martinkertvárosi lakos 71 éves korá- s ban váratlanul elhunyt. Temetése 2013. szeptember 19-én, 15 óra- I kor lesz a szirmai temető ravatalozójából. Gyászoló család. Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DR. TÓTH ANDRÁS a Szatmár-Beregi Takarékszövetkezet jogi képviselője, Felügyelő Bizottságának tagja 2013. szeptember 6-án életének 58. évében elhunyt. Temetése 2013. szeptember 20. napján 14.00 órakor lesz a mátészalkai köztemetőben. Emlékét kegyelettel örökre megőrizzük. Szatmár-Beregi Takarékszövetkezet Igazgatósága, 84973 Felügyelő Bizottsága és dolgozói MUNKAHELYET KÍNÁL Gyors elhelyezkedés! OKJ-s biztonsági őr tanfolyam indul Nyíregyházán szeptember 29-én. Utolsó lehetőség a változások előtt! Fegyvervizsga kedvező áron. Hétvégén is hívható! 06-20-562-2412, 06-20- 450-7727 Fnysz.:00313-2008 www.testormester.hu ______683117 KARAKTER 95 Kft. felvesz ács, kőműves, villanyszerelő, víz-gáz- fűtés-szerelő, lakatos, festő szakmunkásokat és segédmunkásokat. Jelentkezni lehet: Nyíregyháza, Tulipán köz 4. _______________ Könyvelői munkakörbe bérszámfejtés és egyszeres könyvvitel területére nyíregyházi dolgozót keresek. Érd,: 0620/9179-703. 684372 Közgazdász végzettségű főállású tanárt keres Kisvárdai szak- középiskola. Érd: 70/380-7254; 45/500-290 ________________ Nyíregyházán belvárosi könyvelő iroda önállóan dolgozni tudó gyakorlattal rendelkező könyvelőt keres. Bér megegyezés szerint. Önéletrajzokat a realprofit@realprofit.hu e-mail címre, vagy Nyíregyháza, Rákóczi út 5/a postacímre várjuk. _____684472 Nyíregyházi Szakképző Iskola matematika tanárt keres óraadói feladatok ellátására. Tel.: 0670/ 3807253 684808 Nyíregyházi telephelyű építőipari kft keres irodai munkára (E-napló; árajánlat készítés; számlázás) műszaki beállítottságú hölgyet. Fényképes szakmai önéletrajzot várunk a Kriszta.Vigh@klammer.hu ra. Érdeklődni tel: 06 30 / 670 7522 Nyíregyházi munkahelyre keresünk ortopédiai cipő készítéséhez kaptafa készítő, felsőrész mintaszerkesztő, felsőrész készítő gyakorlott szakmunkásokat. 70/397-5474. 684447 Önállóan dolgozni tudó épület villanyszerelésben jártas villanyszerelő szakmunkást keresek. Érd.: 30/ 228-9981. _____________684971 Széchenyi étterembe szakácsokat keresünk. Érdeklődni személyesen önéletrajzzal Nyíregyháza, Széchenyi U. 1. 684481 Udvari munkást és zetorost felve- szünk. Érd.: 30/577-8323. 684612 OKTATÁST VÁLLAL Kapcsolódjon csoportjainkhoz: Felnőttoktató, Biztonsági őr Pedagógiai- és Gyógyped.-i assz.,Mezőgazdasági technikus Aranykalászos gazda, Bolti eladó, Ker.-boltvezető Látszerész és fotócikk kereskedő www.pinker- tontanoda.hu Tel: 30/703-0804 Nysz: 15-0094-06 683332 Mérje fel tudását, hogy csatlakozhat-e az utolsó szerelvényhez! Pénzügyi-számviteli ügyintéző', tb szakelőadó, mérlegképes könyvelő' képzésekhez csatlakozhat még a kedvezőbb feltételekkel: alacsonyabb óraszám, képzési és vizsgadíj! Hívja a Pentát most: 42/504-050 Részletes info: www.penta.hu Felnőttképzési nyilvántartási szám: 02-0153-05 Akkred.szám: 0044 ANGOL előkészítő indul 20-án! 40ó/24.900Ft London Nyelviskola 42/400-412 nysz916 _____684035 KÖZLEMÉNY Bentlakásos Idősek otthona azonnali költözéssel lakóit keresi. Tel.: 42/465-180, 20/275-4840. 684756 Gyógymasszőr nysz: 527260100105201 tanfolyam indul a Leg-ol Bt. szervezésében (00192-2009). Folyamatosan lehet csatlakozni! 8 70/383-69-54 VEGYES kác, alma, nyár, fenyő tűzifa 900 |Ft-tól eladó kiszállítással! Tel.: 70/ 271-07 36. 681867 Akác, alma, tölgy, nyár tűzifa eladó. Nyíregyháza és körzetében ingyenes kiszállítással. 30/302- 4710. 683979 Kalodás fa eladó. Tölgy-bükk-cser 12.500 Ft, akác 13.000 Ft. Tel.: 06-70/272-9033. ________68355t| Szén a Sényői Tüzépen. Lignit, dió, kocka szállítással, mérési lehetőséggel is. 20/4759-760. 68282^ Tollát, tolihagyatékát megveszem, hétvégén is. Tel.: 0620/311-8137. 682737 A kegyeleti hirdetéseket az interneten is megjelentethetik: http://www.keiet.hu 1_________________________________________________ KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetét mondunk minden rokonnak, ismerősnek akik, szeretett halottunk, ÖZV. LIPPA ANDRÁS temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család 683651__________________________________________________________________________________________ Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett halottunk, PÁLL GUSZTÁV temetésén megjelentek, sítjára koszorút, virágot helyeztek, mély gyászunkban osztoztak. A gyászoló család Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk, ÖZV. VASS JÓZSEFNÉ temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély fájdalmunkat enyhiteni igyekeztek. A gyászoló család Köszönetét mondunk mindazoknak, akik NÁZON GYULA : temetésén megjelentek, fájdalmunkban osztoztak, sírjára virágot i helyeztek. ' Gyászoló család. Kegyeleti hirdetéseit fotóval is feladhatja! MEGEMLÉKEZÉS Sokszor gondolok rád, mindennap emlékezem. Sajnos már 5 éve, hogy nem vagy velem. Más lett az életem, más lett az éj. más a nappal, már csak álmomban halmozol el édes szavakkal. Sajnos hiába várlak már nem jössz többé, Szívemben nag}’ bánatot hagytál nlindörökké. Te voltál a fény az életemben és nem volt árnyék kihez ma is fény nélkül is el találnék. Emlékezem KOVÁCS JÓZSEFNÉ MARGÓ E § halálának 5. évfordulójára. Szerető férje. «ffffSfOT IfAlPt fill 7 Köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, BARTHA KÁROLYNÉ temetésén megjelentek, ravatalára koszorút, virágot helyeztek és mélységes bánatunkban részvéttel osztoztak. A gyászoló csalad 683857 4? Gyászközlemények felvétele: Kelet-Magyarország szerkesztősége PHOTO HALL Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 4-6. 42/501-510 Kisvárda, Szent L. u. 28. 45/411-594 Kelet-Magyarország szerkesztősége “ r Kisvárda^Szent Lászlóit. 25. _ __ 45/500-850 Gombos Team Bt. Kelet-Magyarország szerkesztősége Dombrád, Vay Ádám u. 55______________30/635-4267 Mátészalka, Kálvin tér l. _____________ 44/500-880 Nyírbéltek Takarékszövetkezet, Temetkezési Vállalat .. ., *~i~00 Nyíregyháza, Pazonyi tér 5. 42/408-445 - Nyirbeltek, Kossuth u. 16. 42/388-400 Orfeusz Kft. N Gyémántház Biztosítási Bróker Kft. yíregyháza, Selyem u. 37.__________________42/404-938 - Nyíregyháza, Korányi F. u. 27. 42/595-304 Nyiregyháza, Ady Endre utca 2/A. 42/781-227 ~ Nagykallo, Árpád u. 12/b 70/456-5186 Takács Plusz Kér. Kft. - Nagyhalász, Kossuth u. 16/b 70/333-1939 Kemecse, Sport u. 8. ______________ 42/358-412 _ Nyírbátor) váci u. 21. 70/933-1976 TiszavasvárifKöztemető ____________30/93-57-830 *Fehergyarmat’Petofl u’U> 70/321-2211 Jäger Sándor temetkezési vállalkozó - Baktalórántháza, Vasút u. 7. _________70/933-1974 Csenger, Tisza u. 46. _____________________44/342-037 Hifinet Műszaki üzlet 30/27-17-004 - Gávavencsellő, Dózsa Gy. u. 25. ,0/548-8544 Szatmár-Beregi Takarékszövetkezet - Ibrány, Szabolcs u. 17. _________ 20/548-8989- Fehérgyarmat, Móricz Zs. u. 19. 44/511-011 Fortuna Kuckó Csenger, Hősök tere 1.- Vásárosnamény, Rákóczi u. 1. 45/470-251 44/444-024- Tarpa, Kossuth u. 25. • 45/488-005 -----—---------------------—---------- — :---------------------- Vaja, Damjanich u. 70. 44/585-040 „LILA” Mezőgazdasági és Iparcikk Üzlet- Tiszakerecseny, Lenin u. 7. 45/705-304 Kállósemjén, Kossuth u. 132. 42/255-121- Jánkmajtis, Kossuth u. 12. 44/566-070 „color” Gazdabolt Máriapócs, Bátori út 11. 42/715-100- Mátészalka, Kossuth u. 41. . 44/502-535 „ , .-----------------------------------------Tiszavasvári Takarékszövetkezet Számítástechnikái üzlet- Ibrány, Lehel u. 3. 42/200-227 Baktalórántháza, Köztársaság tér 20/205-4688- Kótaj, Kossuth u. 17. 42/208-314 sky Travel 4600 Kisvárda, Csillag u. 29. : - Tiszabercel, Vásártér u. 5.------------ —42/204-679 Tel./Fax.: 45/403-967,70/455-3954 R-Port Informatika Kft. Ujfeherto, Bartók Béla u. 8. —------—....................——■=...................—--------------------42/291-591 Ladomerszld Gránit 4465 Rakamaz, Temető ut 5.6.7. Virágbolt, Záhony, Ady E. u. 26/a. 45/425-214 +3670239-24-85 % ____________________________Z _________________________________________________________________________________________________________________________f€