Kelet-Magyarország, 2013. szeptember (73. évfolyam, 204-228. szám)

2013-09-18 / 218. szám

2013. SZEPTEMBER 18., SZERDA KELET Olvasónk írja „Úgy adnak, hogy elvesznek” Mit várhatunk az új tanév­től? Erre a kérdésre igyeke­zett választ adni előadásában Horváth Péter, a Pedagógu­sok Szakszervezete országos irodájának igazgató-titkára nemrégiben Nyíregyházán, a Szociáldemokraták Baráti Köre Egyesület rendezvé­nyén. A nemzet napszámosa­it érintő sorskérdésekről és jogszabályváltozásokról el­mondta: a meghirdetett bér­emeléssel alapvetően azok a pedagógusok járnak jól, akik főiskolai végzettséggel nem rendelkeznek (például: sza­koktatók, bizonyos óvodai dolgozók), hiszen eddig ők csak a garantált szakmunkás bérminimumot kapták. Elő­nyösen érinti a bérfejlesztés azokat a katedrán állókat is, akiknek nincs sok túlórája, több diplomája, szakvizsgája, hiszen a korábbi fizetésükhöz képest 50 százalékkal is töb­bet vihetnek haza. Azok azonban, akik hosszú ideje vannak a pályán, maga­san képzettek, sok túlmun­kát vállalnak, azzal fognak szembesülni, hogy az össz­Horváth Péter igazgató-titkár FOTÓ: KM keresetük nem változik vagy csökken. A kormány új bér­rendszere azért igazságtalan, mert úgy egyenlősít, hogy elvesz másoktól, ráadásul pont azoktól, akik a legkép­zettebbek és lelkiismeretesen „húzzák az igát”. A pedagó­gusoknak adható cafeteriáról korábban az önkormányzatok dönthettek, a gazdasági moz­gásterük alapján. A béren kí­vüli juttatások sorsáról mind­össze tervezetek születtek. Ha továbbra is csak adható juttatás lesz, félő, hogy nem adják majd, vagy nem min­denkinek, ami roppant igaz­ságtalan lenne. Oláh Gábor elnök, Szociáldemokra­ták Baráti Köre Egyesület Események képekben A fogathajtóké volt a terep szeptember első szombatján Kálmánházán. A látogatók nemcsak a fogatok versenyét, hanem kulturális előadásokat is megtekinthettek a rendezvényen fotó: olvasónktól Közel 250 vendég fordult meg a mandabokori közösségi épületben rende­zett családi napon, ahol sokrétű, színes programok és finom harapnivalók várták a kicsiket és a nagyokat fotó: bellus Szilvia Jubileumi ünnepséget rendezett nemrégiben az idén 10 éves kistelekisző­lői nyugdíjas klub. A hangulatos bálon számos társklub is képviseltette magát FOTÓ: ZELEIISTVÁNNÉ A szeptember elején rendezett étőzenés mulatság egyik vidám pillanata FOTÓ: KM A nyíregyházi Alvégesi Nyugdíjas Klub Cha-cha-cha tánccsoportja a Váci Mihály Kulturális Központ égisze alatt működik. 2011-ben alakultunk, majd 2012 janu­árjában újjászerveződtünk, lecseréltük a zenét és a ko­reográfián is változtattunk. Sikeresen szerepeltünk különböző rendezvénye­ken, fesztiválokon, a Ki Mit Tud?-ról ezüst és bronz fo­kozatokkal tértünk haza. A ruhákat és a kiegészítő­ket magunk készítettük. Idén januárban új táncot tanultunk, a cigány tán­cot is felvettük a reper­toárunkba, de tervezzük a kánkán tanulását is. Szeptember 7-én bált szer­veztünk, a bevételből sze­retnénk részt venni 29-én a III. Népek tánca, népek ze­néje rendezvény elődöntő­jén, majd szeptember 30. és október 3. között a bogácsi III. Nyugdíjas Ki Mit Tud?- on. Reméljük, hogy mind a két rendezvényen eredmé­nyesen fogunk szerepelni! A nyíregyházi Alvégesi Nyugdíjas Klub Cha-cha- cha tánccsoportjának tagjai: Kissné Zsuzsa, Katonáné Ili, Piszárné Ili, Ádámszkiné Emi, Bezdán Margó és Bráz Katalin, a csoport vezető­je. Mindannyian lelkesen, időt, fáradtságot és anyagi­akat nem kímélve ropjuk a táncot. Szívesen fogadunk új tagokat, akik hozzánk ha­sonlóan szeretnek táncolni. Az utóbbi időben ketten is jelentkeztek a sorainkba. Bráz Katalin tánccsoport-vezető Olvasóink írják A bírságolás nem segít a szenvedőkön Nyírbátorban, az egyik óvoda kerítése tövében parlagfűten­ger fogadja az arra járókat. Elég sokat hallani az aller- gén gyomnövény esetében bírságolásról, a szigorítások­ról, ezért felmerült bennem, hogy ebben az esetben vajon ki a felelős, ki fog bírságot fi­zetni kinek? A tünetek sokak számára ismertek: könnyező szem, kaparó torok, állandó orrfolyás. Lenne egy javasla­tom: akik szenvednek és or­voshoz mennek a gyógyulás reményében, azoknak (orvosi igazolásra) a gyógyszertárban ingyenes legyen a patikaszer, ezek költségét a befizetett bírságokból lehetne fedezni. Aki szenved a parlagfű pol­lenjétől, az biztosan egyet ért velem, a bírságolás persze a parlagfűtől szenvedőkön nem segít. Kosztyu János, Nyírbátor Közösen tegyük rendbe a gyarmati temetőket! Fehérgyarmat két, lezárt ál­lapotban lévő ó temetőjét (katolikus és református) már régen nem nyitották ki, csak imitt-amott lehet látni a gondos kezek munkáját. A sírhantok nagyobb hánya­dát már betakarta a termé­szet fákkal, bokrokkal, talán mert az emberi mulasztást nem bírta nézni. Az a kez­deményezésem, felhívásom minden jóérzésű emberhez, a város munkaképességű lakosságához, hogy ki-ki te­hetsége szerint vegyen részt a temetők rendbe tételében! Szükség lenne vállalkozók­ra, teherfuvarozókra, sírkö­vesekre, lakatosokra és sok dolgos kézre, hogy közös erővel szemet gyönyörködte­tő, szép kegyeleti parkot hoz­zunk létre Fehérgyarmaton. Itt vannak még a világhábo­rúból idekerült, itt elhalálo­zott hadifoglyok síremlékei is. Távoli országokban a mi katonáink végső nyughelyét is virágokkal borítják az ott élők, nekünk is illene gon­doznunk a térségünkben elhunyt más országok vete­ránjainak síremlékeit. A helyi összefogás már elkezdődött, hiszen a fehérgyarmati Deák Ferenc Gimnázium diákjai a hadifogolysírok gondozását vállalták, a Fehérgyarmat VSE sportolói a temetők takarí­tási munkálataiban vesznek részt, a helyi római katolikus egyház hölgytagjai pedig a növények ültetésében segéd­keznek majd. Széles Szabolcs Tisztelt Olvasónk! i Ezen az oldalon a Kelet-Magyarországhoz érkező olvasói leveleket, fényképeket közöljük. Lehetőségeinkhez mérten : m , minden olyan írást megjelentetünk, amelynek tartalma ' nem ütközik érvényes jogszabályba, valamint nem sért személyiségi és kisebbségi jogokat, jó ízlést. Ha a levelet P részleteiben találjuk ilyennek, azokat a részleteket kihagyjuk. A levél megjelentetése azonban nem jelenti azt, hogy szerkesztőségünk bármi­lyen részletében egyetértene az abban leírtakkal. Szerkesztőségünk nem késztet levélírásra és nem szervez levélírókat - csak a beérkező levelekkel foglalkozunk. A leveleket az élvezhetőbb olvashatóság érdekében általában rövidítjük, az azonos mondandójúakat összevonjuk. Az oldalt civil vélemények számára tartjuk fenn, politikusok leveleit csak abban az esetben közöljük, ha személy szerint szólították meg őket, és erre kívánnak válaszolni. Ha olvasóink közül valaki nem ért egyet egy itt megjelent levél tartalmával, természetesen válaszolhat a levélírónak. Az olvasói oldalon továbbra is csak a teljes névvel és címmel érkező, telefon­számmal is ellátott, így telefonon leellenőrizhető, valós feladóval rendelkező leveleket közöljük. <S> Digitális írástudók lettek Újabb 10 tanuló szerzett digitális írástudás tanúsítványt a Nyírségi Segítő Kéz Alapítvány szervezésében, fotó: baráthné Nyitva hagyott történelem A temetőink gondozása lelkiismeretünk tiszta­ságát is jelzi egyben - írja olvasónk. FEHÉRGYARMAT. Ahogyan az írás mondja: mindennek ren­delt ideje van, ideje van a születésnek, a meghalásnak, esetünkben pedig a munká­nak. Egy helység temetkezé­si helye egy nyitva hagyott­történelemkönyv is egyben, amit olykor nem árt leporol­ni, átlapozni, mert elődeink életét, megélt történetüket tanulmányozva, hihetetlen erőt meríthetünk a jelen kor elviseléséhez, és egészséges lelkülettel, szívvel válaszol­hatunk a jövő kihívásaira is. Talán rólunk sem feledkez­nek majd meg, ha eljön az idő. E. NAGY ISTVÁN h A fehérgyarmati FVSE kézisek egy csoportja Tankóczi Gyula vezetésével: Csapos János, Karikás Krisztián, Bartha Gábor, Bihari Zoltán, Szabó Péter, Török Péter, Pásztor Attila, Nagy Tamás, Bodnár Krisztián, és Kotvász András fotó: olvasónktól A hazafiság hangoztatá- tisztaságát is jelzi egyben, sa nagyon szép dolog, de ha hogy nem felejtkeztünk el nincs mögötte kézzelfogható őseinkről, és a jelen, a jövő és szemmel látható produk- fiatalságának is útmutatója- tum, nem egyéb, mint üres ként szolgálhat, hogy majd szócséplés, nemzeti történél- ők sem feledkezzenek meg műnk feledése. rólunk, amikor egyszer eljön A temetőink következetes az idő- gondozása lelkiismeretünk E. Nagy István, Fehérgyarmat Lakóhelyem: Ön is lehet szerkesztő! Bizonyára sokan ismerik és böngészik lapunk internetes portálját, a Szabolcs Online-t ( www.szon.hu ) is. Megyei hírportálként fontosnak tartjuk, hogy településeinkről minél több információ jusson el az ott élő emberekhez, ezért indultak el a „lakóhelyem” aloldalak, melyeken az olvasók megtalálhatják a saját településükről szóló híreket. A Szabolcs Online-on jelenleg 21 tele­pülés aloldala szerepel. Ezek a felüle­tek interaktívak: azaz bárki feltölthet rá képeket, cikkeket, információkat, amelyeket meg akar osztani lakóhelye közösségével. <§> Talált kulcsok A képen látható kulcs­csomót szeptember 12-én találták Nyíregyházán, a Négyes huszárok útján. FOTÓ: KM Hastánc és cha-cha-cha Üzenet Páll Tibor hűséges olvasónktól: Istennek nemcsak igazság- érzete van, de feketehumorai?” Ebben szilárdan hiszek. „ LAUREU. K. HAMILTON

Next

/
Thumbnails
Contents