Kelet-Magyarország, 2013. szeptember (73. évfolyam, 204-228. szám)
2013-09-18 / 218. szám
2013. SZEPTEMBER 18., SZERDA RÉCÉT Háttér 3 Szórólapozás és porzás Egyre több fiatal vállal diákmunkát nyáron illusztráció: racskó tibor Már diák munkavállalóként is fontos szerepet kap a felelősen végzett munka. nyíregyháza. Ezen a nyáron is nagy volt az igény a diákmunka iránt. A DiákÉSZ, azaz a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége szerint az iskolaszövetkezetek évente 130 ezer munkavállalónak biztosítanak pénz- és tapasztalatszerzési lehetőséget, jelentős részük, mintegy 52 ezer fiatal nyáron dolgozik. Túljelentkezés volt- A hallgatóknak nyáron sokkal több idejük van pénzt keresni, ráadásul a szünidő beálltával a költségeik is megemelkednek. Akik a főiskola vagy az egyetem mellett dolgoznak, többet vállalnak ebben az időszakban is. Közkedveltek voltak a vidámparki, csúszdaparki és a könnyű fizikai munkák. A lányok főként a nyári hoszteszkedési lehetőségeket és az irodai, asszisztensi teendőket keresték. A fiúk körében a rendezvények utáni rakodás és a már említett könnyű fizikai munka voltak a legkelendőbb, de az egyetemi tanulmányokhoz kapcsolódó szakmai gyakorla- tos munkák is nagy népszerűségnek örvendtek - fejtegette Fiák István, a DiákÉSZ elnöke.- A fiatalok a szabadabb időbeosztás miatt több munkát vállaltak a nyáron, akár zsebpénz, akár tapasztalat- szerzés céljából. A nyár a korábbi évekhez hasonlóan hatványozottan erősebb volt, mint az év többi része, megszaporodtak a munkalehetőségek és a diákok száma is. Jelentős túljelentkezés volt, de nagy volt az igény is a vállalatok felől a szabadságolások és idénymunkák miatt - közölte Füleki Zsanett, a Fürge Diák Iskolaszövetkezet észak-alföldi régióvezetője. - Egész évben volt igény irodai adminisztrációra, raktározási munkára, valamint szórólapozást, kérdőívezést és feldolgozási munkalehetőségeket ajánlunk a fiataloknak. Mindezek kiegészültek a fesztiválokhoz kötődő munkákkal, valamint a kérdőíve- zéssel. Arányait nézve főként a címerezés és a porzási munkálatok azok, amelyek sok diáknak biztosítottak munkalehetőséget, időnként több száz is megfordult a földeken. A közel 20 éves, több mint 30 ezer tagot számláló Fürge Diák Iskolaszövetkezetnek sikerült elérni azt is, hogy nem csak az egyszerű betanított munkakörökben kérnek diákokat, hanem a.kvalifikáltabb, végzettséget igénylő munkaköröket is velük töltetik be.- Már diákként is fontos szerepet kap a felelősen végzett munka, hiszen a jó munkaerő itt is érték. Mivel figyelemmel kísérjük az Y-generáció munkavállalásának szándékait, így azt mondhatjuk, hogy felelősségteljesen gondolnak a jövőre, tervezik karrierjüket, így fontos a tapasztalatszerzés és kapcsolatépítés is - tette hozzá Füleki Zsanett.- Öröm számunkra az idei kormányrendelet, hiszen nem csak a diákszövetkezetek érdekképviseleti munkájának az eredménye, hogy végre lehetőséget biztosít a végzősök számára is a munkavégzésre, ami rendezi hallgatói jogviszonyukat. A Fürge Diák Iskolaszövetkezet támogatja a fiatalokat, és próbálunk olyan munkalehetőségeket teremteni, mely tanulmányaikhoz, szakmájukhoz közelít, akár gyakornoki programokat ajánlva nekik - ezzel segítve az önfenntartás első lépéseinek megteremtését is. Egyszerre két helyen- Egész nyáron telefonos operátorként próbáltam minél több pénzt gyűjteni, mert szeretnék januárban Angliába utazni, hogy tanulmányozzam a XIX. századi parlamenti választási szokásaikat. Ehhez azonban még gyűjtögetnem kell, így szeptemberben a call center mellett egy irodai munkát is elvállaltam. A megyében amúgy sincs túl sok munkalehetőség a diákok számára. Aki nem telefonál, az vagy a gyárakban, vagy hoszteszként, esetleg szezonálisan a földeken vagy strandokon dolgozik- adott hangot véleményének Haj du Anita. km-ltl, csa Partnerségben, együtt az egészségért A sajátos helyi és közös népegészségügyi kihívások kezelése is célja az egyéves, határon átnyúló projektnek. nyíregyháza. - A magyar és ukrán határ két oldalán élő közösségekben az országosnál jelentősebb társadalmi-gazdasági hátrányok egészségrontó hatásainak mérséklése, a sajátos helyi és közös sürgető népegészségügyi kihívások kezelése a célja annak az egyéves, határon átnyúló projektnek, amelynek nyitó- konferenciáját kedden tartották Nyíregyházán. - A tudás és a készségek erősítésével, a negatív egészségtendenciák megfordításával a gazdasági versenyképesség javítható, ehhez kell az oktatás, az egészségügy, a szociális és civil szektor együttműködése - mondta dr. Csedrekiné dr. Pénzes Marianna, a program vezető partnere, az AlterEgo Észak-Kelet Magyarországi Szenvedélybetegeket Megelőző Egyesület elnöke. Segítik az együttműködést A jövő júliusban befejeződő, az Európai Unió által csaknem 100 ezer euróval támogatott program szakmai koordinálásában a Debreceni Egyetem Egészségügyi Kara és az Ungvári Egyetem vállal kiemelkedő szerepet. Dr. Fábián Gergely, a kar dékánja és Báthori-Tarczy Zita, az ukrán partnerszervezet, a TOUCH Project Charitable Foundation elnöke is a szociális és egészségügyi területet egyaránt érintő programban az együttműködés fontosságát, az egymástól tanulás lehetőségét hangsúlyozták, hiszen így érhető el, hogy a célterületen, Ukrajna magyar nemzetiségűek által sűrűn lakott részein és a határmenti településeken a népegészségügyi kihívásokra többek között a képzési és továbbképzési, egészségfejlesztési programcsomag kidolgozásával hatékony válaszokat adjanak és a társadalmi hátrányok negatív egészséghatásai csökkenthetőek legyének. Dr. Trieb Gergely, Magyar- ország Ungvári Főkonzulátusának konzulja a konferencián is hangsúlyozta: lehetőségeikhez mérten minden, a határon átnyúló együttműködést segítenek és támogatnak, mert a kultúrában, az egészségügyben és a Dr. Csedrekiné dr. Pénzes Marianna, a program szakmai vezetője FOTÓ: INTERNET gazdaságban is szükség van a tapasztalatcserére, a partnerségre. KM-BM Megkérdeztük Te dolgoztál már diákmunkásként? RAJKA SÁNDOR: Call KINDRUSZ ANDRÁS: Én TUZA DÁVID: Az Állat- centeres voltam egy még nem dolgoztam parkban dolgoztam, jól kommunikációs cégnél, soha diákmunkásként, éreztem magam. BARNA ÁDÁM: Napi hat órát melóztunk Dáviddal. FORGONY GYÖRGY: Egy multinál voltam árufeltöltő. KOVÁCS EMESE: A nyáron nyelvvizsgára készültem. A tizenkilenc éves Rajka Sándor sokáig, majdnem másfél évig dolgozott egy telekommunikációs cégnél mint call centeres. - Alapvető feladataim közé tartozott az ügyfelek megfelelő szintű tájékoztatása - közölte a nyíregyházi fiatalember. Barátja, Kindrusz András azonban nem kóstolt még bele a diákmunkások életébe. - Igazából nem hozta még úgy a sors, hogy az iskola mellett dolgoznom kelljen. Bolti eladónak tanulok, jövőre nyári gyakorlat biztosan vár majd rám - tette hozzá. Tuza Dávid az idén nyáron a nyíregyházi Állatparkban dolgozott barátjával, Barna Ádámmal. - Napi hat órát melóztunk, nagyon élveztük. Takarítottunk, füvet és eleséget vittünk az állatoknak. Egy hónapig voltunk ott, háromszáz forintot kaptunk óránként - mesélték a fiatalok. For- gony György több végén égette nyáron a gyertyát, hiszen dolgozott egy multinál és egy telefonos értékesítő pozícióban is. - A multinál árufeltöltő voltam, egész jól éreztem magam, így gondolkodom rajta, hogy a suli mellett is folytatom - válaszolta. Kovács Emese az idei nyári szünetben tanult, ugyanis nyelvvizsgára készült. - Sok időmet emésztette fel, így nem volt energiám mellette még dolgozni is - válaszolta a fiatal lány. km-tg Nézőpont Nyéki Zsolt Málna után monitor Van az élelem és a víz, ami nélkül nincs élet - és van a munka, ami nélkül nem lehet megélni. Tudunk persze ellénpéldákról is, de szerencsére a fiatalok többségének szeme előtt nem ez lebeg, amikor egyéni céljaik eléréséhez alávetik magukat a létfenntartás közösségi normáinak, az azokhoz igazodó követelményeknek. Csábító, hogyne lenne csábító a könnyű pénz, a fárasztó munka nélkül is elérhető földi jók sora, de ha csak nem hull ötös lottó nyeremény (különösen most!) valaki nyakába, akkor marad az izzadás, a szellemi vagy fizikai erők befektetése. Egy szinten áldozat is, de amolyan feltétele a nyugodt alvásnak, s ezt, ha nem is vallják be, tudják, érzik a „verdáikkal”, arany bikaláncaikkal - fogalmazzunk így - „túlpozícionált” egyének. k Az emberi gyarlóságból fakadó alapigazság, hogy amiért nem dolgozunk meg, azt nem is becsüljük, s igaz az ellentétje is: minél több energia befektetésével érünk el egy célt, annál inkább élvezzük a pillanatot. A célok persze különbözőek, a diákok esetében is: van, akinek kőkeményen be kell segítenie a családi költségvetésbe, akár azzal, hogy a tanuláshoz, ruházkodáshoz szükséges pénzt maga teremti elő; mások pedig csupán a szórakozás, az utazás anyagi fedezetét szeretnék előteremteni munkavállalásukkal. Ez is becsülendő! A lényeg az, hogy ne mástól várja el vágyai teljesítését, hanem maga tegyen érte. Egyébként az egészséges önbecsülés alapja is ebben rejlik. Nagy tisztelettel pillantottam például arra a főiskolai hallgató lányra, aki korrektori munkát vállalva délutánonként huppant monitor elé a Kelet-Magyarország szerkesztőségében. Rendszerint hajnalban kezdte a napot, s amikor nyolc-kilenc óra málnaszedés után épp, hogy rendbe szedte magát, kezdte a második műszakot. Példája is igazolta, hogy bár nem könnyű, de aki kitartóan keres, az talál munkát, akár többet is. A szülői szív persze sajog, szeretné megkímélni a gyermekét, de ha az életre nevelés a tét, akkor a szív mellett az észre is hallgatni kell. Késő már a bánat, amikor egy minden földi jóval elhalmozott csemetéből családját tönkre tévő szélhámos, csaló válik, és szerettei (ha maradtak neki) legfeljebb már csak azért szurkolhatnak, hogy a rendőrség hamarabb találja meg, mint az alvilág. Jobb hát minél előbb kitartó, szorgalmas munkára nevelni mindenkit, s ahhoz szoktatni, hogy tudása, képessége fejlesztésébe fektesse az energiáit. No meg tudatosítani, hogy ennek arányában teremti meg saját esélyeit a boldoguláshoz. nyeki@inform.hu A lényeg az, hogy ne mástól várja el vágyai teljesítését, 1 hanem maga te- gyen érte. Kelet kvíz Melyik királyunk adománylevelében találkozhatunk először Baktalóránt- háza nevével? a) IV. László b) IV. Béla c) V. István d) III. András A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el. ® Tereprendezés I Végéhez közelednek a Hadobás soron a szennyvízcsatorna építési munkálatai. A szakemberek már az úttest helyreállításán dolgoznak. fotó: racskó tibor