Kelet-Magyarország, 2013. augusztus (73. évfolyam, 178-203. szám)
2013-08-23 / 196. szám
2013. AUGUSZTUS 23.. PÉNTEK Hazai tájakon A határon túl már épül a közút Az út szélén betonelemek, homok- és kőhegyek jelzik az építkezést Hajdú Ágota fotó: km Bonis Bona-díjat vehet át a kiváló versenyfelkészítő NYÍREGYHÁZA. A Nemzeti Tehetség Program „Bonis Bona - A nemzet tehetségeiért” pályázatára a nyíregyházi Vikár Sándor Zenei Alapfokú Művészeti Iskola öt pedagógust javasolt a rangos díj elnyerésére. A leadott ajánlások alapján az előértékelést követően a pályázati bizottság úgy döntött, hogy Hajdú Ágota népzene szakos tanárnőt Bonis Bona-díj elismerésben részesíti az „A” kategóriában, mint „kiváló versenyfelkészítőt”, ugyanis fiatal tanítványai rendszeresen kiemelkedően szerepelnek a különböző zenei versenyeken. A díjátadó ünnepséget augusztus 28-án rendezik meg a Nemzeti Színházban. A díjat dr. Hoffmann Rózsa, az Emberi Erőforrások Minisztériumának közoktatásért felelős államtitkára adja majd át az elismerést a kitüntetett tanárnőnek. km-ltl Romániában már elkezdődött, nálunk hamarosan indul a Szaniszlót Ömböllyel összekötő nemzetközi útépítése. ÖMBÖLY, KÁROLYPUSZTA. Minden évben egy fél napra meg- J élénkül a forgalom azon a | földúton, amely Ombolyt köti össze a Romániában található Károlypusztával. Természetesen ehhez az kell, hogy erre j a 12 órára a magyar és román határőrrendészeti egységek megnyissák a határt az utazók előtt. Nem volt ez másképpen az idén sem augusztus 17-én, hiszen az ömbölyi falunapon az államhatárt jelző táblánál ideiglenesen irodát alakítottak ki a magyar és román határőrök. Érkeztek szép számmal autók mindkét irányból. A határátlépés gördülékenyen történt, hiszen csak a személyi igazolványokat nézték meg tüzetesebben a két ország határőrei, s már lehetett is továbbmenni. Jóval közelebb lesz Ottjártamkor éppen Romániából érkezett egy magyar rendszámú autó.- Nyírbátorból utaztunk át innen a második településre, Szaniszlóra a rokonokhoz, de nem jártunk szerencsével, mert nem voltak otthon, így már megyünk is haza - mondta el érdeklődésünkre Gyarmati Ferencné. - Örültünk ennek az ideiglenes határnyitásnak, hiszen Szaniszló erre jóval közelebb van, mintha Vállajnak mentünk volna. Nagyon várjuk már, hogy a két ország közösen megépítse a jó minőségű közutat Szaniszló és Ömböly között, s akkor már csak az kell, hogy a schengeni határ is áttolódjon Románia keleti határaihoz. Ha ez megtörténne, akkor valóban nagyon közel kerülnénk a rokonokhoz, bármikor igénybe vehetnénk a majd itt elkészülő utat. Egyébként Romániában már elkezdték az út építését - tette hozzá még búcsúzóul Gyarmati Ferencné. Teherautók az úttesten A határról jól látszott Károlypuszta templomának tornya, amelyen hívogatóan meg-megcsillant az augusztusi, kora délutáni napsütés. Nosza, akkor nézzük csak meg, hogy hol is tart valójában Romániában az út építése! Károlypuszta főutcáját építkezés miatt lezárták, ke- rülőutat jelöltek ki. Az út közepén látszott is két hatalmas átmérőjű csatorna. Gyalog folytattam az utam a lezárt területen, hátha több információhoz jutok a helybeliektől. Éppen szilvát szedett egy férfi az utcán, de hiába szólítottam meg, románul mondogatta, hogy nem tud magyarul. Jó pár száz méterrel arrébb az út szélén két teherautó állt, ráadásul úgy parkíroztak, hogy szlalomozniuk kellett az arra közlekedőknek. Az egyik platóját állítva hagyták, mintha még lázasan dolgoznának, azonban az autók mellett senkit nem találtam. Végül a közelben lévő fák árnyékában ráleltem a békésen heverésző és beszélgető munkásokra. Négyen voltak, a köszönésemre csupán egyikük válaszolt tört magyarsággal.- Nyolc méter szélesre építjük majd az utat. Már kiástuk a szélesítés alapját, most töltjük fel éppen kőzúzalékkal- bökött a munkálatok irányába. - Régi út már ez, még a szocializmus idején készült- mondta magyarázatként. A fotók elkészítése után visszaindultam Magyarországra, mikor ismét megláttam egy férfit még a községen belül. Megint nem volt szeFOTÓK: M. MAGYAR LÁSZLÓ rencsém, hiszen ő sem tudott magyarul. Talán jóval beljebb kellene mennem, hogy magyar emberekkel találkozzam? - fogalmazódott meg bennem a kérdés. Azt mindenesetre megértettem, hogy arra kér, vigyem át Ömbölyre. Átvittem, közben kérdeztem oroszul, németül, tud-e valamilyen nyelvet. Nem tudott. Igaz, amikor kiszállt Magyarországon nagy örömmel a kocsiból, s elindult az ömbölyi kocsma felé, búcsúzásul udvariasan még odaköszönt nekem: - Thank you... KM-MML Az útépítés adatai A projekt címe: Összekötő út kivitelezése Szaniszló és Ömböly között Vezető partner Szatmár Megyei Tanács A projekt kezdete: 2011.07.01. A projekt zárása: 2013.12.31. ERFA támogatás összege: 5.659.419EU Míg a munkások hűsöltek, az úton hagyott teherautók között szlalomoz- hattak a járművek Tiszabercelen is ünnepeltek A megáldott új kenyeret megkóstolhatták a vendégek és a fellépők is. TISZABERCEL. A korábbi évek hagyományaihoz híven augusztus 20-án Tiszabercelen is megemlékeztek Szent István királyról és az államalapításról, valamint megünnepelték az új kenyeret. A Varga portán rendezett ünnepségen Szántó Zsolt polgármester köszöntötte az érdeklődőket, majd a helyi nyugdíjas egyesület és az általános iskolások műsorát tekinthettek meg a rendezvény résztvevői. Ünnepi beszédet Ferenczi Richárd római katolikus plébános mondott. Felidézte többek között Szent István király munkásságát, egyházA tiszaberceli ünnepség egy pillanata fotó: önkormányzat “ Ifjú zarándokok a búcsúban Az elmúlt szombaton megérkeztek az ifjúsági zarándoklat résztvevői Máriapócsra a Nagyboldogasszony-napi búcsúba. FOTÓ: M. MAGYAR LÁSZLÓ Vasárnap választ Olcsva lakossága OLCSVA. Időközi választáson a polgármester és az önkormányzati képviselők személyéről dönt Olcsva lakossága augusztus 25-én. A polgármesteri székért Huszti József és Tarné Bártha Ildikó indulnak, mindketten független jelöltek. A négy képviselői helyre kilenc független jelölt pályázik: Ábrány Sándomé, Ardai Ferenc Károly, Himcsuk Tímea, Huszti László Tibor, Husztiné Bartha Mónika, Katona Józsefné, Kosa Árpád, Náni Ádám István és Szűcs Lászlóné. A község egy szavazókörébe várják az 543 választópolgárt vasárnap 6 órától 19 óráig. hl A nyitás napján sportos programokkal, értékes nyereményekkel és kihagyhatatlan napi ajánlatokkal várjuk a látogatókat! viselői megáldották az új kenyeret, amiből természetesen a fellépőket és a vendégeket is megkínálták. KM szervező munkáját, államalapító tevékenységének jelentőségét, fontosságát, majd ezt követően az egyházak kép-