Kelet-Magyarország, 2013. augusztus (73. évfolyam, 178-203. szám)

2013-08-06 / 182. szám

2013. AUGUSZTUS 6., KEDD ...és még futballozni is tudnak Nem csupán a játékosok, az edzők is váltottak... Szépen csillog az ezüst is - megyei válogatottunk a második helyen zárt fotó: sipeki Péter A szabolcsiak második helyét hozó megyei válogatottak tornája minden szempontból sikeresnek mondható. labdarúgás. A megyéből indult a kezdeményezés, és kevés híján Szabolcs- Szatmár-Bereg csapata lett a legnagyobb nyertese a me­gyei válogatottak tornájának. Az amatőr játékosokat meg­mozgató viadalt a hétvégén Baktalórántházán és Nyíregy­házán rendezték - a Városi Stadionban megvívott döntőt a torna egyetlen találatával a csongrádiak nyerték meg a hazaiakkal szemben. Ötletgazdaként rendezhettek- A mi ötletünk alapján jött létre ez a torna, amely mind az országos szövetség vezető­ségénél, mind pedig a megyei igazgatóságok körében nyitott fülekre talált, ötletgazdaként kaptuk meg a lehetőséget a fi­nálé megrendezésére - mond­ta Barczi Róbert, az Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) Szabolcs-Szatmár-Bereg me­gyei igazgatóságának igazga­tója. - Egy régi, talán már el is feledett kezdeményezést sze­rettünk volna feltámasztani, egyúttal lehetőséget adni arra, hogy eldöntsük: melyik válo­gatott szerepeljen az európai szövetség által kiírt Régiók Kupáján, az amatőr Európa- bajnokságon. Hozzáteszem, még közel sem biztos, hogy a csongrádiak adják majd a kon- tinenstomán induló magyar válogatottat. A döntőbe jutott négy régió szövetségi edzői megkapták a jogot és a lehető­séget arra, hogy a régiójukból válogatottat állítsanak ki, a keleti és a nyugati országrész két-két csapata a tervek sze­rint tavasszal oda-visszavágós elődöntőt vív, ezen párosítá­sok győztesei mérkőzhetnek meg az Eb-szereplés lehetősé­géért. Azt szeretnénk elérni, hogy a döntő mérkőzést Tel­kiben, kiemelt figyelem mel­lett játszhassák le. A mi régi­ónkban tehát a Fecsku István, Bíró Csaba edzőpáros válogat­hat azokból a játékosokból, akiket a tiszaújvárosi selejte­zőtornán megismerhettek. A megyei válogatottak tor­náján kétszer huszonöt per­ces meccseket rendeztek, talán emiatt is esett kevés gól - mindössze egy. Ezzel együtt szakmailag hogyan lehet érté­kelni a látottakat?- A tervünk és az ötle­tünk arra is vonatkozott, hogy a kötelező feladatokon túl, az ilyen rendezvények­kel vagy éppen a többhetes gyermekfocitáborral is nép­szerűsítsük az amatőr lab­darúgást - árulta el Barczi Róbert. - Nem volt könnyű megfelelő időpontot találni az eseménynek, végül au­gusztus első hétvégéjére esett a választás, és hogy a klubok­nak a felkészülés alatt minél kevesebb ideig kelljen nél­külözniük a játékosokat, két napba sűrítettük a programot. Ezért döntöttünk a rövidebb játékidő mellett. Valamennyi edzőnek meg kellett küzde­nie azzal, hogy egy-egy játé­kos lemondta a részvételt, de így is komoly presztízse volt a viadalnak, ezt erősítette meg az érintettek véleményé is. A vezetők elhivatottsága A hazai csapat köreiben nem kis szomorúságra adott okot a döntő hajrájában bekapott gól, ám az kétség kívül meg- süvegelendő, hogy Szabolcs- Szatmár-Bereg megyéé az or­szág második legjobb amatőr válogatottja.- Telitalálatnak bizonyult a Fecsku István, Bíró Csaba edzőpáros kinevezése, rajtuk kívül Kvaka Árpád technikai vezető is rengeteget tett a sikeres szereplésért, Bekecs Sándor gyúró elhivatottsá­gáról és hozzáállásáról pedig annyit: két nappal megrövi­dítette a szabadságát, hogy a rendelkezésünkre állhas­son. Tudom, hogy ez nem az üzenőfal helye, de ezt ezúttal is szeretném megköszönni a feleségének. A vezetők által képviselt elhivatottság átra­gadt a csapat teljesítményére, és a srácok emellett azt is bi­zonyították, hogy még futbal­lozni is tudnak... KM-BT Az első ellenfél legalább ismerős lesz Puskás Dávid és társaik öt megye csapatai ellen küzdhetnek FOTÓ: MÁN LÁSZLÓ A Nyírbátor a jövő hé­ten a Cigánd ellen kezd, az idegenbeli premier pedig villanyfényben esedékes. labdarúgás. Hat megye csa­patai kaptak helyet az át­szervezett NB III. Keleti cso­portjában. Érdekesség, hogy amíg a harmadosztály ko­rábbi rendszerét tömegesen elárasztó szabolcsi csapatok száma drasztikusan csökkent (hétről egyre), addig a szom­szédos megyék, Hajdú-Bihar és Borsod-Abaúj-Zemplén a létszámcsökkentés ellenére is népes kontingenssel büszkél­kedhetnek, négy-négy csa­pattal (Hajdúból Létavértes, Hajdúböszörmény, Ebes és a DVSC-DEAC, Borsodból Cigánd, Putnok, Kazincbar­cika és Tiszaújváros vívta ki helyét a mezőnyben) vezetik a csoport „népességi verse­nyét”. Hevesnek (Hatvan, Eger és Felsőtárkány) vala­mint Pest megyének (REAC, Ferencváros II és Veresegy­ház) három-három képvi­selője van, míg Szabolcs- Szatmár-Bereg Nyírbátor, Jász-Nagykun-Szolnok pedig Jászapáti révén érdekelt a mezőnyben. Tavaszról előrehozott meccs Ebből adódóan alighanem a Nyírbátorra vár a legtöbb uta­zás a bajnokság közben, sok lesz az ismeretlen rivális Már­ton István legénysége szá­mára, amely mégis ismerős ellenféllel, egyben az elmúlt két évi legnagyobb riválisa otthonában kezdi meg bajno­ki szereplését a jövő szomba­ton. A Cigánddal a 2011/2012- es és a 2012/2013-as sorozat során is végig különversenyt futottak a bátoriak, és rendre a szabolcsiak sikerét hozta a viaskodás, hiszen mindkét alkalommal úgy végeztek a második helyen, hogy a bor­sodiakat szorították a dobogó harmadik fokára, majd a ne­gyedik helyre. A mérkőzések jelentős ré­szét szombaton rendezik, mindössze két csapat, az Ebes és a Veresegyház jelölt meg vasárnapi meccsnapot. A REAC hazai találkozóinak nagy részét villanyfény mel­lett játssza, így például a má­sodik játéknapon a bátoriak este héttől lépnek majd fel a rákospalotaiak otthonában. Ugyan tizenhat csapatból áll a mezőny, de az NB I-hez és az NB II-höz hasonlóan a har­madosztályban sem csak ti­zenöt játéknapból áll majd az ősz, hanem a tavaszról előre­hozott első játéknappal zárul a bajnokság idei szakasza. KM-BT Labdarúgás; Az NB in. Keleti csoport őszi menetrendje Morduló. Augusztus 17., szombat, 17.30: FC Hatvan- Hajdúböszörményi TE, Nyírbátor FC-Cigánd SE, Létavértes ’97 SC-Rákospalotai EAC, Putnok FC-Egri FC, Felsőtárkány SC-Kazincbarcikai SC, FC Tiszaújváros-DVSC-DEAC, Jászapáti FK-Veresegyház VSK. Vasárnap, 17.30: Ebes KKSE-Ferencvárosi TCII._____________________________ 2. forduló. Augusztus 24., szombat, 17.30: DVSC-DEAC-Ebes, Ferencváros II—Felsőtárkány, Kazincbarcika-Putnok, Eger-Létavértes, Hatvan-Cigánd, Hajdúböszörmény-Jászapáti. 19: REAC-Nyírbátor. Vasár­nap, 17,30: Veresegyház-Tiszaújváros. ________________ 3. forduló. Augusztus 31., szombat, 17.30: Hatvan-REAC, Nyírbátor-Eger, Létavértes-Kazincbarcika, Putnok-Ferencváros II, Felsőtárkány-DVSC-DEAC, Tiszaújváros-Jászapáti, Hajdúböszörmény-Cigánd. Vasár­nap,TT^O^be^Veres^ház _____________________ 4. forduló. Szeptember 7., szombat, 16.30: Tiszaújváros-Hajdúböszörmény, Jászapáti-Ebes, DVSC- DEAC-Putnok, Ferencváros II—Létavértes, Kazincbarcika- Nyírbátor, Egér-Hatvan. 19: REAC-Cigánd. Vasárnap, 16-30: Veresegyház-Felsőtárkány. ____________________ 5. forduló. Szeptember 15., szombat, 16.30: Hatvan­Kazincbarcika, Nyírbátor-Ferencváros II, Létavértes-DVSC- DEAC, Putnok-Veresegyház, Felsőtárkány-Jászapáti, Cigánd—Eger, Hajdúböszörmény-REAC. Vasárnap, 16.30: Ebes-Tiszaúiváros. __________ 6. forduló. Szeptember 21., szombat, 16: Tiszaújváros- Felsőtárkány, Jászapáti-Putnok, DVSC-DEAC-Nyírbátor, Ferencváros ll-Hatvan, Kazincbarcika-Cigánd, Eger-REAC. Vasárnap, 16: Ebes-Hajdúböszörmény, Veresegyház- Létayértes. 7. forduló. Szeptember 28., szombat, 16: Hatvan­DVSC-DEAC, Nyírbátor-Veresegyház, Létavértes- Jászapáti, Putnok-Tiszaújváros, Felsőtárkány-Ebes, Cigánd-Ferencváros II, Hajdúböszörmény-Eger. 18: REAC-Kazincbarcika._________________________________ 8. forduló. Október 5., szombat, 15: Felsőtárkány­Hajdúböszörmény, Tiszaújváros-Létavértes, Jászapá- ti—Nyírbátor, DVSC-DEAC-Cigánd, Ferencváros II—REAC, Kazincbarcika-Eger. Vasárnap, 15: Ebes-Putnok, Veresegyház-Hatvan. ________________________ 9. forduló. Október 12..szombat, 15: Hatvan-Jászapáti, Nyírbátor-Tiszaújváros, Létavértes-Ebes, Putnok- Felsőtárkány, Eger-Ferencváros II, Cigánd-Veresegyház, Hajdúböszörmény-Kazincbarcika. 17: REAC-DVSC-DEAC. 10. forduló. Október 19.,szombat, 14.30: Putnok- Hajdúböszörmény, Felsőtárkány-Létavértes, Tiszaújváros- Hatvan, Jászapáti-Cigánd, DVSC-DEAC-Eger, Ferencváros 11—Kazi ncbarcika. Vasárnap, 14.30: Ebes—Nyírbátor, Veresegyház-REAC. _________________________________ 11. forduló. Október 26., szombat, 14.30: Hatvan-Ebes, Nyírbátor—Felsőtárkány, Létavértes-Putnok, Kazincbarcika— DVSC-DEAC, Eger-Veresegyház, Cigánd-Tiszaújváros, Hajdúbőszörmény-Ferencváros II. 17: REAC-Jászapáti. 12.. forduló. November 2., szombat, 13.30: Létavértes- Hajdúböszörmény, Putnok-Nyírbátor, Felsőtárkány- Hatvan, Tiszaújváros-REAC, Jászapáti-Egér, DVSC- DEAC-Ferencváros II. Vasárnap, 13.30: Ebes-Cigánd, Veresegyház-Kazincbarcika. _________________________ 13. forduló. November 9., szombat, 13.30: Hatvan­Putnok, Nyírbátor-Létavértes, Ferencváros ll-Veresegyház, Kazincbarcika-Jászapáti, Eger-Tiszaújváros, Cigánd- Felsőtárkány, Hajdúböszörmény-DVSC-DEAC. 16: REAC-Ebes ______________________________________ 14. forduló. November 16., szombat, 13: Nyírbátor­Hajdúböszörmény, Létavértes-Hatvan, Putnok-Cigánd, Felsőtárkány-REAC, Tiszaújváros-Kazincbarcika, Jászapá- ti-Ferencváros II. Vasárnap, 13: Ebes-Eger, Veresegyház- DVSC-DEAC. _______________________________________ 15. forduló. November 23., szombat, 13: Hatvan-Nyír- bátor, DVSC-DEAC-Jászapáti, Ferencváros II—Tiszaújváros, Kazincbarcika-Ebes, Eger-Felsőtárkány, REAC-Putnok, Cigánd-Létavértes, Hajdúböszörmény-Veresegyház. 16. forduló. November 30., szombat, 13: Hajdúbö­szörmény-Hatvan, Cigánd—Nyírbátor, REAC-Létavértes, Eger-Putnok, Kazincbarcika—Felsőtárkány, Ferencváros II—Ebes, DVSC-DEAC-Tiszaújváros. Vasárnap, 13: Veresegyház-Jászapátí. Gyulaházáról és Kékről senki nem távozott, miközben a Nagyhalász teljes sort „cserélt”. LABDARÚGÁS. A megyei má­sodosztály Rakamaz Takarék­csoportban szereplő együt­tesek csaknem fele régi-új edzővel vág neki a soros baj­noki idénynek. Matyi András (Nyírkárász), Pokol László (Fényeslitke), Szanyi János (Ajak), Karasz Attila (Záhony), Pausz Béla (Gávavencsellő), Mucsicska Vladimir (Pap), valamint Kosa Attila (Rohod) állt frissen munkába - mind­azonáltal néhányuk számára egyáltalán nem idegen a kö­zeg, ahová kerültek, elvégre korábban dolgoztak már a nyáron visszafoglalt aktuális állomáshelyükön. Az átigazolási időszakban leginkább a Nagyhalász „je­leskedett”, amely gyakorlati­lag egy teljes csapatnyi játé­kost elengedett, ehhez képest szerényebb mértékben erősí­tett.* Ugyanakkor figyelemre méltó, hogy Gyulaházáról és Kékről senki nem távozott, előbbi egyesület mindössze egy friss szerzeményre áldo­zott. KM-KT A Nagyhalász és a Gyulaháza hosszú ideig a megyei első osztályban gyűrte egymást - a felek ragaszkodnak egymáshoz, ezúttal a másodosz­tályban találkoznak, jó néhány új szereplővel FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR KELET Átigazolások: Megyei II., Rakamaz Takarék-csop. Ajak_________________________________ (Nyírpazony), Rubóczki Gergő (Nyírtass), Távozott: Márton István (Nyírbátor II), Baranya Gábor, Zsoldos Péter (mindkettő Makay Robin (Nyírbátor II). ___________ Nyírsuli), Láposi Szabolcs (Kemecse), Érkezett: SzabóLászió (Nyírkárász), Czirják Szabolcs (Egerszalók), Kovács Péter (Debreceni EAC). ___________ Pap ___________________ Demecser Távozott: Vedres Béla (?), kovács Imre (?), távozott: Kertész László (Pátroha). ______ Jónás Kálmán (?), _________________ Érkezett: Krizsanovszki András, Sebők Imre Érkezett: Mucsucska Vladimir, Bandor Jó- (mindkettő Gávavencsellő), Simon Tibor zsef, Péter Csaba, Mudri Béla (mindannyian (Székely), Gombkötő Zoltán (Dombrád). Anarcs), Kerepesi László (Dombrád), Danku Fényeslitke__________________________ József (Nyírkárász). ___________________ Távozott:­_________________________ Pátroha____________________-________ Érkezett: Kovács István (Záhony), Szabó Távozott: Szabó István (Őfehértó), Csom- Ádám (Pap), Sajtos Norbert (Anarcs). bók Csaba (Vasmegyer), Kamarás József Gávavencsellő (Rakamaz), Póti Roland (Záhony), Kósa Távozott: Krizsanovszki András, Sebők Imre Sándor (Vaja). _______ ___________ (mindkettő Demecser), Majchrovics Zoltán Érkezett: Hetei Alex (Beregdaróc), Gulyás (Dombrád), Brandies Péter (Volán-Sényő), József (Nagyhalász), Kertész László Balogh László (Nyírpazony), Veres Máté (Demecser). _______________________ (GSE). Rohod ______________________________ Érkezett: Mogybrósi Ferenc (Kótajjj Távozott: ifj. Zakor János (Vaja), Király Kőpájer József (GSE), Török Dávid (újra- Tibor (Ófehértó), Tóth Béla (Nyírkárász). kezdte). _____________________________ Érkezett: Bencze Mihály (Rakamaz), Gyulaháza TakácsÁrpád (Nagyhalász), Kósa Távozott: ­__________________________ Attila, Sashegyi Gábor, ifj. Simák János, Érkezett: Gazdag Attila (Nyírkárász). Simák László, Horváth Máté, Sashegyi Kék _________ ___________ Ádám (mindannyian Vaja), Nyavádi Távozott: ­__________________________ Sándor (Ófehértó), Zámbó György Érkezett: Hegedűs László (Vasmegyer), (Baktalórántháza). ____________________ Kató Zoltán (Tiszatelek), Szabó Károly, Váj* ____________________ Szabó Márk (mindkettő Újdombrád), Távozott: Kerekes Márk (munkahelyi el­Csorba Krisztián (Nagyhalász), Hajnal Attila foglaltság), Kósa Attila, Sashegyi Gábor, ifj. (Nyíribrony). __________________________Simák János, Simák László, Horváth Máté, Nagyhalász Sashegyi Ádám (mindannyian Rohod). Távozott: Boros István, Farkas Atti- Érkezett: Kósa Sándor (Pátroha), Pekk la, Szoboszlai Bertalan (mindhárom János (Nyírkárász), ifj. Zakor János (Rohod), Újdombrád), Kurucz Tamás (?), Kelemen Mulutó Péter (Kisvarsány),__________ Róbert (Tiszabercel), Vattai Pál (Ibrány Vasmegyer II), Kulcsár Attila (Kótaj), Gégény Zoltán Távozott: Hegedűs László (Kék), Zsoldos (?), Kiss István (Tiszakanyár), Mudri Attila Tamás (Nyírtura), KmetzTamás (Nagy­(Ófehértó), Csorba Krisztián (Kék), Gulyás halász). _____________________________ József (Pátroha), Takács Árpád (Rohod). Érkezett: Csombók Csaba (Pátroha), Éles Érkezett: Jakocska Csaba (Napkor), Csaba (Kemecse), Iván Zsolt, Kromplák Kmetz Tamás (Vasmegyer), Szabó Mihály Gyula (mindkettő Szakoly), Makai Csaba (Napkor), Szitái Roland, Mocsár Csaba (Vaja): __________________________ (mindkettő Volán-Sényő), Horváth Miklós Újdombrád (Dombrád), Kádár Attila (Biri). ___________ Távozott: Szőlősi Lóránd (Tiszakanyár), Nybkaiász Kernács János (Dombrád), Szabó Károly. Távozott: Danku József (Fényeslitke), Szabó Márk (mindkettő Kék), Köblös Tibor Ignéczi Csaba (Újdombrád), Gazdag Attila (Jéke), Korsoveczki Gergő (Ibrány II). _____ (Gyulaháza), Mándi László (Tiszamenti SE), Érkezett: ignéczi Csaba (Nyírkárász), Boros Szabó László (Ajak), Pekk János (Vaja). István, Farkas Attila, Szoboszlai Bertalan Érkezett: Tóth Béla (Rohod), Matyi András, (mindhárom Nagyhalász), Nagy Tamás Mándoki Rudolf (mindkettő Mándok), (újrakezdte). , Fecsku István (újrakezdték __________ Záhony ________ Nyírtura Távozott: Kovács István (Fényeslitke), Távozott: Mikó Krisztián (Volán-Sényő), Volodimir Braila (Ukrajna), Halász Tibor Kiss József (Nyírtét), Tomasovszki Gergő. (abbahagyta). _____________________ Szilágyi György (mindkettő Fiatal Gyémán- Érkezett: Ángyai Adám, Karasz Attila, tok). ______ Semegi József (mindhárom Mándok), Érkezett: Fucsovics Péter (Balkány), Alekszander Gapak (Ukrajna), Kői Gábor Dankó Dávid (Volán-Sényő), Zsoldos (Tiszamentmárton), Jónás Krisztián Tamás (Vasmegyer), Prihodszki Zoltán (Tiszabezdéd), Póti Roland (Pátroha).

Next

/
Thumbnails
Contents