Kelet-Magyarország, 2013. augusztus (73. évfolyam, 178-203. szám)

2013-08-28 / 200. szám

2013. AUGUSZTUS 28.. SZERDA KELET A Tisza-tavi ökocentrum lenyűgözte a bátoriakat poroszló. A hajdúsági me­gyeszékhely történelmi em­lékhelyeit és a Tisza-tavi ökocentrumot vette célke­resztbe egynapos kirándulás keretében a Nyírbátori Határőr Igazgatóság Nyugdíjas Egye­sület tagsága.- A monumentalitásával lenyűgözött bennünket az or­szág legnagyobb református temploma, amelyről Debre­cent „kálvinista Rómának” is nevezik. Kegyelettel. teli ünnepélyességet árasztott a hatalmas szószék a két or­gonával. A szabadságharcot idézte meg számunkra Kos­suth székének látványa. A legkitartóbb résztvevők a Rá­kóczi haranghoz vezető sok­sok lépcsőt is megmászták. Valósággal átszellemültünk a több száz éves református kollégium, Magyarország és Erdély „világosító lámpásá­nak” falai között, melynek tölgyfalépcsőit Szenczi Mol­nár Albert, Csokonai Vitéz Mihály, Fazekas Mihály, Köl­csey Ferenc, Arany János, Ady Endre, Móricz Zsigmond és Szabó Lőrinc cipőtalpai koptatták - tartott élménybe­számolót Vincze István, majd ekképpen folytatta: - Az ódon iskolapadokban ülve megtud­tuk, hogy évente 2000 diák kiművelésén fáradoztak itt a kor legkiválóbb professzorai. A Kossuth Lajos Tudomány- egyetemen megtekintettük Vincze Andrea amatőr festő Afrika-tárgyú, egyéni stílu­sú és ízlésvilágú kiállítását. Szeretett párommal megha- tódottsággal, vegyes büsz­keséggel fogadtuk tagtársa­inktól a lányunk alkotásait méltató elismerő szavakat és gratulációkat. Egyedülálló látványos­ság fogadta a nyírbátoria­kat Poroszlón, a Tisza-tavi ökocentrumban.- A falak között olyan él­ményben volt részünk, mint­ha a tó mélyén sétáltunk volna a 75-féle hazai hal és 15-féle hüllő idilli társaságában. A 30 méteres toronyból pedig pazar kilátás nyílt a teljes Ti- sza-tóra. A múlt művelődés- történeti kincsestára, a jelen művészeti irányzata és a mára előrehozott jövő ötvöződött személyiségünkben harmo­nikus egységbe ezen az élmé­nyekben gazdag kiránduláson, melynek gondos megszerve­zésében és elismerésre méltó levezénylésében a Fábián há­zaspár szerzett elévülhetetlen érdemeket. km-ltl Aktiv életet élnek a Nyírbátori Határőr Igazgatóság Nyugdíjas Egyesüle­tének tagjai FOTÓ: TUDÓSÍTÓNKTÓL Sétahajózás hétköznap 15, hétvégén 11 és 15 órakor. Jegyárak: 1200 Ft/fő, gyerek és nyugdíjas 900 Ft/fő, családi 3000 Ft/család. Kikötő a Bonchidai Csárdánál. Sárospataki hajókirándulás szeptember 5., 14., 27. 3 A Morvátok fénye és árnyéka Nagy kihívást jelent az autópályán araszoló nemzetközi csapattal folytatott küzdelem. KRK. Az egyéni turistautak közül a magyarok első számú célpontja Horvátország. En­nek két oka a viszonylag kis távolság és az emberi léptékű árfekvés. Aki azt kérdezné, hol van a strand, lehet, hogy azt a választ kapná: ahová nézni te­szik. Sok dologra méltán lehet­nek büszkék a horvátok, ezek közül az egyik az, ahogy véd­ték a tengerpartot. Sehol nincs Balaton-érzésünk, nem kerítik le a partot rozsdásodó drótke­rítések, biztos van rá előírás, hogy milyen közel szabad a parthoz építkezni. Feltorlódás a kapuknál Letenye után azonnal foly­tatni tudjuk autópályán az utunkat, ami fizetős, és nem is olcsó. Krk szigetig háromszor kellett megállni, hogy kártyát váltsunk, és háromszor azért, hogy fizessünk. Megúszni nem lehet, mert csak autó­pálya van a határtól. Utóbb kiszámoltuk, hogy az oda- visszaút díja nagyjából annyi volt, mint az üzemanyagkölt­ség. így kiszámítva már majd­nem olyan, mintha 900 forin­tos benzinnel utazgatnánk, de van még rosszabb. A kapuk előtt feltorlódó 15-20 kilomé­teres sorokban lassan vánszo­rogva felmerül a kérdés: miért vannak a sebességkorlátozó táblák, ha haladni csak kb. 10 km/órás átlaggal lehet? A tor­lódások oka az, hogy a tur­nusok szombattól szombatig tartanak. Keleti irányból szlo­vákok, magyarok, csehek, len­gyelek érkeznek, észak felől németek és osztrákok. Zágráb előtt ez a két nagy csatorna egymásba ér, és nem halad. Az autópályán közlekedve a neveletlenségi versenyt a len­gyelek nyerték a horvátok és a németek előtt. A leállósávból arcátlankodtak előre, amíg a horvát rendőr ki nem szedte őket a sorból. Általában véve a Nagy a nyüzsgés a sétányon A kellemes klíma jóformán egész nyáron garantált a horvát tengerparton FOTÓK: A SZERZŐ németek és a svájciak nem te­kintik a többieket embernek, természetesnek veszik, hogy ők a világ közepe, és ők beto­lakodhatnak a sorba, ám ők senkit nem engednek be. Az aprópénz ritka kincs Miután többször voltunk az országban, van összehason­lítási alapunk. Az árak általá­ban véve nem borzasztóak. Aki pihenni jött, bevásárol valamelyik Konzumban, ami a nálunk is működő multikra emlékeztet. Minden ugyanott van, ugyanúgy elhelyezve, csak a felirat más. Aki meg­adná az árát, és a várban akar pizzázni, mélyebben nyúlhat a bukszába. Esténként a sétányon hatal­mas tömeg araszol, megnézik a mutatványosokat, fotózzák egymást a nagy hajók mellett. A kalandra vágyók akár ki is bérelhetnek egy kisebbet. A sziklás parton lehet igazán napozni, senki nem zavarja a másikat, a víz kellemes. A leg­népszerűbb part Baska, ahol több kilométeres az enyhén mélyülő víz, apró kavicsos a part, és hosszú sorokban Pihen a hajó - kikötötték éttermek, fagyizók, árusok sora várja a kunát. Apropó, a parkolás szinte mindenhol fizetős, de valamiért az apró­pénz ritka kincs. Egy pékség­ben próbáltam váltani, előt­tem hárman fizettek apróval, nekem mégis azt mondta az eladó, hogy nincs váltópén­ze. A kijelölt strandszaka­szokat bójasorral kerítik el, valójában a motoros hajóktól védik a fürdőzőket. Krk szi­get hasonló nevű városának olyan a partja, mint egy nagy strand medencéje. Mellette a vár a nyílt tengerre néz, és a XIV. századi erődítményt biz­tosan nem lehetett bevenni a víz irányából. Van olyan part, mint Vrbnik, ahol a hullámok akár 6-8 méterre is felcsap­nak, ráadásul a meder is hir­telen mélyül. Aki ezeket már tudja, azt is. eldöntheti, me­lyik partot választja. Egy adag fagyi 7 kuna, ami átszámolva emberes: 280 fo­rint. Csakhogy a kanállal a kis­lányok három teljes gömböt is rácsapnak a tölcsérre, így aztán, aki kér egy 3 gömbösét, megtartani is alig bírja, ráadá­sul nagyon finom az íze. Ki Hangulatosak a sikátorok lehet próbálni a helyi specia­litásokat is, de én ettől inkább tartózkodtam. A házak között kis sziklákból kirakott alacsony kerítések sorakoznak, köztük salakvörös talajban öntözgetik a paradicsomot, a gesztenyét. Ez utóbbi augusztus közepén érik be, a nagyot leszedik, és a napon aszalják, a kisebbeket a turisták veszik le. Elképesztő ütemű építkezés A tengerből a part felé egyre több esetben sodor a hullám nylonzacskót, petpalackot, műanyag poharat. Ez azokból a motorcsónakokból kerül ki, amikkel a gazdagabbak szá­guldoznak a partok mentén, vagy a szigetek között. Apró­ság, de két éve még ingyenes volt a wc-használat a parton, most 5 kuna, de lehet, hogy ez már az uniós csatlakozás egyik káros következménye. A horvátok elképesztő ütemben építkeznek! A mi ká- tyúfoltozós munkákhoz szo­kott szemünk káprázott, ami­kor egy U alakú, visszafordító szerpentint két évvel később újra láttunk. Azóta korlátok­kal védett két sávos aszfalt- szőnyeges úttá változott. Da­ruerdők jelzik, hol lesz jövőre olyan változás, ami az ország haladását mutatja. Természetesen hazafelé ismét meg kellett küzdeni az autópályán araszoló nem­zetközi csapattal, ám, aki ezt a kellemetlenséget vállal­ja, vagy módja van eltérni a szombati turnustól, biztosan kellemes emlékekkel gazda­godik a déli szomszédban. KM-PS Áki vízen hódítja meg a világot Megjelent a Balaton és a Bakony kártya VESZPRÉM. Megjelent a Bakony és Balaton kártya, amely a tér­ségbe látogató turistáknak biz­tosít kedvezményeket számos helyi szolgáltatónál. A térség­be érkező vendégek 18 szállás­helyen igényelhetik augusztus 16. óta az ingyenes Bakony és Balaton kártyájukat, minden 6 éven felüli gyerek saját kártyát kap. Szinte mindegyik szál­lástípus megtalálható a kibo­csátó partnerek között. Az el­fogadóhelyek lefedik a térség teljes termékkínálatát (vidék, vízpart, aktív, kultúra és he­lyi ízek termékkategóriák). A tervek szerint 8o ezer kártyát adnak ki évente. A Bakony és Balaton Térségi TDM szerve­zet 2011 áprilisában jött létre a terület idegenforgalmának fellenditésére. km Magyar nőként először körbe vitorlázza a Föl­det - 60 évesen. DEBRECEN. A húsz tagból álló legénység egyikeként 40 ezer tengernyi mérföldet tesz meg hajóval Koczka Terézia. Debrecen, London. Síelés, búvárkodás, tandem ejtőer­nyőzés. Ezeket hallván már csöppet sem meglepő, hogy a 60 éves Koczka Terézia - ma­gyar nőként először - körbe vitorlázza a földet. A cívisvá­rosi születésű hölgy 50 éves korában döntött úgy, hogy a hatodik x-et betöltvén, szüle­tésnapjára meglepi magát egy Föld körüli utazással, mind­ezt vízen.- Azt gondoltam, hogy egy óceánjáróval fogom megten­ni az utat, azonban féltem attól, hogy unatkozni fogok. Aztán egy ismerősöm aján­lotta a Clipper Round the World földkörüli vitorlásver­senyt, mely az egyetlen ama­tőr megmérettetés ebben a sportban, amire olyanok is jelentkezhetnek, akik még sosem vitorláztak. Nagyon megtetszett az ötlet, s azon­nal le is szerződtem - mesélte a nyugdíjas asszony. „Szabadnak születtem”- Vallom, hogy minden em­ber a saját életéért felelős, amit érdemes jól megcsinál­ni, hogy a végén, az utolsó pillanatban békében tudjon távozni az élők soraiból - fo­galmazott. A 40 ezer tengeri mérföld hosszú, 6 kontinens 15 kikötőjét érintő földkerülő verseny körülbelül ll hóna­Koczka Terézia fotó:ékn pig tart, melyet félelemmel, ugyanakkor kíváncsisággal vár a debreceni vitorlázó. - Nagyon nehéz elbúcsúzni egy évre a gyerekeimtől és az unokáimtól. Van behnem szorongás, de ez abban a pilla­natban meg fog szűnni, ahogy szeptember elsején elhagyjuk a londoni kikötőt. ékn HIRDETÉSEK Őszi f eltöltődés AKCIÓSÁRON! www.tosi.hu W TOSI TRANS +36^70/367 0707 hftíllsf Török Riviéra busszal már akár 34 900 Ft/fŐtŐI Budapest-Nyiregynaza retur: Spanyolország 47 9oo Ft/fő Görögország 23 900/Ft/fő M Ef| Az árak a szállás és utazás költségét is tartalmazzák! I ^3 % M Ft/fÖ Tájékozódjon weboldalunkon, ahol foglalhat is: ________ www.grandtours.hu Grand Taurs || ______Debrecen, Vár u. 10. 52/448-348

Next

/
Thumbnails
Contents