Kelet-Magyarország, 2013. augusztus (73. évfolyam, 178-203. szám)
2013-08-28 / 200. szám
2013. AUGUSZTUS 28.. SZERDA KELET Kemény munkával a világ élvonala felé Az edzőtáborozók egy csoportja, hátul, balról: Welesz Balázs, Zékány Páter és Bottyán István, elöl Déváid Péter és Déváid Tamás fotó: bodnár tibor Nyíregyháza lehet a keleti fellegvára a fallabdának, amelynek nagy lökést adhatna az olimpiai csatlakozás. FALLABDA. Profi szinten teljesítő fallabdázók tűntek fel az elmúlt napokban a nyíregyházi Brekk Fitness és Squash Clubban. A honi szövetség első embere, Welesz Balázs vezetésével felnőtt- és tehetséges juniorjátékosok tartottak edzőtábort, amelyhez persze csatlakoztak a helyiek is. No, de miért éppen Nyíregyháza? Kölcsönösen profitálnak- A helyi squashélet irányítójának, Bottyán Istvánnak a meghívására évekkel ezelőtt jártam először Nyíregyházán, és akkor annyira megtetszett az itteni miliő, hogy visszatérő vendég vagyok, egy-két hetes edzőtáborokat szervezünk ide - mondta Welesz Balázs, a Magyar Fallabdaszövetség elnöke. - Minden évben a honi topjátékosok közül érkeznek az edzőpartnerek, ezúttal a juniorválogatott tagjaival érkeztem, velük napi két edzéssel készültünk az őszi feladatokra. Mi, felnőttek sokkal lelkesebben tudjuk a fiatalokkal az edzésmunkát elvégezni, ők pedig a minimális technikai-taktikai hiányosságukat tudják pótolni az ilyen alkalmakkor, úgyhogy mindkét fél tud profitálni az itt eltöltött időszakból. Az eszköz- és elsősorban a speciális teremígény miatt a fallabda még mindig nehezen elérhető Magyarországon. A szövetség első embere hogy látja: milyen helyzetben van itthon a sportága?- Az elmúlt években nagyon komoly fejlődésen mentünk keresztül, köszönhetően elsőszámú játékosunknak, Krajcsák Márknak, akinek a harminchetedik helyre sikerült felküzdenie magát a világ- ranglistán - így Welesz Balázs. - Nagyon szép eredményt ért el az U15-ÖS válogatottunk, amely ezüstérmes lett az Eu- rópa-bajnokságon, valamint ki kell emelni az utóbbi hetek eseményét, hogy a tizenhét éven aluliak világranglistáját imrnár Farkak Balázs vezeti. Ezek az eredmények bizakodásra adnak okot, és erőt adnak a szövetség munkatársainak, valamint a játékosoknak is, hogy még keményebb munkával haladjunk a világ élvonala felé. Népszerű hobbisport Úgy tűnik, a fallabda nemcsak a jellegéből adódóan hasonlít a teniszre, hanem abban is, hogy a sportágban meghatározó az amatőrök tábora. Milyen típusú fallabdázóból van több ma Magyarországon: amatőrből vagy versenyszerűen sportolóból?- Nem összehasonlítható a két szám - bocsátotta előre Welesz Balázs.' - A heti rendszerességgel játszók száma harminc és ötvenezer közé tehető, tehát bármennyire is hihetetlen, az egyik legnépszerűbb hobbisportág a squash. Azon dolgozunk, hogy a médiában is minél több megjelenési lehetőséghez jussunk, ezáltal is bogarat rakva az emberek fülébe, hogy mennyire jó sportág és milyen népszerű, amit űzünk. A szövetségi versenyrendszerben és a ranglistán lényegesen kevesebben szerepelnek, a következő évek munkája, hogy az amatőrök közül minél többen átkerüljenek a másik oldalra. A beszélgetés során szóba került Krajcsák Márk, aki amellett, hogy szintén megfordult már Nyíregyházán, az egyik úttörője is a fallabdázás- nak. Vele kapcsolatosan olyan hírek röppentek fel, hogy a visszavonulását fontolgatja. Mekkora érvágás lenne ez a sportág számára? Sorban állnak a fiatalok- Márk egyszer már valóban bejelentette a visszavonulását, ami mögött az állhatott, hogy a sérülése miatt visz- szaesett a világranglistán, és az ebből fakadó elkeseredettség beszélhetett belőle- mondta a sportági elnök.- Nagyon bízom benne, hogy összekapja magát, újra elkezd versenyezni, és nemzetközi viadalokon is képviselni fogja Magyarországot. Harmincévesen kétségtelen, hogy már nem Krajcsák Márké a jövő, de vannak olyan játékosaink, akik a helyére léphetnek, az említett korábbi U15-ÖS válogatott tagjai lassan már tizennyolc esztendősek lesznek, úgyhogy beérnek a felnőttek közé. Ki kell emelni Farkas Balázs, Püski Lénárd, Papp Nándor és Boros Nándor nevét. Ők már ott vannak a magyar élmezőnyben, és arra várunk, hogy a nemzetközi színtéren is letegyék a névjegyüket. Vajon akadnak-e olyan nyíregyházi gyerekek is, akik szép jövő előtt állnak?- A Bottyán István vezette utánpótlásnevelő-munka néhány év alatt be fog érni - mondta Welesz Balázs. - Legnagyobb reménységük Laskai Vanda, aki vezeti a junior magyar ranglistát, és pillanatokon belül meg fogja szorítani Magyarország legjobb felnőtt játékosait is. De nem ő az egyetlen reménység, a többiek is fel fognak zárkózni az élmezőnyhöz', és arra számítok, hogy néhány éven belül a keleti régió fallabda fellegvára lesz Nyíregyháza. A fallabda bekerült azon három sportág közé, amely esélyessé vált arra, hogy 2020-tól felkerüljön az olimpiai műsorra. Az esetleges csatlakozással mekkora távlat nyílhatna meg a fallabda előtt? Az óriási is kevés- Ha azt mondom, hogy óriási, akkor is nagyon keveset mondtam - csillant fel a sportvezető szeme. - Azt gondolom, nagyon jó eséllyel pályázunk. Éppen most voltam egy versenyen, ahol a nemzetközi szövetség vezetőivel erről is sikerült beszélnem, és azokat az információkat kaptam, hogy nagyon komoly esélyei vannak a squashnak az olimpiai csatlakozásra. A másik két kandidáló, vagyis a birkózás és a baseball többkevesebb ideig már szerepelt az ötkarikás programban, a fallabda csatlakozása új színfoltot jelentene, és abban bízunk, hogy ezt a döntéshozók is átlátják. KM-BT Néhány éven belül a keleti régiós fallab- da fellegvára I« ~§ leszNyíregy- háza. • JmL WELESZ BALÁZS MK* JN Nincs baj, ezt dobta a gép Pankotai István (balról) és a Csenger eddig hiába küzdött - sikerélmény nélkül maradt fotó: pusztai Sándor A csengeriek a kedvezőtlen sorsolás mellett az „átállás” nehézségeivel küszködnek. LABDARÚGÁS. Ezt dobta a gép. Márpedig a csengeriek hiába szívják a fogukat, nagyon belehúztak. Az újonc megyei első osztályú futballcsapat a Tiszakanyár és a Szatmár Unió FC ellen elbukott ösz- szecsapást követően - sorrendben - a Mándokkal, a Baktalórántházával, majd a Nyírmadával találkozik. Vagyis kivétel nélkül az élcsoportba „várt” riválisokkal kénytelenek harcba bocsátkozni. Két osztállyal magasabbról- Aligha mondok újat azzal, nagy a különbség az NB III és a megye kettő között: két olyan csapattal játszottunk, amelyek hozzánk képest tavasszal még két osztállyal feljebb szerepeltek - elmélkedett Barcsay István, a Csenger edzője. - Hozzáteszem, a sorsolásunk rendkívül rossz: az ötödik fordulóig háromszor megyünk idegenbe, miközben háromszor az NB III-ból kiesett csapattal mérkőzünk. Át kell vészelnünk ezt az időszakot, utána megkezdhetjük a pontgyűjtést, persze addig sem mondunk le a bravúr lehetőségéről. Barcsay István arról is értekezett, milyen problémák orvoslása szükséges ahhoz, hogy a tizenötödik helyen táborozó Csenger feltámadjon.- Eddigi ellenfeleink játékosai sokkal agresszívabbak, gyorsabban gondolkoznak, ezt a saját bőrükön tapasztalhatták a fiúk, ehhez még alkalmazkodni kell. Tudatosabb futballra lesz szükségünk: ami például tavaly még belefért, az itt már nem megy. A másik fő tanulság, hogy a helyzetkihasználásnak sokkal nagyobb jelentősége van, mint korábban. Azt is megjegyezném, olyan srácok is lehetőséget kapnak nálunk, akik még soha nem játszottak a megyei első osztályban, így sem fociztak le minket a pályáról, egy-egy rövidzárlat okozta eddig a vesztünket. Baj nincs, bízom abban, hogy a hibák száma csökkenni fog a folytatásban és fel tudunk nőni a feladathoz. km-kt Négy lánycsapat hat mérkőzése KOSÁRLABDA. Négy csapat részvételével rendez junior lány nemzetközi kosárlabda- tornát a Nyíregyházi Kosársuli Utánpótlás Kosárlabda Egyesület, amelyet a Carl Zeiss-ku- páért írtak ki. A csütörtökön kezdődő és pénteken véget érő megmérettetésen ösz- szesen hat mérkőzést vívnak a résztvevők a Nyíregyházi Főiskola labdajátékcsarnokában. A mezőnyben megtalálható a házigazda Nyíregyházi FSE- NYKS, a Csata DSE Budapest, a Szolnoki VSI, valamint a szlovákiai Cassovia Kosice, amelynek jelenléte nemzetközivé emeli a viadalt. A kör- mérkőzéses rendszerű torna bizonyára jó felkészülést szolgál majd a hamarosan induló bajnokságok előtt. Az utolsó meccs után eredményhirdetéssel zárul a program. KM Junior iánytoma A Cári Zelss-kupa műsora, Nyíregyházi Főiskola Csütörtök, 11: NYFSE-NYKS-Csata DSE. 12.45: Cassovia Kosice (szlovák)—Szolnoki VSI. 16.45: Szolnoki VSI-Csata DSE. 18.30: Cassovia Kosice-NYFSE-NYKS. __ Péntek, 10: Csata DSÉ-Cassovia Kosice. 11.45: NYFSE-NYKS-Szolnoki VSI. Ahány év, annyi percig futballoztak A „800 év, 8Ö0 perc futball” címmel szervezett focimecs- cset nemrégiben a Nyírteleki Szabadidősport és a Nyírtelek Sport és Egészségvédő Egyesület település fennállásának 800. évfordulója alkalmából. FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR Csapatban jeleskedtek a szegedi bajnokságon tenisz. Szegeden rendezték meg a korosztályos országos bajnokságot, a közel két héten át tartó versenysorozat során bronzérmes lett a Tenisz Park SE Fl2-es csapata, amely a csoportjában egy-egy győzelemmel és vereséggel zárt, majd a harmadik helyről döntő helyosztón is diadalmaskodott. A Becser Dominik, Páll Marcell, Páll Noel, Torna He- nik összetételű kvartett tagjai közül egyéniben elsősorban az utóbbi remekelt, hiszen kiemelt versenyzőt legyőzve jutott a legjobb 16 közé, ahol a bajnokságot szettveszteség nélkül megnyerő Kis-Balázs Rafaellel szemben is helyállt. Párosban a Becser, Torna duó az éremkapuban botlott meg. Született másik nyíregyházi vonatkozású érem is az ob-n, hiszen Nagy Hanna a szombathelyi Savaria TC vendégjátékosaként volt tagja az Ll4-es kategóriában második helyezett csapatnak. A nyíregyházi lány egyéniben is jól szerepelt: 14. kiemeltként két győzelemmel bejutott a legjobb nyolc közé, és ott a másodikként rangsorolt, későbbi bajnok Furák Csenge győzte le. Hanna ezzel jogot szerzett arra, hogy részt vegyen a Nike Junior Tour országos fináléjában, ahonnan az esemény világdöntőjébe is el lehet jutni. Párosban az agárdi Csereklei Petra volt Nagy Hanna partnere, és az első fordulóban aratott döntő játszmás sikerüket követően a négy közé jutásért a második helyen kiemelt Fouarev Anasztázia, Furák Csenge tandemtől kaptak ki. A későbbi magyar bajnoktól... KM-BT Korosztályos bajnokság, Szeged A nyíregyházi színekben Indult versenyzők eredményei FI 2 Egyes. 1. forduló: Toma H. (Tenisz Park SE)-Wéber B. (Soproni VSE) 6:2,6:2, Nyárádi Cs. (Alfa TI)—Páll N. (Tenisz Park SE) 6:3,6:2, Páll M. (Tenisz Park SE)-Babos D. (Soproni VSE) 6:2,6:1, Becser D. (Tenisz Park SE, 16. kiemelt) erőnyerő volt. 2. forduló: Torna H- Dulganov (Balatonboglári TC SE, 15.) 6:2,6:4, Héjjas Cs. (Piszkenet, 12.)—Páll M. 6:0,6:0, Becser D.-ÚrX. (Soproni VSE) játék nélkül. Nyolcaddöntő: Kis-Balázs R. (Balatonboglári TC SE, l.)-Toma H. 6:3.6:4, Cseh T, (Petőfi TSE, 2.)-Becser D. 6:1,6:2. ____________ Páros. 1 .forduló: Dulganov, Vajda B. (Balatonboglári TC SE, Ábris 2010 TSÉ)-Kovács Ä., Páll N. (Szentesi TK, Tenisz Park SE) 6:1,7:6, Lindák Z., Páll M. (Szentesi TK, Tenisz Park SE)-Kószó M., Nyárádi Cs. (Ábris 2010 TSE, Alfa TI) 6:4,6:1, a Becser D„ Toma H. (Tenisz Park SE, 8.) páros erőnyerő volt. Nyolcaddöntő: Cseresznyés M., Kalocsai P. (Siófoki Spartacus, Balatonfüred, 7.)—Lindák Z., Páll M. 6:2,6:0, Becser D., Torna H.-Halápi Á., Reitmann M. (Jászberény, Fortuna SE) 6:2,6:2. Negyeddöntő: Fajta P., Hermán B. (Ábris 2010 TSE, 4.)-BecserD„ Toma H. 6:2,6:3. ________________________________________ Csapat. A csoport: Tenisz Park SE—Ábris 2010 TSÉ 11-3, -MTK 3-1. A csoport végeredménye: 2. Tenisz Park SE 1 győzelem/1 vereség. A 3. helyért: Tenisz Park SE—Ábris 2010 TSE II4-0. Végeredmény: 3. Tenisz Park SE (Becser Dominik, Torna Henrik, Páll Marcell, Páll Noéi). _____________________________________________________________ L16 Egyes. Nyolcaddöntő: Papi C. (Zalaegerszegi TE, 5.)-S6vágó Cs. (Tenisz Park SE) 6:2.6:2. Páros. Nyolcaddöntő: Müller F., Sóvágó Cs. (Ábris 2010 TSE, Tenisz Park SE)—Kocsis A., Orosz F. (Soproni VSE, Békéscsabai Előre) 6:2,6:3. Negyeddöntő: Pongrácz K., Such P. (Budaörsi SC)-Müt(er F., Sóvágó Cs. 6:2.6:0. ______________________ L18 Egyes. 1. forduló: Vadászy N. (MTK)-Farkas E. (Tenisz Park SE) 6:0,6:1.______________ Páros. Nyolcaddöntő: Bondár S., Hollósy L (Szeghalom, Tálentum TC)-Farkas E., Krupanics Zs. (Tenisz Park SE, MTK) 6:0.6:1.