Kelet-Magyarország, 2013. augusztus (73. évfolyam, 178-203. szám)

2013-08-23 / 196. szám

2013. AUGUSZTUS 23.. PÉNTEK KELET Labdarúgás Szi-Zo Sport megyei I. osztály Nem akarnak áldozati bárányok lenni Az elszúrt bajnoki nyitány után több csa­pat máris bizonyítási kényszertől hajtva lép pályára. labdarúgás. A megyei első osztályú bajnoki nyitány leg­váratlanabb „bukfencét” a Szatmár Unió FC produkál­ta, amely elhasalt az újonc Dombrád otthonában. A vere­ség mellett figyelemre méltó a vendégek debütáló tréneré­nek a lefújás után, azon mele­gében tett nyilatkozata. Siska Attila értékelése szerint „Két mérkőzést láttunk a pályán, egyet sztárokkal, egyet sztá­rok nélkül... Az utóbbi jobban tetszett”. Nos, az élcsapatnak titulált SZUFC szakvezetőjé­nek nyilván nyomós oka volt a kritikai észrevételre, min­denesetre „fiai” szombaton látványosan javíthatnak - noha a szintén frissen feljutó, hazai buktával kezdő Csenger aligha az áldozati bárány sze­repére kívánja eljátszani. Megkülönböztetett elbánás Ha már a feljutó együttese­ket érintettük. A Volán-Sényő ugyancsak elszúrta a rajtot: saját közönsége előtt maradt alul az Ibránnyal szemben. Rá­adásul a Rubóczki-legénység számára a folytatás is rázós­nak ígérkezik. Nyírgyulajban alapból is nehéz nyerni, mivel a házigazda idegenbeli siker­rel startolt (nem is akárhol, az előző évadot második helyen záró Nyírmada katlanjában..), a sényőiek meglehetősen me­leg pillanatok elé néznek. A programból három ösz- szecsapás élvez megkü­lönböztetett „elbánást”. A Kemecse-Nagykálló és a Tiszakanyár-Mándok találko­zók érintett együttesei egy­aránt győzelemmel indították az idényt, míg a Nagyecsed- Baktalórántháza párharcot alig néhány hónapja még az NB Ill-ban jegyezték. Utób­bi kilencven perc nyilván az ecsedieknek rendkívül fon­tos, elvégre még pont nélkül állnak... KM-KT Minden hét re fog jutni botrány, és ez senkinek nem jó... DÁN FERENC A tuzséri védelem egyszer hibázott a nyitófordulóban - a Nagykállóban elszenvedett vereség után a Dombrád elleni meccsen már aligha fér bele egy újabb baki fotó: pusztai Sándor Szakvezetői várakozások: 2. forduló (kezdés: 17, ifi: 15) Szombat Nytrgyulaj KSE-Voláiv-Sényő SC Lukács Tibor, nyírgyulaji edző: - A madai bravúrgyőze­lemnek akkor lesz igazán értéke számunkra, ha „le tudjuk hozni” a hazai mérkőzést is. Nem lesz egyszerű feladat, mert a Sényő nyilvánvalóan az újoncok lendületével fog játszani. A helyzetkihasználás terén mindenképpen előre kell lépnünk, ha ezt sikerül megvalósítani - nyerhetünk. Rubóczki Tibor, sényői edző: - Az első meccs több szempontból balul sikerült, az egyik legfőbb tanulság, hogy sokkal bátrabb futballra lesz szükség, ha jól akarunk szere­pelni. Nyírgyulajban nehéz dolgunk lesz, annyit mondhatok: megpróbálunk mindent elkövetni, hogy kedvező eredményt ériünkéi. .......................... ......................... TüaörSE-PombrtdSg _ _ _ v Danes Béla, tuzséri játékos-edző: - Nehéz hétvége elé nézünk, hiszen a Dombrád újoncként lendületesen, ered­ményesen kezdte a bajnokságot. Ettől függetlenül, hazai pályán mindent meg kell tenni a sikerért. ___________ Borza László, dombrádi edző: - Az elmúlt heti bravúr remélem önbizalmat ad a csapatnak. Tisztességes ered- ményt szeretnénk elérni Tuzséron, ebbe sok minden belefér. Szatmár Unió FC-Csenger FC Siska Attila, az SZUFC edzője: - Egyértelmű, hogy a dombrádi meccshez képest látványos formajavulásra lesz szükségünk. Nem tudok mást mondani... _____________ Barcsay István, csenged edző: - Szeretnénk idegenből ponttal, pontokkal hazatérni. Tudom, hogy a dombrádi vereség után a hazaiak meg akarják mutatni, hogy többet tudnak, ugyanakkor mi is képesek vagyunk annál jobb telje­sítményre, mint amit az első fordulóban nyújtottunk. Kemecse SE-Nagykátlói VSE Ádámszki Róbert, kemecsei játékos-edző: - A tiszalöki siker akkor ér valamit, ha ezúttal is nyerni tudunk. Ugyan­akkor azt is el kell mondani, ez a mérkőzés rangadónak számít, amelyhez remélem, ennek megfelelő módon áll hozzá mindenki. Ebben az esetben valószínűsítem, hogy a három pontot is megszerezzük. _________________________ Fogarasi Zoltán, nagykállói edző: - A nyáron tovább izmosodó bajnok otthonába látogatunk, ami azért nem ígérkezik sétagaloppnak, mert sérültjeink állapota nem javult, ráadásul egyik játékosunk újra külföldre távozott. Utólag sem szoktam hivatkozni a problémákra, előre meg pláne nem, így most sem teszem, hiszen megtanultam már, hogy minden körülmények között kizárólag az eredmény számít. Ennek megfelelően átalakulóban lévő és szépen formálódó csapatom becsülettel készül erre a megmé­rettetésre is, javuló játékkal és jobb helyzetkihasználással kell a pályára lépőknek bizonyítaniuk, hogy ott a helyük a csapatban. Veszítenivalónk nem nekünk van ugyan, de azt megígérhetem, hogy nem feltartott kezekkel lépünk majd pályára a bajnokaspiráns ellen. Természetesen szeretnénk nyerni, ha azt játsszuk, amit tudunk, akkor eredménytől függetlenül emelt fővel távozhatunk Kemecséről! _____ Vasárnap Ibrány SE-TIszatök VSE Varga Attila, ibrányi edző: - Amit a sényői meccs előtt nyilatkoztam, igaz a vasárnapi fellépésre is. Nyerni szeretnénk, mindenképpen győzelemre játszunk. A sérülést szenvedett Kántor Zsolt játéka bizonytalan, remélem, a többiekre számíthatok.________________________ Kovács János, tiszalöki edző: - Jó állománnyal rendelke­ző ellenfél otthonába látogatunk. Az Ibrány tavasszal még NB Ill-ban szerepelt, de az átszervezés miatt idén a megyei első osztályt erősíti. A felkészülési időszakban találkoztunk velük a Bohács Sándor emléktornán, Tiszavasváriban ­3-3-ra végeztünk. Ezúttal aligha lennénk elégedettek a döntetlennel, hisz a múlt heti mérkőzésünk nem az előzete­sen remélt módon alakult. Ugyanakkor a látottak nem ad­tak okot aggodalomra, a helyzeteket pedig be fogjuk rúgni! Úgy készülünk, hogy a mérleg nyelve most felénk billenjen. Ennek érdekében nagy harcot kell vívnunk, de tudom, hogy játékosaim mindent meg fognak tenni a győzelemért. TiszakanyárSE-MándokKSE Koskovits György, tiszakanyári edző: - Újjáalakult csapatunk hazai pályán is szeretne győzelemmel bemu­tatkozni. Nem lesz könnyű dolgunk, a vendégek jelentősen megerősödtek. Ezzel együtt reméljük, a keddi kupameccs jó felkészülést nyújtott a vasárnapi bajnokira. _______________ Csorna Dezső, mándoki edző: - Vérbeli presztízsmérkő­zés lesz számunkra. Tény és való, többet kell tenni a siker érdekében annál, amit a nyitófordulóban nyújtottunk, mert bár nyertünk a Nagyecsed ellen, a játék még nem volt azigazi... ______ Nagyecsed RSE-Baktalórántháza VSE Dudás Zoltán, nagyecsedi edző: - Sajnálom, hogy kapu­sunk 2014. február 15-éig érvényes sportorvosi engedéllyel nem léphetett pályára az első meccsen, ami utólag kiderült, befolyásolta a végeredményt. Több játékosom tudása alatt teljesített Mándokon, a helyzetkihasználásunk pedig csapnivaló volt. Ezen mindenképpen változtatnunk kell, ha le akarjuk győzni a jó erőkből álló Baktát. Érdekes mérkőzés lesz számomra, ugyanis sok barátom, köztük karásziak is szerepelnek az ellenfélben, remélem nem fognak rám haragudni, ha mi szerezzük meg a három pontot... _________ Gebri Pál, megbízott baktalórántházi edző: - Az első meccs elején kicsit belealudtunk, a folytatásban magunk­hoz tértünk és szerencsével sikerült kicsikarni a győzelmet, ami nagyon fontos volt. Nagyecseden általában nem szerepeltünk eredményesen, reméljük, minden sorozat megszakad egyszer, talán éppen most... Cellspan-Balkány SE-Nyírmadal ISE Dán Ferenc, balkányi edző: - Sajnos, vereséggel kezdtük a szezont, ugyanúgy, mint leendő ellenfelünk. Remélem, si­került túltennie játékosaimnak magukat a baktai vereségen és kettőzött erővel fogják bizonyítani, hogy a pályán jobbak vagyunk a vendégeknél. Abban is bízom, a játékvezetői továbbképzés résztvevői, amit Baktalórántházán tartottak, fel tudnak nőni a megyei első osztály színvonalához. Amennyiben nem, minden hétre fog jutni botrány és ez senkinek sem jó...______________________________________ Szőke István, nylrmadai játékos-edző: - Olyan csapat otthonába látogatunk, ahol nem lesz egyszerű sikerrel járni. Ugyanakkor az elmúlt mérkőzésen tapasztaltaknál jobb hozzáállással, fegyelmezettebb játékkal meggyőződésem, hogy lesz keresnivalónk. Akik megküzdöttek az érmekért ATai-Qi SE-MilóTeam versenyzői a Hajdúbö­szörményben rendezett fesztiválon bizonyítot­tak. KÜZDŐSPORTOK. Nyolcadik alkalommal rendezték meg Hajdúböszörményben a harc- művészeti- és életmódfesz­tivált, amelyen küzdőtérre léptek a Tai-Qi SE-Miló Team versenyzői is. Közülük Petrók Viktória egy-egy arany- és ezüstér­met, Plajos Dominika két elsőséget és egy második he­lyezést szerzett, Vaskó Dávid A hajdúböszörményi viadalon sikeresen szerepelt a Miló Team csapata fotó: tudósítónktól és Vaskóné Gönczi Mariann második lett a maga verseny- érmes lett, míg Nádasi Bence egyaránt első, Vaskó Dániel számában, Szabó Ivett bronz- a negyedik helyen zárt. km Utánpótlásfoci Kiemelt ifjúsági bajnokság U21:Vldeoton-Bozsik Akadémia 3-2 (1-1) Bozsik Akadémia: Félegyházi - Benkő B„ Fabu M„ Dajka L, Szathmári S. (Sándor D.), Gál R., Rácz S. (Osváth S.), Fekete T., Baksa Á. (Majoros A.), Kristófi, Reznek. Edző: Nagy Sándor. _________________________________ _______ Gól: Reznek 2. ___________________________________________ U17: Videoton-Bozslk Akadémia 0-1 (0-1) Bozsik Akadémia: Hajzer - Kovács G„ Csuka M., Szabó M„ Flornyák, Ács A. (Gelsi), Bódis, Erdei A. (Hudák M.), Hegyesi (Lipták B.), Hajdú L. (Kovács L), Horváth M. (Petruska). Edző: Balogh Zoltán. ______________________ Gól: Bódis. ____________________ _____ _____________ Másodosztályú ifjúsági bajnokság Észak-keleti csoport (U21 és U17): Nyírbátor—Cigánd 3-2 és 4-2, Bozsik Akadémia II—Felsőtárkány 8-0 és 11-0. ____ _____________________ Kiemelt serdülőbajnokság U15: Bozsik Akadémia-DVSC-DLA ________________ 0-4 (0-3) Hódmezővásárhelyi FC-Mátészalkai MTK ________________________5-1 (2-0) Gól: Czeglédi P. _________________________________________________ U14: Bozsik Akadémia-DVSC-DLA .......................0-1 (Ö-O) Hódmezővásárhelyi FC-Mátészalkai MTK _________________ 5-2 (2-1) Gól: Dibáczi, Németh Cs._______________________________ ___________________ Másodosztályú serdülőbajnokság Észak-keleti csoport (U15 és U14): Nyírbátor-Cigánd 2-0 és 15-0. Labdarúgás megyei n. osztály, 2. forduló (kezdés: 17, ifi: 13) Tippel: Paulik János, a Nyírvasvári edzője. ____________________________ Szombat. Tlszavasvárl-Nyírtelek:- A Tiszavasvári a csoport favoritja, hazai pályán begyűjti a három pontot. Vasárnap. Kótaj-Nyírlugos: - Ha a Lugos jobb százalékban használja ki helyzeteit, mint ellenünk tette legutóbb, elcsíphet egy pontot. Rakamaz-Ófehértó: - Döntetlent tippelek. __________________________ Levelek-Szakoly: - A f iatal leveleki csapat lelkes szurkolói támogatásával mindhárom pontot megszerezheti. __ Apagy-Nyírpazony: - Az Apagy feledteti a Vasvári elleni vereséget. Terem-Napkor: - Berettyán mester csapata gond nélkül otthon tartja a három pontot. _____________________ Encsencs-Ujfehértó: - Noha az újonc Encsencs vereséggel kezdett, ezt a hazai mérkőzést már nem bukja eL______________ ___________ Nyírvasvári-Nyíribrony: - Tisztelve ellenfelünket számunkra hazai pályán egyetlen elfogadható eredmény létezik -a győzelem. Rakamaz Takarék-csoport Tippel: Mucsicska Vladimir, a Pap játékos-edzője. _____________________ Vasárnap. Újdombrád-Kék: - A hazaiak jól igazoltak, remélem Fabók Pista a héten „bekéri a környék összes pelenkáját" és megsemmisíti. Vitya barátom viszont azon lesz, hogy pon­tot, pontokat hozzon el a csapatával. Hajtós meccsen döntetlenre tippelek. Nyírkarász-Vasmegyer: - Fix hazainak tűnik, de a megerősödött vendégek meleg perceket okozhatnak a csoport egyik favoritjánál. Annál is inkább, mivel fel kell dolgozniuk Matyi Bandiéknak a kupakudarcot. Rohod-Nagyhalász: - Rohodon ne- héz nyerni, emiatt döntetlenre tippelek. Nyírtura-Ajak: - Ha Szanyi Jani kol­légám „teljes” csapatot tud kiállítani, akkor nyerhetnek, ha nem akkor...? Demecser-Vaja: - A hazaiak erősnek tűnnek, jól igazoltak, de remélem a vendégek úgy fognak küzdeni, mint ellenünk tették és talán egy ikszre jók lehetnek. __________________________ Záhony-Fényeslitke: - A hazaiak beleszaladtak egy súlyos vereségbe, csakúgy, mint a vendégek. Ezen a héten kétszer is találkoznak, és úgy gondolom, Pokol Laci barátomnak ez a szezon két legfontosabb találkozó­ja. Ezért szurkolok a Litkének, hogy pontot, pontokat szerezzen. __________ Pátroha-GávavencseÜő: - A hazaiak jól rajtoltak, ráadásul a kupában is továbbjutottak. A vendégek, ahogy az elmúlt évben, úgy most is a bajnok­ság egyik esélyesei. Ennek ellenére mivel nagyon szép emlékek fűznek Pátrohához, bízom benne, ha nehezen is, de nyernek a hazaiak. ___________ Pap-Gyulaháza: - Remélem, hogy a forduló egyik rangadója és ehhez méltó játékkal rukkolunk elő. Tisztában vagyunk a vendégek erejével, de gyenge pontjaival is. A kupabravúrunk további erőt ad és a heti edzésmunka is annak jegyében telik, hogy kellőképpen felkészüljünk a bajnokesélyes ellen. Mindenképp győzelemre törünk, de nem leszek elégedetlen az egy ponttal sem. Remélem „életlen” lesz a Penge. K■le^Magyvo(szágj•csoport Tippel: Veress Oszkár, a Beregdaróc edzője. ____________________________ Szombat. Vámosoroszi- Szatmárcseke: - Mindkét fél számára nehéz meccs - döntettenszagú. _______ Vásárosnamány-Nyírcsaholy: ­Ahogy hallottam, Naményban gondok vannak, ha a Csaholy fegyelmezetten játszik, akár mindhárom pontot elhozhatja. ________________________ Milota-Nyírmeggyes: - A Milota otthon tartja a három pontot. ________ Tisztaberek-Mérk-Vállaj: - A vendégek meggyengültek, van egy olyan érzésem, üres kézzel távoznak Tisztaberekről. ____________________ Beregdaróc-Tunyogmatolcs: - Győzelemre törekszünk, de biztos, hogy meg keli küzdenünk érte. ____________ Mátészalkai MTK-Vitka: - Hazai győzelem. _________________________ Vasárnap. Tiszakóród-Túrricse: - A Túrricsét nem ismerem, most került fel. Ha a Kóród összeszedetten játszik, legyűrheti ellenfelét. ________________ Tarpa-Kölcse: - A Tarpa nagyon „beigazolt”, hazai pályán kiváltképp esélyese a mérkőzésnek. Totó, 34. hét A 2. fordulójának mérkőzései 1. Bayern München-Nürnberg I 2. Leverkusen-M.gladbach 1 x 3. Hannover-Schalke__________1 4. Hertha BSC-Hamburg _______1 5. Braunschweig-E. Frankfurt 1 2 6. Augsburg-VfB Stuttgart x 2 7. Verona-Milan _______ I 8. Sampdoria-Juventus _______2 9. Internazionale-Genoa _______1 10. Livomo-Roma _____________x 11. Lazio-Udinese _____________x 12. Napoli-Bologna ____________1__ 13. Debrecen-FTC 1 x 14. Györ-Videoton 2 Tenisz Maria Sarapova vállsérülés miatt nem indul a hamarosan kezdődő US Openen.

Next

/
Thumbnails
Contents