Kelet-Magyarország, 2013. augusztus (73. évfolyam, 178-203. szám)

2013-08-21 / 194. szám

2013. AUGUSZTUS 21.. SZERDA KELET Vitás ügyek megoldását segíti az új szakértői szerv Segít a finanszírozásban A konstrukció az elektronikus útdíjjal kapcsolatos kiadások előteremtését szolgálja illusztráció: thinkstock BUDAPEST. A tervezési, építé­si, kivitelezési szerződésekkel kapcsolatos vitás ügyek meg­oldását segítő Teljesítésigazo­lási Szakértői Szerv (TSZSZ) augusztus 12-én kezdte meg működését. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) arról tájé­koztatott, hogy az építésügy területén kialakult lánctarto­zások csökkentése érdekében létrehozott TSZSZ független szervezetként az MKIK mel­lett működik. Helyettes ve­zetőjét, Csermely Gábort és a meghirdetett pályázat alap­ján kiválasztott 121 tagját az igazságügyi szakértők közül Varga Mihály nemzetgazda­sági miniszter már kinevezte, vezetőjének és további tagja­inak kinevezése folyamatban van. A TSZSZ eljárása a vitás építkezés helyszíne szerint illetékes területi kereskedel­mi és iparkamaránál, vagy az MKIK-nál kezdeményezhető. Az építésügyi lánctartozások visszaszorítása érdekében született törvény alapján a TSZSZ a megrendelő, a ter­vező, a kivitelező vagy az alvállalkozó kérelme alapján ad szakvéleményt a teljesí­tésigazolás kiadhatóságával összefüggő vitás ügyekben. A MKIK közleménye szerint a dokumentum kiadásának gyakori, sokszor indokolatlan késleltetése, megtagadása a lánctartozások kialakulásá­nak egyik oka. A jogalkotó cél­ja, hogy az ilyen ügyek nagy része lehetőleg a bíróság elkerülésével, a TSZSZ által kiadott szakvéleményben foglaltaknak megfelelően megoldódjon. Ha ez mégsem így történik, a vállalkozó a számára kedve­ző szakvélemény birtokában a neki járó pénz kifizetését a bíróságon nagyobb eséllyel érvényesítheti. mti Augusztus 15-étől igé­nyelhetik a fuvarozók az útdíj hitelt. NYÍREGYHÁZA. A KAVOSZ Vál­lalkozásfejlesztési Zrt. közzé­tette honlapján az autópályák, autóutak és főutak használa­táért fizetendő, megtett úttal arányos útdíj finanszírozását szolgáló Útdíj Hitelprogram­mal kapcsolatos lényeges in­formációkat, termékfeltétele­ket, az igényléshez szükséges hitelkérelmi adatlapokat, va­lamint az ahhoz csatolandó dokumentumok listáját. Ezen dokumentumok alap­ján a fuvarozók felkészülhet­nek a hiteligénylés benyúj­tására, azaz megkezdhetik a kérelmek összeállítását, majd - az Útdíj Hitelprogram Általá­nos Szerződési Feltételeinek hatályba lépésével - megkez­dődik a konkrét hitelkérel­mek befogadása. Hetven helyszínen Az igényléseket a KAVOSZ, a VOSZ és a Területi Keres­kedelmi és Iparkamarák re­gisztráló irodái fogadják be, országszerte 70 helyszínen. A A KAVOSZ Vállalkozásfejlesz­tési Zrt. szakemberei megfe­szített tempóban dolgoztak annak érdekében, hogy minél előbb élhessenek a fuvarozók ezzel a lehetőséggel. A ter­mék specialitásai - például csak egy bizonyos kör és egy konkrét célra veheti igénybe, valamint állami kezességvál­lalás és kamattámogatás is hitelkérelmek benyújtásához előzetes időpont egyeztetés szükséges. Az érdeklődő ügyfelek akár már most is foglalhat­nak időpontot a regisztráló irodákba, amelyek listája és elérhetősége szintén megta­lálható a www.kavoszvf.hu weboldalon. Amennyiben a vállalkozásoknak kérdésük van a hitelkérelem csomag összeállítása, kitöltése kap­kapcsolódik a konstrukció­hoz - miatt a hitelkonstrukció kidolgozása meglehetősen bonyolult feladat, ami normál körülmények között 6-12 hó­napot venne igénybe. Ehhez képest sikerül elindítani a hitelkérelmek befogadását a Nemzetgazdasági Minisztéri­umtól kapott felkérést köve­tően 2 hónapon belül. csán vagy a csatolandó doku­mentumokra vonatkozóan, az irodák munkatársai e-mail- ben vagy telefonon állnak az igénylők rendelkezésére, és segítséget nyújtanak a hitel- kérelem dokumentációjának előkészítésében. Meghosszabbítható futamidő Az Állami Autópálya Kezelő Zrt-nél regisztrált kis- és kö­zépvállalkozások az Útdíj Hi­telprogram keretében az álta­luk üzemeltett, útdíj fizetésre kötelezett gépjárművenként maximum l millió forintos rulírozó jellegű forgóeszköz- hitelt igényelhetnek. A hitel- konstrukcióhoz az állam 4% kamattámogatást biztosít, amelynek köszönhetően az igénylők által fizetendő nettó kamat csupán l havi BUB0R+ 1,5% (jelenleg kb 5,5%). A hi­tel futamideje l év, ami két alkalommal meghosszabbít­ható. A hitelt oly an devizabelföldi mikro-, kis- és középvállalko­zások igényelhetik, amelyek­nek nincs lejárt hitel- vagy köztartozása, megfelelnek a rendezett munkaügyi kapcso­latok követelményeinek, nem állnak csőd- vagy felszámolá­si eljárás alatt, nem számíta­nak tartósan veszteségesnek, valamint megfelelnek az Út­díj Hitelprogram ÁSZF-jében foglalt egyéb feltételeknek. Komoly érdeklődés Jelentős az előzetes érdek­lődés a kedvezményes hi­telkonstrukció iránt, már több száz vállalkozás jelezte a KAVOSZ VF ügyfélszolgá­latán, hogy szívesen igény­be venné az útdíj hitelt. Áz előzetes várakozások szerint összesen mintegy 5000 vál­lalkozás élhet majd ezzel a lehetőséggel, és a kihelyezett összeg elérheti a 10 milliárd forintot. KM Megfeszített tempóban A Sz.-Sz.-B. Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságának tanácsai Apró, de veszélyes kártevők ILLUSZTRÁCIÓ: KM Legyen a Horváth kertben (persze nem Budán, hanem Sóstón) egy Szere­lemvirág! - határozta el Horváth Pista bácsi, és lön fotó: galambos Béla A kert nyári ékessége az afrikai szerelemvirág A száraz, meleg időjárás kedvező feltételeket teremt többek között az atkák elszaporodá­sának, terjedésének. nyíregyháza. Az atkáknak több fajával találkozhatunk, akár a házi kerti növényein­ken is. Gazdanövényeik közzé tartozik a bab, paprika, para­dicsom, kabakosok, dísznö­vények és a gyümölcstermő növények.- A szamócaatka nyálá­ban lévő toxinok nyomán a fiatal levélkéken torzulás, erős szőrképződés mutat­kozik, a szívogatott növényi részek később elbarnulnak, elhalnak. A védekezést már virágzás idején el kell kezde­ni, mert károsításuk a tövek pusztulását okozhatja. A levélatkák ténykedése- A takácsatkák - mint a Kö­zönséges takácsatka, a Piros gyümölcsfa takácsatka, a Galagonya takácsatka - szí- vogatása következtében a zöld szintestek elbomlanak, a növények levelei elveszítik „zöld fényüket”. A galagonya és közönséges takácsatka szö­vedéket is készít, mely a túl- hevüléstől és a kiszáradástól is védi őket. A takácsatkák szabad szem­mel észrevehetők, de igazából nagyító alatt lehet őket megfi­gyelni. A piros és a galagonya takácsatkák korán tayasszal, míg a közönséges takácsat­kák a nyár második felében szaporodnak fel. Évente több nemzedékük van, ezek gyak­A hársfát sem kímélik ran összefolynak. Az utóbbi időben egyre nagyobb prob­lémát jelentenek a levélatkák különböző fajai. Az almás- termésűek levélatkája szí- vogatása nyomán a fertőzött levelek kanalasodnak, nem nőnek, megbámulnák, súlyo­sabb esetekben lombhullás a vége. A gyümölcsön a szí- vogatás nyomán párásodást észlelhetünk. A csonthéja­sok levélatkája másodrendű hajtásképződést, az ízközök rövidülését és levél deformá­ciót okozhat. A szőlő-levélatka kártéte­lére szintén jellemző a rövid szártagúság, a levél deformá­ció, továbbá a hajtásszáradás. A szőlő megráncosodott le­velén világos foltok is észlel­hetők a kártétel következté­ben. A levélatkák általában a rügypikkelyek alatt telelnek, tömeges felszaporodásuk májusban kezdődik. Időben kezdjék a védekezéstl A különböző atkafajok elleni védekezést több tényező is nehezíti. Szabadföldön, de kü­lönösen zárt termesztő beren­dezésben a meleg, párás klíma gyors és tömeges felszaporo­dást, megnövekedett nemze­dék számot eredményez. Gyor­san kialakul a növényvédőszer rezisztencia. Rejtőzködő élet­módot folytatnak, így a kon­takt hatású készítményekkel nehezen találkoznak, ezért maradnak túlélő egyedek, me­lyek gyorsan felszaporodnak. Javasoljuk a gazdáknak, hogy rendszeresen vizsgálják át a növények lombozatát és a védekezést már a levelek el­színeződése, az atkák felsza­porodása előtt kezdjék meg. Zárt termesztő berendezésben célszerű a nyílásokat (bejárat, szellőző rések) izolátor hálóval fedni. Erősebb fertőzés esetén többszöri kezelés válhat szük­ségessé, melynek során érde­mes a kontakt hatású készít­ményeket felszívódó szerekkel váltogatni. Hatékony kezelés szükséges Az atkaölő hatóanyagoknál fontos a gyors, tartós hatás, a rövid élelmezés egészség- ügyi várakozási idő, és legyen hatékony az atkák összes fej­lődési alakja ellen. A kontakt szereket bő lé mennyiséggel lehetőleg a levél fonákára kell permetezni. A védekezést már a nyugal­mi időszakban el kell kezdeni a lemosó permetezésekkel, ami jó alapot biztosít az egész éves növényvédelemnek. A jelenlegi, atkáknak kedve­ző időjárásban a kezeletlen ültetvények környezetében igen erős atka kártétel alakul ki, ezért most fontos szerepe van a hatékony kezelésnek (pl. spirodiklofen, abamektin, piridaben, hexitiazox, fenpiroximát, tebufenpirad hatóanyagok valamelyiké­vel). Jó tudni, hogy az elemi kén­tartalmú készítmények atka- gyérítő mellékhatása van. A naponta fogyasztott konyha­kerti növényeink esetén vé­dekezés hiányában jelentősen felszaporodhattak a takácsat­kák, ezért permetezésnél kü­lönösen ügyeljünk az élelme­zés-egészségügyi várakozási idő betartására, a kezeléseket két szedés közé időzítsük! km nyíregyháza-sóstó. Kiválóan érzi magát Sóstón ez a Sze­relemvirág, melyet Horváth István nevelt, s gondoz dé­zsában, de mihelyt kellően kitavaszodik, máris kihelyezi kertje díszhelyére. Ennek a rendkívül deko- ! ratív szoba- illetve dézsás növénynek, amely Afrikából származik, csodás kék virág­zatai nyáron egymás után nyílnak. Nevelése nem jelent problémát, de a teleltetésre és a megfelelő vízellátásra fi­gyelni kell. Télen hűvös, de fagymentes helyen tartsuk, és csak nagyon kevés vizet adjunk neki - ez a következő évi virágzás feltétele. Áprilistól öntözéssel, táp­anyag-utánpótlással serkent­hetjük intenzív növekedésre. A lakásban jól megvilágított helyet keressünk számára, nyáron akár az udvarra is ki- vihetjük. A virágzási idő alatt ne fe­ledkezzünk meg az állandó öntözésről! KM A szerelemvirág Igényei Nagy dézsában fejlődik a legszebben. Nem érdemes gyakran átültetni, mert abban az évben nem virágzik. _________________ ___ Hőigény: Átlagos meleg, télen viszont hűvös (éjszaka 4-7 °C). ___________ Fényigény: Világosban szeret, ezért a lakás legnaposabb pontjára helyezzük. Vízigény: A növekedési időszakban tartsuk a földjét állandóan nedvesen, novem­bertől kora tavaszig azonban nagyon kevés vizet adjunk neki. ____________ Páratartalom: Nem igényel permetezést._________________________ Átültetés: Amíg gyökereivel teljesen át nem nőtte a cserép talaját, addig ne bolygassuk._________________________________ __________ Szaporítás: 4-5 évenként tavasszal tőosztással. A lánctartozás leggyakoribb „színhelye” az építőipar illusztráció: ékn

Next

/
Thumbnails
Contents