Kelet-Magyarország, 2013. augusztus (73. évfolyam, 178-203. szám)
2013-08-13 / 188. szám
6Z4222. *** Sport 11 ibhhbbbmwmbbbbbbbbbbbbbbbbbbhbbbbbmbwhhhhpiiiiiiiiiiiiiiiwiímiim 2013. AUGUSZTUS 13., KEDD Mózer elsőként nyomja murváson Ralikrosszozók is rajthoz állnak majd a nyirádi autokrossz EB-futamon. autokrossz. A nevezések alapján parázs viadalokra van kilátás a hétvégén az autokrossz Európa-bajnokság hatodik, NYIRLOG-futamán, amelynek a Nyirádi Motorsport Centrum a házigazdája. Tizennégy ország versenyzői nyomják majd a köröket, természetesen ott lesznek a legjobb magyarok is, akik közül Szabó Krisztián (Buggy 1600) az első, míg Kárai Tamás (Touring) a második helyen áll az Európa-bajnoki összesítésben. Kárai Tamást jópárszor láthattuk a máriapócsi RabócsiRingen, hiszen ő a ralikrossz bajnokságban is indul, egyébként ebből a szakágból többen is kipróbálják magukat majd a nyirádi katlanban. Többek között a pálya tulajdonosa, Révész Bálint, valamint Mózer Attila és Lajos Gyula Luigi. Közülük Mózer Attila (Skoda Fabia) először vág neki autokrossz versenynek. A gumi okozhat gondot- Csapattársam, a pályatulajdonos Révész Bálint vetette fel, hogy álljunk rajthoz és én nem sokat gondolkodtam - kezdte lapunk tájékoztatását Mózer Attila. - Igaz, nem indultam még autokrosszban. A ralikrosszhoz csak a rajt hasonlít, hiszen végig murván kell autózni. A nyári szünet miatt már hiányzik a versenyzés, ráadásul az autón finomítottunk, állítgattunk, így az Európa-bajnoki futam remek lehetőség lesz arra, hogy élesben kipróbáljuk a változtatásokat.- A gondot csak a murvagumi okozhatja, hiszen ahhoz, hogy 15 centis murvást használjunk, a futóműben jelentős változtatást kellet volna végre hajtani, ezt pedig nem vállaltuk. így marad a 17 centis gumi. Bízom benne, hogy minden rendben lesz, a célom az, hogy minden futamot teljesítsek és természetesen Balu kapitány (Révész Bálint beceneve) előtt érjek célba, az nem baj, ha Kárai Tomi mögött... - így Mózer Attila. KM-ML Kedvezmény a megyénkből indulóknak A pályatulajdonos jóvoltából a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből érkező szurkolók minden típusú jegy árából 2 ezer forintos kedvezményt kapnak. A kedvezményes belépőt az kaphatja, aki a pénztárnál a lakcímbejelentő kártyájával igazolja, hogy valóban megyebeli. Mózer Attila Skodáján finomítottak, a hétvégén tesztelheti mindezeket FOTÓ: MÁN LÁSZLÓ Mérki színekben indult Nagykároly térségének legerősebb embere. ERŐEMELÉS. Sikerült visszahódítani a bajnoki címet a Mérk Kinizsi SE versenyzőjének az immár hagyományosnak mondható, ötödik alkalommal megrendezett „Nagykároly és térsége legerősebb embere” versenyen. Augusztus elején a nagykárolyi Auguszt Feszt rendezvénysorozat egyik látványos programja volt a vetélkedés, amelyet a nagykárolyi Károlyi-kastély parkjában rendeztek. Nyolc erős ember veselkedett neki a próbatételeknek. Az évek óta erős csapatot felvonultató Mérk Kinizsi SE erősítést kapott Goda István, Ladomerszki Zoltán, Csekk Sándor és Gere Szabolcs személyében. A viadalon hat szám várta az indulókat, kamiont kellett húzniuk, személygépkocsit emelniük, ülőt és farönköt cipelniük, gumiabroncsot dobálniuk. A mérkiek remekül szerepeltek a jó hangulatú találkozón fotó: tudósítónktól Az estébe nyúló versengést végül Ladomerszki Zoltán nyerte Pete-Komáromy Gergő és Goda István előtt. A negyedik helyen Gere Szabolcs, az ötödiken Sebestyén Csongor, a hatodikon Szabó László, a hetediken pedig Szűcs Sándor végzett. Csekk Sándornak sérülés miatt fel kellett adnia a versenyt, amit bográcsolás zárt. KM Kamiont húztak, autókat emeltek, farönköt cipeltek TÁJÉKOZTATÁS Hazánk tíz nemzeti park igazgatósága az idei évben mindösszesen 140 000 hektár termőföldet kíván haszonbérletbe adni. A pályázatok célja a természeti értékek megóvása mellett, a természetkímélő gazdálkodási módokat alkalmazó családi gazdaságok kialakítása, megerősítése, az állattenyésztési tevékenység ösztönzése és az állattenyésztés termőföldigényének biztosítása, különös tekintettel védett őshonos és veszélyeztetett háziállatfajtáink megőrzésére. Mindezekre figyelemmel a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény felhatalmazása alapján nyilvános pályázatokat hirdet. A haszonbérleti szerződések futamideje legfeljebb 10 év. A pályázó a lakóhelyétől számított 20 kilométeres távolságon belül eső állami tulajdonú, igazgatósági vagyonkezelésben lévő földterületre pályázhat. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 2013. augusztus hónap folyamán várhatóan az Igazgatóság az alábbi földrészleteket fogja kiírni haszonbérleti pályázaton: A jelenleg ...... „ Szántó Rét Legelő Egyéb Terület hatályos Település Hrsz. (||>) (ha) ^ kiv7„(ha) (ha) AK szerződés lejárata* Tiszadob 0453/5 29,5732 29,5732 170,97 Tiszadob 456 5,9797 5,9797 12,56 Tiszadob 457 1,7408 1,7408 2,09 Tiszadob 467 9,1245 0,1348 9,2593 165,41 2014.08.31 Tiszadob 0468/1 43,1056 43,1056 140,39 Tiszadob • 471 16,5399 16,5399 61,21 2014.08.31 Tiszadob 472 13,8913 13,8913 53,63 2014.08.31 Tiszadob 474 5,395 5,395 11,33 2014.08.31 Tiszadob 475 14,2064 14,2064 52,17 2014.08.31 Tiszadob 476 . 10,531 10,531 54,76 2014.08.31 Tiszadob 477 10,8586 10,8586 40,96 2014.08.31 Tiszadob 0524/1 5,402 5,402 100 2014.08.31 Tiszadob 0526/1 2,5953 2,5953 50 2014.08.31 Tiszadob 0526/13 4,9905 4,9905 116 2014.08.31 Tiszadob 0526/14 0,4055 0,4055 9,3 2014.08.31 Tiszadob 0526/15 4,1533 4,1533 90,06 2014.08.31 Tiszadob 0526/2 4,2813 4,2813 82,01 2014.08.31 Tiszadob 0526/3 1,2912 1,2912 25,98 2014.08.31 Tiszadob 0526/4 2,8782 2,8782 58 2014.08.31 Tiszadob 0526/5 1,7254 1,7254 36 2014.08.31 Tiszadob 0526/6 0,558 0,558 11,99 2014.08,31 Tiszadob - 0526/7 4,2602 4,2602 90 2014.08.31 Tiszadob 0536/2 1,1242 1,1242 27,32 *Amennyiben a helyrajzi szám több haszonbérleti szerződéssel érintett és azok eltérő időpontban járnak le, a táblázat a legkésőbbi időpontban lejáró szerződés lejáratának dátumát tartalmazza. Ez a tájékoztatás nem minősül pályázati felhívásnak! A pályázati felhívásokat az érintett önkormányzat hirdetőtábláján tesszük közzé, illetve megtekinthető lesz az Igazgatóság internetes honlapján ( www.bnpi.hu ), valamint az Igazgatóság székhelyén (3304 Eger, Sánc út 6.). Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Szurovcsák aranyúszása Pár századokkal maradtak le az érmekről, a delfinek egyéni rekordjai. úszás. A Nyírsuli ifjú úszói versenyről versenyre bizonyítanak. így volt ez nemrégiben az úszó vidékbajnokságon, amelynek Hódmezővásárhely adott otthont és a nyíregyháziak hadilábon álltak a szerencsével. A négy dobogós helyezés mellett hét alkalommal negyedikként csaptak célba, olykor pár századdal maradva el a dobogós helyezéstől. A felnőtt korosztályban Szurovcsák Ivett 50 méteres mellúszásban győzött, míg ioo-on ezüst, 200-on pedig bronzérmes lett. Szintén ebben a korosztályban Molnár Laura két negyedik (200 vegyes, 200 mell) és két ötödik (400 vegyes, 200 gyors) helyezést ért el, illetve az EYOF- on szereplő Buskó Csengét nélkülöző váltónk negyedik és ötödik helyen ért célba. A serdülőknél Tomasovszki Martina 200 gyorson a harmadik legjobb időt úszta, míg 50,100 és 200 háton egyaránt csak minimális különbséggel lemaradva a dobogóról, a negyedik helyen végzett. A fiúk is kitettek magukért, legjobban Ónodi Gyula teljesített, aki 50-100-200 gyorson, 50 pillangón és 200 vegyesen is hatalmas egyéni csúcsot úszott, de sajnos ő a korosztályában még egy-két évvel idősebbekkel versenyzett. Gavallér Kevin 1500 gyorson, Chrenkó Máté 200 háton és 400 gyorson versenyzett kiválóan. Szombathelyen a legkisebbek országos bajnokságát is július derekán rendezték, a Nyírsuli kis csapata az elvárásoknak megfelelően teljesített. Pécsi Anett tanítványai közül Hadházi Dóra ÍOO méteres pillangón két másodpercet javítva egyéni legjobbján, l:l8,4l-el az ötödik helyen végzett. Száz gyorson szintén a legjobbak közé került, és l:ll,52-es ideje a hetedik legSzurovcsák Ivett (balra) és Tomasovszki Martina jobbnak bizonyult idén korosztályában, 200 vegyesen 9., 200 gyorson pedig 10. helyen zárt. Mindhárom fiú, Cserfalvi Olaf, Szakács Adorján és Kende Zoltán egyéni csúcsot úszott minden versenyszámában, nekik ez volt az első komolyabb versenyük. KM A delfinbajnokságon szereplő nyírsulisok fotók: tudósítónktól Úszás Országos vidékbajnokság, Hódmezővásárhely, a Nyírsuli úszóinak eredményei Lányok. 50 m mell: 1. Szurovcsák Ivett (34,06). 100 m mell: 2. Szurovcsák Ivett (1:14,32). 200 m mell: 3. Szurovcsák Ivett (2:41,70). 100 m gyors: 8. Molnár Laura (1:01,92). 200 m gyors: 3. Tomasovszki Martina (2:15,89). 200 m hát: Tomasovszki Martina (2:26,97), 4. Bakos Enikő (2:35,86). 4x50 m vegyesváltó: 4. Nyírsuli A (Bakos Enikő, Szurovcsák Ivett, Molnár Laura, Tomasovszki Martina, Molnár Laura, 2:11,64). 50 m hát: 4. Tomasovszki Martina (32,59). 100 m hát: 4. Tomasovszki Martina (1:09,52). 200 m vegyes: 4. Molnár Laura (2:27,68). 200 m mell: 4. Molnár Laura (2:47,73). 400 m vegyes: 5. Molnár Laura (5:19,85). 100 m gyors: 5. Tomasovszki Martina (1:02,44). 4x50 m gyorsváltó: 5. Nyírsuli A (Szurovcsák Ivett, Bakos Enikő, Tomasovszki Martina, Molnár Laura, 1:59,26). 200 m gyors: 5. Molnár Laura (2:13,57). 100 m pillangó: 6. Szurovcsák Ivett (1:06,93). 100 m pillangó: 7. Tomasovszki Martina (1:12,89). Fiúk. 200 m hát: 7. Chrenkó Máté (2:32,50). 1500 m gyors: 7. Gavallér Kevin (18:25,07). HIRDETÉS