Kelet-Magyarország, 2013. augusztus (73. évfolyam, 178-203. szám)

2013-08-12 / 187. szám

2013. AUGUSZTUS 12., HÉTFŐ Bizonytalanok a fiatalok a pályaválasztásban Hogy ne vesszen el egy év Csupán egy szakot jelölhetnek meg a pótfelvételizők illusztráció: ékn nyíregyháza, A felvételizők rendkívül frusztráltak amiatt, hogy bizonytalanok a pálya- választást illetően - osztot­ta meg tapasztalatait a felvi. hu weboldalon Herczegné Keresztúri Judit tanácsadó szakpszichológus. A szakember szerint meg­figyelhető, hogy a fiatalok többsége olyan szakot választ, amely passzol a középisko­lai eredményéhez, azaz nem hoznak áldozatot, nem vállal­ják be a pluszmunkát, amely szükséges egy olyan szakra való felkészüléshez, amely­ben nem olyan sikeresek. így gyengébb matekosként hiá­ba tetszik nekik például egy olyan képzés, amely a gazda­sági területhez kapcsolódik, az esetek többségében nem adják be oda a jelentkezést, inkább mást választanak, pedig lehet, hogy hosszabb távon azzal járnának jobban. Jellemző az is, hogy a fiatalok hajlamosak az eredményeket illetően is a könnyebb utat vá­lasztani. Inkább olyan szakot jelölnek meg, ahova elég lesz a pontjuk, minthogy belehúz­zanak, nyelvvizsgákra készül­jenek, emelt szintű érettségi­re tanuljanak. Még ha nem is érdekli őket egyértelműen az az irány, sok diák céloz meg olyan szakot, ahol borítékol­ható a siker. A középiskolások többsége felkészültnek számít a szakok­kal kapcsolatban, tájékozód­nak a képzési információkról. Az egyes foglalkozásokkal kap­csolatban azonban többnyire sztereotípiákat fogalmaznak meg. A ponthatárok kihirde­tésekor tanácsadást kérő diá­kok javarészt slágerszakokat jelöltek meg a felvételin, így többségében pszichológia és kommunikáció szakra szeret­tek volna bejutni. km Még van lehetőség bekerülni a vágyott egyetemre, főiskolára. NYÍREGYHÁZA. Már javában tart a pótfelvételi, sok családban megy a fejtörés, hogy melyik szakot is jelöljék meg, illetve, hogy belefér-e a költségve­tésbe a továbbtanulás. Fontos tudni, hogy ebben az eljárás­ban mindössze egy szakot le­het beírni, kizárólag elektro­nikusan lehet jelentkezni, és a felkínált képzések túlnyomó többségéért fizetni kell. Érdemes jól átgondolni Azt mindenképpen ellenőriz­ni kell, hogy pontszámúnk elegendő-e a kiválasztott szakra - tanácsolja Bukta Pé­ter, az Educatio Nonprofit Kft. tájékoztatási irodavezető-he­lyettese. Ha minden feltétel­nek megfelelünk, és nem sze­retnénk elveszíteni egy évet, akkor mindenképpen megéri jelentkezni a vágyott szakra. Pótfelvételi keretében kizá­rólag az jelentkezhet, akit nem vettek fel az általános eljárás­ban, vagy nem is jelentkezett. Aki beadta a lapot, de nem vették fel, az bármilyen szakra pályázhat, függetlenül attól, hogy mit jelölt meg az általános eljárásban. Ha ott megfelel az érettségi feltételeknek, illetve eléri a július 24-ei ponthatárt, akkor beadhatja a jelentkezé­sét. Nem egy szakon előírják, hogy legalább egy tárgyból emelt szintű érettségit kell tenni a bejutáshoz. Ennek a kritériumnak a pótfelvételin is eleget kell tennie a diáknak. Mivel itt csak e-felvételi van, figyeljünk arra, hogy hitele­síteni kell a jelentkezést. Ezt vagy elektronikusan az Ügy­félkapun keresztül tehetjük meg, amelyhez okmányirodá­ban (személyesen) regisztrá­cióra van szükség, vagy hite­lesítő adatlap segítségével is megoldhatjuk. Csak akkor lesz sikeres a hitelesítés, ha az utol­só adattartalom van az adatla­pon. Tehát, ha valaki például lementett, kinyomtatott, eset­leg postázott egy hitelesítő adatlapot, de közben módo­sított rajta, akkor új hitelesítő adatlapot kell nyomtatnia és küldenie. Megéri jelentkezni Megéri részt venni a pótfel­vételi eljáráson, hiszen így elkerülhetjük azt, hogy el­veszítsünk egy évet. Akkor a legegyértelműbb a helyzet, ha meghirdettek helyeket az általunk leginkább vágyott szakokon. Amennyiben nem, még akkor is van pár napunk, hogy átgondoljuk, hogy mit is szeretnénk tanulni. Több egyetem és főiskola is szervez nyílt napokat mostanában, ezeken igyekeznek bemutatni képzéseiket. Az ilyen esemé­nyeken megtudhatjuk, hogy mi vár ránk, ha oda nyerünk felvételt. Aki teheti, menjen el, és nézze meg személyesen is, hogy milyen a kiválasztott iskola. További előny, hogy ott kérdezni is lehet, és azon­nal meg is válaszolják a kérdé­seinket. Ez pedig nem utolsó szempont, hisz meglehetősen szűkös a határidő. KM Kvízmegíejtés Melyik településünk címerében szerepel - az országban egyedülálló módon - a mezei csík, mit a község körzetének hosszú ideig jellegzetes halfajtája? b) Kocsord Ébredjen Ön is minden reggel a megye és a család legkedveltebb napilapjával! m-q-|—j MÁTÉ ISTVÁNNAK és MÁTÉ ISTVÁNNÉNAK Géberjénbe Házasságkötésük 35 éves évfordulója alkalmából sok boldogságot kívánnak lányaik: Krisztina és Melinda, vejük: József, unokájuk: Bernadett. „A Nap is Neked ragyog az égen, hisz ma van a születésnapod. Rövid ez a pár sor, de benne van a lényeg, senki nem szeret úgy, mint mi szeretünk Téged!" Sóstóhegyre SZŰCS ANNABELLÁNAK 2. születésnapja alkalmából sok boldogságot kíván: Apa és Anya A Kelet bemutatja: XXII. FARMER-EXPO I Válassza Ön is a Keletet! Használja ki előfizetői kedvezményeinket. I Kedves Előfizetőink! Szeretettet meghívjuk Önöket a XXII. FARMER-EXPO Nemzetközi Mezőgazdasági és I;! . I Élelmiszeripari Szakkiállításra, mely 2013. AUGUSZTUS 17-20. között tekinthető meg. Helyszín: Debrece- Iff 1 ni Egyetem Agrártudományi Centrum Debrecen, Böszörményi út 138. A Kelet előfizetőiéként Önök a belé- ||j I pőjegyet kedvezményesen 1000 Ft helyett - 300 Ft kedvezménnyel - 700 Ft-ért vásárolhatják meg mun- IS I kanapokon 8.00 órától 15.00 óráig szerkesztőségünkben (Nyíregyháza, Dózsa György u. 4-6.). Figyelem! p I A kedvezményes áru belépőjegyek korlátozott darabszámban kaphatók! Hi J | _ J P| p További információ: www.farmerexpo.hu I it 1 , 1 HIRDETÉSEK A KISOSZ MEGYEI EGYESÜLETE 2013. augusztus 26. kezdéssel JíJMiX az alábbi OKJ-s képzéseket indítja: Jelentkezni lehet: • Élelmiszer-, vegyiáru­Személyesen vagy telefonon ... .­2013. os. 2i-ig. eiaao Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 9. • Ruházati eladó ■ Műszakicikk-eladó Ub-zU-Doi-zoil m f# „ Nyírbátor,Kossuthu 9 ■ Kereskedő boltvezető 06-20-462-1022 . Ékszerbecstts i? Nyilvántartási szám: 15-0237-05. Akkreditációs szám: Al-0406 r. .A.V-A.T1: ti '1. W A Akarsz érettségizni és/vagy piacképes szakmát szerezni? ^-Ll.1.1 f il-f Id. • általános iskolai végzettségre épülő ****'*“i05ete i nappali és esti képzések • gimnáziumi oktatás e • érettségire épülő nappali és esti képzések Í5]isig5i^2Í2333B3BBÖ ^ W^w*'v' M Mla SB ^ *j s co to Nyír-Komplett Kft. Nyíregyháza, Lujza út 22. Telefon: 06/42-450-865, 06/30-349-4880 mail@nyirkomplett.hu www.nyirkomplett.hu-a­«o vO KELET

Next

/
Thumbnails
Contents