Kelet-Magyarország, 2013. augusztus (73. évfolyam, 178-203. szám)

2013-08-08 / 184. szám

2013. AUGUSZTUS 8., CSÜTÖRTÖK KELET MSZP-saJlótájékoztatő „A nyugati elkerülőnek nincs fekete doboza!“ nyíregyháza. - A nyugati el- kerülőnél sem sötét, sem titkos múlt, sem fekete do­boz nincsen. A város akkor elfogadta, hogy az autópálya építése mindennél fontosabb! - kezdte szerdai sajtótájékoz­tatóját Csabai Lászlóné, a párt megyei alelnöke, Nyíregyhá­za volt polgármestere.- A megyében a prioritást az M3-as továbbépítése kap­ta, ezen kívül 19, a város és a megye számára nagyon fon­tos három számjegyű út teljes korszerűsítése került be az Új Magyarország Fejlesztési Tervbe. Küzdöttünk azért, hogy a nyugati elkerülőnek legalább az első üteme, a kálmánházi lehajtó megépül­jön. - Ezt Felbermann Endre lobbizásának köszönhetően sikerült elérni, a 2009-es költ­ségvetés első tervezetében 2,5 milliárd forinttal benne is volt, ám a válság elvitte. Csabai Lászlóné szerint, ha a 2002-ben nem lett volna kormányváltás, akkor most prodi kitérővel 15 kilomé­terrel hosszabb utat kellene megtenni Budapestig, és Űj- fehértó után lenne a nyíregy­házi leágazás. - Ezt sikerült megakadályozni, azonban a Görbeháza-Orbán-Kósa kité­rő megmaradt - fogalmazott a megyei alelnök.- Az „átkos, elmúlt nyolc évben” megépült az M3-as autópálya Nyíregyháza és Polgár közötti szakasza, a keleti elkerülő, megtörtént a 4-es és 41-es számú főút kor­szerűsítése - sorolta az alel­nök, majd megjegyezte:- A nyugati elkerülő mér­nöki tenderének határideje 2018. Vagyis mindez azt je­lenti, hogy a Tokaji út építé­sét a kormány eddig tervezi befejezni és nem a korábban hangoztatott 2015-ig. km Fidesz-reagálás Tényekkel nem érdemes vitatkozni, márpedig tény az, hogy a szocialis­ták hiába ígérték meg többször is a nyíregyháziaknak a nyugati elkerülőt, mégsem történt semmi. Amikor ezzel a ténnyel szembesítik őket, továbbra is csak magyarázkodni és ferdíteni tudnak, ahelyett, hogy elismernék: óriási siker minden nyíregyházi számára, hogy a jelenlegi városvezetés elérte, hogy az elkerülő a tervezettnél tíz évvel korábban megépülhessen. Örülni kellene ennek az eredménynek, mert a magyarázkodásból, a tények elferdítéséből, egyetlen méternyi utat sem lehet építeni - írta lapunkhoz kül­dött reakciójában dr. Adorján Gusztáv frakcióvezető. @ A magáét fújja Tóth József nyíregyházi bőrműves a napokban bebizonyítot­ta, hogy a tülök kürt készítéséhez is ért. fotó: sipeki Péter § Lucerna télire Ádám, a tizenöt éves szamár jól tudja, hogy a téli takarmányért nyáron kell megdolgozni. Ké­pünk Paszabon készült. fotó: racskó tibor Később lesz a horgászverseny rakamaz. Mint lapunkban megírtuk, horgászversennyel szerette volna megünnepelni megalapításának 20. évfor­dulóját a rakamazi Cormoran Sporthorgász és Természet- védő Egyesület augusztus 10- én a morotvánál. Borbély Mihály, az egyesü­let elnöke arról tájékoztatta lapunkat, hogy a szombatra meghirdetett jubileumi há­ziversenyt és az azt követő vezetőségi versenyt elha­lasztják, mert a meteorológi­ai előrejelzések szerint rossz időjárás várható. A versenyt végül augusztus 18-án, vasár­nap rendezik meg a holtág­nál. KM Nincs júliusi támogatás? A változtatás során a fogyasztók nem vesztik el a megítélt támogatást ILLUSZTRÁCIÓ: ékn „Hová teszi a Nyírtávhő egyhavi lakásfenntar­tási támogatásunkat?” nyíregyháza. Az egyik nyír­egyházi olvasónk, Kozák Gábor a napokban az alábbi észrevétellel kereste fel szer­kesztőségünket: „A legutolsó havi távhőszámlánkhoz az alábbi levelet csatolta a szol­gáltató: Tájékoztatjuk, hogy a Nyíregyháza MJV Polgár- mesteri Hivatal Szociális és Köznevelési Osztálya által megítélt és folyósított lakás- fenntartási (normatív, alanyi), valamint lakhatást segítő tá­mogatások távhőszolgáltatási számlákban történő jóváírá­sai 2013. július l-jétől változ- ■ nak. A támogatások kezelését, feldolgozását végző rendszer fejlesztésével párhuzamosan megszűnik a korábbiakban megelőlegezve alkalmazott támogatások jóváírása, és be­vezetésre kerül a ténylegesen folyósított támogatási össze­gek fogyasztói számlákban történő érvényesítése. A korábbi rendszerről törté­nő átállás miatt viszont 2013. július hónapra vonatkozó számlák nem tartalmaznak Ajóváíratlan összeg milli­ós nagyságrendű is lehet. kozák Gábor támogatási összegeket. A tá­mogatások 2013. augusztus hónapra vonatkozó szám­láktól kezdődően fognak az érintett fogyasztóink számlá­jában megjelenni. Az átállás átmeneti változásai miatt szí­ves megértésüket kérjük! Sokakat érint Ha jól értettem, akkor egyha­vi támogatást, ami esetem­ben 5300 forint, elveszítünk. Ezt 12 hónapra az önkor­mányzat állapítja meg, a Nyírtávhő megkapja, de ezek szerint a júliusi csekken nem mutatkozik meg. Hová teszi ezt az összeget a Nyírtávhő és miért? Mivel ez nagyon sok embert érült, a jóváíratlan összeg milliós nagyságrendű is lehet” - mondta olvasónk. Olvasónk levelét továb­bítottuk a Nyíregyházi Táv- hőszolgáltató Kft,-nek, akik az alábbi választ fogalmazták meg a kérdésekkel kapcso­latban: „Ezúton szeretnénk megnyugtatni a tisztelt le­vélírót, valamint a többi érintett fogyasztónkat, hogy őket a változással semmilyen kár nem fogja érni, hiszen a megítélt és folyósított támo­gatási összegeket a beérke­zést követően a kibocsátott számlákban maradéktalanul jóváírjuk. A fogyasztóink felé megküldött tájékoztató­ban leírtaknak megfelelően a folyósított lakásfenntartási (normatív, alanyi), valamint lakhatást segítő támogatások távhő-szolgáltatási számlák­ban történő jóváírásai július l-jétől változtak. Az eddigi gyakorlat szerint a Nyírtávhő Kft. megelőlegezte a támo­gatási összegeket, amelyből rendszeres elszámolási prob­lémák adódtak, ezért augusz­tus l-jétől a ténylegesen fo­lyósított támogatási összegek a társaságunkhoz való beér­kezés után lesznek jóváírva fogyasztóink számláiban. Nem veszítik el a támogatást Ebben az esetben is szigorúan a határozatokban 12 hónap­ra megítélt támogatási ösz- szegeket folyósítják, így nem fordulhat elő, hogy bármely fogyasztónk is egyhavi támo­gatási összeget elveszítene. A júliusi átállás tehát nem kimaradást, hanem egy hóna­pos eltolódást jelent a további támogatások folyósításában. A Nyíregyháza MJV Polgár- mesteri Hivatal Szociális és Köznevelési Osztálya által megítélt lakásfenntartási (normatív, alanyi), valamint lakhatást segítő támogatá­sokra vonatkozó határozatok ugyan 12 hónapra vonatkoz­nak, de a távhőszolgáltatónak mindig csak az aktuális havi támogatási összegeket utal­ják el.” km Kavicsfestés és gipszöntes Mézédes lesz az idei fesztivál csengerújfalu. A méz nép­szerűsítésére immár második alkalommal rendez fesztivált Csengerújfalu önkormány­zata. A rendezvény célja, hogy a szórakozás mellett a méhészkedés időszerű problémáit is megvitassák a résztvevők, ugyanis a tér­ségben egyre többen foglal­koznak méz előállításával. A programsorozat augusztus 9- én 16.30 órakor a csengeri hagyományőrző tánccsopor­tok fellépésével kezdődik, majd szerepel a Street Royal, Majka és Curtis, a Diamond. A méztermeléssel kapcso­latos szakmai nap augusztus 10- én 10 órakor kezdődik a sportcsarnokban, a sportte­lepen pedig kulturális prog­ramok kezdődnek 13 órakor. Lesz bőven zene és tánc: fel­lép többek között a géberjéni és a méhteleid tánccsoport, a 4 for Dance, lesz pompom és hip-hop táncbemutató, szín­padra lép a Reflex együttes, a Barabontó együttes, Kocsis Tibor. km A Szünidei játszóház­ban különböző foglal­kozások várják a kál­mánházi fiatalokat. kálmánháza. Mozgalmasan telik a nyári szünet a kálmán­házi diákok számára a helyi művelődési ház jóvoltából. A tanév befejezése után a már hagyománynak számító kéthetes nyári tábor várt a fi­atalokra, amely az idén is ér­dekes és tartalmas programo­kat kínált a gyermekeknek. Volt többek között lovaglás, sétakocsikázás, kalandpark, erdei tornapályán játék, kara- okeverseny, míg a hűvösebb időkben kézműves foglalko­zásokon fejleszthették kéz­ügyességüket és kreativitásu­kat a diákok. Sportolnak, olvasnak Bár a tábor már véget ért, „Szünidei játszóház” néven augusztus 31-éig különböző játékos foglalkozásokat kínál a művelődési ház a gyere­keknek, különösen azoknak, akik szociálisan rászorulnak. Délutánonként 13 órától 17 óráig lehet részt venni az IKSZT épületében a foglalko­zásokon: kavicsot festhetnek, gipszfigurákat önthetnek, megismerkedhetnek a bőrö- zéssel, dekupázzsal, az üveg­festéssel, valamint van sport­játék, internetezési lehetőség és könyvtári foglalkozás.- Minden pénteken Petőfi tagba is kimegyünk, az ott élő gyerekeknek tartunk játé­kos foglalkozást, hogy ők se érezzék kirekesztve magukat ebből a „jóból” - tájékoztatta lapunkat Szigeti Józsefné, a művelődési ház igazgatója. - Már készülünk az augusztus 20-ai ünnepségre. Az elmúlt évben volt először, de szeret­nénk, ha hagyománnyá vál­na. Lesz ökumenikus isten- tisztelet, kenyérszentelés, km Kézműves foglalkozáson a fiatalok fotó: szigeti józsefné TIGÁZ-DSO Kft. • - j, Földgázelosztó (ti Q81Z_CI3Q Korlátolt Felelősségű Társaság 4&***r\ ^ jfr^S CflÍ Tájékoztatjuk tisztelt ügyfeleinket, hogy az FGSZ Földgázszállító Zrt. karbantartási munkálatai miatt 2013. augusztus 26-án 09.00 órától 2013. augusztus 28-án 12.00 óráig Mátészalka, Ópályi, Nyírcsaholy, Nyírmeggyes, Hodász, Nyírkáta, Terem, Bátorliget, Nyírderzs, Nyírcsászári településeken a 100 m3/óra és afelett vételező felhasználók vonatkozásában A GÁZSZOLGÁLTATÁS SZÜNETEL! Kérjük ügyfeleinket, hogy a gázszünet ideje alatt a gázfőcsapokat tartsák ZÁRT állapotban. A gázszünettel kapcsolatosan további felvilágosítást kaphatnak az éjjel-nappal hívható 06 (80) 300-300 telefonszámon. A gázszolgáltatás kimaradásáért ügyfeleink szíves megértését kérjük! r 10 * _________/:____________ , • . HIRDETÉS

Next

/
Thumbnails
Contents