Kelet-Magyarország, 2013. július (73. évfolyam, 151-177. szám)

2013-07-05 / 155. szám

2013. JÚLIUS 5.. PÉNTEK Egy zsírdisznö bohóc vagy semmi több, meg­fogod tapasztalni, milyen egy igazi harcos A nicaraguai profi bokszgála előtt kubai Rene Martinez így jellemezte július 27-i el­lenfelét, Ricardo Mayorgét, miután a világbajnok is kirohanást intézett ellene. 32 A magyar labdarúgó-válo­gatott egy helyet javított az egy hónappal ezelőttihez képest a Nemzetközi Lab­darúgó Szövetség: a mieink a 32. pozíciót foglalják el a vb-selejtezős rivális Románia előtt. Brazília a Konföderá­ciós Kupa megnyerésének köszönhetően újra az első tíz közé kerülve a kilencedik. Nagy előnyben a kispesti csapat labdarúgás. Montenegrói el­lenfelekkel szemben kezdték meg szereplésüket a nem­zetközi porondon érintett magyar fiitballcsapatok. Az Európa-liga selejtezőjének első fordulójában a Budapest Honvéd a Cselik Niksics ven­dégeként lépett fel, és bár az első gólt a hazaiak szerezték, a kispestiek jobban játszot­tak és végül 4-l-re nyertek. A Videoton hazai pályán a Mladoszt Podgoricát fogadta, a mérkőzés lapzárta után ért véget. 9 Focikapusok lövoparbaja A két nyíregyházi résztvevő: Szabó Attila (jobbra) és Félegyházi Viktor FOTÓ: TUDÓSÍTÓNKTÓL Szabó Attila a harma­dik helyen zárt a külön­leges egri megmérette­tésen. labdarúgás. Különleges tor­nákat szervezett nemrégi­ben egy labdarúgó kapusok felszerelést forgalmazó cég. Szegeden, Szombathelyen és Egerben hirdette meg a Kapusháború elnevezésű vetélkedését. A résztvevő focikapusoknak egymással szemben huszonkét méterre állítottak fel két normál mére­tű kaput, a cerberusok pedig lábbal vehették célba az ellen­fél ketrecét. Kézből, állított labdából Lőni lehetett kézből, állított labdából, illetve ha a rivális­ról kipattant a laszti, akkor még rá is vezethették a játék­szert a kapura. Amennyiben a lövés nem talált kaput, az ellenfél tizenegy méterről tüzelhetett. A meccsek vagy öt győztes gólig, vagy öt per­cig tartottak, amennyiben ez nem hozott döntést, jöhetett a tizenegyes párbaj. Az egri tornán két nyíregy­házi kapus is vitézkedett, Szabó Attila, a Kemecse háló­őre és a Nyírsuli kapusedzője, illetve utóbbinál tanítványa Félegyházi Viktor, az U19- esek játékosa. A harminckét nevezőt négy nyolcas csoportba osztották, itt összekerült a két nyíregy­házi, és mindketten tovább jutottak a legjobb tizenhatba. Itt ismét négy csoport jött, és mit ad isten, ismét összeke­rült mester és tanítványa. Sőt, az utolsó, ki-ki meccs döntött arról, hogy végül Szabó Attila került a legjobb négy közé.- Itt már körmeccseztünk, és mindannyiunknak két-két győzelme és egy veresége volt. Sajnos a gólkülönbség alapján végül a harmadik he­lyen zártam. Nagyszerű volt a torna, természetesen örülök a harmadik helynek is, illetve annak, hogy Gábor remekül helyt állt a felnőttek között- így Szabó Attila. A pénzdíjas tornát egyéb­ként az egri Nótás Attila nyer­te a jászapáti Tajti József előtt. KM-ML Uralták a diszkoszvetést A nyírsulis küldöttség Prágában, elöl Kerekes Dóra (balra) és Fábri Anna, hátul (balról) Szikszai Róbert, Kerekes László edző és Káplár János Teljes a mezőny labdarúgás. Újabb hét csapat nevezését fogadta el az MLSZ versenybizottsága, így teljes­sé vált a három csoportos NB III. mezőnye. km Az NBIII-as mezőny A 2013/2014-es idény harmadosz­tályú csapatai: Andráshlda, Baja, Bala- tonfüred, BKV 2013, BSC 1924, Csákvár, Csepel, Diósd, Dorog, Dunaharaszti, 11. DVSC-DEAC, Ebes, Eger, ESMTK, Dabas, Hatvan, Tiszaújváros, Videoton II, Felsőtárkány, Ferencváros II, Győri ETOII, Gyula, Hajdúböszörmény, Bp. Honvéd-MFA, Jászapáti, Kazincbarcika, Körmend, Maglód, MTKII, Nagyatád, Orosháza, Putnok, REAC, Soroksár, Szeged 2011, Szekszárd, Haladás II, Tököl, Újbuda, Veresegyház, Veszprém, Bölcske, Cigánd, Mosonmagya­róvár, Létavértes, Monor, Nyírbátori FC, Rákosmenti KSK. Totó: 27. hét/2. forduló Atipposziop 1. Rovaniemi-Kuopio PS 1 2. Mariehamn-Jaro 1 3. JJK JyvSskyia-Honka ______2___ 4. Vaasa PS-lnteríurku 1 5. Elfsborg-Atvidaberg 1 6. Mjailby-öster ___________1 7. Brommapojkarna-Kalmar 2 1 8. FFMalmö-Gefle 1 x 9. Syrianska-Halmstad ______1 x 10. AIKStockholm-Häcken 1 1 l.Haugesund-Strömsgodset 2 12. Tromsö-Molde 1 13. Rosenborg-Ulleström _____1___ 14. Valerenga-Viking Stavanger x Szikszai Róbert és Kerekes Dóra is nyert, utóbbinak sajnos még mindig nincs Európa- bajnoki-szintje. atlétika. Tovább folytatta győzelmi sorozatát Szikszai Róbert, a Nyírsuli diszkoszve­tője a szerdán Prágában ren­dezett cseh-magyar-szlovák- horvát junior válogatott viadalon sem talált legyőző­re. Kerekes László tanítványa világranglista-vezetőhöz mél­tó teljesítményt nyújtott, a szombaton, a Nyíregyházán rendezett országos bajnoksá­gon aranyérmet érő teljesít­ményét hat centivel felülmúl­va, 60.68 méterre repítette a szert, és közel négy méterrel előzte meg a világranglistán negyedik helyen álló horvát riválisát (57.01). A harmadik helyen szintén nyíregyházi versenyző, Káplár János vég­zett, aki 53.77 méterig jutott. A két nyírsulis versenyző már nem lép a dobókörbe a július 18-án az olaszországi Rietiben kezdődő junior Európa-baj- nokságig. Továbbra sem lehet tudni, hogy a kontinens-bajnok­ságon lehetőséghez jut-e Kerekes Dóra. A lányoknál ugyancsak bajnok nyírsulis versenyző Prágában is meg­közelítette a kvalifikációhoz szükséges 46 métert, de nem érte el, mert 45.50-ig jutott. Ez egyéni csúcs, ami a váloga­tott viadalon elsőséget ért, de Eb-részvételről csak akkor le­het szó, ha pénteken, a Hon­véd versenyén sikerül túl­szárnyalni a nevezési szintet. Ez lesz Dóra utolsó esélye. A magyar csapat negyedik nyíregyházi versenyzője Fábri Anna volt. Bakosi Béla tanít­ványa 400 méteren jutott le­hetőséghez, és 56.90 másod­perces egyéni rekorddal az ötödik helyen végzett. Ezzel ő is hozzájárult a magyar női csapat második helyéhez, a búk összesítésben a harma­dik helyen zártak. km-bt Amerikai pólósok is játszanak a sóstói tornán vízilabda. Igazi kuriózumot kinál a strandvízilabda baj­nokság harmadik fordulója, amelyen szombaton a Sóstói Parkfürdő ad majd otthont. A huszonnégy csapattal in­duló sorozat nyitánya a Szé­chenyi Fürdőben volt, majd Balatonfüreden szálltak vízbe a résztvevők, most pedig jön a sóstói próbatétel, mégpe­dig hat együttessel, közte a nagy esélyes Szolnoki Homá­rok. És a nagy durranás, egy amerikai együttes, a Pacific Tigers egyetemi csapata. Az együttesnek tagja Szabó Ba­lázs és az az Erdélyi Balázs, akit a konferencia legjobb játékosának választottak, és megkapta a Cutino-díjat, ami a legértékesebb egyéni díj, amit vízilabdázó kaphat az Egyesült Államokban. Infor­mációink szerint az amerika­iak sok játékossal érkeznek és két együttessel vesznek részt a nyíregyházi tornán. KM A tavalyi viadal egyik látványos pillanata fotó: sipeki Péter Célbaugrás, swoop és célraszállás a menü ejtőernyőzés. A megyei egyik legnagyobb hagyományával bíró versenyét rendezik pén­tektől vasárnapig a nyíregy­házi repülőtéren. Innen száll majd fel a jó öreg Ancsa, hogy a 28. Kelet-MagyarországKupa ejtőernyős verseny résztvevői a mélybe vessék magukat. Az elmúlt két évhez hason­lóan ismét három számban ve­télkednek majd a résztvevők, a klasszikus célbaugrásnál ezer méterről kell minél pontosab­ban földet érni a 16 centiméter átmérőjű célban. A távolsági swoop igen látványos, itt egy kapun beérkezve kell minél messzebb siklani párhuzamo­san a talajjal. A harmadik szám a célra­szállás, itt a gyors kupolákkal a 16 méter átmérőjű célt kel minél pontosabban megkö­zelíteni. Miként azt Figeczky Attilától, a szervező Nyírségi Ejtőernyős Klub igazgatójától megtudtuk, tiz csapatot, mint­egy félszáz versenyzőt várnak a nagy népszerűségnek örven­dő kupára. A mezőny nemzet­közi lehet, hiszen az aradi és nagyváradi ernyősök is meg­hívót kaptak, remélhetőleg meg is érkeznek. Pénteken délben kezdődik az ünnepélyes megnyitó, utána már indul is a versengés, amely szombaton egész napon tart, a tervek szerint vasárnap lesz az eredményhirdetés. Ez az a terv, amelyet az időjárás átírhat. A nyíregyházi színeket a Figeczky Anita, Bárány László, Borbély Attila, Kiss Antal és Morvái Gergő alkotta ötös képviseli célraszállásban. Dolhai Zoltán pedig swoopban indul, km-ml ■ A Szuper-kupáért döntőitek Szerdán este majd kétszázan voltak kíváncsiak a nyíregyházi Szi-Zo Sport városi kispályás focibajnokság zárására, a Szuper-kupára. A nyolc csoportgyőztes viadalát végül a B-csoport bajnoka, a Geo Profi Steel Building Kft. nyerte, miután a döntőben az 1-1-es döntetlen után hétméteresekkel legyőzte a D-csoportban első Red Wolf csapatát. fotó: pusztai Sándor

Next

/
Thumbnails
Contents