Kelet-Magyarország, 2013. július (73. évfolyam, 151-177. szám)
2013-07-04 / 154. szám
2013. JÚLIUS 4-CSÜTÖRTÖK KELET Húsz év alatt hétezer ifjú zenész a szárnyaik alatt nyíregyháza. Huszadik alkalommal várja a fiatalokat a nyári szünet egyik legvagányabb tábora Szolnok-Tiszali- getben. A Gitármánia és Zenei Továbbképző Tábor résztvevői idén is a legjobb magyar hangszeres zenészektől tanulhatnak július 22-28. között. A programban koncertek és tehetségkutatók is szerepelnek. A szervezők várják az olyan 12 évesnél idősebb gitárosokat, basszusgitárosokat, billentyűsöket, dobosokat, énekeseket és zenekarokat, akik szívesen tanulnának egy hétig az ország legjobb köny- nyűzenészeitől.- Az elmúlt két évtizedben mintegy 7000 fiatal fordult meg nálunk, akiknek csaknem 600 kiváló zenész tartott kurzusokat. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy nálunk ismerkedett a hangszeres zene alapjaival Gyémánt Bálint gitáros és Temesi Bertalan basszusgitáros, akik ma már nemcsak elismert művészek, hanem tanárok is. A Subscribe tagjai is közel állnak a szívünkhöz, hiszen évekkel ezelőtt ők nyerték meg a táborunk egyik tehetségkutató versenyét, ma pedig már az ország egyik legnépszerűbb metalzenekaraként koncerteznek - mondta el Andrásik Remó, a tábor alapítója. A nyíregyházi TLS Zeneház tulajdonosai, Baranya Tamás és Turcsán András több mint két évtizede részesei a haza zenei életnek.- Tizenegy éve kerültünk közel a Gitármániához, a táborozó zenekaroknak biztosítottuk a technikai feltételeket a próbák során. Az én feladatom elég sokrétű, az esti nagykoncertek alatt a hangosítással foglalkozom - mondta Baranya Tamás. KM-CSA A kerékpározás az egyik legegészségesebb szabadidős tevékenység FOTÓ: INTERNET 10 dolog -10 biciklis bosszúság A biciklizés egy életforma, melynek során az ember megért valamit Az Élet Nagy Törvényszerűségeiből, és Murphy-t is jobban megismeri. O A fehér transporterek vezetői utálják a bicikliseket, és mindig szemrebbenés nélkül rád húzzák a kormányt. © Hiába készülsz fel akkurátusán mindenféle vízhatlan, kicsire összecsomagolható cuccal az esőre, biztos lehetsz benne, hogy akkor fog esni, amikor épp nincsenek nálad. O A japán turistacsoportokat MINDIG a bicikliét mellett teszi le a busz, hogy ne férj el. O Az andalgó párok MINDIG a bicikliúton anda- lognak. © Ha biciklizés közben boldogan állapítod meg, hogy: „Jé, mennyi szerviz van errefelé!”, akkor is biztos, hogy a szerelőtől legmesz- szebb kapsz defektet. © A lekötésnél mindig csak egy picivel hosszabb láncra lenne szükség. © Hiába veszel hiperköny- nyű bicajt, ha a lopás ellen csak tonnás lánccal tudsz védekezni, amitől a bicikli is ólomsúlyú lesz. O Ha világos nadrágot veszel fel, biztos olajos lesz. O Ha reggel lámpa nélkül indulsz el - hiszen úgysem maradsz sötétedés utánig - tuti, hogy belecsöppensz egy hajnalig tartó buliba. C Jv Akármennyi is a bosz- V szúság, biciklizni az egyik legjobb dolog a világon. TÍZDOLOG.HU Keskeny könyvajánló - klasszikusokat a kézbe! Az ötvenes évek nyugati szellemisége szinte tapintható a történetben. nyIregyhAza. Holden Caulfield - egy fiú, aki sokunkat megoszt, de mindenképpen emlékeket ébreszt bennünk. J. D. Sallinger Zabhegyezőjének főszereplője a 17 éves amerikai kamasz, akinek vívódásaiba in médiás rés csöppenünk, s három napját kísérjük végig. Az ötvenes évek nyugati szellemisége, a nagy idolok hatása szinte tapintható a történetben, mely egyes. szám első személyben, a kamaszok nyelvi felületességével mondja el Holden kálváriáját, akit éppen a negyedik iskolából rúgnak ki. Ezzel a súlyos teherrel a vállán indul el, hogy valami kapaszkodóra, társra leljen magányában. A képzeletűnkre bízza Haza nem mehet, így motelekben, éjszakai mulatókban és az utcán keres partnert, akivel egyszerűen csak beszélgethet, aki előtt nem kell megjátszania magát, ám ahogy talál valakit, úgy érzi, menekülnie kell az alakoskodása elől. Ismét pörgetik a lemezeket Az Úszó Alkalmatlanságok Tréfás Vetélkedőjén tavaly is kitettek magukért a csapatok fotó: km-archív Érdekes és izgalmas programokkal várják a kikapcsolódni vágyókat a II. SóstóFeszt szervezői. nyíregyháza. Második alkalommal pezsdülnek fel Sóstó-Gyógyfürdő vizei a SóstóFeszt szárazon és vízen programkavalkádjának köszönhetően. Sport és zene egy helyen Július 5-7. között főként a sportkedvelőknek és a köny- nyűzenei produkciók szerelmeseinek kedveznek. Az idei fesztivál több helyszínen párhuzamosan zajlik, a strandon, a Tófürdőn és a csónakázótavon egyaránt érdekes és izgalmas programok várják a kikapcsolódni vágyókat. A jet ski bajnokság, a flyboard és wakeboard bemutatók, valamint a mixerverseny és a katasztrófavédelmi bemutató és mentési gyakorlat mellett színvonalas zenei programok csábítják táncra a fiatalokat.- Pénteken 16 órakor nyitjuk meg a kapukat, elsőként a Sunshine Dj verseny első három helyezettje pörgeti Zenei programok Július 5., péntek 16 óra: kapunyitás, a Sunshine D) verseny első 3 helyezettje 18 óra: Dj Nor-B, Olasz és PG 20 óra: Mindcontrol 21 óra: Dj Hajnal 22.30 óra: DjAntonyo 24 óra: Milk&Sugar (Németország) 01.30 óra: Andro a lemezeket, ezt követően Dj Nor-B, Olasz és PG állnak a keverőpult mögé, majd Mindkontrol mozgatja meg az elektronikus zene kedvelőit. A tavalyi Dj-verseny győztese, Hajnal mixei után Antonyo és a német Milk&Sugar „tépi” a korongokat, s a bulit hajnalban Andro zárja - mondta el érdeklődésünkre Kosztyu László szervező.- Ahogy már 2012-ben, az idén is fontosnak tartottuk, hogy felvegyünk a kapcsolatot a környéken élőkkel, a Tófürdő mögötti utcák lakóit levélben értesítettük a rendezvényről. Felhívtuk a figyelmüket, hogy az ilyesfajta bulik egy kicsit hangosabbak szoktak lenni, és tisztelet- jegyet ajánlottunk fel nekik- tette hozzá dr. Podlovics Roland, a fürdőkomplexumot üzemeltető társaság vezér- igazgatója. A hónap második hétvégéjén, július 13-án a nevetésé lesz a főszerep, a III. Úszó Alkalmatlanságok Tréfás Vetélkedője ebben az évben is jó mókának ígérkezik. Tavaly tizennyolc csapat indult a versenyen, a szervezők az idén is legalább ennyi nevezőre számítanak. Úszó alkalmatlanságok- A csónakázótavon, a sziget mellett halad majd a mezőny, lehetőleg minél gyorsabban, hiszen itt a sebesség a legfontosabb, és persze az, hogy a járművek képesek legyenek a víz felszínén maradni. A Sóstó-Gyógyfürdők csapata az a célt tűzte ki maga elé, hogy az idén az első hat csapat között végez, remélem, ez sikerül is. Azt tervezzük, hogy átépítjük a tavalyelőtti vízi traktorunkat... - avatott be a terveibe dr. Podlovics Roland, majd hozzátette: a vetélkedő első helyezettje százezer forintos masszázsutalványt kap, ezzel is orvosolva a komoly sportsérüléseket. KM-CSA Levélben kértük a környéken lakók türelmét a zaj miatt. PODLOVICS ROLAND ■> Fényfürdő, ami feltölt Annak ellenére, hogy nem foszfo- reszkálnak, a legeldugottabb aprócska zöldterületet is gyorsan belakják a nyári napsütésben a feltöltődni vágyó fiatalok. Elmaradhatatlan kellék ilyenkor a napszemüveg és egy bohém szalmakalap. FOTÓ: CSÁKI ALEXANDRA MÁZS-koncert és Best of Vidor NYÍREGYHÁZA. A Nosztalgia Kertmoziban folytatódik a Best of Vidor! Július 12-én 21 órától Till Attila romantikus vígjátékát, a Pánikot láthatják az érdeklődők. Az Operettszínház 2012/13- as évadjának legjobb férfi főszereplője, Mészáros Árpád Zsolt koncertjére várják a közönséget július 13-án, szombaton este fél kilenctől a Szabadtéri Színpadon. Vendégfellépő: Kazár Ticiána, Cserepánya Miroszláv és a Nyíregyházi Hölgykoszorú. A koncert esőnapja: július 14. Aki előtt fejet hajtott a Slayer Kávé ás mustár nyíregyháza. Szakmai találkozón vettek részt a Mustár FM munkatársai Kolozsváron, a Babes-Bolyai Tudományegyetemen a Káfé Rádiónál. Együttműködési megállapodást kötöttek, így ősztől mindkét rádió fiataljai fellelhetők lesznek az éterben (89,6 MHz) és a neten. km Míg mellette vagyunk, kétszer verik meg, mert az igazságérzete erősebb, mint ő maga. Az egyetlen ember, akire igazán szüksége van, és aki tényleg megérti és feltétel nélkül szereti, az a tízéves húga, Phoebe. Főhősünk a történetét egy idegszanatóriumban meséli el nekünk, s úgy fejezi be, ahogy elkezdte, szinte a mondat közepén. Hiányérzet marad utána, jó lenne tudni, hogy mi történt vele, hogyan alakult a továbbiakban az élete. Ezt azonban J. D. Salliger a képzeletünkre bízza, km-csa Kevesen mondhatják el magukról, hogy személyesen találkoztak, sőt, beszélgettek a Slayerrel. tiszavasvári. Több ezren tomboltak a Hegyalja Fesztivál szerdai napján a nagyszínpad előtt, ahol minden várakozást felülmúló koncertet adott a világhírű Slayer zenekar. A tiszavasváriban élő Obsitos Attila, aki nem mellesleg hatalmas Slayer-rajongó, kárpitos szakmáját kamatoztatva külön erre az alkalomra, kizárólag a zenekar tagjai számára kényelmes ülőgarnitúrát, fotelt készített a színpad mögötti öltözőbe a fesztiválszervezők előzetes engedélyével. Az ülőgarnitúra és a fotel - amely a zenekar lógóját ábrázolja - igazán különleges hangulatot teremtett az öltözőben. A díványon kívül az ügyes mester a zenekar tagjainak egy-egy fenyőből készült fa trón kicsinyített másolatával is kedveskedett. Baráti beszélgetés A boldog családapának a nagy lehetőségen túl személyesen nyílt alkalma arra, hogy a hónapokon át készülő kényelmes ülőalkalmatosságot átadja a zenekar tagjainak. A koncert előtt eredetileg ötpercesre tervezett, rövid találkozóból több mint félórás baráti beszélgetés lett. A meglepődött zenekari tagoknak annyira megtetszett a kárpitos munkája, hogy a koncert végén a turnékamionjukba pakoltatták és magukkal vitték a Los Angeles-i próbatermükbe. A banda cserébe a rengeteg relikvia (dedikált póló, dobverő, pengető) mellé még egy európai turnéra szóló állandó koncertbelépőt ajándékozott Obsitos Attilának. BALOGH TAMÁS Obsitos Attila a zenekar számára készített ülőgarnitúrája fotó: a szerző