Kelet-Magyarország, 2013. július (73. évfolyam, 151-177. szám)
2013-07-26 / 173. szám
2013. JÚLIUS 26.. PÉNTEK Szemerey Transport: új munkahelyek „Büszke vagyok arra, hogy mintegy 800 munkatársammal évtizedek óta együtt dolgozunk.” MISKOLC. „Társaságunkat huszonhárom évvel ezelőtt alapítottam. Büszke vagyok arra, hogy mintegy 8oo munkatársammal évtizedek óta együtt dolgozunk. A Szemerey Transportnál új munkahelyek mindig vannak” - tájékoztatta lapunkat Szemerey Lóránd vezérigazgató, aki bejelentette a gépjárművezetői alkalmazotti létszám növelését. Dinamikus növekedés A Szemerey Transport Zrt. a magyarországi hűtőfuvarozás és disztribúció magyarországi piacvezető vállalata, amely országszerte 6ooo kiskereskedelmi egységet lát el , élelmiszerekkel. A miskolci vállalkozás Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye számára különösen fontos, hiszen logisztikai szolgáltatásaival az itteni lakosság húsfogyasztásának több mint felét biztosítja az időben és kiváló minőségben a boltokba szállított fuvarokkal. Csak Borsod-Abaúj-Zemplén megyében ezer élelmiszerbolt elé gördülnek rendszeresen a modem, jellegzetes mintázatú, fehér szinű kamionok. Az Unió Coop bolthálózata mellett a Tesco, a Penny, az Aldi és még sok más kereskedelmi egység hűtőpultjaiban is a Szemerey Transport által szállított hús- készítmények várják a vásárlókat. Mivel a cég szolgáltatásait egyre több fuvarmegbízó választja, az idén is folytatódik a tavaly 12 milliárd forintos forgalmat elért társaság dinamikus növekedése. Ezért van szükség új kamionsofőrök alkalmazására. Juttatások Szemerey Lóránd vezérigazgató bejelentette: „Ebben az évben további 50 gépjármű- vezetővel szeretnénk bővíteni csapatunkat. Számukra nemcsak tisztes megélhetést, biztos munkahelyet, kiváló munkakörülményeket biztosítunk, hanem számos juttatást is”. „Az országot járó pilótáink például díjmentesen használhatják kulturált és korszerű kényelmi berendezésekkel ellátott budapesti szálláshelyünket fuvarra várakozva vagy kötelező pihenőidejük letöltésére. A vállalat által biztosított mobiltelefonjuk mellé családtagjaik számára is igényelhetnek egyet, amelyen bármikor kapcsolatba léphetnek az otthon maradottakkal és a beszélgetések szolgáltatói díját sem kell kifizetniük. Gépjárművezetőink rendszeres szakmai továbbképzésen vesznek részt, a váratlan helyzetek megfelelő kezelésére pedig külön tréningeket rendezünk. A betegség, vagy baleset miatt bajbajutott munkatársaimat a Szemerey Alapítvány segíti a nehézségek leküzdésében”. „Biztosítjuk gépjárművezetőink számára a biztonságos munkavégzés feltételeit. Flottánkat még ebben az évben megfiatalítjuk és bővítjük: 150 modern, DAF gyártmányú kamiont vásárolunk. Ezek a járművek megbízhatóak és a gépjárművezetők is szívesen vezetik tágas, kényelmes fülkéjük és könnyű vezethetőségük miatt. A Waberer’s Logisztika Kft.-vel nemrég létrehozott szoros stratégiai együttműködésünk hozzájárul ahhoz, hogy flottánk átlag- életkorát a korábbi hat évről két évre csökkentsük.” „A fuvarfeladatok leghatékonyabb teljesítése érdekében informatikai rendszerünk megtervezi a legrövidebb és legcélszerűbb útvonalakat és megteremti a megrendelő és a címzett közötti logisztikai összhangot. Ennek a képességnek a jelentősége a használatarányos útdíj bevezetése óta különösen nagy és sokat segít a gépjárművezetőnek és a megrendelőnek egyaránt.” „Járműveink GPS alapú járműkövető rendszerrel, hiteles tachográf menetíróval vannak felszerelve, logisztikai rendszerünket CSB informatikai rendszer támogatja. A Szemerey Transport az ország tíz településén - Miskolcon, Budapesten, Debrecenben, Győrött, Kecskeméten, Szolnokon, Almásfüzitőn, Baján, Balatonszárszón és Pécsett - működtet kirendeltségeket és depókat. Vállalatunk Magyar- országon elsőként teljesítette a logisztikai vállalkozások részére kifejlesztett ECSL értékelési és tanúsítási kritériumrendszert.” Megbecsült törzsgárda Mindezek a feltételek elengedhetetlenek ahhoz, hogy a hűtött élelmiszeripari termékek országos áruelosztásának piacvezető vállalataként tovább fejlődhessünk - hangoztatta Szemerey Lóránd. Hozzátette: a következő öt esztendőben évi 10 százalékkal tervezzük növelni forgalmunkat, ami egyúttal azt is jelenti, hogy egyre több új munkahelyet tudunk teremteni az Észak-magyarországi Régióban. „Én a tapasztalt és jól képzett törzsgárdát a vállalat legfőbb értékének tekintem. Ragaszkodom és megbecsülöm a régi, kipróbált szakembereinket és igyekszem mindent megtenni annak érdekében, hogy minél hosszabb ideig nálunk dolgozzanak. A cég fennállása óta még sohasem késtünk a bérek kifizetésével egy napot sem és ezen nem kívánok változtatni a jövőben sem.” ékn Szemerey Lóránd fotó: ékn Mindenre van jó megoldás Kiszámítható munkahelyen Csernikovics Norbert öt évvel ezelőtt csatlakozott a Szemerey Transporthoz. Miskolc. A miskolci Pro-Coop áruelosztó központjában reggelente egymás mellett sorakoznak a Szemerey Transport tehergépjárművei rakodásra várva. Borsod-Abaúj-Zemplén megye 228 településére szállítják innen az élelmiszereket és a háztartás-vegyipari termékeket. Pontos útvonalterv A felrakást Csernikovics Norbert irányítja. A Szemerey Transport kihelyezett targoncái a boltok megrendelései és a pontos útvonalterv szerint rendszerezve töltik a teherautók rakterét. Ha minden a helyére került, a divízióvezető egyetlen szavára indulnak a Csernikovics Norbert fotó: bgy gépjárművek, hogy elvigyék az árut a megye 450 Coop boltjába. Élvezi munkáját Csernikovics Norbert élvezi ezt a munkát. Öt évvel ezelőtt csatlakozott a Szemerey Transporthoz, részben azért, mert a vállalat kezdeményezője volt a Zemplén Rally-nak és hosszú évek óta támogatja a Miskolc Rallyt is. A most 36 éves szakember hobbija ugyanis az országúti autó- versenyzés, amely szerinte a logisztikai tevékenységhez nagyon hasonló képességeket igényel: az útvonalak pontos tervezését, a legrövidebb időben való megérkezést, gyors helyzetfelismerést és határozott döntéseket. Diszpécserként kezdte, de szorgalmának és kiváló munkájának köszönhetően vezető pozícióba került. A hobbiját nem adta fel: a vállalat anyagi és szerviz-kocsi támogatásával, de saját autójával 2009-ben elnyerte a Lada Kupát. A Szemerey Transport támogatását munkájában is élvezi. Mint mondotta, ennél a nagyvállalatnál minden, akár a legbonyolultabb problémára is van megoldás, ékn Demők Tamás másfél éve dolgozik a Szemerey Transportnál gépkocsivezetőként. MISKOLC. A 34 éves szakember már régóta arra vágyott, hogy nagy autókat vezessen, ráadásul a vállalat állásajánlata volt a legjobb. A betanulási időszakban, egy hónapig tapasztalt kollégák mellett gyakorolta az útvonalakat és a hivatásos tehergépjármű-vezetői szakma fogásait, önállóan csak ezután kapott fuvarfeladatot. Naponta átlagosan 200 kilométert vezet és 5-6 boltot lát el Miskolcon és Borsod-Abaúj- Zemplén megyében. A kezdetek óta ugyanazzal a jó műszaki állapotú teherautóval jár, amivel elégedett. Ugyanakkor azt is látja, hogy minőségi cserékkel egyre javul a Szemerey Transportnál a flotta színvo- nala. Támasz a családnak Demők Tamás úgy tapasztalja, hogy a Szemerey Transport megbízható munkahely, amely számára és családja számára biztos pont. Az anyagi biztonság számára most különösen fontos, hiszen gyermekgondozási segélyen lévő élettársával, Krisztinával . együtt nevelik tizenegy hónapos kisfiúkat, Doriánt. ékn Ami fontos: egy állandó és megbízható partner Pálné Soltész Veronika fotó: bgy „A nehéz munkában derekasan helytállnak a Szemerey Transport Zrt. dolgozói.” Miskolc. „Már az 1990-es évek közepétől állunk üzleti kapcsolatban a Szemerey Transport Zrt.-vel, illetve jogelődjével, az SZK Transporttal” - jelentette ki Pálné Soltész Veronika, az Észak-Kelet Pro-Coop Zrt. cégvezetője. Az eltelt idő alatt mindkét cég és együttműködésünk is fejlődött. „A társaság szállítja miskolci raktárunkból Borsod-Abaúj- Zemplén megye 228 településén 454 boltba az általunk forgalmazott élelmiszer, háztartási vegyi áru termékeket, évente mintegy ll milliárd forint értékben. A bolti megren- hirdetés delési igények függvényében naponta 15-20 szállító jármű 30-80 millió forint áruértéket juttat el a kiskereskedelmi egységekbe, átlagosan ösz- szesen 1600 km-t megtéve. A számokból látszik ez milyen jelentős feladat, éppen ezért nagyon fontos, hogy stabil, megbízható fuvarozó partnerrel dolgozzunk és a Szemerey Transport Zrt. ilyen partner.” Kiváló együttműködés A nagykereskedelemnek kiemelt feladata, úgy építse fel a logisztikai folyamatokat, hogy megfeleljen a kiskereskedelmi, bolti elvárásoknak. Itt fontos elem, hogy a megrendelt áru megfelelő időben, mennyiségben és minőségben és természetesen optimális költséggel ott legyen a boltok polcain. Ebben sokat segít a Coop csoport szinten, országosan 2002-ben elindított informatikai program, mely csoport szintű megoldásokat kínáló integrált rendszer. „Fuvarozó partnerünknek, a Szemerey "Transport Zrt.nek is biztosítunk minden túranapot megelőzően adatokat a kiszállítandó fuvar- feladatokról olyan adatokat, melyek segítséget jelentenek a fuvarszervezéshez és abban, hogy az üzletek a számukra megfelelő időintervallumban kapják meg a megrendelt árukat. A fuvarozónak a naponta változó igényekhez, fuvarfeladatokhoz kell rugalmasan alkalmazkodni és minden körülmények között teljesíteni azokat.”- Kiváló együttműködésünkre jellemző, hogy a társaság biztosítja mindazokat a személyi és tárgyi feltételeket, melyek ezen feladat elvégzéséhez szükségesek. Három fős diszpécser szolgálat koordinálja a munkát és a kapcsolattartást raktárunkkal és a kiskereskedelmi egységekkel - foglalta össze Pálné Soltész Veronika, az Észak-Kelet Pro- Coop Zrt. cégvezetője a két cég mindennapi együttműködésével kapcsolatban. „Karitatív tevékenységet közösen is végzünk. Több mint 2,4 millió forintot meghaladó adományt kapott ez év júniusában Nagymaros, hogy az árvízi védekezésben tudjanak élelmet biztosítani az önkénteseknek. A Szemerey Transport Zrt. által szervezett élelmiszer-felajánlás mennyisége meghaladta a 24 tonnát.” „Van kire számítani...” Az adományozók között ott volt az Észak-Kelet Pro-Coop Zrt. is. Petrovics László, Nagymaros polgármestere a felajánlásért köszönetét fejezte ki minden felajánló cégnek és az ingyen szállító Szemerey Transport Zrt.- nek. - Jó érzés tudni, hogy van kikre számítani a bajban - fogalmazott Nagymaros | polgármestere. ékn-bgys KHiT Nyitott ajtó/Hirdetés 11 A Szemerey Transport kamionparkjának járművel megbízhatóak fotó: buzafalvi győző Demők Tamás és Szemerey Lóránd fotó: bgy