Kelet-Magyarország, 2013. július (73. évfolyam, 151-177. szám)
2013-07-15 / 163. szám
2012. JÚLIUS 15.. HÉTFŐ RELIT Hétszáznál több törvényt fogadtak el a 2010-es kormányváltás óta Az idén elfogadott 137 törvényből egyet jegyeztek ellenzéki képviselők. BUDAPEST. Százharminchét törvényt fogadott el az Országgyűlés tavasszal és nyáron, kétharmadukat a kormány javaslatára. A 2010-es kormányváltás óta megszavazott törvények száma így már a 720-at is meghaladja. A parlament ötször módosította az idei költségvetést, egyszer az alkotmányt, ellenzéki kezdeményezésre pedig csak egy törvényt alkotott ebben az évben. Ki mit javasolt? A kormánytagok közül húszhúsz elfogadott indítványt Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter és Németh Lászlóné fejlesztési miniszter jegyzett. Az igazságügyi tárca vezetője terjesztette elő az új polgári törvénykönyvet, a bírák, az ügyészek és a közjegyzők nyugdíjkorhatárának fokozatos csökkentéséről szóló jogTörvénygyár 137 elfogadott törvény _________ 92 a kabinet előterjesztésében * 1 44 kormánypárti javaslat alapján 1 LMP-s független javaslatra ______ A parlament 143 törvényjavaslat elfogadásáról határozott, hatot közülük kétszer is megszavaztak, miután Áder János köztársasági elnök visszaküldte ezeket. szabályt és az önkényuralmi jelképek használatának újraszabályozását. Két, az államfő által visszaküldött jogszabályt, a Margitszigetet a Fővárosi Önkormányzat közvetlen irányítása alá rendelő előterjesztést és a médiahatóság elnökhelyettesének rendeletalkotási jogot adó törvényt is Navracsics Tibor nyújtotta be. A fejlesztési miniszter kezdeményezte az elektronikus útdíj bevezetését, az energiahivatal átalakítását, két költségvetés-módosítást, valamint a nemzeti dohányboltokban árusítható termékek körének első bővítését. Németh Lászlóné javasolta, hogy az energiaszolgáltatókA fideszes képviselők közül Vas Imre és Cser-Palkovics András volt a legaktívabb törvénykezdeményező nyolc, illetve hat javaslattal. Együtt terjesztették be a közérdekű adatok kiadásának új szabályait, amelyeket Áder János vétója után másodszor is jóváhagyott a Ház. Közösen tették lehetővé, hogy törvényes legyen az aláírásgyűjtés a lakásokban. Vas Imre indítványozta az országgyűlési választókerületek határainak átrajzolását, és egyik előterjesztője volt annak a javaslatnak, amellyel tízszázalékos nak tiltsák meg a különadók áthárítását, és a nevéhez fűződik a takarékszövetkezeti integrációról szóló törvény, amelyet a köztársasági elnök vétója után utolsó nyári ülésén másodszor is elfogadott az Országgyűlés. Módosított költségvetés A Nemzetgazdasági Minisztérium tizennégy törvényéből hármat még Matolcsy György nyújtott be, akit márciusban a Magyar Nemzeti Bank elnökévé neveztek ki. Utódja, Varga Mihály kezdeményezésére háromszor változtattak a büdzsén, és állami engedélyhez kötötték az internetes szerencsejátékokat. Az ő javaslatára fogadták el azt a árrést biztosítottak a dohánykiskereskedőknek. Cser-Palkovics András a törvénykezdeményezésben ugyancsak aktív frakciótársával, Gulyás Gergellyel és a KDNP-s Vejkey Imrével együtt tett javaslatot a kampányfinanszírozás átalakítására. Cser-Palkovics egyik előterjesztője volt annak az indítványnak is, amely lazított az agrárkamarán belüli összeférhetetlenségi szabályokon. Ezt Áder János ugyancsak visszaküldte a parlamentnek, amely módosításokkal fogadta el újra. törvénymódosítást is, amely járulékkötelessé tette a kamatjövedelmeket, növelte a vállalkozások távközlési adóját és a pénzügyi tranzakciós illeték kulcsát, továbbá egyszeri befizetésre kötelezte a bankokat. Pintér Sándor belügyminiszter tizenhárom, Balog Zoltán erőforrás-miniszter tíz törvényt javasolt, köztük az állami iskolák tanárainak automatikus pedagóguskari tagságát, a hallgatói szerződések új szabályait és az önkormányzati segélyek egységesítését. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter nyolc jogszabályt indítványozott, ezek egyike, az új földtörvény példátlan tiltakozást váltott ki az ülésteremben, jobbikos képviselők az elnöki pulpitust elfoglalva demonstráltak elfogadása ellen. Martonyi János külügy- öt, Hende Csaba honvédelmi miniszter két törvényt jegyzett a tavaszi és a nyári ülésszakban. MTI A tények Az alaptörvény március 11 -én megszavazott negyedik módosítását csaknem az összes fideszes és KDNP-s képviselő aláírta, így a kormánypárti padsorokban mindenki neve mellett szerepel elfogadott javaslat. ______ Ellenzéki kezdeményezésre idén is csak egy törvényt hagyott jóvá a parlament. Az LMP-hez tartozó független Ertsey Katalin és Osztolykán Ágnes érte el, hogy családi napköziben is lehessen teljesíteni a hároméves kortól kötelező óvodáztatást. Igen aktív törvényhozók Orbán Viktor szavaz a parlamentben fotó: mti, bruzák noémi A leghosszabban és a legtöbbször beszélők BUDAPEST. Ki mennyit szónokolt idén eddig a magyar Országgyűlésben? A leghosz- szabban Staudt Gábor (Jobbik) szónokolt, öt perc híján tizennégy órát. Göndör István és Fónagy János egyaránt nyolc és fél órán át beszélt, míg Schiffer András (LMP) 7 óra 46 percet. Őket Gaudi-Nagy Tamás, Z. Kárpát Dániel, Józsa István (MSZP), a jobbikos Szilágyi György és Rétvári Bence, Schiffer András beszél fotó: mti a közigazgatási minisztérium KDNP-s államtitkára követi. A frakcióvezetők közül a fideszes Rogán Antal beszélt a legtöbbször, harminckétszer, és a leghosszabban is, majd a jobbikos Vona Gábor, Harrach Péter (KDNP) és Mesterházy Attila MSZP-elnök következik. Az Országgyűlés 2010-es megalakulása óta Schiffer András beszélt a legtöbbet és a legtöbbször, összesen 64 órát, míg Gaudi-Nagy Tamás csaknem 6l-et. Összességében egy napnál hosszabb ideig szónokolt a jobbikos Novák Előd, Z. Kárpát Dániel, Volner János, Nyikos László, Staudt Gábor és Szilágyi György. A szocialisták közül Göndör István, Józsa István, Gúr Nándor, Lamperth Mónika, Bárándy Gergely, a kormánytagok közül Fónagy János, Rétvári Bence, Répássy Róbert igazságügyi és Kontrát Károly belügyi államtitkár, továbbá Vágó Gábor LMP-s politikus. MTI Plusz 17 képviselő a függetlenek táborában BUDAPEST. Tizenhéttel emelkedett az Országgyűlés munkájában függetlenként részt vevő képviselők száma a tavaszi és a nyári ülésszakban, így már harmincnégyen vannak, akik nem tartoznak frakcióhoz. Ketten - Ángyán József a földtörvény elfogadása miatt, és Balogh József - a Fideszt hagyták el, míg tizenöten az LMP képviselőcsoportjának megszűnése miatt váltak függetlenné. Mandátumukról négyen mondtak le az ülésszakban. Az LMP-ben maradt hét politikus - Schiffer András, Szél Bernadett, Vágó Gábor, Osztolykán Ágnes, Ertsey Katalin, Lengyel Szilvia és Mile Lajos - várhatóan szeptemberben ismét megalakíthatja frakcióját, miután az Országgyűlés módosított a házszabályon. MTI Sértő szavak, tiltakozások a házban Összesen tizennyolc- millió forint büntetést róttak ki az országgyűlési képviselőkre. busapest. A legtöbbször, négy- I szer, a jobbikos Novák Elődöt sújtották pénzbírsággal, illetve tiszteletdíj-csökkentéssel: ösz- szesen 646 ezer forintra büntették sértő kifejezések használatáért és rendzavarásért. Január óta A parlamentnek az ország- gyűlési törvény januári életbe lépése óta van lehetősége megbüntetni a képviselőket. Előbb pénzbírsággal sújthatták azokat, akik a Ház tekintélyét vagy valakit, illetve va- 1 lamely csoportot - különösen nemzeti, etnikai, faji vagy vallási közösséget - kirívóan sértő kifejezést használnak, megsértik az Országgyűlés tekintélyét vagy rendjét, míg június óta a tiszteletdíjukat csökkenthetik. A parlament márciusban Kövér László házelnök javaslatára a havi tiszteletdíjának harmadára, 131 ezer forintra büntette az MSZP-s Szanyi Tibort, amiért interpellációja után az ülésteremben középső ujját felfelé tartva beintett a Jobbik-frakciónak. A szocialista politikus azt mondta, jobbikos képviselők rasszista megjegyzéseket tettek, kézmozdulatával erre válaszolt. Táblákkal a patkóban A Párbeszéd Magyarországért (PM) színeiben politizáló két független képviselőre, Karácsony Gergelyre és Szilágyi Péterre is kiszabtak bírságot. Előbbi 50 ezer, utóbbi 185 ezer forint büntetést kapott, mert a trafikpályázatok és az információszabadságról szóló törvény módosítása elleni tiltakozásul egy Loptok, csaltok, hazudtok! feliratú táblát vittek az ülésterembe, és állítottak fel a kormány- párti padsorokkal szemben. Az ugyancsak PM-es képviselők, Dorosz Dávid és Szabó Rebeka 70-70 ezer forintos büntetést kapott, mert egy Itt Nemzeti Dohánymaffia működik feliratú táblát vittek az ülésterem közepére, miután a Ház határozott a trafiktörvény módosításáról. Ezután a jobbikos Novák Elődöt büntették meg egy hónap alatt háromszor is. Az Országgyűlés május végén 50 ezer forint pénzbírságot vetett ki rá a szocionista szó használatáért, egy héttel később 70 ezer forintra büntették, amiért cionista biznisz-szektának nevezte a Hit Gyülekezetét. Harmadszor, a kulturális bizottság fideszes elnökének javaslatára már 131 ezer forinttal rövidítették meg, ismét a szocionista kifejezés miatt. Az új földtörvény elfogadása elleni tiltakozás miatt június végén egy időközben elfogadott törvénymódosítás alapján már tiszteletdíjuk csökkentésével büntettek képviselőket. Az LMP-hez tartozó független Lengyel Szilviától, Osztolykán Ágnestől és Szél Bernadettől - akik egy molinóval és megafonba beszélve fejezték ki véleményüket - vonták le tiszteletdíjuk egyharmadát. Megzavart zárószavazás A Jobbik képviselői drasztikusabb tiltakozási formát választva zavarták meg a földtörvény zárószavazását. A magyar föld átjátszása idegeneknek: hazaárulás! feliratú transzparenssel az elnöki pulpitusra vonultak, és a levezető elnök többszöri figyelmeztetése ellenére sem hagyták el. A szavazások közben pedig azt skandálták: „Hazaárulók!” Emiatt a negyven tiltakozó frakciótagot a lehető legsúlyosabb büntetéssel, egyhavi tiszteletdíjuk megvonásával szankcionálták. A történtek miatt Kövér László házelnök letiltotta a Jobbik szakértőinek és alkalmazottainak parlamenti és irodaházi belépőkártyáját, mire az ellenzéki frakció „kényszerirodákat” nyitott a képviselői irodaház bejáratánál. Végül ezeket is felszámolta az Országgyűlés Hivatala. mti Nem hagyják A bírságolások miatt a PM és az LMP politikusai is közölték, hogy a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordulnak. Szanyi Tibor önkényesnek nevezte a büntetés kiszabását, ő azonban azért kér jogorvoslatot az Emberi Jogok Európai Bíróságától, mert Kövér László házelnök kétszer is megakadályozta parlamenti interpellációjának elmondását. Az LMP-s és a jobbikos képviselők is tiltakoztak a földtörvény elfogadása miatt fotó: mti. soós lajos