Kelet-Magyarország, 2013. július (73. évfolyam, 151-177. szám)
2013-07-10 / 159. szám
2013. JÚLIUS 10.. SZERDA KELET A főszerepet Gubík Ági játssza FOTO: INTERNET Szabadtéri: Pánik pénteken este NYÍREGYHÁZA. A Nosztalgia Kertmoziban a szabadtéri színpadon július 12-én 21 órától Till Attila romantikus vígjátéka, a Pánik látható. A főhősről, a munkájában és a magánéletében egyaránt sikeres Zsuzsiról kiderül, hogy pánikbetegsége van. Önként bevonul a Pánik Klinikára, a filmből pedig egyértelművé válik, hogy gond nemcsak az ápoltakkal van: a klinika falain túl sem mindenki teljesen normális. 3 A 3. helyet szerezte meg a Nyírség Táncegyüttes a 14. Büyükcekmecei Nemzetközi Kulturális és Művészeti Fesztiválon. A törökországi megmérettetésen 16 nemzet 16 együttese versengett, a Nyírség Táncegyüttes az autentikus táncok magas szintű bemutatásával nyerte el a zsűri és a közönség tetszését. Nyíregyházán lépfelaPila Acoustic Band NYÍREGYHÁZA. Paulon László Levente harminc éve zenél, a klasszikus és a blues gitár szerelmese. Együttese, a Pila Acoustic Band a country- és blues-kedvelők egyik nagy kedvence, a csapat pedig hamarosan Nyíregyházán lép fel. Ők ugyanis a Móricz Kert nyári koncertsorozatának soros fellépői, akiket július 18- án hallhatunk. Valami különös vonzalom ez a...torkát farkával elfojtó szárnyas sárkány titkához, az egyszerű emberekhez. TŐMŐRY MÁRTA IRODALMÁR MONDTAEZT A NYÍRBÁTORI SZÁRNYAS SÁRKÁNY FESZTIVÁLRÓL A Várszínpadon azAnconai szerelmesek KISVÁRDA. A Várszínházi Esték programsorozat legközelebbi előadása július 12-én, pénteken 20 órától lesz a Várszínpadon. A budapesti Turay Ida Színház társulata az Anconai szerelmesek című zenés komédiát mutatja be, a darabban láthatjuk mások mellett Nemcsák Károlyt, Keresztes Ildikót és Nyíró Beát, az előadást Huszti Péter rendezi. akik kíváncsiak arra, hol tartok, mire vagyok képes. Szeretnék megfelelni az el- várá soknak, FOTÓ: MÁZS PRODUKCIÓ A Mínusz egyedik napon Cipőre emlékeznek Mészáros Árpád Zsolt bízik abban, hogy egy nagyon jó hangulatú koncerten találkozhat a nyíregyháziakkal. NYÍREGYHÁZA. - A szombati koncerten szeretném összefoglalni az eddigi életutamat, de ugyanilyen fontos cél a szórakoztatás, a megemlékezés és az újdonságok bemutatása is - mondta lapunknak a vasárnap óta a megyeszékhelyen próbáló művész.- Megpróbáltuk levonni a legutóbbi nyíregyházi koncert tanulságait, és megkérdeztük a rajongókat, milyen dalokat hallanának szívesen. Egy több mint 150-es lista jött össze, ami arról árulkodik, hogy a nézők mulatni szeretnének. Ennek megfelelően lesznek ismert operettrészletek egy kicsit MÁZS-képp, felcsendülnek olyan rmisical-ek, amelyekben az elmúlt években főszerepet játszottam, természetesen saját dalokat is előadok, lesz egy MÁZS-bár, de rockot is hallhat a közönség és a Hölgykoszorú is színpadra lép. Több stílus és hangvétel jelenik majd meg, van olyan dal, amit csak egy zongora kísér, de kíséret nélkül is énekelek. Több tehetséges énekes is fellép a koncerten - mások mellett a Full Contact, Kádár Szabolcs és a fiam is, akivel most lépünk fel először együtt: a fiatalok felkarolására és támogatására mindig igyekeztem odafigyelni. A pályám kezdetén én is sok segítséget kaptam, ezt szeretném viszonozni azzal, hogy a fiataloknak lehetőséget biztosítok a fellépésre. Különleges hangulat- Az, hogy Nyíregyházán lépek fel, azt jelenti, hogy sokkal nagyobb az elvárás velem szemben, mint máshol az országban. Itt lesznek a barátaim, a kollégáim és a rajongók, Mészáros Árpád Zsolt és abban bízom, hogy egy nagyon jó hangulatú koncerten találkozhatom a nyíregyháziakkal. Szeretnék az előadás alatt velük örülni, mulatni - ehhez pedig a nyíregyházi szabadtéri színpad tökéletes helyszín. A szabadtéri fellépés hangulata mindig különleges, maga az előadás sokkal interaktívabb, mint a kőszínházak esetében. Nagyon szeretem, hogy ilyenkor lehet kommunikálni a közönséggel, be lehet őket vonni a produkcióba, és hogy együtt tudjuk énekelni az ismert dalokat. KM-SZA A fellépők a zene nyelvén igyekeznek leróni tiszteletüket Bódi László Cipő előtt. budapeset. A Sziget Fesztivál Mínusz egyedik napján az idei évben is magyar slágerek hangoznak el, hazai sztárok előadásában. Azonban a fesz- tiválozók most nem a magyar dalokat ünnepük, hanem az idén tragikusan fiatalon elhunyt szerzőjükre, Cipőre emlékeznek. A fesztivál nagyszínpadán Magyarország legendás és népszerű zenészei olyan közismert és közkedvelt, generációkat megszóütó dallamokat és szövegeket adnak elő, amelyek önmagukért beszélnek. A szereplők a zene nyelvén igyekeznek leróni tiszteletüket és méltó emléket állítani a hazai pop-rock zene egyik legfontosabb alakjának. KM BÓdi László FOTÓ: INTERNET Kvíz megfejtés Melyik szatmári falu ad helyet évente á molnártalálkozónak? b) Túristvándi HÁZ, HÁZRÉSZELADÁS Nyíregyháza-Borbányán 1 szoba- konyhás összkomfortos családi ház eladó. Tel.: 20/926-3911. 665272 ALBÉRLETKÍNÁLAT Nyíregyházán, a Hatzel téren 150nm-es Három Rózsa presszó bármilyen üzleti célra kiadó! Érd.: 30/9456248________________665351 GÉP, SZERSZÁM MTZ 50-es 2 év műszakival eladó vagy pótkocsi csere érdekel. Ár: 500 E Ft. Érd.: 0630/616-7456. _________________________________665501 Szelepfészek marókészlet komplett eladó (traktorhoz). Érd.: 0642/431- 558 egész nap.______________665175 AUTÓ Készpénzes autófelvásárlás napi legmagasabb áron, akár hitellel terhelt autóra, kishaszonjárműre is. Tel: 20/9729-112, 20/938-3151. 93-as évjáratú VW Passat kombi 2015-ig érvényes műszakival eladó. Ár: 240 E Ft. Érd.: 0620/553- 4829. 665378 JÁRMŰKERESÉS A Rodi Autó Kft. törött, totálkáros, ép autót vásárol 200EFt-ig. Szállítás megoldható. 0620/250-8061. 662P78 ÉLELMISZER, TAKARMÁNY Kisbálás búzaszalma földről és kazalból eladó. Ugyanitt 1 db profi 361-es Stihl fűrész 20/925-4626. _________________________________664759 Körbálás széna eladó. Ár: 1500 Ft/q. Érd.: 0620/802-7373. 664837 80 db kisbálás szalma eladó. Érd.: 0630/972-9839.____________664979 malmi, takarmánybúzát, trltlkálét vásárol, valamint bértárolást, tisztítást és szárítást végez mmmm i Nyíregyháza, 8 70/967-5465 5 Csenger, Fehérgyarmat, s|KótajB 30/349 8640 __________j ÁLLAT ANARCS0N vegyes kecske eladó.06-20-962-9009 665225 Házi jellegű vágnivaló csirke konyhakészen eladó Nyíregyházán. Kopasztást vállalok. 20/376-0973. _________________________________651279 Kettőshasznosítású bábolnai tojójércék 600-1200 Ft-ig. Ház- hozsszállítás ingyenes! Tel.: 0630/ 517-5060. 665305 S A hívás dija: ■>001:t/ptTc4áfa A hívás At, apróhirdetés árát tartalmazza Lakossági apróhirdetés jeladás telejonom T? 06 90 603-604 A hibák elkerülése 1 éidekéi'en, .1 hirdeles I abba az esetben jelenik meg, ha ä szöveg I visszaolvasasra került. Malac és süldő eladó Nyíregyházán. Érd.: 0630/333- 7 140 . 665274 Méhanya idei petéző eladó. Érd.: 0630/517-8968. ___________665395 Tarka előnevelt csirke folyamatosan eladó, vörös tollú hús, aug. 3-ra előjegyezhető. Vezséné, Baktaló- rántháza. Tel.: 0630/347-7018. 664251 Tyúkvásár! Barna, fiatal, jó tollazatú tojótyúkok 400 Ft/db. Nyíregyháza- Vargabokor. Tel.: 0620/9370-200. 665318 1 db 17. éves gyermeklovagásra és tenyésztésre is alkalmas kisbéli kanca eladó vagy szemes takarmány csere érdekelne. Érd.: 20/ 238-2688. __________________665520 10 hetes fajtiszta komondor kan kiskutyák eladók. Érd.: 20/244- 2402. ______________________664846 120 kg hízó eladó. Tel.: 0630/271- 8014. ______________________664689 26 hetes vörös tojótyúkok 1200 Ft/db áron, ingyen szállítással eladók. Érd.: 0630/876-4766. 665350 3,5 éves 700 kg-os 2. borjas friss ellős fejőstehén 3 napos üszőborjával eladó. Érd.: 0620/260-9479. ________________________________665150 SZOLGÁLTATÁSKÍNÁLAT Műanyag és fa ~~1 nyílászárók, redőny, 1 reluxa, szalagfüggöny. I Lukács-Ablak Kft. I Nyíregyháza-Oros jm sjTel.: 42/595-611, 06-20/9550-650J Kútfúrás, kútjavftás, kompresszorozás. Ciropulosz. 30/3200-634, 20/6615-629, 42/804-821. 6B4isi ER-ZSO Bt. Redőny, reluxa, szalagfüggöny, harmonikaajtó, hevederzár, szúnyogháló, roletta. Küszöbborítás. Műanyag és fa nyílászárók, párkányok forgalmazás, szerelés. Gurtnicsere. DRISZKU ZSOLT. 42/492-090, 30/522-2170. __________________ MUNKAHELYET KÍNÁL németországi munkára húsipari szakmunkásokat keres. c azonnali felvétellel. A "Kedvenc” Húsáruház, nyíregyházi üzletébe szakképzett hús-hentesáru eladót keres! Jelentkezni e-mailben július 26- ig: gastrohus2@t-online.hu 665328 J A Nyfr-Flop Holding Kft. keres j építési kivitelezési munkák J vezetésében, előkészítésében | j gyakorlattal rendelkező munkatársakat: : Építésvezetőket,! i Építési műszaki j előkészítőket i 1 Juhászatba egyedülálló férfit felveszek. Traktorost is keresek. Tel.: 20/560-7134.__________664919 r A Baromfi-Coop Kft. ügyviteli osztálya'' 1 fő könyvelő munkatársat keres nyírkércsl munkavégzéssel. Feltételek: ■ mérlegképes könyvelői képesítés - mezőgazdasággal foglalkezó vállalkozás könyvelésében szerzett legalább 5 éves gyakorlat (Nyíregyháza-Nylrkércs útvonalon a munkába járás megoldott.) Jelentkezés kézzel írott szakig mai önéletrajzzal a 4537 Nyírkércs. Petőfi u. 41. JA postacímre várjuk legkésőbb július 31-lg. ko ' ■ ................................~ Nyíregyházi II. osztályú étterembe pultoslányokat és felszolgálólányokat felveszünk. Érd.: 0630/ 554-0177 . 665324 Társállat eledel és felszerelés értékesítésében vagy gyógyszertári asszisztensi tapasztalattal rendelkező munkatársat keresünk Jel. kizárólag e-mailben: info@allatkorhazkft.hu címen. 665227 Gyors elhelyezkedés! OKJ-s biztonsági őr tanfolyam indul Nyíregyházán július 27.-én. Utolsó lehetőség a változások előtt! Fegyvervizsga kedvező áron. Hétvégén is hívható! 0620-562-2412, 06-20-450-7727 Fnysz.: 00313-2008 www.testor- mester.hu ___________________662834 ; Mobiltelefon-szerviz Anglia ; j Angolul beszélő technikusokat j keresünk angliai telefonszervlz-kőzpontba. | g* 1 Jelentkezni: rita§euwork.hu, 1-203-5833 J www.euwork.hu OKTATÁST VÁLLAL Eszperantó előkészítő indull3-án! 100ő/45000Ft London Nyelviskola 42/400-412 nysz916-2008 664469 NYÁRI INTENZÍV nyelvtanfolyamok 22.000Ft/2 hét! London Nyelviskola 30/911-6567 nysz916-2008 664468 Támogatott INFORMATÍV képzések indulnak KEZDOKnek hétköznap és hétvégén Nyíregyházán, Rakamazon és Gégényben! Érd.: 42/406-968; www.pcschool.hu _________________________________664810 TÁMOGATOTT 80 órás angol, német újrakezdő szuper intenzív csoport indul. További információ: Big Ben Nyelviskola, 42/400-813. Nysz: 01090-2009 _______ 664501 FELESÉGET KERES 72éves, vidéken élő, nyugdíjas férfi barátnőt, vagy élettársat keres, 60- 65 éves korig. 165cm. 70-75 kg. házias hölgyet keres, aki hozzáköltözne. Tel.: 06-44-341-243 664908 TÁRSKERESÉS Ha komolyan gondolja, megtisztel bizalmával, együtt megtaláljuk párját. Személyreszabott ajánlás, diszkréció. 20/444-2249. 665316 Zenés-Táncos est a Nyíri Fészek étteremben július 13.-án 19.00 Belépő díj vacsorával együtt 1 200 Ft. Érd. 42/310-916 ________665514 VEGYES Akác, talma tűzifa eladó 1400 Ft- tól kiszállítással. Erdőt vásárolnék. Tel.: 70/674-0009.__________664iie Azonnali kiszállítással rendeljen kalodás fát.Cser-tölgy-bükk 12500,Akác 13000. 70/231-5482 _________________________________663822 Fűnyírást, kaszálást, fakivágást, nem dönthető veszélyes fák vágását vállalom. 06-20-9-983-598 661798 Női fodrász otthonában elkészíti frizuráját. Idős néniknek otthonban is. Hívjon bizalommal. Tel.: 30/906-2080 210478 A hirdetés a legjobb befektetés HIRDETÉSÉT FELADHATJA A WWW.KELET.HU OLDALUNKON KERESZTÜL KELET Ébredjen Ön is minden reggel a megye és a család legkedveltebb napilapjával! ImELE I MAGVAROP5ZAG www.kelet.hu Egy koncert ereiérejhazatér