Kelet Magyarország, 2013. június (70. évfolyam, 126-150. szám)
2013-06-26 / 147. szám
658221 2013. JÚNIUS 26.. SZERDA KELET «Japán delegáció a megyeházán A világ egyik legnagyobb gyógyszergyártó cégének képviselői jártak tegnap a megyeházán azért, hogy az újfehértói fürtös meggy iránt érdeklődjenek. A távol-keleti cég növényi kivonatokra alapozva gyógyhatású készítményeket állít elő. fotó: sipeki Péter A kormány számára prioritás a keleti nyitás BUDAPEST. Magyarország és az Egyesült Arab Emírségek szorosabb mezőgazdasági együttműködéséről állapodott meg Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára és Halid Ganim Al-Gaisz, az Egyesült Arab Emírségek külügyminiszter-helyettese. A Vidékfejlesztési Minisztériumban folytatott megbeszélésen egyetértettek abban, hogy a jövőben emelkedhet a magyar húsmarhaexport, és láttak együttműködési lehetőséget a vízgazdálkodás területén is. Az Egyesült Arab Emírségek külügyminiszter-helyettese jelezte, hogy igényt tartanak magyar búzára, kukoricára és árpára is. Budai Gyula a kertészetben rejlő további együttműködési lehetőségekre is felhívta a figyelmet. Emlékeztetett: a magyar kormány 2010-ben hirdette meg a keleti nyitás politikáját, amelyet azóta is prioritásként kezel. A megbeszélést követően több baromfitenyésztéssel és -forgalmazással, élelmiszerfeldolgozással foglalkozó cég is bemutatkozott. Az Egyesült Arab Emírségekbe irányuló magyar agrárexport a 2009- es 2,2 millió euróról 8,9 millió euróra emelkedett 2012-ben. KM Kamarai vélemények - vitatott pontokkal NYÍREGYHÁZA. A kis- és közép- vállalkozásokat kedvezőtlenül érintő központi, illetve kormányzati döntésekről is kifejtették véleményüket a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara májusi küldöttgyűlésének résztvevői. A különböző észrevételeket, javaslatokat, kérdéseket a megye gazdasági önkormányzataként, a vállalkozások érdekérvényesítését szem előtt tartva a megyei iparkamara eljuttatta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara vezetőségéhez. Dr. Parragh László országos elnököt hivatalosan is megkeresve kérték a tagság véleményének képviseletét, a kkv-kat hátrányosan érintő döntések, új szabályozások ügyében. Többek között a trafiktörvény, az online pénztárgépek körül kialakult vitatott pontokról, valamint az e-útdíj bevezetéséről várja a megyei kereskedelmi és iparkamara az MKIK közreműködését, intézkedését. KM Az online kasszák is a vitatott pontok közé tartoznak ILLUSZTRÁCIÓ: ÉKN Csupa 5-ös kupon, 2Ö13! Töltsd ki ezt a kupont (csak eredetit fogadunk el), ragaszd a megjelölt helyre az arcképed, és kitűnő' bizonyítványod fénymásolatával küldd el szerkesztőségünk címére: Inform Média Kft. Keiet-Magyarország 4400 Nyíregyháza, Dózsa György u. 4-6. A borítékra írd rá: „Csupa 5-ös” Beküldési határidő: július 31. Családi név: __________________________ Utónév: __________________________ Cím: _________________________________ Gondviselő neve, tel.sz.: _________________ Iskola/osztály: ________________________ E-mailcím:____________________________ Jár-e nektek a Kelet? igen nem Figyelem! A kupon beküldésével hozzájárulnak ahhoz, hogy gyermekeik fotóit felhasználhassuk az őszi, tanévkezdés veszélyeire figyelmeztető akciónk során. KELET MA8VARQR3ZÁO Ide ragaszd a fényképet! Kompenzáció a fuvarozóknak A fuvarozók megsegítésére találták ki a támogatott hitelt illusztráció: ékn Támogatott hitelkonstrukciót dolgoztak ki az útdíjfizetési kötelezettség finanszírozására. NYÍREGYHÁZA. A kormány a magántulajdonos árufuvarozók versenyképességének javításáról szóló kormányhatározatban döntött a. magántulajdonos árufuvarozók számára az e-útdíj fizetésre használható, államilag támogatott forgóeszközhitel-konstrukció kidolgozásáról. Az intézkedés célja, hogy a kis- és középvállalkozó fuvarozóknak ne okozzon átmeneti likviditási nehézséget az e-út- díj 2Ó13. július elsejei bevezetése. A hitelkonstrukció kidolgozásával és a finanszírozás lebonyolításával a Nemzetgazdasági Minisztérium a KAVOSZ Vállalkozásfejlesztési Zrt.-t bízta meg. A kkv-fuvarozók finanszírozását a hitelpiac kockázatosnak minősíti, ezért a gyors és széles körben igénybe vehető hitel bevezetése érdeA kormányhatározat birtokában a Nemzetgazdasági Minisztérium és a KAVOSZ Vállalkozásfejlesztési Zrt. munkatársai soron kívül megkezdik a hitelkonstrukció feltételeinek kialakítását, valamint az igényléséket befogadó irodahálózat felkészítékében szükség volt rugalmas finanszírozó bevonására és állami garanciák, valamint kamattámogatás bevezetésére. A cél, hogy az útdíj bevezetése után a kisebb méretű fuvarozók egyszerűen és rugalmasan olyan forgóeszközhiteihez jussanak, amit az e-útdíj fizesét. A részletek kialakításában a továbbiakban is számítanak a szakmai érdekképviseletek segítségére és támogatására, hogy a bevezetésre rendelkezésre álló példátlanul rövid idő ellenére, minél gördülékenyebb legyen a fuvarozók tájékoztatása és hitelhez jutása. tésére tudnak fölhasználni. Az állami kezességvállalásnak és kamattámogatásnak köszönhetően a fuvarozó kkv-k kedvező feltételekkel igényelhetik a hitelt. A KAVOSZ Vállalkozásfejlesztési Zrt. által kidolgozott konstrukció keretében a tervek szerint, a vállalkozások által - útdíj fizetésére kötelezett - üzemeltetett gépjárművenként maximum egymillió forintos rulírozó forgóeszközhiteihez juthatnak a fuvarozók. A hitel futamideje 1 év, amely új hitelszerződés megkötésével kétszer meghosszabbítható. A hiteligényléseket a területi kereskedelmi és iparkamarák, a VOSZ valamint a KAVOSZ irodáiban fogadják be országszerte. Az állam jogszabály alapú készfizető kezesség vállalásával, valamint 4% kamattámogatás biztosításával segíti a fuvarozók hitelhez jutását. A Nemzetgazdasági Minisztérium kompenzációs csomagot dolgozott ki a fuvarozóknak, amely segíti a szektort a használatarányos útdíjrendszerre való áttérésben. A csomag részeként létrehozott Útdíj Hitelprogram kialakításával a kkv-szektor hitelezésében szerzett tapasztalatai alapján bízta meg a KAVOSZ Vállalkozásfejlesztési Zrt.-t. A kedvező finanszírozási lehetőség a vállalkozások lehető legszélesebb köre számára lesz elérhető. KM Soron kívül dolgozzák ki Véget ért a nyár legmelegebb hete Néhány állomás heti csapadékösszegei (június 17-23.) Rendkívül meleg napok sorozatát követően a hétvégére jelentősen mérséklődött a hőség. NYÍREGYHÁZA. Sajnos az enyhülést hozó záporokat, zivatarokat a kiadós csapadék mellett újra több helyen kísérte szélvihar és jégeső. A hétvégi kisebb lehűléssel vége szakadt az idei nyár eddigi legmelegebb periódusának. Habár a hőség nem tartott sokáig, a magas légnedvesség mellett mért 35 fokot is elérő csúcshőmérsékletek e néhány napon próbára tették az állati és az emberi szervezetet egyaránt. Túl a harmincon Az elmúlt hét napi legmagasabb értékei Hajdú-Biharban és Szabolcs-Szatmár-Bereg teljes területén minden egyes napon meghaladták a 30 fokot. Ezen belül állomásonként átlagosan 1-2 forró napot regisztráltunk, ekkor a maximum a 35 °C-ot is meghaladta. A hőhullám 20-2l-ei tetőzésekor egyben az évi csúcs- hőmérséklet is beállt, Hajdúnánáson 36,1, Mérken 36,0 °C-kal, de a két megye többi állomása is legalább 33 fokig melegedett. A hajnali órákra eleinte 15 fok köré hűlt le a levegő, a későbbiekben 1-3 napon át mértünk 20 fok feletti hőmérsékletű éjszakákat. A legmagasabb minimumot 21GRAF1KA: ÉKN. FORRÁS: DEBRECENI EGYETEM - AGTC én Debrecen jelentette 22,3 fokkal. A két megye területén a napi középhőmérséklet legalább 5 esetben haladta meg a 25, illetve 0-4 esetben a 27 °C-os, hőstressz szempontjából kritikus értéket. km Csupa 5-ös Jutalmazzuk a csupa 5-ösöket! Csupa ötös! - reméljük, az idén is sok diák vitt haza ilyen bizonyítványt! NYÍREGYHÁZA. Az örömben Szabolcs-Szatmár-Bereg megye is szeretne osztozni, ezért hirdettük meg a CSUPA 5-ÖS akciót. Ezzel azokat az általános iskolásokat kívánjuk megajándékozni, akik az egész tanévet szorgalmas tanulással töltötték, s kiemelkedő munkájuk jutalma nem is maradt el: kitűnő lett a bizonyítványuk. A kitűnő bizonyítvány mellé pedig a Kelettől a kitűnők ingyen Nyíregyházi Állatpark vagy Aquarius belépőt kapnak, amihez nem kell mást tenniük, mint befáradni a a Keiet-Magyarország szerkesztőségébe és felmutatni azon oldalát, ahol megjelent a fotójuk. Alsó tagozatosok Állatpark- belépőt, felső tagozatosok Aquarius-belépőt kaphatnak, amit az ügyfélszolgálaton vehetnek át. Arra kérjük tehát a szülőket és a gyermekeket, hogy küldjenek szerkesztőségünkbe egy fényképet a kitűnő bizonyítvánnyal - csak az érdemjeggyel ellátottakat fogadjuk el - végzett gyermekről, ehhez mellékeljék a bizonyítvány másolatát, valamint a Keletben rendszeresen megjelenő Csupa 5-ös kupont, kitöltve. Hozzák el július 31-éig a Kelet szerkesztőségébe személyesen 9 és 15 óra között, vagy küldjék el postán a Keiet- Magyarország címére: 4400 Nyíregyháza, Dózsa György u. 4-6. A borítékra kérjük írják rá: Csupa ötös. Fontos! Bizonyítvány vagy kitöltött eredeti kupon nélkül nem tudjuk elfogadni a jelentkezéseket. KM A nagymacskával is találkozhattok FOTÓ: ARCHÍV HIRDETÉS