Kelet Magyarország, 2013. június (70. évfolyam, 126-150. szám)

2013-06-25 / 146. szám

2013. JÚNIUS 25.. KEDD KEtET Szendrei Szabolcs pólója szinte vonzotta az iszapból kiszabadult szár­nyas rovarokat Tíszavirágzás Tiszabercelnél Áprilisban még a megáradt Tiszát fotózták a tiszaberceli révhez kilátoga­tó kirándulók, vasárnap délután pedig már a kérészek repülése jelentette a megörökítendő nagy élményt fotók: m. magyar László TUnyog 700 éves oklevélen Szabó Menyhért kutató-könyvtáros átadta az eredeti, latin nyelvű oklevélmásolatát és tartalmi kivonatát Lucski Mártának fotó: magánarchIvum Sok érdekesség elhang­zott az emlékező ülésen a településrész törté­nelméből. tunyogmatolcs. Az utókor számára fennmaradt legko­rábbi középkori oklevél alap­ján Tunyog 700 éves, persze ettől minden bizonnyal jóval idősebb a település. A szóban forgó oklevelet a Váradi Káp­talan adta ki 1313. június 25- én, vagyis a mai napon éppen hét évszázada. A tűzvész ifjú áldozata A kerek évforduló alkalmából a tunyogi református egyház emlékező ünnepi istentiszte­letet tartott vasárnap a gyü­lekezeti teremben. Lucskiné Krokavecz Márta lelkipásztor áhítatával kezdődött az ün­nepség, amelyen közreműkö­dött a gyülekezet énekkara is Béni Sándor ny. ének-zene ta­nár vezetésével. Az istentisz­telet után „Pillanatok Tunyog hét évszázados írásos törté­netéből” címmel Szabó Meny­hért kutató-könyvtáros tartott előadást.- A későbbiek során több Szóltam a különböző harcokban részt vett tunyogiakról is. SZABÓ MENYHÉRT oklevélben is fennmaradt Tunyog neve, azonban egy­előre egy olyan oklevélről tu­dunk, amely Tunyogon kelt. Ezt 1440. április 7-én adta ki Erzsébet királyné. Többek kö­zött erről is szóltam az előadá­somban - mondta el lapunk érdeklődésére a tunyogi szár­mazású, de ma már Mátészal­kán élő Szabó Menyhért. - Fel­idéztem azoknak az emlékét is, akik a faluból részt vettek a Rákóczi-szabadságharcban, s emlékeztünk az 1848/49- es szabadságharc kitüntetett hadnagyára, Szűcs Mihályra is. A történelmi visszaemlé­kezésből nem hagyhattam ki az I. világháború elfeledett 20 áldozatát, a II. világháború­ból 1948-ban hazatért 50 000. hadifoglyot, Veres Györgyöt, és az ököritói tűzvész 20 éves tunyogi áldozatát, Szabó Ró­zát sem. Beszéltem a műem­Az oklevél szövege „A Szatmár megyei Tunyog nevű föld egy részét a Kér felőli oldalon Emuch fia Simon 7 dénár márkáért zálogba adta Ubul fia Mihály fiainak: László­nak és Mihálynak. A zálog kiváltása, a pénz visszafizetése időpontjául 1313. lék templomról, a Luby- és Kölcsey-kúria lakóiról, az épületek sorsáról. Kiemeltem két néprajzi gyűjtőmunkát is: Luby Margit népéleti és Lajtha László népzenei kutatásait, s javasoltam, hogy jó lenne munkásságukat emléktáblá­val is megörökíteni, km-mml június 24-e, Keresztelő Szent János napja volt kitűzve. A váradi káptalan 1313. június 25-én kelt oklevele tanúsítja, hogy előző nap Simon nem váltotta vissza Tunyog föld elzálogosí­tott részét, László hiába várt rá.” Ahol a nyár tényleg az uborkaszezonról szól Pusztadoboson az idén 10 ezer méteren termesztenek kordo- nos uborkát közmunka keretében. pusztadobos. Lehet, hogy a nagypolitikában a nyári hónapokban uborkaszezon van, vagyis a semmittevések időszaka, csakhogy Puszta­doboson éppen azért van sok tennivaló, mert a szó legszo­rosabb értelmében ott való­ban uborkaszezon van. Mint Dani Attila polgármes­ter érdeklődésünkre elmond­ta, 180 főt foglalkoztatnak a Start közmunka különböző programjaiban. A közmunká­sok foglalkoznak belvízelve­zetéssel, belterületi közutak karbantartásával, mezőgaz­dasági földutak karbantar­tásával, részt vesznek az értékteremtő közmunkaprog­ramban, épületeket újítanak fel, mezőgazdasági munkát végeznek, biokazánokat épí­tenek be. A biokazán építése jelenleg is tart, így a követke­ző fűtési szezonban megújuló energiával fűthetik majd az óvodát, az ifjúsági házat, a polgármesteri hivatalt.- A településen a szociális földprogramot 2011-ben kezd­tük el - magyarázta Pusztado­bos vezetője, aki 2010 októbe­re óta tölti be a polgármesteri tisztséget. - Az akkor megkez­dett munkát folytattuk 2012- ben a Start közmunkával, ennek keretében 2 ezer méte­ren uborkát termesztettünk. Ez nagyon sikeres volt, egy konzervüzem vásárolta meg tőlünk.- A sikeren felbuzdulva az idén már 10 ezer méter hosz- szan termesztünk kordonos uborkát. Remélem, jó lesz az idei termés is, s ismét bevétel­hez juthat az önkormányzat. A közmunkával termesztett zöldségek egy részét az ön- kormányzat használja fel, kap belőlük a lakosság is szociális támogatásként, s jut még ér­tékesítésre is. Az uborkának annyira hálásak vagyunk, hogy augusztus 3-án uborka­fesztivált szeretnénk rendez­ni a községben - tette hozzá Dani Attila. KM-MML 4400, Nyíregyháza, Dózsa Gy út 3. PALOTA Telefonszám: 06-42-400-956 Nyitvatartás: hétfő-péntek: 10:00-18:00; Szombat: 10:00-16:00 VÁtSÁtR'QllJl UegOiD.up)tQ{|UegpiS.tariWar.siésjl«egojHobbititei;mékeketi Az akció a készlet erejeig ervenyes 06.25-etol! *10.000 Ft vagy magasabb összeg vásárlása esetén is csak 1 db belépőjegy az ajándék! HIRDETÉS a világot LEGO-ból Örömmel vették át az ajándékot a fiatalok fotó: iskola Felépítik A játék lehetőséget ad az intellektuális és manuális képességek fejlesztésére. tiszavasvári. Sikerrel pá­lyázott az idén májusban a Tiszavasvári Általános Iskola a LEGO Alapítvány „Gondos­kodunk és támogatunk” el­nevezésű programjára. így a gyermekek 10 óriás dobozos LEGO-val gazdagodhattak. Az adományként érkező fej­lesztő építőjátékokat a LEGO Foundation képviselői június elején, az Egészségnevelési napon adták át a tanulóknak. Az oktatási intézmény ki­emelt feladatnak tekinti a tehetséggondozást, a hát­rányos helyzetű gyermekek felzárkóztatását, hátrány­kompenzálását. Az „Építsd fel a világod!” című projekt gyakorlati lehetőséget ad az intellektuális és manuális képességek fejlesztésére. A program az első-második év­folyamon tanuló gyerekeket várja a jövő tanévtől, melynek keretei között LEGO-val való játék közben színesebbé válik a gyermekek fantáziája, fejlő­dik kreativitásuk. A program délutáni foglalkozásokon 220 gyerek számára nyújt lehető­séget egy képzeletbeli csodás LEGO-világ felépítésére. A pedagógusok célja, hogy a tehetséges fiatalok még ügye­sebbek és kreatívabbak le­gyenek, a hátrányos helyzetű tanulók pedig képességeik fej­lesztésével a játék során kom­penzálják hátrányaikat. KM Régi idők játékai a múzeumban üjfEhéRtó. „Amikor én még kissrác voltam..,” címmel ki­állítás nyílik régi idők játékai­ból az újfehértói múzeumban június 28-án a Múzeumok Éjszakája keretében. Ezt a tárlatot dr. Bodnár Zsuzsa, a Sóstói Múzeumfalu népraj­zos muzeológus munkatársa nyitja meg. Magát az éjsza­kai rendezvénysorozatot 19 órakor Nagy Sándor, a város polgármestere indítja útjára köszöntő gondolataival. Az intézmény névadójáról unokája, Zajti Ferenc tart elő­adást 21.30 órakor. Nemcsak a szemnek kínál sok-sok látnivalót ez az este, hanem a fülnek is: az est fo­lyamán zenél a Pila Acoustic Band. S hogy a kulturális programokra kiéhezett ven­dégek éhen se maradjanak, lehetőség lesz főzésre is, de ezt a szándékot előre kell je­lezni a múzeum vezetőségé­nek. KM Rúzsa Magdi nagy sikert aratott a koncertjével fotók: pusztai Sándor Tüzet ugrottak, az éjszakában NYÍREGYHÁZA. A hagyomá­nyok szerint Szent Iván-éji tűzugrással ünnepelték meg Nyíregyházán a Sóstói Múze­umfaluban az év legrövidebb éjszakáját. Rúzsa Magdi kon­certjét követően a Nyírség táncegyüttes járta körbe az este meggyújtott tüzet, és a lángok fényénél végül párok­ban ugrottak át a tűz fölött a művészeti csoport tagjai. Volt, akinek úgy megjött a kedve a mókázáshoz, hogy többször is átlendült a pa­rázs felett. A múzeumfaluban több kiállítás is nyílt ebből az alkalomból. Az érdeklődők megismerkedhettek a hagyo­mányos paraszti lakberen­dezéssel, a paraszti életmód kellékeivel, illetve azokkal a szárított növényekkel, amiket gyógyításra használtak. KM U| kiállításokat láthattak az érdeklődők a múzeumfaluban Megtáncoltatták a vendégeket is

Next

/
Thumbnails
Contents