Kelet Magyarország, 2013. június (70. évfolyam, 126-150. szám)

2013-06-24 / 145. szám

2013. JÚNIUS 24.. HÉTFŐ KELET Háttér 3 Patikák patthelyzetben A nyitva tartáshoz igazított patikai szak­létszám akárgyógy­szertárak bezárását is jelentheti. NYÍREGYHÁZA. Nehéz helyzet­be kerülhetnek a patikák egy ősszel életbe lépő rendelet- módosítás miatt, melynek értelmében a gyógyszertárak szaklétszámát szeptembertől a gyógyszertár nyitvatartási ideje, valamint a patikában befogadott vények száma ha­tározza meg. Kinek lesz hátrányos? A GKI-EKI Egészségügy-kutató Intézet felmérése szerint emi­att a patikusok 16 százaléka gondolja úgy, hogy az előírás miatt rövidebb ideig lesz nyit­va, 17 százalék pedig valószí­nűleg gyógyszerészt vesz fel. Minden negyedik patikus sze­rint biztos, hogy költségcsök­kentő lépésekre kényszerül­nek a létszámrendelet miatt. A gyógyszerészek 6i százaléka tartja közepesen valószínű­nek, hogy szükség lesz meg­szorításokra. A létszámrende­let miatti kötelezettségekhez szükséges feltételeket a vállal­kozásnak csak a 42 százaléká­ban tudja biztosan teljesítem. Vajon a létszámgondokra lesz pirula- A szakmai minimumfel­tétel nem újdonság az egész­ségügyi szektorban, hiszen a kórházakra is vonatkozik ilyen szabályozás - jegyzi meg dr. Tari János, a Magyar Gyógy­szerészi Kamara megyei elnö­ke és hozzá is teszi: nagyon sok módosítást nyújtottak be ezzel kapcsolatban. - A célunk az, hogy egyetlen gyógyszertár se kerüljön emiatt hátrányba, fő­ként a kis és közepes patikákat érintheti kedvezőtlenül a ren­delet bevezetése - jelenti ki a kamara megyei elnöke. - Ame­lyik gyógyszertár nem tudja ILLUSZTRÁCIÓ: SIPEKI PÉTER teljesíteni a jelenlegi nyitva tartáshoz rendelt gyógysze­részi, szakasszisztensi felté­teleket, azok rövidebb ideig lesznek nyitva. Nem is a szak­ember utánpótlással van baj, hanem a bérek és járulékok kifizetése, kigazdálkodása je­lenthet gondot - véli. Az ellátás biztonsága A Hálózati Gyógyszertárak Szövetsége javaslatokat tett az illetékeseknek a nyitva tar­tás és szaklétszám aránytalan­ágának feloldására, valamint arra, hogy a rendelet egy évvel később lépjen csak hatályba, mert - mint írták - egy ekkora átrendeződés hosszabb felké­szülési időt igényel. A szabá­lyozás fájdalmas lesz a hosz- szan nyitva tartók számára is. Ma egy átlagos gyógyszertár az árrésének 60-65 százalékát bérekre és járulékokra költi, a szaklétszám emelésével kény­telenek lesznek a beszerzésre szánt összeghez nyúlni. Ez az ellátás hatékonyságát, sőt biz­tonságát is veszélyeztetheti: a patika csökkenti a nyitvatar­tási idejét, s legrosszabb eset­ben be is zárhat. Kettős érzések Dr. Róka Eszter gyógyszerész elmondta: a szeptemberben életbe lépő rendeletet szakmai berkekben kettős érzésekkel fogadták. - Ha egy gyógyszer- tárban a beváltott havi vények átlaga meghaladja a kétezer darabot, a rendelet értelmé­ben további egy gyógyszerészt vagy szakasszisztenst köteles foglalkoztatni a patika. Jobban belegondolva, ez sokkal na­gyobb bevételkiesést eredmé­nyez, mint amennyit a gyógy­szertár forgalma hozna. Dr. Kovács Dóra szerint szakmailag ugyan nem indo­kolt a pluszfoglalkoztatás, de így telítődik valamelyest a közforgalmi réteg, s ez pozitív mozzanat, hiszen ezáltal új munkahelyeket teremtenek. - Az Országos Gyógyszerészeti Intézet közleménye szerint a kórházakban 100 ágyanként kellene egy gyógyszerészt al­kalmazni, ezt azonban csak nagyon kevés helyen tartják be, mert nincs se keret, se ember az ellenőrzésükre. Ha ezt nem felügyelik, akkor mi a garancia arra, hogy a patika­reform rendelkezéseit betart­ják majd? - tette fel a kérdést, majd hozzáfűzte: - Ahogy minden változás, úgy való­színűleg ez is felháborodást kelt majd, mint történt akkor is, amikor a bevezették az egy hónapos vényt. km A bérek és járulékok kigazdálkodá­sa jelenthet gondot. OR. TARI JÁNOS így alakulna Az eredeti rendelet szerint 2013 szeptemberétől a gyógy­szertár nyitvatartási ideje, valamint a gyógyszertárban befogadott vények száma ha­tározza meg. Az új szabályo­zásnak megfelelően - amely öt külön kategóriába sorolja a gyógyszertárakatnyitvatartási idejük alapján - a patikák heti 40 óra nyitvatartási idő alatt a létszám egy gyógyszerészt, míg heti 67 óra felett már 4 gyógyszerészt és emellett 4 szakasszisztenst kötelesek foglalkoztatni. Ezen felül, ha a gyógyszertárban beváltott havi vények átlaga meghaladja a kétezer darabot, akkor kétezer vényeként to­vábbi egy gyógyszerész vagy szakasszisztens foglalkoztatá­sára kötelezett a patika. Kelet kvíz A15. század közepén épült az a vár, amely a későbbiekben meghatá­rozó szerepet játszott a település sorsában. 1463-ban már kétségte­lenül állott, erről Mátyás oklevele tudósit. Hol? a) Szabolcs b) Nagykálló c) Kisvárda d) Ibrány A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el. Lakossági fórum a szennyvízről komoró. A Tuzsér-Komoró Szennyvízközmű Beruházási Társulás június 27-én 17 órá­tól lakossági fórumot tart. A komorói új iskola közösségi termében 17 órakor kezdődő rendezvény témája a két te­lepülés szennyvízközmű fej­lesztési programja. ■ Motort kaptak Szombaton ünnepélyes keretek között, egy 1,9 literes diesel motort adományozott az Opel Magyarország és az Opel Csősz kereskedés és Márkaszerviz a Nyíregyházi Főiskolának, hogy segítse és támogassa a hallgatók műszaki oktatását. FOTÓ: SIPEKI PÉTER Folytatódik a színházak kisvárdai versengése kisvárda. Pénteken a Sep­siszentgyörgyi Tamási Áron Színház versenyelőadásával - Spiró György: Az imposztorok című komédiáját mutatták be - megkezdődött a Magyar Színházak XV. Kisvárdai Fesz­tiválja, melyen június 29-éig öt ország 23 társulatának 33 produkcióját láthatja a közön­ség. A fesztivál meghívott da­rabokat öt helyszínen adják elő a határon túli társulatok, emellett a zenerajongóknak is nagyszerű programokat kínál a jubileumi fesztivál. ' km A fesztivál hétfői és keddi színházi előadásai Június 24., hétfő 18 óra, Művészetek Háza Mezei—Göli: Az eredeti Hamlet (versenyelő­adás), Szabadkai Kosztolányi Dezső Színház 21 óra, Várszínpad Pintér Béla-Darvas Benedek: Parasztopera (versenyen kívül) Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház 23 óra, Művészetek Háza Kamaraterme Dívák (versenyen kívül), Kolozsvári Groundfloor Group Június 25., kedd 18 óra, Művészetek Háza Tolcsvay-Mütler-Müller: Isten pénze (verse­nyen kívül), Csíkszeredái Csíki Játékszín 21 óra, Várszínpad Peter Weiss: MARAT/SADE (versenyelő­adás), Kassai Thália Színház 24 óra, Művészetek Háza Kamaraterme Urbán András: Béres Márta One Girl Show (versenyen kívül) Szabadkai Kosztolányi Dezső Színház. i déztük Ön gyakran jár gyógyszertárba? Hanyicska Mihály és Hanyicska Mihályné mindketten nyugdíja­sok, éppen ezért - sajnos- gya­kori vendégek a patikában. - A Sóstói úton lakunk, így a lehe­tő legközelebbibe járunk, még­pedig a Ferenc körútra. Nem vagyunk már fiatalok, min- ] den bajunk van. Kapaszkod- j jón meg, kettőnknek legalább negyvenezer forintba kerül­nek a gyógyszerek! - mond­ták. Szántó Dávid Mátészalkán lakik. - Szerencsére olyan be­tegségem, amire rendszeresen pirulákat kellene szednem, nincs. Ha valami kisebb bajom van, megfázom vagy fejem fáj, akkor beugróm valamelyik gyógyszertárba, de ez elég ritka - válaszolta a tizenkilenc éves fiatal. Barátnője, Vas Barbara sem tud beszámolni olyan pa­tikáról, ahol törzsvendég len­ne. - Elvétve meg-megfordu- lok egyben, de ez ritkán fordul elő. Szerencsére - tette hozzá. Pogácsás Norbert feleségével kisbabát várnak, így sűrűn jár­nak gyógyszertárba. - Ha kell, a lakhelyünkhöz közel lévő, a Vasgyár utca sarkán található patikába megyünk. Mostaná­ban elég gyakran, én általában munka után. Pogácsásné Krausz Magdolna hozzáteszi, szívesen is járnak oda, mert segítőké­szek a patikusok. - A terhessé­gem miatt sok kérdés felmerül bennünk a gyógyszerekkel kapcsolatban, de mindig türe­lemmel segítenek. km-tg Nézőpont Kiss László Belehalok: rap a végekről Majka, az ózdi suttyóból sztárrá lett médiaceleb „Beleha­lok” videóját több mint húszmilliószor tekintették meg a Youtube-on. Egy teljesen korrekt, de igazán slágeres rapszám, tényleg jó, de született már ilyen műfajban nem egy, nem kettő hasonló, azokat mégsem nézték meg ennyien. A klip? Majka és két viharvert arcú társa kapuc­nisán, sapkában, járkálnak fekete-fehér dokumentarista stílusban - semmi különös, forgathatták volna Harlemben is, igazi feka rapperekkel. Mi a titok? Talán egy álom. Egy olyan álom, ami mindannyiunkban megfogan, akik nem arany kanállal a szájukban születnek. Arról szól, amiről a népmeséink, amelyekben a legszegényebb, legkisebb fivér lesz az, aki Érzik, értik sokan itt mifelénk, miről szól a Belehalok és azt is, mi van ott az arcok­ra írva. társadalmi mobilitásnak hívják, és lényegében annyit tesz, hogy a szegény szabólegénynek is van esélye. Persze valamennyi esélye mindig van mindenkinek, hiszen lettek már királyok is közemberekből. De itt az a különbség, minden szegény szabólegénynek kell hogy legyen esélye, a többi rajta múlik. Nálunk az utóbbi évtizedekben ez lentről felfelé liftezés rendesen lelassult. És mintha nem is nagyon foglalkoznánk vele, a szegények, nehezen boldogulok mint bulvár tartalom szerepelnek a tévékben, lehet borzongani otthon a látottakon. Majka olyan, mintha kitalálták volna, hirtelen karrier a semmiből, de ez önmagában nem lenne elegendő, hiszen Caramel se a Harvardon végzett. Majka továbbra is erő­teljesen képviseli azt a világot, ahonnan jött, sőt mi több ebből csinál tőkét, eladható médiaárut. Jó, persze erre azt mondhatjuk, ez egy jól ismert recept, a népek imádják az ilyet, hogy fenn van a csúcsokon, de „ugyanolyan” mint lent volt, behozza a stúdiók műanyag világába a panelhá­zak lépcsőházi bűzét, graffitik durvaságát, a minden moz­zanatban ott lappangó agresszivitást. Kétségtelen, Majka zseniálisan csinálja, mert ösztönös tehetség. Meg talán amennyire lehet ebben a szakmában, még őszinte is: hallot­tam egy konferencián, és nem volt semmi műmájerkedés, celebkedés, csak normális földhözragadtság. Mostanában sokan erőlködnek valamiféle össznemzetien magyar tartalmú és üzenetű zeneszám megalkotásán, mert ez most divat. Derék dolog, de valahogy Majka produkciója, és az ami mögötte van, köze­lebb áll egyelőre jó sok millió magyar leikéhez, mint a pusztákon rohanó szél, vagy a Duna hullámainak, esetleg ősapáink üzenete. Mert jó sokan kerültek alulra az elmúlt évtizedekben, jó sokan élnek graffitis falak, lerob­bant házak, csellengő fiatalok, egy hajdanán viselhetőbb élet most egyre széthullóbb díszletei között, főleg itt, a mi vidékünkön. Érzik, értik sokan itt mifelénk, miről szól a Belehalok és azt is, mi van ott az arcokra írva. Persze ez csak egy videó. De akire sokmillió ember kíváncsi, óriási felelősséget visel. A hogyan tovább, most már őszintén érdekel. Sszl5Jcjss@fnf6rrn.hu győz, ásó kapa nagyharang, övé lesz a királykisasszony és minden jószága. De ha átnézünk az óceán másik oldalára, Hollywoodban minden harmadik film erről szól, hogyan lesz a szegény­ből gazdag, hogyan győz le korrupt politikusokat, egész hadseregeket egy kisember, hogy minden lehetséges valójában, ez nem csak szüle­tési előjog. A szociológusok ezt POGÁCSÁSNÉ KRAUSZ MAGDOLN/ Türelme­sek az ottani patikusok. VAS BARBARA: Nincs igazándiból „törzshe­lyem”. POGÁCSÁS NORBERT: Mostanság igen, mert feleségem várandós. HANYICSKA MIHÁLY: Sajnos korunknál fogva igen gyakran (árunk. HANYICSKA MIHÁLYNÉ: A Ferenc utcaiba me­gyek, mert közel van. SZÁNTÓ DÁVID: Csak ha ba| van, de ez meglehe­tősen ritka.

Next

/
Thumbnails
Contents