Kelet Magyarország, 2013. június (70. évfolyam, 126-150. szám)

2013-06-22 / 144. szám

2013. JÚNIUS 22.. SZOMBAT RÉCÉT Háttér 3 Felvette a kesztyűt a vállalkozó Rétközi András bebizonyította: nem lopta az áramot fotó: sipeki Péter A bíróság az E.ON-t a kötbér visszafizetésére kötelezte, amit csak jóval a határidő letelté­vel tett meg. kállósemjén. Sajnos egyre gyakrabban hallani olyan történetet, mikor a szolgálta­tó szabálytalan vételezéssel (legyen az gáz vagy villany) gyanúsít meg egy fogyasztót. Az esetek többségében ilyen­kor az átlagember nem mer lépni, a büntetést meg kifi­zeti, mint a katonatiszt. A kállósemjéni vállalkozó, Rét­közi András esete azonban megszakítja a sort. De kezd­jük az elején. Tagadta a szabálytalanságot- Két éve, november 2i-én jár­tak nálunk áz E.ON emberei azért, hogy leellenőrizzék a mérőórát. Éppen egy kisebb átalakítás folyt nálunk a te­lepen, kértem, hogy várja­nak, kávéval kínáltam őket, de nekik nagyon sietős volt- elevenítette fel a nem éppen kellemes emlékeket Rétközi András immár a szerkesztő­ségünk falai közt. Az ellenőrzés során a szol­gáltató emberei úgy vélték, hogy a kismegszakító hibás, ezért bedobozolták az egész mérőt, leragasztották a do­bozt, a vállalkozó pedig aláír­ta azt.- Két hónap múlva leve­let kaptam, melyben az állt, fizessek 300 ezer forint köt­bért, mert szabálytalanul vé­teleztem az áramot - meséli Rétközi András, aki szerint a Az eljárás során semmi­lyen hiteles jegyző­könyvet nem adtak. RÉTKÖZI ANDRÁS szolgáltató úgy tört pálcát a feje fölött, hogy nem rendelte szakértői vizsgálat alá a kis­megszakítót. - Ezért kértem őket arra, hogy azt egy füg­getlen szakértő is vizsgálja meg. Vizsgálat nélkül hogyan róhatnak ki rám 300 ezer fo­rint kötbért, mikor semmi sem igazolja azt, hogy én szerződésszegő lennék - for­tyogott a kállósemjéni férfi, aki nem ismerte el azt, hogy szabálytalanságot követett el, ezért meghallgatást kért. Közben az E.ON ügyintéző­je felajánlott neki egy 25-40 százalékos kedvezményt, melyet csak akkor vehetett volna igénybe, ha beismeri a lopást. - Természetesen ezzel nem kívántam élni - mondta Rétközi András. A rejtélyes dobozcsere A meghallgatást végül Karca­gon, március 7-én tartották meg.- Ezen megjelent egy, az E.ON-nal szerződésben álló cég, én is vittem magammal egy független igazságügyi szakértőt. Őt először nem akarták a laborba beengedni, sőt, fényképeznünk sem le­hetett. De nem ez volt az egyetlen visszatetsző dolog. - A doboz, amiben behozták az ominó­zus kismegszakítót, nem is az volt, amibe az ellenőrzéskor beletették, a kézjegyem sem volt rajta. Ezt azonnal jegy­zőkönyvbe vetettem - em­lékszik vissza a vállalkozó, aki ott sem volt hajlandó elis­merni a lopás tényét. - Azt is sérelmeztem, hogy az egész eljárás során semmilyen hite­Kedden kaptuk a tájékozta­tást Egyházi Nikolettától, az E.ON szóvivőjétől, melyben ez áll. „A fogyasztó kezdemé­nyezésére társaságunk ellen a közjegyző által kibocsátott fizetési meghagyást téves kézbesítése miatt késve dol­goztuk fel, így ellentmondás benyújtására már nem volt les jegyzőkönyvet nem adtak, kértem tőlük a helyszínen készült fotókat is, ami a kis­megszakító bedobozolásakor készült, mert szerettem vol­na azokat összehasonlítani a meghallgatáson bemutatott dobozzal. Akkor ugyanis be­igazolódott volna az a tény, hogy valahol, valamikor át­csomagolták anélkül, hogy jelen lettem volna. Kifizette a kötbért... Innentől egy év - ahogy Rét­közi András fogalmazott - ve­szekedés következett. - Ez idő lehetőség. Éne tekintettel in­tézkedtünk a kötbér törlése iránt, mely már meg is tör­tént. Egyidejűleg elindítottuk a befizetett összeg visszauta­lását is a panaszos részére. A kötbér törléséről és a vissza­utalásról a fogyasztót külön levélben is tájékoztatjuk” - áll az elektronikus levélben. alatt részt vettem a lapjuk ál­tal rendezett Kelet-vita fóru­mon, ott találkoztam Kalocsai Gábor ügyvéddel, aki később segítségemre volt az ügyben. A szolgáltató ezek után fel­pörgette az eseményeket.- Fenyegetőztek, hogy jogi útra terelik az ügyet, ameny- nyiben nem kapják meg a ld- j szabott kötbért. Kaptam egy határidőt a fizetésre, ha addig nem fizetek, akkor kikap- J csolják az áramot. Ezt nem j akartam, mert annak a vállal­kozásom látta volna a kárát, így kifizettem a 300 ezres köt­bért. Persze a szabálytalan vé­telezés tényét továbbra sem | ismertem el. ... majd visszakapta a kötbért A kötbért tehát kifizette, de a Rétközi András nem hagyta j magát, nekifeszült a szolgál­tatónak, ügyvédhez fordult.- Méltánytalannak véltem | az egész eljárást, kezdve az ellenőrzéstől a meghállga- táson át a határidő kiszabá­sáig. Végül tárgyalás nélkül lett igazam, megszületett egy közjegyzői határozat arról, hogy a szolgáltató köteles részemre visszafizetni a köt­bért. Erre határidőként május 15-ét állapítottak meg. Péntek délelőtt (a határ­időhöz képest több mint egy hónapos csúszással) végül megkapta Rétközi András a kötbér összegét, de a közjegy­ző által megítélt perköltséget, ügyvédi díjat és a kamatokat | egyelőre még nem.- Azért gondoltam, hogy a nyilvánosság elé viszem az ügyemet, hogy ne gondol- j ja azt a szolgáltató, hogy bár­mit megtehet - summázott a vállalkozó, aki persze tudja: a kis embereknek általában nincs pénzük ügyvédre, és ezt a szomorú tényt igyekeznek kihasználni a szolgáltatók. KM-TG Késedelmes feldolgozás Ön mivel tölti a hétvégét? DANKÓ ESZTER: Bogri- BALOGH LEVENTE: csozom a családdal. Tanulok a vizsgáimra. BAKOS BENCE: Strandra mtgyak a haverokkal. GULYÁS BENCE: Buli­zom a barátokkal. VINCZE HENI: Napozni és úszni szeretnék. SZABÓ RÉKA: PUianak és strandolok. Versenyben Thália szerelmesei A Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház előadásával indult az idei fesztivál FOTÓ: SIPEKI PÉTER- Semmi különöset nem ter­veztem, pihenek és bográcso- zom a családdal és a barátom­mal - válaszolta a nyíregyházi Dankó Eszter. Balogh Levente számára még nem ért véget a tanév. - Tanulnom kell a jövő heti vizsgáimra - mondta. A hajdúnánási Bakos Bence már élvezi a nyarat. - Strandolni megyünk a haverokkal és a ba­rátnőkkel. - Élvezem a szüne­tet, bulizni megyek a baráta­immal. Beülünk egy sörbárba vagy házibulizunk. Mindegy, csak ne tanuljunk végre! - tette hozzá a szintén nánási Gulyás Bence. Vincze Heni Tivadarra megy a hétvégén. - Van ott egy hétvégi házunk. Napozni és úszni szeretnék - mondta a nyíregyházi lány. Barátnője, Szabó Réka sem tervez semmi fontosat az elkövetkezendő napokra. - Lazítok, élvezem a nyarat. Talán kiruccanunk valamelyik vízpartra, de az is lehet, hogy csak az élmény­fürdőig jutunk - válaszolta a nyírteleki lány. km-csa Fontos az idei fesztivál, a színház és a közönség egymásra talált. kisvárda. Pénteken megkez­dődött a Magyar Színházak XXV. Kisvárdai Fesztiválja, mely június 29-éig várja a művészetek szerelmeseit és a kikapcsolódni vágyókat. A rendezvényen öt ország 23 társulatának 33 produkcióját láthatja a nagyérdemű. A fesztiválra olyan előadá­sokkal lehetett nevezni, ame­lyeket a romániai, ukrajnai, szerbiai és szlovákiai magyar teátrumok 2013 február végéig mutattak be vagy addig reper­toáron tartottak. A darabokat a Várszínpadon, a Művésze­tek Házában és a II. Rákóczi Ferenc Szakközép- és Szakis­kolában kialakított stúdióban adják elő a társulatok. Shakespeare kontra Spiró- Az előkészületek rendben zajlottak, a Flórián téri nép- művészeti és kirakodóvásár, valamint a régi ízek szabad tűzön fantázianevet viselő gasztronómiai sarok kialakí­tása mellett illusztris váloga­tást készítettünk az elmúlt 25 év színpadi fotóiból, melyet kiállítás keretében tekinthet­nek meg a látogatók - mond­ta el érdeklődésünkre Nyakó Béla fesztiváligazgató. A versenyt pénteken 17 óra­kor a Sepsiszentgyörgyi Ta­mási Áron Színház indította Spiró György: Az Imposztor című komédiájával, amit 19 órakor a Holdviola együttes koncertje követett. A 21 óra­kor a Várszínpadon kezdődő ünnepélyes megnyitón Le­leszi Tibor polgármester, dr. Seszták Miklós országgyűlé­si képviselő és Tőkés László európai parlamenti képviselő köszöntőjét követően a fesz­tivált Halász János államtitkár nyitotta meg, majd a Bereg­szászi Kárpátaljai Megyei Ma­gyar Drámai Színház Shakes­peare: A vihar című előadását láthatták a színházszeretők.- Kiemelten fontos az idei fesztivál, hiszen amellett, hogy negyedévszázados jubi­leumát ünnepli, az összes je­lentős határon túli kőszínház bemutathatja az évad legjobb előadását. Az idén a színházi versenyprogram mellett a ze­nerajongóknak is kedvezünk: színpadra lép a Parapács és a Magna Cum Laude, valamint a Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar, a III. Kisvárdai Rockmaratonon helyi amatőr együttesek koncertjét élvez­hetik, míg a kicsiket gyermek- és bábelőadások várják.- Úgy érzem, a fesztiválon a színház, a város és a közönség egymásra talált, s egy igazán színvonalas rendezvénynek nézünk elébe - mondta Nyakó Béla fesztiváligazgató, km-csa Versenyelöadások Június 22., szombat 18 óra - Művészetek Háza Székely Csaba: Bányavakság (versenyelő­adás, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata és a Yorick Stúdió előadása) 21 óra-Várszínpad Két lengyel darab (versenyelőadás, stúdió, Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Stúdió Színház) Június 23.. vasárnap 17 óra - Művészetek Háza Liam Clancy, Mary Reich, Yolande Snaith, Shahrokh Yadegari, Tompa Gábor: Romok igazi menedék (versenyelőadás, Kolozsvári Állami Magyar Színház) Kelet kvíz Református lelkész, 1848-as honvédtiszt, Márokpapiban az öreg temető­ben található sírjáról elvitt öntött vas obeliszkje a vásárosnamény i Beregi Múzeum előtt látható. KI ő? a) Lehóczky Tivadar b) Lánczy Kis József c) Széchy Miklós d) Kissurányi Sámson A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el. Harc a nagyúrral Szinte heti rendszerességgel érkeznek szerkesztőségünk­be panaszos levelek az egyes szolgáltatók visszatetsző ténykedéséről. Legtöbb olva­sónk a szigorú eljárásrendet, a bürokráciát, az esetenként nem éppen illedelmes és korrekt mérőóra-leolvasáso­kat, óracseréket kifogásolja, legtöbbször névtelenségbe burkolózva. Hogy miért is az anonimitás (hangzik az álnaiv kérdés)? Van, aki fél a „megtorlástól”, mondván, a mai világban inkább jobb csöndben maradni, hisz nem tudhatjuk, hol és mikor üthetjük meg a bokánkat, ha példának okáért valamelyik nagyhatalmú szolgáltató, bank, hatóság ellen emel­jük fel a hangunkat. Sokan részletesen elmesélik, hol és miben látják a jogsze­rűtlenséget, de energiájuk, idejük, és a legtöbb esetben pénzük nincs ahhoz, hogy ügyvédet fogadjanak, bíróság elé citálják az érinthetetlen­nek tartott szolgáltatót, és megpróbáljanak kiszabadulni az őket behálózó polipszerű csápok közül. Halkan teszem hozzá, az erőviszonyokkal tisztában van a másik oldal is, és ezt könyörtelenül ki is használják. Üdítő kivételt jelent e te­kintetben Rétközi András, aki nem félt attól, hogy szembe menjen az árral, kitartását végül siker koronázta. Hogy egy korábbi, hasonló eset­hez is visszakanyarodjak, itt szeretnék „megemlékezni” Veress Ferencről is, aki az év elején a gázszolgáltatót fektette két vállra akkor, amikor a bíróság kimondta: nem lopta a gázt. Remélem, ezek a precedensértékű ese­tek gyengíthetik azt az eddig uralkodó felfogást, miszerint: „úgyis a szolgáltatónak lesz igaza, hagyom inkább a fené­be az egészet”. Az írás végén engedtessék meg, hogy egy kicsit haza­beszéljek. Lám-lám, volt kézzelfogható haszna a la­punk által tavaly márciusban tető alá hozott Kelet-vitának. Hiszen ha az nincs, akkor Rétközi András nem biztos, hogy találkozik Kalocsai Gábor ügyvéddel, aki végül végigvezette őt az erkölcsi győzelemhez vezető úton. gergely.tamavolgyi@inform.hu ■ Hűsítő kapu Az Electrolux nyíregyházi gyárának támogatásával újabb párakaput állítottak fel a belvárosban pénteken. FOTÓ: RACSKÓ TIBOR A

Next

/
Thumbnails
Contents