Kelet Magyarország, 2013. június (70. évfolyam, 126-150. szám)
2013-06-19 / 141. szám
440818 2013. JÚNIUS 19., SZERDA 16 Képes krónika Kembel Soréi, új szerepben fotó: just creative Életmentés után ápolni is megtanul a tévésdoki Budapest. A Csillagvirág Klinika tehetséges, de roppantul makacs fiatal rezidensét alakító Kernbe Soréi a sorozatban már számtalan esetben mentett életet, és rengeteg egészségügyi helyzettel találkozott. Azonban a képernyőn mutatkozó magabiztosságát és hitelességét csak remek színészi képességei adják, ugyanis semmilyen egészségügyi háttérismerettel nem rendelkezik. Most viszont iskolapadba ül, hogy elvégezze az ápolótanfolyamot. „A jogosítványhoz kötelező elsősegély-tanfolyamon kívül semmilyen egészségügyi ismereteim nincsenek, de ha már orvost alakítok, úgy gondoltam, hogy érdemes egy picit mélyebben megismerkednem a szakmával. Ápolóképzésen veszek majd részt, lesz elméleti és gyakorlati része is, és 12 hónap áll majd a rendelkezésemre, hogy letegyem a záróvizsgát. Izgalmasnak ígérkezik” - mondta Soréi. De mit is takar a sorozat dokijának az új szakmája? Ápolókkal találkozunk a kórházi osztályokon. Ők azok, akik szakmai tudásukkal és empatikus magatartásukkal nagyban hozzájárulnak a beteg gyógyu-lásához. Különböző betegápolási feladatokat látnak el, a vizsgálatoknál vagy beavatkozásoknál közreműködnek. Részt vesznek a gyógyszerelésben, az infúziós és transzfúziós, valamint a művesekezelésekben. JUST CREATIVE « Hőségriadó Mondhatom, kutyameleg van. FOTÓ: INTERNET Megér egy mosolyt Sarki boltban, a pénztárnál:- Elnézést, kártyával lehet fizetni?- Persze.- Jó, akkor tud visszaadni egy pikk ászból és egy kör királyból? 9 További viccek humor.szon.hu A nap videója I __________________Száguldó fotel Akár 50 km/órás sebességre is képes felgyorsulni ez a kínai fotelautó, ami Vén Dízel nélkül is süvít az aszfalton. 9 További videók video.szon.hu Újra a topon a Black Sabbath London. Több mint negyven év után ismét a brit lemeztoplista csúcsán szerepel a Black Sabbath heavy metal rockegyüttes egy új albumával. „Meg vagyok döbbenve! Az album sikere ledöntött a lábamról” - jelentette ki Ozzy Osbourne, az együttes frontembere. A banda 1995 óta nem jelentkezett friss lemezzel, utoljára 1970-ben vezette a lemezlistát második, Paranoid című lemezével, mti KELETTÍJ M UHUZOk VELÜNK! /I/I/IJIJIJI HIRDETÉS KELET Milliókat bukott Jim Carrey a házeladáson LOS ANGELES. Csak milliókkal olcsóbban tudta eladni malibui házát Jim Carrey, mint szerette volna. A fényűző óceánparti villát még 2011-ben hirdette meg eladásJlm Carrey fotó: internet ra 18 millió dollárért (4 milliárd forint), de a kutyának sem kellett. Másfél év után visszavonta a hirdetést, majd ismét piacra került a kéjlak, de már csak 13,95 millióért. így kelendőbbnek bizonyult az ingatlan, mert némi alkudozás után 13,4 millióért megvette valaki. Ez jóval kevesebb a két évvel korábbi árnál, de a komikus nem bánja, mert unja már a tengerpartot. Most Manhattanben keres magának lakást, mert valamilyen okból a felhőkarcolók közé vágyik. . Jim Carrey hamarosan visz- szatér a filmvászonra gyilkosból lett szuperhősként, Kis Dög és Ha/Ver, valamint egy véreb oldalán a Ha/Ver 2 című akcióvígjátékban. uip « Putyin fotójával mászott fel a Csomolungmára Moszkva. Az orosz államfő és az Ingusföldi Köztársaság elnökének fotójával fényképezkedett a világ legmagasabb hegycsúcsán egy kaukázusi köztársaságból származó hegymászónő. Lejla Albogacsijeva az első ingusföldi nő, aki feljutott a 8848 (egyes számítások szerint 8850) méter magas Csomolungmára (Mount Everest), de a májusi már a második csúcsdöntés volt a hegymászó életében. Első alkalommal tavaly jutott fel a „világ tetejére”. A sportolót, aki 1998-ban kezdte a hegymászást, vasárnap Junusz-Bek Jevkurov, az észak-kaukázusi köztársaság elnöke köszöntötte szülőföldjén és megköszönte hazafias tettét. Lejla Albogacsijeva a Szovjetszkij Szport nevű orosz sportláp munkatársának elmondta, öt fényképpel jutott fel a Csomolungmára, de hármat kiragadott a kezéből az erős szél. „Csak Vlagyimir Putyin és Jűnusz-Bek Jevkurov maradt, akiknek a tiszteletére ajánlottam fel ezt a csúcsmászást” - magyarázta a hegymászónő, aki nem árulta el, kiknek a fényképét sodorta el a szél. mti Nagyon boldog Melinda máriapócsi lány, aki nagy boldogságban él kedvesével,' aki mindenben támogatja őt. fotó: racskó tibor Lázadó, időnként reszegen A filmsztár elmondta, hogy több céget is alapított Oroszországban a vendéglátó-, az ingatlan- és a filmiparban. Úgy vélte, hogy Vlagyimir Putyin elnök „nagyon sokat tett a kultúráért, az operáért, Szentpétervár fejlesztéséért, az örökségvédelem, a templomok és a kolostorok megóvásáért”, miután a kultúra ugyanolyan fontos az oroszoknak, mint a franciáknak. A francia filmsztár vállalja a róla kialakult túlzásokba eső sztár imázsát. „Azt hiszem, megfelelek annak a képnek, amit a franciák szeretnek, egy lázadónak, aki feszegeti a határokat és időnként részeg” - mondta. mti Hetedik állampolgárságot is kér magának Gérard Depardieu. Párizs. A közelmúltban orosz állampolgárságot kapott Gérard Depardieu hamarosan megkéri az algériai útlevelet, és ezzel együtt már hét állam- I polgársággal fog rendelkezni - mondta a francia színész a Le Journal du Dimanche című vasárnap megjelenő francia I hetilapban közölt interjúban. „Hét útlevelem van különböző országokból, amelyeket szeretek. Vagyis hetet szeretnék. Egyébként most fogom beadni a kérelmet Algériában és máshol is még” - válaszolta a filmsztár arra a kérdésre. Gérard Depardieu hogy megtartotta-e a francia állampolgárságát az orosz mellett. Hozzáette: „így nem FOTÓ: INTERNET kell vízumot kérnem, hiszen szabad embernek és világpolgárnak tekintem magam”. Forró pite postára adva Postai küldeménykülönlegességek: a döglött macskától az időgépig. London. A legkülönlegesebb küldemények listáját a brit Metro újság tette közzé. A döglött macskát nem ba- [ bonából vagy bosszúból adta fel valaki csomagként NagyBritanniában, hanem a címzettek, egy házaspár kérésére: külföldön voltak, amikor szeretett macskájuk kimúlt, és szerették volna maguk eltemetni. A macska vezeti a postatoplistát. A második egy szexjáték- és szexeszköz- gyűjtemény. Forró pite áll a harmadik helyen, ezt egy anya küldte fiának 700 kilométerre - feltehetően kihűlt. Az időgép a negyedik lett. Az ötödik helyre egy hörcsög került, de őt már nem döglötten adták fel. A listán akad még kis kerti medence, amelyet halastul és vizestül adtak fel, továbbá félezer Barbie baba - egyben, mármint egyetlen csomagban. MTI Túljó bor: vissza a feladónak! STOCKHOLM. Túl jó minőség miatt vontak ki bort Svédországban a kereskedelmi forgalomból: a spanyol italból a boltokba került jobbnak bizonyult az előzetes termékmintánál. A mintát még márciusban kóstolgatták a Systembolaget svéd szeszesital-kereskedő cég szakértői, és bólintottak rá, mint megfelelőre. Májusban azután megérkezett az első nagy szállítmány: 6 ezer palack a 20ll-es évjáratú fehérborból és kikerült az üzletekbe, hogy június i-jével megindulhasson a spanyol nedű skandináv hódító útján. Nem indult meg. A cég három borkóstolója közül kettő ugyanis a mintánál határozottan jobb illatúnak és zamatúnak találta a szállítmányt. MTI