Kelet Magyarország, 2013. június (70. évfolyam, 126-150. szám)

2013-06-10 / 133. szám

2013. JÚNIUS 10.. HÉTFŐ KEHT Hollandé: véget ért az eurózóna hosszú válsága TOKIÓ. Az eurózóna válságá­nak vége, most már a ver­senyképesség javításán és a növekedés megindításán van a sor - közölte Franco­is Hollandé francia államfő szombaton Tokióban. „Meg kell érteniük, hogy az euró­pai válságnak vége. Francia- ország és Japán együtt tud működni, hogy új utakat nyissunk a gazdasági fejlő­dés előtt” - közölte . mti Francois Hollandé fotó: net Mobil gátként használható találmányával nyert bronz­érmet Szalóki Csaba szolno­ki egyetemista az egyesült államokbeli Houstonban rendezett fenntarthatósági olimpián, amelyen 68 ország versenyzői között egyetlen magyarként vett részt - írta az Új Néplap. A szolnoki egyete­mista mobil gátja a gyorsan levonuló árvízzel szemben alkalmazható. mti Szándékosság állhat a kínai busztűz mögött PEKING. Súlyos bűncselek­mény gyanújával, szándékos­ságot feltételezve nyomoznak a pénteki, legalább 47 halálos áldozatot követelő délkelet­kínai autóbusztűz ügyében - közölte Hsziamen város kor­mányzatának illetékese. Az utasokkal teli expresszjárat péntek este, csúcsidőszakban gyulladt ki és robbant fel egy kilenc méter magas felüljá­rón. MTI Több millió forint hamis bankjegyet készítettek BUDAPEST. Több millió forint­nyi hamis bankjegyet készí­tett és hozott forgalomba két j nő Budapesten - közölte a | rendőrség honlapján a Buda­pesti Rendőr-főkapitányság (BRFK). A rendelkezésre álló adatok szerint a 36 éves 0. Bar­bara több hónapon keresztül készített hamis 5000, illetve 10 ooo forintos bankjegyeket, amelyeket 29 éves társa tize- ! téskor felhasznált. mti Mennyit adjanak kampányévben? Több mint húsz jogsza­bály ügyében dönthet a héten az országgyűlés. Hétfőn, kedden és pén­teken is ülésnap. BUDAPEST. Rendhagyó ülé­sezéssel folytatja munkáját az Országgyűlés első féléves munkájának végéhez köze­ledve a héten. A parlament a tervek szerint két ülést is tart, elsőként hétfőn és kedden, a képviselők ekkor összesen huszonnégy előterjesztést fo­gadhatnak el, míg pénteken további öt indítványt önthet­nek végleges formába. Büntetés a képviselőknek A hét első napján - az előzetes napirend alapján - tizenhárom javaslatról mondják ki a végső szót, köztük az új földtörvény­ről. A kormány tavaly július­ban nyújtotta be előterjesz­tését, amit az Országgyűlés októberben kezdett tárgyalni, majd fél év szünet után idén ® http://www.szon.hu S#B Beszámolók .További írá- JíjrjJSSsaink a hazai és nemzetközi E iíí? közélet történéseiről. májusban folytatták megvita­tását. Ugyancsak hétfőn sza­vazhatnak arról a indítványról, amely jelentősen átalakítaná a korábbi kampányfinanszírozás rendszerét. A parlament kormánypárti többsége előző héten - ere­deti előterjesztését felülír­va - elfogadta azt az MSZP-s módosító javaslatot, amely megengedné, hogy a pártok a választás évében, vagyis jövőre is kapjanak működési támogatást. Fideszes és keresztényde­mokrata képviselők előter­jesztésükben azt kezdemé­nyezik, hogy a pártok jövőre kizárólag kampányuk fede­zésére kapjanak állami támo­gatást: az egyéni képviselő- jelöltek egyenként egymillió forintot, míg a pártok jelöl­tenként ötmilliót. Javaslatuk emellett a pártoknak megtil­taná a külföldről érkező ado­mányok elfogadását. Az első ülésnapon várható döntés ar­ról is, hogy a házelnök pénz- büntetés kiszabása helyett havi illetményük csökkenté­sével szankcionálhassa azon képviselőket, akik szerinte kijelentéseikkel, vagy visel­kedésükkel megsértik a Ház méltóságát. Visszaküldött módosítások A hétfői határozathozatalok után tizenegy javaslatról nyí­lik meg ismételten a vita. Ezen ügyek körébe tartozik az állam­fő által legutóbb visszaküldött két törvénymódosítás is. Az Áder János köztársasági elnök által kifogásolt előterjesztések az előző két ülés napirendi ja­vaslatában is szerepeltek, ám a Ház eddig mégsem vette napi­rendjére azokat. Az Országgyűlés alkotmány- ügyi bizottságának június 3-ai ülése alapján az államfő ész­revételeinek figyelembe véte­lével módosíthatják a vissza­küldött törvényeket, vagyis az infotörvény legutóbbi vál­toztatását, valamint az agrár­kamara vezetőire vonatkozó összeférhetetlenségi szabá­lyok lazítását. A második ülés­napon szavazhatnak például a családi napközik fenntartá­sáról, a közösségi kerékpáros rendszerek személyszállítási közszolgáltatássá minősítésé­ről, valamint a diktatúrákkal szembeni határozatokat is el­fogadhatnak. MTI A 2010-es parlamenti választás éjszakáján (illusztráció) fotó: ém Jegyzet Dankó Mihály Vágy és a valóság A fiatalok 35 százaléka tervez lakáscélú beruházást a követ­kező években, 62%-nak nincs semmiféle megtakarítása, 75% pedig nem is tud pénzt félre tenni - olvasható egy felmérésben. íme a vágy és a valóság! Szerintem természe­tes mindenki számára, hogy otthont teremtsen, s ennek egyik alapja a ház, amiben lakni lehet! Mélységesen egyetértek azzal a gondolattal is: a mindenkori állami és önkormányzati vezetőknek lenne a feladata, hogy minél jobban segítsék elő a fiata­lok lakáshoz jutását. Hisz ez szoros összefüggésben van a demográfiai adatokkal. (Ez ügyben rövidesen katasztró­fát jósolnak a szakemberek.) A lakosság elöregedése és a születések és az elhalálozás közötti arány oda vezet, hogy lecsökken az aktív dolgozók száma, így nem lesz, aki befi­zesse a nyugdíjjárulékokat, az adókat, ami negatív kihatással lehet az ország működésére is. 2009-től megszűntek a ko­rábbi lakástámogatási formák és a helyükbe lépők pedig sokak számára elérhetetlen. A hitelfeltételekről már nem is beszélve. A legtöbben a szülőkre sem számíthatnak. Marad a reménykedés, vagy a hazardírozás! (Pedig ilyen ked­vezően „nyomott” áron még soha nem lehetett lakáshoz jutni, mint most!) Talán a biz­tos megélhetés, a munkahely megléte nagyobb bátorságot adhatna az induláshoz! danko@lnform.hu Balos diákot ölt a bőrfejű ütése <8 Adalbert-díj Petr Pithart, a Cseh Köztár­saság korábbi miniszterelnö­ke kapta az idei nemzetközi Adalbert-díjat, az európai béke, a szabadság és az együttműködés előmozdítá­sáért Áder János köztársasá­gi elnöktől. FOTÓ:MTI Clément Méric es tarsai véletlenül találkoztak a szélsőségesekkel. PÁRIZS. Szándékos emberölés gyanújával indul eljárás a Párizsban megölt antifasisz­ta diák halála miatt - közölte szombaton Francois Molins párizsi főügyész, aki négy személy előzetes letartózta­tását rendelte el az ügyben. A boncolás eredménye szerint a 19 éves Clément Méric az ar­cába mért ütésektől vesztette életét, nem pedig attól, hogy nekiesett egy fémoszlopnak és beverte a fejét. A szélsőbalol­dali diák társaival szerda dél­után az utcán verekedett össze bőrfejűekkel. A végzetes üté­seket egy 20 éves biztonsági őr, a spanyolországi Cadix-ban született, francia állampolgár­ságú Esteban mérte az áldozat­ra. Kihallgatása után az ügyész szándékos emberölés ügyében indít eljárást ellene. A csütör­tökön előállított nyolc szélső- jobboldali kötődésű személy közül az ügyészség négynek rendelte el az előzetes letar­tóztatását, valamint egy fiatal nő rendőrségi felügyelet alá került. Feloszlatják Jean-Marc Ayrault minisz­terelnök jelezte: elindította a bőrfejűek Fiatal Nacionalista Forradalmi Csoport (Jeune Nationaliste Révolutionnaire - Groupe JNR) elnevezésű szervezetének feloszlatási eljárását. A francia bőrfejű­ek egyik legfőbb félkatonai csoportját a Troiseme Voie (Harmadik út) nevű szélső­jobboldali politikai szervezet „rendfenntartó” erejeként tartják számon. Clément Méric és társai véletlenül ta­lálkoztak össze a bőrfejűekkel egy angol márkás ruhákból rendezett vásáron egy lakás­ban, a párizsi Saint Lazare pályaudvar közelében. Az ügyész tájékoztatása szerint a tanúk és a kihallgatott sze­mélyek elmondása alapján a két csoport között az utcán verekedés tört ki. Azt megelő­zően az antifasiszta fiatalok kezdték verbálisán provokál­ni a bőrfejűeket. Clément egy barátja ugyanis azt mondta a lakásban: „Megjöttek a ná­cik bevásárolni” - mondta az ügyész. A nyomozás azonban azt egyelőre nem tudta meg­állapítani, hogy melyik cso­port kezdte a verekedést, mti ® Neves vendégek Göncz Árpádnál Göncz Árpád volt köztársasági elnök, a Nemzetközi Adalbert-díj 2009. évi díjazottja (b) átvette a Nemzetközi Adalbert Alapít­vány elnökétől, Hans Süssmuthtól (j) írásainak, beszédeinek német nyelvű válogatását vasárnap otthonában (középen) Dieter Gobbers elnökségi tag. fotó: mti/ cseke csilla Helyben segítik a határon túli magyar közösségeket Devizaárfolyam (2013.06.06.) PÉNZNEM árfolyam változás Euró 296,71 +3,16 USA dollár 226,05 + 1,20 Svájci frank 240,22 +3,26 Angol font 349,16 +3,84 Román lej 66,32-0,10 Ukrán hrivnya 27,73 +0,16 Horvát kuna 39,43 +0,42 Lengyel zloty 69,42 +0,05 G gazdasag.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB Horvátországban találkoztak a Magyar Ifjúsági Konferencia résztvevői. vukovár. A kelet-szlavóniai Vukováron rendezték meg szombaton a Magyar Ifjúsá­gi Konferencia (MIK) soros ülését, amelyen nyolc régió magyar ifjúsági szervezetei­nek mintegy 70 küldöttje vett részt. Az ülés megnyitóján Répás Zsuzsanna nemzet­politikáért felelős helyettes államtitkár köszöntötte a fia­talokat, majd röviden beszá­molt az államtitkárság idei kiemelt fontosságú program­jairól, amelyek legfőbb célja a közösségépítés. A kisiskolák éve, Határtalanul A helyettes államtitkár ezek között említette a 2012-es külhoni magyar óvodák éve program folytatásaként indí­tott kisiskolások évét, hangsú­lyozva a külhoni intézmények közösségmegtartó szerepét és az anyanyelvi környezet fon­tosságát a gyermekek nevelé­sében. Kiemelte a harmadik éve tartó Határtalanul progra­mot, amely lehetőséget nyújt a magyarországi és a határon túli iskolák együttműködésé­re és alkalmat ad a Kárpát-me­dencei fiataloknak a közös él­ményszerzésre. Hangsúlyozta a Kisebbségi Jogvédő Intézet fontosságát, amely a határon túli magyarságjogvédelmének erősítéséhez kíván hozzájárul­ni. Beszámolt a Körösi Csorna Sándor programról, amelynek keretében 47 ösztöndíjas ment ki a diaszpórában élő magyar közösségekbe, keresve a mód­ját, hogy szorosabbra fűzzék a kapcsolatot a diaszpóra és a Kárpát-medencei magyarság között. A diaszpórát érinti a Julianus-program is, amely a magyar emlékhelyek feltérké­pezését célozza. Téglásy Kris­tóf, az Emberi Erőforrások Mi­nisztériuma Sport és Ifjúságért Felelős Államtitkárságának if­júságügyi főosztályvezetője a család, a gyermekvállalás és a közösségépítés szerepét emel­te ki a fiatalokhoz szólva. A magyar fiatalok legmaga­sabb szintű egyeztetési fóru­ma évente kétszer ülésezik: az év első felében a határon túl, ősszel pedig Magyaror­szágon. A pénteken kezdő­dött horvátországi találko­zón nyolc régió képviseltette magát: a házigazdák mellett Magyarország, Felvidék, Kár­pátalja, Erdély, Vajdaság, Bur­genland, valamint a nyugat­európai régió. A küldöttek a szombati ülést a MIK korábbi célkitűzéseinek értékelésé­vel és a jövőbeni programok egyeztetésével folytatták, mti

Next

/
Thumbnails
Contents