Kelet Magyarország, 2013. május (70. évfolyam, 101-125. szám)

2013-05-06 / 104. szám

8 Hazai tájakon 2013. MÁJUS 6.. HÉTFŐ KELET Eu-s forrásokért társul a nyírségi, a szatmári város SZATMÁRNÉMETI. Az Európai Határ Menti Városok Területi Társulásának a megalapításá­ról döntött a magyar-román államhatárral szomszédos Szatmárnémeti önkormány­zata - közölte keddi számá­ban a Krónika napilap. A partiumi város a közeli Nyíregyháza kezdeményezé­sére a nyírségi várossal közö­sen hozza létre az önálló jogi személyiséggel rendelkező társulást, hogy ezzel is meg­könnyítse az Európai Unió forrásainak a lehívását. Az eredeti elképzelés szerint a két város mellett a kárpátaljai Beregszász is szerepelt volna az alapító települések között. A szervezés folyamán azon­ban kiderült, hogy a Románia és Ukrajna közötti megállapo­dások nem teszik lehetővé a kárpátaljai város bevonását. Nits János, a szatmárnéme- | ti közgyűlés városrendezési bizottságának elnöke a Kró- I nikának nyilatkozva úgy vé­lekedett, hogy az új társulás­nak a határon átvezető utak felújítására vagy technológiai inkubátorházak létrehozására kellene pályáznia. A Krónika szerint a határ menti térségek fejlesztésére és az elmaradot­tabb régiók felzárkóztatására kidolgozott új EU-szabályozás lehetővé teszi, hogy a társult települések, megyék vagy ré­giók önálló jogi személyként saját közigazgatási struktúrát alkossanak, és az egyes orszá­gok kormányai helyett egye­nesen Brüsszelben pályázza­nak forrásokért. mti n Alkotási verseny A Nyíregyházi Főiskola középiskolásoknak hirdetett alkotási versenyt, amelynek az eredményhirdetését, illetve a díjazott pályamunkák kiállításának megnyitóját szombaton tartották. Pintér Charlotte is a díjazottak között volt. fotó: sipeki Péter ■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■ B Szilvavirág-koszorúk a Tisza habjain A Szatmár-Beregi Pálinka Lovagrend szombaton tartotta a már hagyománynak számító szilvavirágzás ünnepét a tivadari Tisza-par- ton. fotó: nagy Gábor Tavaszi pollencsúcs Enyhít az allergiás tüneteken, ha gyakrabban porszívózzuk a lakásokat ILLUSZTRÁCIÓ: INTERNET Érdemes elkerülni a ru­hák szabadban történő szárítását. nyíregyháza. A tavaszi pollen- szezon csúcsidőszakában va­gyunk, országszerte egyszerre tíznél is több allergén van jelen a levegőben tüneteket okozó mennyiségben - közölte az Ál­lami Népegészségügyi és Tisz­tiorvosi Szolgálat. Az Országos Környezet-egészségügyi Inté­zet Aerobiológiai Monitorozási Hálózatának adatai szerint a hét elején tovább erősödött a pollenterhelés. A legnagyobb terhelést még mindig a platán jelenti, amelynek virágporát nagyon magas koncentráció­ban regisztrálták. A tölgy pol­lenje a magas szintet érte el, de a platán, a nyír, a fűz, a ciprus- és tiszafafélék, a bükk és a dió virágporát is közepes, vagyis tüneteket okozó mennyiség­ben észlelték. Tüneteket nem okozó mennyiségben jelen voltak még a vadgesztenye, a kőris, a fenyőfélék, a juhar, a gyertyán, a nyár, valamint már a pázsitfűfélék pollenszemei is. Az allergiások enyhíthetnek tüneteiken, ha ilyen időszak­ban a szokásosnál sűrűbben mosnak hajat, cserélnek ágy­neműt, gyakrabban porszí­vózzák lakásukat, cipőjüket naponta áttörlik. Érdemes el­kerülni a ruhák szabadban tör­ténő szárítását, emellett nem tanácsos utazás közben lehúz­ni a gépjármű ablakát. km A léleknek is jó nagyon, ha fitt NYÍREGYHÁZA. A Nyíregyházi Szociális Gondozási Központ és az Idősekért és Fogyatéko­sokért Jószolgálati Alapítvány közösen szervezi az Idősek Akadémiája című előadásso­rozatot. Kedden 14 órától kerül sor a római katolikus plébánia dísztermében (Nyíregyhá­za, Kossuth tér 4.) dr. Nagy Edit főiskolai docens „Lelki fittnes” című előadására. Az ingyenesen látogatható prog­ramra a Nyíregyházi Szociális Gondozási Központ a saját ellátottjain kívül minden ér­deklődőt szeretettel vár. km Kvízmegfejtés A településhez tartozik az Akasztó­hagy. A néphagyomány szerint 1849-ben a szabadságharc leveré­se után itt akasztottak fel három szabadságharcost, b)Petneháza Kölcsey szülőfalujával ismerkedhettek meg ÓPÁLYl. A Rákóczi-szabadság- harc leverésének 310. évfor­dulójára rendezett ünnepség után az ópályiak tovább foly­tatták útjukat.- A végcél Sződemeter, Kölcsey Ferenc, a Himnusz költője szülőfalujának megte­kintése volt. Tasnád reformá­tus lelkésze, Pakulár István várt és vezetett el bennünket Sződemeterre.- A templom, melyben a kis Kölcseyt keresztelték, éppen felújítás alatt van. Lelkész úr ecsetelte a gyülekezet nehéz helyzetét, és elmondta, segít­séget várnak a templom fel­újításához, akár úgy is, hogy tiszteletbeli egyház tagja le­het bárki a sződemeteri egy­házközségnek, és évente napi l forinttal is támogathatja a Kölcsey Ferenc szobra Sződemeteren a templom mellett FOTÓ: ÖNKORMÁNYZAT felújítási munkálatokat - új­ságolta Erdélyi Miklós, Ópályi polgármestere. KM A parlagfű ellen időben kell kezdeni a védekezést NYÍREGYHÁZA. Egy-két héten belül a parlagfű tömeges ke­lése várható, ezért idejében el kell kezdeni a védekezést. Ki­emelten fontos a virágbimbó kialakulásának megakadályo­zása - tudatta az OBJEKTÍV Hírügynökséggel a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hi­vatal. A parlagfű okozta allergia­szezon még ugyan messze van, de a szántóföldeken már megjelentek a gyom csíranö­vényei. Jelenleg szórványo­san figyelhető meg a parlagfű kelése, a növények csíranö­vény vagy két valódi leveles fenológiai állapotban vannak, a szakemberek szerint azon­ban 1-2 héten belül tömeges kelés várható. Azokon a te­rületeken, ahol a nagy meny- nyiségű csapadék vagy belvíz miatt a növényzet kipusztult, a terület száradása után nagy­mértékű gyomosodás várha­tó. A parlagfű virágbimbójá­nak kialakulását minden év június 30. napjáig meg kell akadályozni. Hatósági eljárás a parlagfű-mentesítés elmu­lasztása miatt július l-je után indítható, de már most érde­mes felkészülni a gyommen­tesítés elvégzésére. Megdöbbentő látvány Kisvárdán kisvárda. Szombat délután sokan látogattak ki Kisvárdán is a temetőkbe, hogy anyák napja alkalmából elhelyezzék szüleik sírjára a megemléke­zés virágait. A régi temetőbe kilátogatok megdöbbenve vették észre, hogy a háborúk áldozatainak emlékművénél az egyik táblát ismeretlen személyek fekete festékkel fújták le. Ez a márványlap a II. világháborúban mártírhalált I halt zsidóknak állít emléket. A háborús emlékművet j egyébként 1990. augusztus 12-én avatták fel. Avatóbe­szédet dr. Raffai Ernő, a HM államtitkára, Schöner Alfréd főrabbi, valamint Karmiel polgármestere, Adi Eldár mondott. Atemetőberendszeresenki- járók elmondták, a táblát már legalább másfél hete lefújták festékkel. Panaszkodtak arra ( is, hogy ismeretlen szemé­lyek elviszik a virágokat, le­feszítik a kereszteket, illetve más díszeket is elvisznek. VINCZE PÉTER Az emlékmű és a lefestett tábla FOTÓ: A SZERZŐ Virágokból volt kínálat bőven FOTÓK: SIPEKI PÉTER Lillát a kéziszerszámok is érde­kelték Egy kertből nem hiányozhat a szalonnasütő hely sem Ötletek a kertekhez, a kikapcsolódásokhoz NYÍREGYHÁZA. Számos ötle­tet kaphattak a kertjük dí­szítéséhez, hangulatosabbá varázsolásához, vala­mint a szabadidő tar­talmasabb eltöltésé­hez mindazok, akik a hétvégén felkeresték a NyirPlazában az üzletközpont és a lapunk által szervezett kertészeti és sza­badidő kiállítást, illetve vá­sárt. Volt kínálat bőven virágokból, kerti kiegé­szítőkből, sütő-főző helyekből, szökő- kutakból. km Az asztali díszek a lakásba varázsolják a természet hangulatát A szökőkút játéknak is jó volt

Next

/
Thumbnails
Contents