Kelet Magyarország, 2013. május (70. évfolyam, 101-125. szám)
2013-05-29 / 123. szám
2013. MÁJUS 29-SZERDA KELET Háttér 3 Állami vagyon önkormányzati kézben Sok önkormányzat mezőgazdasági célra hasznosítja az államtól kapott földeket ILLUSZTRÁCIÓ: ÉKN-ARCHÍV Több mint négyszáz önkormányzat ingyen használhat állami ingatlanokat tizenöt évig. baktalórántháza, bátorliget, NYfRGYULAJ, ÖMBÖLY. Mintegy 1,2 milliárd forint értékben ad át térítésmentesen ingatlanokat az állam 417 önkormányzatnak - jelentette be a napokban Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára. Mint kifejtette, főleg beépítetlen belterületi földekről van szó, továbbá van köztük játszótér, lovarda, irodaház és lakóház is. Kötelező feladatok ellátására Az ingatlanok között szerepel 15 olyan is, amelyet korábban az állam visszavett PPP-konstrukcióból, és eddig térítésmentes használatot biztosított, most pedig tulajdonba adja. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. több mint 5000 ingatlant ajánlott ki az önkormányzatoknak, amelyek a listáról választhattak. Az államtitkár tájékoztatása szerint a parlament előtt lévő törvényjavaslat kimondja, hogy az átvett ingatlanokat az önkormányzatoknak 15 évig a kötelező feladataik ellátásához kell hasznosítaniuk. December 31-éig köt velük szerződést az MNV, s minden év végén beszámolót kell készíteniük arról, hogyan hasznosították a tulajdonukba került ingatlant. Tállai András úgy vélte: segítség az önkormányzatoknak, hogy a köz- igazgatási területükön található állami vagyon hozzájuk kerül, sokkal ésszerűbb, ha helyben hasznosítják. Hogyan hasznosítják? Összeállításunkban annak jártunk utána, hogy megyénk települései milyen ingatlanokat kaptak az államtól, s azokat hogyan hasznosítják.- Az állami tartalékföldekből 53 hektár nagyságú területet kaptunk, amelyet mező- gazdasági célra hasznosítunk. Ezek az állami tartalékföldek a település megélhetését biztosítják - tájékoztatta szerkesztőségünket Tréfán Gábor, Omboly polgármestere.- A kapott terület kisebbik részén dinnyét, hagymát, uborkát termesztünk, míg egy 40 hektáros területet almával szeretnénk betelepítem. A telepítésre pályáztunk, most a pályázat elbírálására várunk. A termésnek biztos piaca lenne, ugyanis az Agrana vásárosnaményi telephelyével kötünk majd szerződést. Nyírgyulaj 1,8 hektár nagyságú területet kapott hasznosításra. Mint Becsei György polgármester lapunknak elmondta, vagy erdőt telepítenek rá, vagy zöldségfélét termesztenek ott. Bátorliget egy külterületi mezőgazdasági utat kapott hasznosításra, igaz, a gazdák ezt eddig is használták.- Kértük az üres határőrlaktanyát is, mert az önkormányzat szeretne azon a területen tanyasi csirkével foglalkozni, de eddig nem kaptunk sem elutasító, sem igenlő választ. Reméljük, csak megkapjuk hamarosan, hiszen az valóban nagy segítséget jelentene a településnek - válaszolta érdeklődésünkre Antal Mihály, Bátorliget polgármestere. Városrehabilltáció keretében Baktalórántháza három ingatlant kapott az államtól, ezek hasznosításáról dr. Rebák Éva jegyző adott tájékoztatást lapunknak.- Két utat és egy közterületet kaptunk, melyeket a városközpont-rehabilitáció keretében hasznosított ön- kormányzatunk, az utak mentén térkövezést végeztünk, a közterületen pedig buszöblöt alakítottunk ki - közölte dr. Rebák Éva, a település jegyzője. KM Kaptunk 53 hektár területet, melyet mező- gazdasági célra haszno- sítunk. TRÉFÁN GÁBOR A települések listája Az alábbi települések kaptak állami ingatlant használatba, zárójelben az ingatlanok számával: Anarcs, Baktalórántháza (3). Bátorliget, Besenyőd (5), Botpalád, Bököny, Búj, Csenger, Dombrád (2), Gávavencsellő, Géberjén, Gulács (2), Győrtelek (2), Kisléta, Levelek, Mátészalka, Mérk (2), Nagydobos, Negyecsed, Nagyhódos (2), Nagykálló, Nyírbéltek, Nyíregyháza (4), Nyírgelse (8), Nyírgyulaj, Nyíribrony (2), Nyírkáta (3), Nyírmada (2), Nyírtét, Nyírtura (3), Ökörítófülpös, Ömbőly (2), Penészlek (2),Tarpa (5), Tiszabecs (2),Tiszadada, Tiszaeszlár (2), Tunyogmatotcs. Nézőpont Ladányi Tóth Lajos Drótból hajlított szamarak Újfent remek propagandája lett a kerékpározásnak a nyíregyházi Michelin Bringafesztivál. Till Attila, a Propaganda műsorvezetője is nyeregbe pattant - egyszerre volt modern, bátor moderátor, pedá- lozó és példálózó, átlag feletti és kimagasló. Tilla sajátos stílusával kilép a rétegműsorok skatulyájából, személyisége tökéletesen harmonizál az ezreket mozgósító családi program küldetésével. A Pulitzer-emlékdíjas kulturális magazin epizódjainak főszereplői közéleti hírességek és névtelen hősök, közszereplők és civilek. Ez a recept illett a kormányt szorongató népes mezőny tagjaira: Junior Bike, Vidám kerekezés, Bringarally, azaz minden korosztályt megcéloztak a szervezők, ami telitalálatnak bizonyult. Dohogok persze mindig lesznek, az ideiglenes forgalomkorlátozások és elterelések néhány türelmetlen autósnál kiverték a biztosítékot, de háború nincs áldozatok nélkül: Márpedig ez egy győztesen megvívott csata volt, ahol minden tekergő, hajtó, lihegő, libegő nyert. A több ezres pezsgés ismét meggyőző bizonyíték arra, hogy mekkora az igény a kerekezés iránt. ■ Öt sportágban csatáztak Kedden a TISZK Kupa keretében öt sportágban mérhette össze a Nyírvidék és a NyírSzakképzés több mint 250 tanulója ügyességét a Városi Stadionban és az Inczédy tornatermében. FOTÓ: SIPEKI PÉTER Kelet-v@rosvita Nyíregyháza A tervezéskor a MÁV fejlesztéseit is figyelembe kellett venni. NYÍREGYHÁZA. Mint ahogy arról beszámoltunk, ősszel elkezdődik a kerékpárút építése a Korányi Frigyes utcán. A v@rosvitán nem volt mindenki számára egyértelmű, hogy a Koráiiyi melyik oldalán vezet majd a kerékpárút, többen azt kérdezték, hogy csatlakozik majd a Kemecsei úton már megépült bicikliút- hoz, és hozzátették: a vasúti átjáró is egy érdekes szakasza lesz a bicikliútnak. A Magdaléneumtól indul A kérdésekre a projekt tervezőjével való egyeztetést Egyelőre igen nehézkes a bicikliforgalom a Korányin fotó: pusztai Sándor követően Parillák Gabriella, a városháza sajtófőnöke válaszolt. - A tervezett elválasztás nélküli, 2,75 méter burkolat és 3,75 méter koronaszélességű gyalog-kerékpárút a Korányi Frigyes úton a Magdaléneumtól (Lengyel u.) indulva az út bal oldalán épül meg, a Korányi út végén becsatlakozik az erdei torna- pálya felé vezető burkolt útcsatlakozásba, a vasúti átjárótól 60 méterre. Az új bicikliút és a Blaha Lujza sétányon kijelölt kerékA Korányi bal oldalán épül a kerékpárút párút összekötése egyelőre nem lesz lehetséges, ugyanis a MÁV Zrt. vasútfejlesztési terveiben szereplő, 160 km/h-s emelt sebességű vasúti pálya kiépítésekor a jelenlegi vasúti átjárót megszűntetik. A MÁV-val összhangban A vasúttársaság már jogerős építési engedéllyel rendelkezik a Kemecsei út-Korányi Frigyes utca csomópontjára vonatkozó, közúti felüljáróval egyben megépítendő körforgalmú csomópont kialakítására, mely szabványos kerékpáros átvezetést is tartalmaz, így az építendő ke- I rékpárút pályázatánál kizárói i lag a MÁV fejlesztési terveivel összhangban lévő műszaki tartalmat lehetett meghatározni - tájékoztatta lapunkat Parillák Gabriella, a városháza sajtófőnöke. km A drótszamár idomárai előszeretettel kúsznak az aszfaltkígyókon, és kimutatott tény, hogy a kerékpárutak szaporodásával csökken az adott területen a bringásokat ért közlekedési balesetek száma. Üde színfolt, amikor valaki tolja biciklijét a gyalogátkelőn, pedig valójában ez lenne a követendő módi. Drótszamárság visszaélni a zebra viszonylagos védettségével. A gyalogosoknak is tiszteletben kell tartaniuk a jelzéseket, és utat adni a cangázóknak, ami akkor működik flottul, ha az odafigyelés kölcsönös. így kerek és kerék a világ... lada@inform.hu Kelet kvíz A település címerében is szereplő víztorony ipari műemléknek számít. a) Nyírbogdány b) Nagykálló c) Balsa d) Demecser A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el. Megkérdeztük Ön szokott kerékpározni? NAGY DÓRA: Szeretek, csak kevés Időm |ut rá. NÁCSA VIKTÓRIA: Remek alakformáló és szabadidős tevékenység. DANKÓ MIKLÓSNÉ: Nyugdíjasként is hódolok a szenvedélyemnek. PINDZSU ISTVÁN: Javában szervezzük a nyári biciklitúrát. SZILÁGYI GERGŐ: Napi gyakorisággal pattanok nyeregbe. SEBŐK ATTILA: Lehetne több kerékpárút Nyíregyházán. Nagy Dóra gyakran pattan nyeregbe, de azt sajnálja, hogy hét közben kevés ideje jut rá, mert iskolába jár. - Tiszado- bon lakom, bejárós vagyok Nyíregyházára, így amikor tanítás van, akkor csak hétvégén tudok kerékpározni - válaszolta a fiatal lány. Barátnője, Nácsa Viktória is a biciklizés szerelmese, mint mondja, kiváló alakformáló amellett, hogy remek szabadidős tevékenység. - Ha felülök a kerékpáromra, általában csak úgy, cél nélkül tekerek - tette hozzá. Dankó Miklósné nyugdíjasként is hódol a kerékpározásnak, általában a boltba és a rokonokhoz is azzal közlekedik. - Ahová tudok, azzal megyek - mondta az orosi asszony. Pindzsu István most vett egy használt túrabiciklit.- A kedvesemmel már javában tervezzük a nyári biciklitúrákat, szeretnénk a Mátrába is eltekerni, de Románia is a céljaink közt szerepel - válaszolta a vajai fiatal. Szilágyi Gergő napi szinten pattan nyeregbe, ő azzal jár az iskolába.- Suli után a haverokkal együtt tekerünk, akár órákon át. Sajnos, sokszőr tapasztalom azt, hogy a gyalogosok a kerékpárúton sétálgatnak, ami elég bosszantó tud lenni. Sebők Attila is „kerékpár fan”, szerinte a nyíregyházi bicikliutak minősége jó, de lehetne több belőlük. KM-TG ■ Önkéntesek szemével A Mustárház szervezésében Nyíregyházán vendégeskedő hét külföldi önkéntes által Magyarországon készített fényképekből nyílt kiállítás kedden a fiatalság témakörében, fotó: sipeki Péter