Kelet Magyarország, 2013. május (70. évfolyam, 101-125. szám)

2013-05-28 / 122. szám

2013. MÁJUS 28.. KEDD KELET Nemsokára besárgulnak a fővárosi taxik FOTÓ: MTI, ILLYÉS TIBOR Megfiatalítják a budapesti taxiállományt nyíregyháza. A Fővárosi Köz­gyűlés rendelete szerint egy­ségesítik a fővárosi taxik meg­jelenését és tarifáját. Jövő év szeptemberétől csak 10 évnél fiatalabb járművek közleked­hetnek, és sárga alapszínű­nek kell lenniük. Akiknek az április i8-ai kihirdetés napján volt engedélyük, 2014. január 15-éig nem vonatkoznának az autó korhatárára vonatkozó szabályok. Megállt a járműbiztosítási pi­acon a casco-díjak zuhanása: az idén az első negyedévben 67 900 forint volt a casco- szerződések éves átlagdíja, megegyezik az egy évvel ko­rábbival - közölte saját ada­taira hivatkozva a netrisk. hu online alkuszcég. A díjak között 40 százalékos az elté­rés aszerint, hogy ki milyen alkalomból köti meg a casco szerződést. Nézettségi csúcsot hozott a közvetítés nyíregyháza. A vasárnapi futamot l millió 167 ezren nézték meg, harmadával töb­ben, mint a tavalyi Monacói Nagydij közvetítését. Ez a második legjobb nézőszám az idei Forma-l-es szezonban, és csak néhány ezer fővel marad el a Malajziai Nagydíj márciu­si eredményétől. A vasárnap kora délutáni futam közön­ségaránya a felnőttek köré­ben 38,9 százalék volt. Öt év után nyitottunk újra új márkakereskedést Magyarországon: Tatabányán. Fokozott ellenőrzés az országutakon NYÍREGYHÁZA. Fokozott ellen­őrzést rendelt el az ország tel­jes területére legkésőbb július végéig az országos rendőrfő­kapitány. Az ellenőrzés célja az illegális migrációval, az en­gedély nélkül Magyarország­ra érkezőkkel kapcsolatos jogsértések visszaszorítása, kezelése, valamint a közte­rületen elkövetett bűncselek­mények és szabálysértések visszaszorítása. A MAGYAR SUZUKI ZRT. VEZÉR- IGAZGATÓJA A használtautó;felmérés után a Ford az Év Autója Már nevük van a szakmában A nyíregyházi TÜF Szerviz dolgozói: Barna Péter, Borbély Zsolt, Greskó Zoltán, Kovács György, Szabó Csilla, Oláh Tibor FOTÓ: A SZERZŐ A DEKRA kétévente 15 millió autó műszaki vizsgáját végzi el, így szereznek tapasztala­tot. NYÍREGYHÁZ A. A DEKRA legfris­sebb használtautó-felmérésé­ben a Ford C-MAX kapta meg az Év Autója címet: a nagyhírű német megbízhatósági tanul­mány szerint a C-MAX a leg­jobb ferdehátú modell, míg a felmérés a legmegbízhatóbb kompakt autóként említi a Ford Focus-t. A DEKRA kétévente 15 mil­lió autó műszaki vizsgáját végzi el. Az így szerzett ada­tok alapján készített hasz­náltautó-felmérésében a Ford modelljei az elmúlt három év során 12 alkalommal szerepel­tek kitüntető helyen. nyíregyháza. Csődeljárást kért maga ellen a Better Place nevű elektromos autókat for­galmazó és üzemeltető izraeli vállalkozás. A Better Place ötéves fennállása alatt több mint nyolcszázmillió dollárt élt fel, de mindössze kétezer autót sikerült eladnia és nem sikerült újabb befektetőket találnia a további működés érdekében. „Egyéves kereske­delmi időszak után rájöttünk, hogy vevőink elégedettsége ellenére a nagyközönség nem- A Ford autói extrém szigo­rú tartóssági teszteken esnek át, hogy még a legkomolyabb igénybevétel esetén is garan­tálhassuk kivételes megbízha­tóságukat - fogalmazott Barb Samardzich, a Ford Európa termékfejlesztési alelnöke. - A DEKRA egy rendkívül jól ismert szervezet, ezért külö­nösen büszkék vagyunk arra, hogy ilyen jól szerepeltünk használtautó-felmérésükön. A Ford C-MAX kivételes, 97,7 pontszámot szerzett a DEKRA meghibásodási jelentésében, így elnyerte az Év Autója cí­met, holtversenyben az azonos pontszámmal végzett BMW Z4 roadsterrel, és megelőzve a harmadik helyezett Mercedes- Benz E-osztályt. Saját kategó­riájában a Ford Focus végzett az élen 97,3 pontos eredmény­nyel. KM fogadta termékünket megfe­lelően és az autógyártóktól sem számíthattunk a szük­séges támogatásra” - hatá­rozta meg az igazgatótanács a kudarc okát. A vállalkozás nehézségei miatt Sáj Agaszi alapító októberben elhagyta a céget és kevesebb mint fe­lére csökkentették az alkal­mazottak számát. Országos elemtöltő és cserélőállomás­rendszert terveztek, de alig kétezer járművet sikerült el­adniuk a zsidó államban, km Egyedülálló TÜF Szerviz-AutoCrew- Bosch-partnerség Nyíregyházán. NYÍREGYHÁZA. Az elmúlt négy év gazdasági változásai nagy­ban átrendezték az autókeres­kedelem és a gépjárműjavítás piacát is. A új piaci környezet új szereplőket és új megoldá­sokat kívánt. Erre egy tökéletes példa a TÜF szerviz átalakulá­sának folyamata. Vajon miért gondolták, hogy egy gazdasági lejtmenetben, vagy legalábbis igen labilis piacon életképes lehet a szerviz megnyitása? Ár-mlnőség-határidő- Tizenöt éven keresztül több márka értékesítését és szervi­zelését végző céget irányítot­tam, közel száz dolgozóval, ahol a kollégáimmal közösen nagy tapasztalatra tettünk szert ügyfélkiszolgálás és ügyfél-elégedettség, problé­makezelés, importőri kapcso­lattartás, garanciális javítások terén - fejtegette Szaszala Ta­más ügyvezető igazgató. - A megváltozott gazdasági hely­zetben az ügyfelek tovább használják autóikat, és még fontosabbá válik számukra az ár-minőség-határidő hárma­sa. A magyarországi autópark életkora továbbra is nőni fog, így a garancián túli javítások száma fokozatosan emelkedik majd. Ezt a vevőkört céloztuk meg márkakereskedői színvo­nalon, de reális áron. Majd a helyzet úgy hozta, hogy szép A kiváló szakembergárda garancia a minőségi munkára számmal érkeznek hozzánk garanciaidőn belüli, fiatal au­tók is. Milyen szempontok dön­töttek a jelenlegi kollektíva mellett?- Ahhoz, hogy a piacon ma valaki teret tudjon hódítani, kiváló szakembergárdára, jól felszerelt és ügyfélcentrikus szervizre és szakmai tapasz­talatra van szükség - jegyezte meg Borbély Zsolt műhely- vezető. - Az volt a célkitű­zésünk, hogy ha egy ügyfél autójával kapcsolatos prob­lémával megkeres minket, akkor minden esetben megol­dást tudjunk neki nyújtani. Ez lehet általános javítás, karos­széria-javítás, klimajavítás, Az ügyfelek kiszolgálására komoly hangsúlyt fektetnek biztosítási ügyintézés, bér­autó, műszaki vizsga, átírás, autó adás-vétel. Kollégáink ebben a ma divatos, úgyneve­zett „egyablakos” ügyintézés mindegyikében jártasak. Központi koordináció A városban található hasonló szervizekhez képest miben más a TÜF szerviz?- A gépjárműjavítás ma már olyan szerteágazó és bonyolult feladat, hogy ezt jól csinálni csak központi koordinációval lehet. Az AutoCrew biztosítja számunkra a szakmai tovább­képzéseket, a legújabb diag­nosztika- és javítóeszközöket. A minőségi alkatrészellátást az Autonet és a Bosch garan­Viszonylag új szervizként tettek szert az elismertségre tálja számunkra - tette hozzá Szaszala Tamás, majd képet festett a szervizről: - Háromszáz négyzetméteren négy szere­lőállással, egy diagnoszikai és egy karosszéria-állással rendel­kezünk. Műszaki vizsgabázi­sunk további háromszázötven négyzetméteres, ahol minden gépjárműtípus vizsgáztatását vállaljuk (motor, személyautó, teherautó, lassújármű, utánfu­tó, stb). Jelenleg hét kolléga dol­gozik szervizünkben, év végéig szeretnénk plusz három fővel bővíteni a létszámot. Munkatár­saink minimum tíz év tapaszta­lattal rendelkeznek, mindegyi­kük valamelyik vezető márka fő szerelőjeként is dolgozott. Érdekes lehet, hogy vi­szonylag új szervizként ho­gyan tudtak két ilyen „nagy névvel”, mint az AutoCrew és a Bosch megállapodni...- Azt gondolom, a szakmá­ban nevünk van, egyénenként is. Az elmúlt közel egy év - amióta megnyitottunk - ele­gendő bizonyíték az AutoCrew számára, hogy érdemesek va­gyunk a nevük használatára. ___________O Elérhetőségek: ________________TÜF Szerviz _______________Nyíregyháza, ________Debreceni u. 107. Tel: 42/59-50-59,20/210-36-86 e-mail: szerviz@tufkft.hu A Ford C-Max a legjobb ferdehátú modell fotó: internet Csődeljárást kért maga ellen az izraeli vállalkozás A nap babái Szavazz a nap babájára és nyerj értékes nyereményeket: £ A nyíregyházi Kiss Henrietta 2013. január 8-án született. Édesanyja: Horváth Renáta, édesapja: Kiss Dávid. A nagykállói Sipeki Zsombor Benedek és Sipeki Zétény Péter 2013. április 11-én születtek. Édesanyjuk: llosvai Tímea, édesapjuk: Sipeki Péter. A nyíregyházi Buszlai Levente és Buszlai Dániel 2013. május 12-én születtek. Édesanyjuk: Buszlai-Juhász Viktória, édesapjuk: Buszlai Fun Tamás. A nyirkarászi Kántor János 2013. március 31-én született. Édesanyja: Kántorné Márta Anett, édesap­ja: Kántor János. m A fehérgyarmati Kocsis Bence 2012. december 21-én született. Édesanyja: Kocslsné Dufla Éva, édesapja: Kocsis Lajos. A nagycserkesz! Nyer­ges Bianka 2013. feb­ruár 4-én született. Édesanyja: Bánszky Dóra, édesapja: Nyer­ges Szabolcs. ♦ A nyíregyházi Potor Zsolt 2013. április 28-án született. Édesanyja: Kiss Eni­kő, édesapja: Potor Zsolt.

Next

/
Thumbnails
Contents