Kelet Magyarország, 2013. május (70. évfolyam, 101-125. szám)
2013-05-24 / 119. szám
645280 2013. MÁJUS 24.. PÉNTEK KELET Aranykoronánkét 1250 forint a haszonbérleti díj Erősítenék a helyi brandeket A Nyíregyházi Állatpark igazi turisztikai vonzerő fotó: pusztai Sándor A Szabolcs megyében meghirdetett földekre is helyi gazdák pályázhatnak. NYÍREGYHÁZA. - A Nemzeti Földalap (NFA) Szabolcs- Szatmár-Bereg megyében az első körben 26 településen lévő 1420 hektárnyi állami tulajdonban lévő földet hirdet meg haszonbérletre - jelentette be dr. Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön. Erősíteni az állattartást A nyíregyházi sajtótájékoztatón elhangzott: a kormány áprilisban 200 ezer hektár állami földet hirdetett meg, ebből 64 ezer hektárra már kiírták a pályázatot és ezzel elkezdődött a földbirtokszerkezet átalakítása. Az államtitkár elmondta: jelenleg a földek 50 százaléka kis- és középbirtok, a többi nagybirtok. A cél, hogy a kis- és közepes, vagyis a családi birtokok aránya elérje a 80 százalékot. A Szabolcs megyében 20 ezer 671 aranykorona értékben meghirdetett földekre is helyi gazdák pályázhatnak, akik állattartók, vagy vállalják, hogy egy éven belül állattarással is foglalkoznak majd. Erre azért van szükség - tette hozzá Budai Gyula mert 2010-re jelentősen visszaesett az állat- állomány, de már látszanak a döntések eredményei, így például 8 ezerrel nőtt a hazai gazdáknál tartott szarvasmarhák száma. Munkahelyeket is teremt Az államtitkár elmondta: az év második felében az osztatlan közös tulajdonban lévő földeket, valamint a gyümölcsösöket is meghirdetik haszonbérletre. - A 20 évre szóló haszonbérleti szerződéssel az első körös szabolcsi kiírásban 80-90 család megélhetését fogjuk megkönnyíteni - mondta dr. Simon Miklós országgyűlési képviselő, aki kifejtette, a területek kétharmadát az új 6. számú választó- kerületben hirdették meg, ez a számításaik szerint 50 család életét teszi majd könnyebbé, s a helyben lakó gazdák mintegy 100 munkahelyet terémt- hetnek, ami nagy eredmény. Varga Zoltán erdőháti gazdálkodó pedig arról beszélt, létfontosságú a helyi gazdálkodóknak, hogy földterületekhez jussanak, mert jelenleg nem áll rendelkezésükre elég szántó és legelő. KM A szakemberek egyöntetűen állítják: Nyíregyháza képes megállni a helyét a turisztikai területén. nyíregyháza. Kilencedik alkalommal rendezték meg az Országos TDM Konferenciát, amelynek május 22-24. között Nyíregyháza adott otthont. Csütörtökön a szakemberek sajtótájékoztatón ismertették a konferencia célját. Kihasználatlan lehetőségek Somossy Eszter, a 2011-ben alakult Magyar TDM Szövetség alelnöke szerint fontos, hogy az ehhez hasonló szakmai napokon a különböző régiókból érkező szakemberek megoszthassák egymással tapasztalataikat, erősítsék az érdekképviseleti erejüket, valamint tájékozódjanak a pályázati lehetőségekről. - Nagy siker, hogy szövetségünk meghívást kapott a sport- és turisztikai bizottság követkeA konferencián „Az ismeretlenségből a világ élvonalába - Turisztikai termékfejlesztés a Nyíregyházi Állatparkban” címmel előadást tartott Gajdos László, a Nyíregyházi Állatpark Kft. ügyvezetője, valamint dr. Podlovics Roland is. A Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. ző ülésére. Készül egy TDM- es rendelettervezet, melyet szeretnénk a bizottság elé tárni - mondta a 47 tagszervezetből álló Magyar TDM Szövetség alelnöke. A konferencia házigazdájaként dr. Kovács Ferenc kiemelte a helyi TDM munkáját, ami szerinte a nehézvezérigazgatója a Sóstót érintő a fenntartható szolgáltatásfejlesztésekről számolt be. A szakmai előadásokon szóba került az a határon átnyúló desztinációfejlesztés is, mely a Kárpát-medencében, a TDM szervezetek összefogásával jön létre. kés indulás után behozta a lemaradást, és ma már kiváló munkát végez.- Egyre népszerűbb turisztikai központ Nyíregyháza, azon belül is Sóstó. Ezt bizonyítja, hogy lassan kevés lesz a meglévő szálláshelyek száma a megnövekedett érdeklődés miatt. Ezzel kapcsolatban a megyeszékhely polgármestere hozzátette: rengeteg kihasználatlan lehetőség rejlik még Sóstóban, ezért reméli, hogy a befektetőknek is izgalmas célpontot jelent majd Nyíregyháza ezen része.- Megkezdődött az új uniós költségvetési ciklus tárgyalása, ebben a turisztikának is meg kell találni a megfelelő helyet - összegzett dr. Kovács Ferenc, aki szerint nagy megtiszteltetés, hogy otthont adhatnak ennek a szakmai konferenciának azután, hogy az utazási kiállítás belföldi díszvendége Nyíregyháza volt. Versenyképesek vagyunk Mogyorós Judit, a Nyírség Turizmusáért Egyesület elnöke kiemelte, hogy céljuk a vendégéjszakák további növelése.- Szeretnénk megmutatni a szakmának Nyíregyháza adottságait, és be fogjuk bizonyítani, hogy versenyképesek tudunk lenni a többi régióval szemben - fogalmazott a szakember, aki hozzátette: azok a helyi brandek (állatpark, Zsin- delyes Pálinkafőzde), melyekre eddig is építeni lehetett, továbbra is húzóerőt jelenthetnek, de melléjük továbbiakat is fel kell építeni. km-tg Kvízmegfejtés Határában feküdt egykor Bacsó puszta, melyre a Butkal, Ráskai, Márki és Málczai családok már 1411 -ben ú| adományt nyertek. c) llk Bemutatták értékeinket Ajándékokkal, pénzzel érkeztek NYÍREGYHÁZA. Április végén rendezték meg a bujtosi csarnokban az Együtt egy célért jótékonysági röplabdakupát, melynek bevételét a gyermekek rehabilitációjával foglalkozó Kérlek Segíts Alapítványnak ajánlották fel. - Szerdán 110 ezer forintot adtunk át dr. Pethő Ágnesnek, az alapítvány elnökének. Batai János egy közel l millió forint értékű elektromos kerekesszéket ajánlott fel, a Szabolcsi Jégsport Egyesület pedig játékokat vitt a gyermekeknek - mondta Hanász „Dallas” Róbert, a szervező Tigers amerikaifütball-klub vezetője. » Posztereken a betegségek A Debreceni Egyetem Egészségügyi Karának MSc ápoló hallgatói harmadik alkalommal rendezték meg szakmai konferenciájukat, ebből az alkalomból nyolc poszterből álló kiállítás is nyílt az intézményben csütörtökön. fotó: sipeki Péter A tudományterület új eredményeit ismertették NYÍREGYHÁZA. Nemzetközi Multidiszciplináris Konferenciát tartottak csütörtökön a Nyíregyházi Főiskola Műszaki és Mezőgazdasági Karán. A tizedik alkalommal megrendezett tanácskozáson hat ország száz szerzője, illetve társszerző 38 előadással készült a rendezvényre, melyen több tudományterület új eredményeit ismertették. A társszervező erdélyi egyetemekkel 20 évvel ezelőtt kezdődött el a közös munka, így a nemzetközi konferencia mára egy intézmények közötti élő szövetséggé alakult át. Az utóbbi években a gépészmérnöki és a pilótaképzés fontos bázisát jelentő lengyel Rzeszówi Műszaki Egyetemmel való együttműködés is egyre szorosabb. Dr. Sikolya László, a konferencia elnöke és a kar dékánja elmondta, az itt ismertetett, elsősorban műszaki és agrár- területekhez kapcsolódó, valamint a környezetvédelem és az energetika tárgykörébe tartozó új eredményeket az oktatásba is beépítik majd. km ■ Majális Bocskai István is fellépett a Szociális Gondozási Központ Érkerti Ezüst Majális rendezvényén. FOTÓ: SIPEKI PÉTER Rendel: Dr. Kukucska György sebész szakorvos Mindenfajta ödéma (vizenyö) narancsbőr kezelése! Nyíregyháza, ■ jjjEX Bethlen /■■») Gábor u. 6, (Turul Ház fsz.) 1—•i"£«gpon«j Bejelentkezés: 30/8390-971 Dr. Kozma Ottó OROS Háziorvos (Tomácos u. 1/B) Telefon: 20/9173-533,42/481-581 wwwgyomortukrozes-oros.hu Kérésre hypnozisban is! ■ Belgyógyászat ■ Vastagbélrák szűrés ■ Érszűkület kivizsgálás ' Infúziós terápia Foglalkozás eu. szolgáltatás PROFESSZIÓNÁL PREMIUM orvosi fogyókúra • Tudományosan megalapozott, egészséges, tartós fogyás! • Számítógépes testzsírmérés, rendszeres orvosi kontroll. • Nincs tiltott élelmiszer! • Orvos-esztétikai kezeléseinkkel (injekciós zsírbontás, gépi kezelések) kiegészítve EGYEDÜLÁLLÓAN HATÉKONY és szép fogyás érhető el. QERMA-ART bőrgyógyászati magánklinika Hívjon most: 42/506-091 és 30/554 0848 Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 60. www.dermaart.hu Rendet: Dr. Beleznáy Gyöngyike DERMA-ART BŐRGYÓGYÁSZATI MAGÁNKLINIKA Dr. Beleznáy Gyöngyike bőrgyógyász-kozmetológus szakorvos Általános és gyermekbor- gyógyászat: számítógépes anyajegy- és bőrrákszűrés, pattanásos bőr, hajhullás, pikkelysömör, allergia kezelése. Allergia vizsgálatok Bőrsebészet: anyajegyek, szemölcsök, növedékek eltávolítása, benőtt köröm műtété, gyógypedikűr Esztétikai bőrgyógyászat: ránc- és ajakfeltöltés, botox, Drakula terápia, mélyhám- lasztás, lézeres szőrtelenítés és bőrfiatalítás, visszérkezelés Orvosi fogyókúra: Profesz- szionális Premium Diéta és fogyasztó kezelések Kozmetika, masszázs, smink, manikűr Kozmetikumok: Új! Neostrata értékesítési központ N*. , Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 60. (Rendelés minden nap!) ELŐJEGYZÉS: 42/506 091 és 30/554 0048 - WWW.OERMAART.HU Megelőzhető gyomor-bélrendszeri betegségek, májbetegségek! Magánrendelésünk nemcsak a már kialakult gyomor-bélrendszeri betegek kivizsgálására és szakszerű gyógyítására, gondozására helyezi a hangsúlyt, hanem ezen betegségek megelőzésére és szűrővizsgálatára is nagy gondot fordít. A rákmegelőző állapotok felismerésének, a korai stádiumban lévő tumorok kimutatásának eredményessége nagymértékben függ a vizsgálat módszerétől. A gyomor- és béltükrözést a páciensek az egyik legkellemetlenebb és legkínosabb vizsgálatnak tartják. Kellemetlensége nem kérdéses, a diagnózishoz - közvetve tehát a gyógyuláshoz - elengedhetetlen vizsgálatot ugyanakkor könnyebben átvészeljük, ha pontosan tudjuk mi és miért történik, hogyan készüljünk fel rá testileg és lelkileg. Rendelésünkön a gyomor- és vastagbéltükrözést, fájdalommentesen, altatásban is elvégezzük. Ha a máj betegségeiről beszélünk sok embernek az alkohol okozta májbetegség, máj zsugor jut eszébe. Pedig ez csak egy ok a sok közül. Az elmúlt 20 évben egyre több esetben találkoztunk Hepatitis B és C vírus által okozott májgyulladással, májcirrózissal és májrákkal. A vírushordozás tünetmentes, akár évtizedekig nem okoz panaszt. Sokszor már a kialakult betegséggel találkozunk és csak a szövődményeket lehet kezelni. A korai felismerésnek, szűrővizsgálatoknak, kivizsgálásnak óriási jelentősége van. Megelőzhetjük a szövődményeket, javíthatja az életminőséget, akár életet is menthet. Dr. Lesch Miklós főorvos Előjegyzés: 06 20 3646-442 Ébredjen Ön is minden reggel a megye és a család legkedveltebb napilapjával! HIRDETÉSEK V» fi